Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


9809 km, Shiraz

2009.06.24. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Ma már tényleg elmentünk Bishapurba. Nem volt egyszerű. Először is megint nem keltünk túl korán, úgyhogy gyalogolhattunk a melegben a buszállomásra, ami történetesen a legtávolabbi, a város túlsó végén, a térkép szélétől is még egy kilométerre van.

A buszra szerencsére nem kellett sokat várni, így rövidesen úton voltunk Kazerun felé. Közben azt próbáltuk megértetni a kocsikísérővel, hogy nem Kazerunba akarunk menni és onnan visszataxizni, hanem kiszállni az elágazásnál. Nem ment, de ennek megvolt a jó oka. A busz egy új úton ment, így nem is mentünk el Bishapur mellett, hanem a másik irányból közelítettük meg a várost, aminek a szélén meg is állt a busz. Gyalog indultunk el, a döglesztő forróságban. Shiraz sem arról híres, hogy enyhék a nyarak, de jól érezhető a különbség az 1500 és a 800 méter tengerszint feletti magasság között.
Egy ideig mentünk, miközben az emberek az istennek nem akarták megmondani, hogy merre van, csak a taxikhoz akartak visszaterelni. Aztán egy autós elvitt minket egy darabon, ahol aztán fogott nekünk egy másikat, aki némi pénzért elvitt egészen Bishapurig.
A város I. Shapur fővárosa volt, aki arról híres, hogy legyőzte a rómaiakat, sőt, ő az egyetlen, aki foglyul ejtett egy római császárt. A várost is nagyrészt a római hadifoglyok építették, bár ma már egész kevés olyan fal van, amit nem lehet kis nekifutással átugrani, de ahhoz sincs szerintem kedve senkinek abban a melegben. Kicsit körülnéztünk, majd a romok melletti folyó mentén indultunk el megnézni a sziklafalba vésett jeleneteket, többek közt azt, mikor legyőzik a rómaiakat. Se a lelkesedésünk, se az idő nem futotta arra, hogy a pár kilométerre lévő barlangig elmenjünk, ahol Shahpur szobra áll. Negyven fokban valahogy nem csábító a gondolat, hogy 4 km-t gyalogoljuk egy olyan helyig, ahol aztán egy marha meredek ösvényen lehet felmászni valahova, - ha megtaláljuk egyáltalán az ösvényt -, ahol állítólag van egy szép szobor. Meg aztán úgy terveztük, hogy stoppal megyünk haza, mert több pénzt már nem akartunk váltani. És különben is smucig banda vagyunk.
Egy srác ajánlkozott, hogy mutatja az utat. Nem volt nagy feladat, mert két irányban indulhattunk el, mindkét irány Shirazba vezetett, bármennyire is hihetetlen. Szerencsére nem maradt velünk stoppolni, mert az ilyesmi soha nem vezet semmi jóra. Például az első autóra mondta, hogy annak ne is integessek, azzal nem mehetünk, mert az nem biztonságos autó. Pár perccel később egy kisteherautó megállt, mi meg az EURO NCAP törésteszt eredmények megtekintése nélkül beszálltunk és nagy biztonsággal eljutottunk a shirazi elágazásig. Persze megint valami nyomorult autószerelő városban voltunk. Elindultunk kifelé, hiába akart minden taxis rádumálni, hogy menjünk vele, alig fog többet kérni, mint amennyibe a szállodánk került egy hétre. Az első kocsi sofőrje, aki megállt, megint helyettünk akart gondolkodni – és ez utálatos, mert mint tudjuk a pokolba vezető út is ezzel a hülyeséggel van burkolva -, 50 méter után visszafordult, hogy akkor elvisz a taxiállomásra. Nagyon hiányzott, hogy visszavigyen, így heves tiltakozás mellett gyorsan kiszálltunk. Nem nagyon értik a koncepciót a stoppolás mögött.
Egy kamion vett fel, ami néhány vastömböt szállított Ahvazból Kermanba. A sofőr nem adta fel és 3 órán keresztül kitartóan beszélt hozzánk, bár azt hiszem az adatátvitel hatásfoka nem volt mérhető, mert ő kb. annyit beszélt angolul, mint mi perzsául. Ennek ellenére azért megtudtuk, hogy egy hat éves lánya van, és nagyon helyteleníti, hogy nekünk még mindig nincs gyerekünk. Valamint azt is, hogy a felesége nem hagyja otthon dohányozni.
Shiraz szélén tett le, ahol felszálltunk egy arra járó buszra, mivel úgyis csak közelebb vihetett a belvároshoz. A busz a felénél le volt rácsozva, hátul női, elől férfi részleg. G kapott egy angolul beszélő utastársat, akitől megtudta, hogy a végállomásig kell mennünk, mert az már a belváros lesz.
Így is lett, a busz letett minket a belvárosban, ahol éppen Musavi támogatói fejezték ki nemtetszésüket a választások eredményével kapcsolatban, holmi csalást emlegetve, és mellesleg szabadságot követelve. Rögtön meg is jelent válaszként néhány motoros rendőr, de nem a hétköznapi fajtából. Fekete motorokon ültek kettesével, talpig fekete kevlar páncélban, nagy elánnal hadonászva a tonfákkal. Lassítás nélkül hajtottak a tömegbe, ami igen gyorsan szűnt meg tömeg lenni. Mi viszont a biztonság kedvéért azért kerülővel mentünk haza, miközben még az eső is csöpögött egy kicsit, de az ilyesmit nyáron soha nem kell komolyan venni.
A szálloda előtt vettem két falafelt, ami után majdnem ugyanolyan éhesek voltunk, mint előtte, szóval a boltban beszereztem még némi papírszerű kenyeret, meg sajtot, és még mindig maradt másnapra annyi - tényleg csak annyi -, hogy ne haljunk éhen és kijussunk a reptérig. Szóval csendben feladtuk elveinket, holnap beváltunk egy öteuróst és dőzsölünk.

