Szépen begyalogoltunk a városba, ami kivételesen nem öt kilométerre volt. Természetesen még semmi nem volt nyitva, így a kinézett szálloda sem. A második csöngetésre jött elő egy álmos ember, aki hasonlóképpen boldog volt a korai időpont miatt, mint én. Adott egy szobát, ahol kakasszóra aludtunk el. Igen, Shiraz közepén kukorékolt egy kakas!

Délben ébredtem, G már fent volt. Kicsit alaposabban szemügyre vettük a szobánkat. Tiszta luxus: van ablaka. Persze ablak mindig szokott lenni, csak általában WC-ablak méretű, magasan és katedrálüveggel. Ezt meg ki lehet nyitni és ki is lehet nézni, vagy ha nem érdekel a kakas, akkor becsukni.

Minthogy már dél elmúlt, enni meg már rég nem ettünk, felkerekedtünk ebédet keresni. Egyik helyen kiszúrtam az abghustos edényeket, arról meg tudjuk, hogy ehető, így rendeltünk is kettőt. Ez egyébként egy tipikusan iráni étel. Egy lekváros csupor alakú edényben főzik, ami ma már leginkább alumíniumból készül, bár kicsit igényesebb helyeken láttam még cserépedényt is. Maga az étel csicseriborsóból, meg valami jó zsíros húsból áll, meg egy kis krumpliból, jó hosszú lére eresztve. Ez általában ott áll a tűzön, aztán ha valaki rendel egyet, akkor már hozzák is, jó forrón. A leveses edény mellé hoznak még egy mélytányért, kanalat, kenyeret –eddig oké -, meg egy eszközt, ami kísértetiesen hasonlít egy nagyobb motor egyik szelepéhez, de nem az, mert alumíniumból van és ronda öntési illesztése van, de megvan minden, ami egy szelephez kell, beleértve a szelepszár szimeringhelyét is.

Először is a kenyér egy részét bele kell tépkedni a tányérba. Természetesen lepénykenyér, más nincs is nagyon. Aztán egy darab kenyérrel megfogni az edényt, ami ugye baromi forró, és ráönteni a kenyérdarabokra a levét. Amikor a kenyér jól megszívta magát, akkor lehet bekanalazni. Ha elfogyott, akkor jön a szelep. Azzal alaposan össze kell nyomni az edényben maradt csicseriborsót, húst, krumplit, zsírt és kiönteni a tányérba, aztán kenyér kíséretében azt is lehet lapátolni befelé.

Ebből mi most olyan szép adagot kaptunk, hogy G utána mozdulni se tudott, vagyis inkább nagyon nem akart, szóval újabb sziesztát tartottunk, majd késő délután internetezni mentünk, mert kell a nemzetközi kitekintés a letiltott hírekre.

Egyébként valaki azt mondta, hogy azok az oldalak vannak letiltva, amiken nagyon nem hejabos nők vannak. Szóval az index is a csöcsök miatt kapott bant, nem az iráni fiatalok lázítása miatt.

A napba még belefért a város közepén álló Kharim Khan erőd megnézése is. Nem egy összetett épület, négyzet, a sarkain egy-egy bástyával, amik közül az egyik elég látványosan meg van dőlve. Ennek