Címkék: shiraz irán

9513 km, Shiraz

2009.06.23. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Ma elsőként a Madraseh-ye Khanba mentünk. Mint a neve is mutatja, ez egy medresze, vagyis vallási iskola. 1615-ben alapították, azóta is működik, bár az épület maga néhányszor összedőlt a földrengések miatt. A medreszék némileg hasonlítanak a mecsetekre és a karavánszerájokra is. A téglalap alakú udvarról nyílnak a diákok szobái, valamint négy nagy nyitott terem, az emeleten pedig újabb sor szoba. Az udvar nagyon kellemes, szép nagy pálmafákkal, narancsligettel. Kicsit nehéz volt megállapítani, hogy ki a tanár és ki a diák, meg hogy éppen tanulnak, vagy csak beszélgetnek. Ahogy körbesétáltunk, leszólítottak itt is, hogy honnan jöttünk. Sőt kérték, hogy csináljak fényképet, amit majd küldjek el, de postán, mert az e-mailezés nem megengedett. Szépen fel is írták arab betűkkel a medresze címét és javasolták, hogy majd fénymásoljam le, és ragasszam a borítékra. Lehet, hogy megpróbálom, aztán figyelem a postás szemét, mikor Pesten bedugom a kisablakon.

A medreszéből a bazáron átvágva mentünk a Jameh-ye Atigh mecsetbe. Ez Shiraz legrégibb mecsete, bár ez is úgy, hogy van olyan része, ami régi, mert hát gyakori a földrengés. Mostanában úgy tűnik, hogy nemigen látogatják, legfeljebb a helyi drogosok, mert több eldobált fecskendőt is láttunk. Az udvaron álló épület az igazi érdekessége, amit a XIV. század körül építettek, hogy érkékes Koránokat őrizzenek benne.
Hazafelé tettünk egy kitérőt a piac felé, hogy dinnyét vegyünk estére, aztán pihengettünk délutánig. Délután újabb kajákat vettünk fel az felejthető iráni kaják listájára, ami már szép hosszú.
Este elvonultunk a parkba, hogy ott folytassuk a pihenést. Az utcán parádézó idiótákból, pontosabban a posztereikből kiderült, hogy sikeresen újraválasztották Ahmedinejadot. Hihetetlen, bár Busht is újraválasztották annak idején.

Címkék: shiraz irán

9501 km, Shiraz

2009.06.22. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Biztos unalmas már, hogy minden nap csak Shirazból írunk, de így jött ki a lépés. Irán elején úgy kellett beosztani az időnket, hogy jó helyen legyünk vízumhosszabbításhoz, most meg itt tengünk-lengünk, mert kicsit korán érkeztünk. Még három napig leszünk itt, a negyediken állunk tovább. Ez az utálatos a határidőkben, és most egy ilyen határidő a pakisztáni repjegy, amit meg kellett vennünk még otthon, hogy kapjunk vízumot.

Reggel valahogy felkeltünk. Nem tudom miért, talán a meleg miatt, de mostanában nem megy a felkelés. Korábban minden reggel, ha kellett, ha nem kipattant a szemünk reggel nyolckor, most meg nem.
Firuz Abad felé akartunk elkalandozni, hogy megnézzük Qal’eh-e Dokthar, illetve Ardashir palotáját. Tulajdonképpen az első is Ardashir palotája, csak egy hegytetőre épült és kicsit masszívabb, így várnak hívják.
A buszállomáson közölték, hogy már nem onnan mennek a buszok Firuz Abadba, hanem egy másik helyről. Először taxival akartak elküldeni minket, végül mégiscsak gyalog mentünk. Tévedésből a helyi buszjáratok végállomásánál kötöttünk ki, ahol kérdésünkre mutattak egy irányt, mint később kiderült nem azt, hogy merre van a Modares Terminál, amit kerestünk, hanem a buszt, ami oda vitt volna. Félreértettük, így mentünk a megadott irányba egy darabon, majd megint megkérdeztük, akkor megint egy új irányba mentünk, majd újra megkérdeztük, aztán odaértünk. Pont egy órát kellett várnunk a buszra, szóval a kis sétánkkal, meg ezzel együtt érdemes volt felkelni…
Várakozás közben nézhettük, ahogy a nép felsorakozik szavazáshoz, mert ma volt az elnökválasztás napja. Az elnököt közvetlenül választják, egy év csúszással a Parlamenthez képest, de szintén négy évre. Minden 18. életévét betöltött állampolgár szavazhat, sőt el is várják, hogy szavazzon, munkavállalásnál negatívum, ha a választási kiskönyvben nincs pecsét, hogy volt szavazni. Itt is mindenki azzal érkezett, megkapta a pecsétet, meg a fecnit, amit a gépfegyveres katona melletti lezárt műanyag ládába lehetett bedobni. Mindezt csak azért láttuk, mert rendkívül praktikus módon a buszállomás várója egyben szavazóhelyiség is volt. Szerintem nálunk is sokkal nagyobb lenne a részvételi arány, ha Tescoban is lehetne szavazni. Fülke az ikszeléshez nem volt, akkora jelentősége azért nincs az egésznek, bár a kampány csúcsán azért voltak külvárosi lövöldözések. Ami érdekes még, hogy parlamenti választásokon 15 éves kortól lehet szavazni. Meg talán az is érdekes, és a világon egyedülálló, továbbá ettől Iráni Iszlám Köztársaság, hogy van még egy 12 tagú Őrök Tanácsa, aminek az elnöke a legfelső vezető. Az Őrök Tanácsa az atyaúristen, pontosabban Allah az, de ők mondják meg, hogy Allah mit akar Iránnal kapcsolatban. A Tanács tagjainak kijelölési módjával kapcsolatban az Excel azonnal „körkörös hivatkozást” kiáltana. Hatot közülük a legfelső vezető jelöl ki az iszlám bírók közül, hatot pedig a Parlament, azok közül az iszlám bírók közül, akiket az igazságszolgáltatás vezetője ajánl. Az igazságszolgáltatás vezetőjét a legfelsőbb vezető jelöli ki egyébként. Tehát egyszer farkába harap a kígyó. A Parlament, vagyis a Majlis tagjait az istenadta nép választja, azok közül a jelöltek közül, akikre rábólintott a 12 fős Tanács. Másodszor is csörgőjébe csíp a gyémánthátú. És ez még mind semmi, mert az Őrök Tanácsának vannak még jogai is. Mint például a vétójog. Mindegy mit bohóckodik a Majlis, - aminek tagjait ugyan választják, de előtte már meg vannak szelektálva -, mert bármelyik törvényt megvétózhatja a tanács. Ezenkívül van a Basij, Sepah és Pasdaran nevű fegyveres és keményvonalas milícia is, ami közvetlenül a legfelső vezetőnek van alárendelve. Összességében a ma megválasztott elnök a karnagy a bábszínházban. És ha a bábok a beléjük fektetett bizalmat meg nem hálálva saját ötletekkel állnának elő, akkor van akár fegyveres erő is kéznél, bár inkább rendőrségként funkcionálva használják őket. 2000 és 2004 között gyűjtötték is a sok liberálisról az aktát, amit aztán a következő választások előtt elő lehetett húzni és hivatkozási alapként szolgált, hogy miért is nem lehet jelölt sem az illető. Továbbra is érdemes szem előtt tartani, hogy a négy év hihetetlen liberalizmus olyasmit jelent itt, hogy a nők most már hordhatnak szandált zokni nélkül, meg lehet sminkelni és hajat festeni a kendő alatt. Szép eredmény, ahhoz képest, hogy a Parlament által megszavazott törvények 35%-át vétózták meg abban a négy évben.
Közben a busz is megjött, felszálltunk, mentünk. Szép angol nyelvű táblák mutatták, hogy még hány kilométer a vár, majd az utolsó 2 km-es tábla után semmi. Mondtuk a sofőrnek, hogy hova megyünk, az csak integetett, hogy jól van. Még kb. 12 kilométert mentünk a táblától, mire odaértünk. Már láttam magam előtt, hogy a busz bevisz a városig, aztán taxizhatunk vissza.
A vár erősen romos állapotban van, az egyetlen nagyobb épület meg körbe van kötve drótkötelekkel és alá van dúcolva. G nem is volt lenyűgözve tőle, pláne, hogy délben kellett felmászni. Viszont ha úgy nézünk rá, hogy 1800 éve álldogál a hegy tetején, akkor mindjárt más a kép. A két hatalmas boltíves csarnok leomlott már, de az utánuk következő kupolát még összetartja a drót. Nemcsak az döbbentett meg, hogy akkoriban ekkora kupolákat és boltíveket építettek, hanem az, hogy még mindig áll. Péntek ellenére tömeg nem volt, ketten uraltuk a teljes objektumot.
Lemászva a lépcsőkön stoppolni kezdtünk, bár nem voltunk biztosak benne, hogy eljutunk Ardashir kicsit későbbi palotájához. Akkor építtette, mikor már nem kellett annyira félni a párthusoktól. Azt tudtuk, hogy 2 km-re van a leágazás, de megint hittünk a tábláknak, amik szerint összesen 30 km-t kell valahogy legyűrni, ráadásul lehet, hogy valami földúton. Ilyen körülmények és kilátások között csapott le ránk egy taxis, akinek ajánlatára rábólintottunk, ami nagy hiba volt, mivel a teljes táv kb. 3 km volt. És ez csak az első dühítő dolog, a második az, hogy a zárva volt. Körben szép magas kerítés, a kapun meg lakat volt. Bennem meg hit, hogy nincs kerítés lyuk nélkül. Igazam is lett. Kicsit távolabb a bejárattól egy gondos, vagy gondatlan autós letarolt pár métert, amit ugyan nagyjából beszőttek szögesdróttal, de egy nagy hibát elkövettek: a szögesdrótot lágyvas huzallal drótozták oda. Hát, ahogy ott álldogáltunk, néztük, hogy mekkora hatalmas falai, kupolái vannak az épületnek, a gyenge rögzítés miatt a szögesdrót egyszer csak meglazult, és méretes lyuk keletkezett. Ha már így hívogatott, hát átbújtunk rajta, bár kicsit még nézelődhettünk volna a kerítés mellett, mert nem volt egyszerű átmászni.
Szerintem páran láttak minket bent mászkálni, de eddig még nem jött a rendőrség, és remélem nem is fog, bár bűneink sora hosszú. Egyébként a palota nem volt rossz, Ardashir meg nem volt szerény. Itt is grandiózus boltívek, és hatalmas kupolák. Utóbbiból kifért három egymás mellé, bár már csak kettő van egyben. Kíváncsi lennék azért, hogy 1800 év múlva mi fog állni abból, amit ma építenek, meg arra is, hogy ez az épület hány évet állt karbantartás nélkül.
Visszafelé stoppoltunk. Először egy Zamyad 24 állt meg. Ahogy figyelem, ma már Saipa 24 néven gyártják. Ez egy igazi paraszt gépjármű, minden pejoratív felhang nélkül. Elvileg pickup, de nem az a városi divatvacak. Akkora kerekei vannak, hogy bele lehet vele menni a szántásba, annyira, hogy láttam már boronatárcsát utánakötve. Karbantartási igényét nem ismerem, de jelentősen túlterhelt egyedeket láttam. Amiben ültünk, az is megkapta már a magáét. A motorháztetőn nem volt már festék, erről az UV sugárzás gondoskodott, belül meg nem volt működő műszer, csak két drót, aminek összeérintésével lehetett indítani. Az ajtó csak a kilincs és a zár együttes működtetésével volt nyitható, de szerintem ahhoz is hosszú gyakorlás kellett.
A második autó egy Iran Khodro volt, két szótlan öreggel. Már majdnem Shirazban voltunk, mire megkérdezték, hogy honnan jöttünk. Egyébként nagyon rendesek voltak, gyakorlatilag a szálloda előtt raktak le, meg adtak egy adag útravaló almát.
Este hatig pihengettünk, akkor elindultunk az Azadi parkba, ami a legnagyobb park a városban. A város teljesen kihalt volt, a park viszont nem. Piknikező családok szőnyegeken, sátrakkal, gázfőzővel, vízipipával; röplabdázó fiúk, lányok; biciklizők és görkorcsolyázók mindenfelé. A legjobb volt azonban a menő fiatal fiúk közül kiválasztani „az év hajszerkezete” díj nyertesét. A tinédzserek egyik elfoglaltsága, hogy belövik a sérót és kimennek megmutatni a csajoknak, akik meg megpróbálják minél fehérebbre kenni az arcukat és úgy mutogatják magukat. A nézésen kívüli egyéb kontaktus elég limitált, de mindegy, mert így nézni legalább van mit.

Címkék: shiraz irán

9269 km, Shiraz

2009.06.21. 10:00 | Ahmet | 2 komment

Ma kivételesen nem ébredtünk fel a kakasra, de azért holnap leöljük korábbi bűneiért. Például azért, mert ma fel kellett volna, hogy ébresszen. Mikor végre felfeszegettük a szemeinket, már túl melegnek ítéltük az időt ahhoz, hogy elinduljunk Firuz Abadba. Valójában persze teljesen mindegy, hogy mikor indulunk, mert mindegy, hogy délben, vagy egykor kell hegyet mászni.

Helyette elvonultunk internetezni, valamint előrelátásunkról tanúbizonyságot téve vettünk egy szép nagy sárgadinnyét, amit a folyosó végi koleszos stílusú hűtőbe raktunk, hogy estig lehüljön.
Este se volt komoly program, felmásztunk az Allah Akbar völgybe. Nincs benne semmi romantikus, ezen keresztül lehet elhagyni Shirazt, már évszázadok óta és most is. Következésképpen egy 2×4-5-6, vagy amire igény van sávos autóút halad benne. Azért hívják Allah Akbar völgynek, mert mikor a karavánok ideértek és megpillantották Shirazt, általában így sóhajtottak fel. Persze azért annyira nem lepődtek meg, hogy már itt van a kanyar után a cél, hiszen kicsit korábban volt egy állomás, ahol keményen megvámolták őket. Ez a vám volt a haradzs, amit nálunk is bevezettek a törökök, mert akkoriban az irániak és mi egy országban éltünk.
Van a völgyben egy kapu is, amiben egy Korán van, az alatt haladtak át a várost elhagyó karavánok, áldást szerezve így az útra, ami lássuk be, soha nem árt. A mostani kapu nem is régi, nem is szép, az eredeti Koránt, ami benne volt, meg 2003-ban ellopták egy múzeumból. Ennyit az áldásról.
A völgy melletti hegy tetején pedig néhány sír van, ahova az útikönyv szerint érdemes felmászni a kilátásért. Mi is felmásztunk, de a lélegzetelállító inkább a mászás volt maga, mint a látvány.
Este pedig mi várt a hűtőben? A dinnye, mert ez nem egy kollégium.
 

Címkék: shiraz irán

9255 km, Shiraz

2009.06.20. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Délelőtt a Nasir-ol-Molk mecsetet kerestük fel. Az útikönyv kiemeli, hogy különleges mélykék árnyalatú csempékkel van díszítve. Valóban van olyan is, mégis azt tűnt fel, hogy sok a rózsaszín, és teljesen szokatlan módon városképek is díszítik a falakat.

A mecsetben van egy kút is, a tehénkút, amiből régen tehenek segítségével húzták fel a vizet. Visszagondolva csak azt nem értem, hogy vitték be a tehenet abba a pincébe, amiben sétálgatnia kellett vizet húzva. Lehet, hogy köré építették a mecsetet?
Innen az Aramgah-e Shah Cherag, vagyis a Fény Királyának Mauzóleumához mentünk. Ez a fénykirály srác valójában Sayyed Mir Ahmad – teljesen lényegtelen -, Imám Reza tizenhét testvérének egyike. Imám Reza nagyon fontos Iránban, ő a nyolcas számú versenyző az imámok között, akikből tizenkettő volt összesen. Legalábbis a síiták nagyobb része szerint, mások szerint csak hét volt, a szunniták meg ahogy van hülyeségnek tartják az egészet. Vagyis azért nem az egészet.
Tehát a síiták követték az imámjaikat, akik közül csak Imam Reza van Iránban eltemetve, ezért is olyan fontos. Őt nagyon tudják siratni, mintha nem 818-ban halt volna meg, hanem a héten csapta volna el egy őrült taxis. És akkor itt értünk vissza az elejére, ami megint arról szól, hogy nem az számít, mit tudsz, hanem, hogy kit ismersz. Mert ha a 17 testvéred közül egy imám lesz, akkor neked is biztosított az imádat.
A mauzóleum területére fényképezőt sajnos nem lehetett bevinni, bár pár éve még az udvaron lehetett fényképezni. Ma már a táskákat is le kell adni. Végülis örüljünk, hogy bemehetünk, elvileg nem muszlimoknak tilos a belépés. A látogatók már teljes áhítatban vannak a bejáratnál, sokan simogatják, csókolgatják a kaput. A sír maga természetesen itt is mecset közepén, a kupola alatt, rács mögött van. A rács mögött mindig van üveg is, de arra mindenhol ügyelnek, hogy rés legyen, ahol az adományokat be lehet dobni. Szóval a sír körül mindig pénzszőnyeg van.
A mecset elég nagy, de ez nem akadályozta az alkotókat, hogy a teljes falfelületet tükörmozaikkal borítsák. A mozaik darabkái apró háromszögek, amik nem egyszerűen síkban vannak a falon, hanem mintákat alkotnak, ráadásul három dimenzióban. A látványt elég nehéz leírni, elképzelni meg pláne, leginkább mintha az ember belülről nézne egy gyémántot. A hívők figyelmét az ilyesmi persze nem tudja elvonni, a szent ember sírjára koncentrálnak, sokan az ajtóig hátrálnak, hogy ne fordítsanak hátat a sírnak, Néha ez nem is olyan egyszerű a tömegben.
Délelőttre ennyi elég is volt, mentünk sziesztázni a plafonventillátor alá.
Délután a Vakil mecsethez mentünk, de túl türelmetlenek voltunk, mert négykor még csak mi voltunk készek a lófrálásra, a mecset még zárva volt. Helyette benéztünk a szomszédos régi fürdőbe, amiben most szőnyegmúzeum van, ami nem érdekelt minket, az épület viszont tényleg szép.
Kihasználva, hogy a tömeg még otthon pihegett, benéztünk a bazárba, ahol a boltosok éppen a délutáni műszakra készültek. A boltot igazából délutánra sem zárják be, mert az üzlet elé kipakolt őrült mennyiségű árut épp elég naponta egyszer ki-, meg berakni. Helyette egy vásznak feszítenek csak ki, vagy egyszerűen a bejáratnál keresztbe raknak egy partvist, és bent szundítanak. Lopástól nem hiszem, hogy tartanának, mert valamelyik szomszéd csak figyel.
Bazározás után a vár mellett telepedtünk le, az árnyékban. A téren gyerekek bicikliztek és harsogták Ahmedinejad, vagy Musavi nevét. Egyikük komoly bajban volt. Hiába volt a legmenőbb bringája, leesett a lánc. Segítettem neki visszarakni, cserébe megengedte, hogy menjek egy kört a géppel. Lett volna még mit szerelni a biciklin, mert a váltó nem volt beállítva, a fékek meg nem fogtak. Nagyon boldog volt, még egy thank you-t is megeresztett, de azért „mit lehet tudni” alapon feltette a kérdést, hogy „dollar?”. Mondtam, hogy inkább ő adjon, mert én szereltem. Nem feszegette tovább a kérdést, csatlakozott inkább barátaihoz, akik azzal szórakoztak, hogy nagy sebességgel húztak el a járókelők mellett, akik természetesen majdnem frászt kaptak, mikor a hónuk alól előbukkant egy arcuk elé iráni zászlót lobogtató, Musavi nevét üvöltő biciklis gyerek. Jó szórakozás, be kell látni!
Eszünkbe jutott, hogy a mecset már biztos kinyitott, így is volt. Megnéztük, nem nagy durranás. A felújítás nem fejeződött be, pedig már nyolc éve is nagy hévvel csinálták.

Az út

Címkék: shiraz irán

9240 km, Shiraz

2009.06.19. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Kötelező gyakorlat volt mára: Persepolis. Ez tipikusan egy olyan hely, aminek sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja. Ez is Nagy Sándor hibája. Két okból is: ha nem gyújtják fel a katonái, akkor egyrészt nem lenne híres, másrészt lehet, hogy lenne mit nézni rajta. Makedón források szerint egyébként is baleset volt, nem gyújtogatás.

A lényeg az, hogy az iráni turizmus fénypontjához kijutni nem egyszerű. Vagyis az, ha úgy állunk a dologhoz, mint az iráni turizmus fejlesztéséért felelős hivatalnokok: gazdag vagy, bérelj taxit! Nem vagyunk gazdagok, nem bérelünk taxit, már csak azért sem, mert át akarnának verni. Kisétáltunk tehát a buszállomásra, ahol természetesen a taxisok rohantak meg, majd mikor látták, hogy a buszok felé tartunk, akkor lesajnáló hangnemben hallottuk a hátunk mögül, hogy „Ááá, bus”. A busz persze nem oda megy, hanem a legközelebbi városba, ahonnan aztán már tényleg csak taxival lehet menni. Viszont onnan már nem volt messze, úgyhogy mi is befizettünk egy taxira.
A belépőt megvéve, elsétáltunk a bejáratig, ahol a jegyes közölte, hogy a táskáinkat nem vihetjük be, rakjuk le az erre a célra kijelölt rozzant fabódéban. Nem engedett akkor sem, mikor mondtam, hogy fényképező van benne.
Egy hangyányit felhúztam magamat, gondoltam, hogy jóvanakkó ottrohaggyonel. Dühömben visszaváltottam a jegyeket. Voltunk mi már itt 8 éve, tudom, hogy valójában egy kalap szart ér. Végül G bement, és én is lenyugtattam magam, visszamentem, lerakni a cuccot, ahol aztán a mosolygós néni még ezért is legombolt rólam néhány ezrest.
Felkutyagoltam a bejárati lépcsőn, amin annak idején minden bizonnyal letörölhetetlen széles vigyorral ballagott fel Nagy Sándor is, meg előtte olyan srácok, mint Darius, meg Xerxes. Felérve aztán láttam, hogy volt azért fejlesztés amióta utoljára jártunk itt. Például mindent leüvegeztek, nehogy a nagyérdemű bármihez hozzáérhessen, sőt, hogy az üvegnek se essen baja, egészséges távolságra madzagot is kihúztak minden köré, nehogy közel menjen valaki. El nem tudom képzelni, hogy milyen pokoli károkat lehet okozni néhány törött oszloptalapzatban. Ahol aztán valami érdekesebb is lett volna, oda csináltak állványzatanyagokból esztétikus korlátokat, hogy ne lehessen megközelíteni, de illúziórombolóan ocsmány legyen.
Alapvetően az egyetlen érdekes és viszonylag épségben megmaradt lépcsősor fölé már húsz éve raktak egy bádogtetőt, és érzésem szerint az évezredek óta meglévő domborműveket az fogja elpusztítani, hogy rájuk omlik. Szóval az újonnan elmésen lekorlátozott sétautakat végigjárva kemény 45 percet töltöttünk el Persepolisban, ami alatt láttunk 3 oszlopot, egyiken még az oszlopfő is megvolt. 2 kaput, ami körbe volt kerítve, néhány szép domborművet, és kb. 45 „Protected area, No entrance” táblát. Összességében azt tudom mondani, hogy ha valaki erre járna, legyen erős és ne szivassa magát. Hogy a táskákat miért kellett kint hagyni, azt még mindig nem értem, a legkisebb ellopható darab is minimum egy tonna. Mellékesen jegyzem meg, hogy bent nem nagyon van árnyék, leülni nem lehet sehova, víz egy nyűves csapból van. Az utóbbi mondjuk minket nem zavar, de aki nem szeretne csapvizet inni, mert úgy gondolja, hogy attó fosni fog, az bizony venni sem tud, mert nincs.
Kifelé menet megint a taxisokba botlottunk, akiken át kellett volna vágni, hogy eljussunk Naqsh-e Rostamba. Ráadásul meg is kellett volna bizonyosodnunk róla, hogy tényleg az az út visz-e oda. Szerencsénkre pont hajtott ki a parkolóból egy srác, aki segített. Mitöbb mondta, hogy szálljunk be, elvisz. A taxisok nem voltak boldogok.
A srác egyébként Hossein, aki Kanadában él és tanul, pillanatnyilag itthon nyaral, vagy inkább tanulmányúton van, ha már a közel-keleti kultúrákról tanul.
Velünk együtt megnézte a királysírokat, sőt mondott pár érdekes dolgot is. Aztán felajánlotta, hogy ha Shirazba megyünk, akkor szívesen elvisz.
Shirazban aztán ebédelni is elmentünk vele, egy olyan helyre, ahol nem kebabot adnak. Pizzát ettünk a felkapott negyedben. Nem volt rossz, bár annyit fizettünk érte, amennyiből normál esetben háromszor is eszünk. Közben beszélgettünk erről-arról, például, hogy a zene, ami a pizzériában szól az illegális. Mert van ilyen a Földön, hogy illegális zene. Meg arról, hogy a szalonna is illegális, és még drágább is az alkoholnál, - ami ugye szintén illegális -, mert míg piát lehet a pincében kotyvasztani, disznót elég nehéz az alagsorban hizlalni.
A szokásos délutáni túlélő szieszta után a híres perzsa költő, Hafez sírját kerestük fel. Út közben beugrottunk még Emir Ali sírját megnézni, aki egy fontos ember unokaöccse volt, és éppen egy még fontosabb ember segítségére sietett, mikor is meghalt. Azt hiszem éppen valami ima végére értünk oda, de nem zavartunk senkit. Lehetett fotózni is. Éppen kotortam elő a gépet, mikor megkocogtatta valaki a vállam. Ahogy megfordultam, már a kezembe is nyomott egy fagyit mosolyogva egy férfi és továbbállt. Mint később kiderült, G ugyanígy járt. Kicsit kellemetlen egy mecsetben fagyizni, úgyhogy ő kiment én meg részemről továbbajándékoztam a sajátomat egy döbbent gyereknek.
Egyébként azért nem tudtunk egymásról, mert mint mindenhol, itt is külön bejárat van férfiaknak és nőknek, bár érdekes módon itt bent nincs elválasztva a tér. A sír szokásos módon fényesre tapogatott, csókolgatott rács mögött volt, a mecset közepén, a falakat pedig tükörmozaik fedi, teljes felületen. Vakító az ilyesmi.
Hafez sírjához érve láttuk, hogy a választások lázában égő idióták skandálják a bejárat előtt Ahmedinejad nevét. Szerencsére már megszoktuk, hogy helyenként egy-egy csoport áll az út szélén líblingjének képével és üvölti a nevét, mintha számítana. Eleve elmeroggyantnak tartok bárkit, akit rá lehet venne arra, hogy bármilyen politikai nagygyűlésre menjen (ahogy G mondaná: 5 ember még ember, 25 már csőcselék.), de aki ráadásul ezt Ahmedinejad támogatásáért teszi, az különösen szánalomra méltó.
Hafez nagy népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy már több, mint 600 éve halott. Egy mondás szerint minden háztartásban kell lennie egy Koránnak és egy Hafez kötetnek, egyesek szerint fordított a sorrend. Síremlékéhez sokan járnak ki, mellette pedig művészek temetője van. Gondolom oda is csak a legjobbak kerülnek, mert nincs sok hely. Mikor ott jártunk éppen egy fickó ült az egyiken és fuvolázott, lehet, hogy a helyét akarta biztosítani.
Hazafelé még benéztünk a bazárba, de elég nagy tömeg volt, alig lehetett lépni, így leültünk egy karavánszeráj udvarán nézelődni, aztán változatos Ahmedinejadot, illetve Musavit éltető csoportok közt hazasétáltunk.
 

Címkék: shiraz irán

9082 km, Shiraz

2009.06.18. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Hajnali hatra értünk Shirazba. Nem nagyon voltam humoromnál, így a nyüzsgő taxisok elég gyorsan és hatékonyan le lettek pattintva, meg az utcaseprő is, - szegény, nem tehetett semmiről – aki megmutatta, hogy hol keressek taxit. Kettő méterre álltak ekkor tőlünk hosszú sorokban a sárga taxik és már négy sofőr „mistertaxitaximisterezett”, így különösebben nem volt kellett segítségre a megtalálásukhoz, de szükség sem volt rá.

Szépen begyalogoltunk a városba, ami kivételesen nem öt kilométerre volt. Természetesen még semmi nem volt nyitva, így a kinézett szálloda sem. A második csöngetésre jött elő egy álmos ember, aki hasonlóképpen boldog volt a korai időpont miatt, mint én. Adott egy szobát, ahol kakasszóra aludtunk el. Igen, Shiraz közepén kukorékolt egy kakas!
Délben ébredtem, G már fent volt. Kicsit alaposabban szemügyre vettük a szobánkat. Tiszta luxus: van ablaka. Persze ablak mindig szokott lenni, csak általában WC-ablak méretű, magasan és katedrálüveggel. Ezt meg ki lehet nyitni és ki is lehet nézni, vagy ha nem érdekel a kakas, akkor becsukni.
Minthogy már dél elmúlt, enni meg már rég nem ettünk, felkerekedtünk ebédet keresni. Egyik helyen kiszúrtam az abghustos edényeket, arról meg tudjuk, hogy ehető, így rendeltünk is kettőt. Ez egyébként egy tipikusan iráni étel. Egy lekváros csupor alakú edényben főzik, ami ma már leginkább alumíniumból készül, bár kicsit igényesebb helyeken láttam még cserépedényt is. Maga az étel csicseriborsóból, meg valami jó zsíros húsból áll, meg egy kis krumpliból, jó hosszú lére eresztve. Ez általában ott áll a tűzön, aztán ha valaki rendel egyet, akkor már hozzák is, jó forrón. A leveses edény mellé hoznak még egy mélytányért, kanalat, kenyeret –eddig oké -, meg egy eszközt, ami kísértetiesen hasonlít egy nagyobb motor egyik szelepéhez, de nem az, mert alumíniumból van és ronda öntési illesztése van, de megvan minden, ami egy szelephez kell, beleértve a szelepszár szimeringhelyét is.
Először is a kenyér egy részét bele kell tépkedni a tányérba. Természetesen lepénykenyér, más nincs is nagyon. Aztán egy darab kenyérrel megfogni az edényt, ami ugye baromi forró, és ráönteni a kenyérdarabokra a levét. Amikor a kenyér jól megszívta magát, akkor lehet bekanalazni. Ha elfogyott, akkor jön a szelep. Azzal alaposan össze kell nyomni az edényben maradt csicseriborsót, húst, krumplit, zsírt és kiönteni a tányérba, aztán kenyér kíséretében azt is lehet lapátolni befelé.
Ebből mi most olyan szép adagot kaptunk, hogy G utána mozdulni se tudott, vagyis inkább nagyon nem akart, szóval újabb sziesztát tartottunk, majd késő délután internetezni mentünk, mert kell a nemzetközi kitekintés a letiltott hírekre.
Egyébként valaki azt mondta, hogy azok az oldalak vannak letiltva, amiken nagyon nem hejabos nők vannak. Szóval az index is a csöcsök miatt kapott bant, nem az iráni fiatalok lázítása miatt.
A napba még belefért a város közepén álló Kharim Khan erőd megnézése is. Nem egy összetett épület, négyzet, a sarkain egy-egy bástyával, amik közül az egyik elég látványosan meg van dőlve. Ennek oka nem a pancser építészekben keresendő, hanem a várban lévő fürdőhöz tartozó csatorna omlott be alatta. Lehet, hogy mégis a tervezés volt béna? A vár udvarán kellemes narancsliget van, a szobák egy részében meg régi fotók Shirazról, és meg lehet nézi a bűnös fürdőt is, ami már csak múzeum, gondolom azért nem használják, mert a víz nem megy le.
Éppen kellemesen üldögéltünk a narancsfák között, mikor erősen integettek, hogy a vár bezár, jó lenne, ha mennénk. Így aztán székhelyünket a kapun kívülre helyeztük, ahol hamarosan ránk talált két fiatal srác, akiktől megtudtuk, hogy az útlevél kiváltásához le kell tudni egy tíz hónapos katonai szolgálatot. Ők éppen ezt töltik, egyikük azért, hogy Dubaiban kereshessen majd munkát, a másik nem tudom miért, de kell hozzá az útlevél.
 

Címkék: shiraz irán

süti beállítások módosítása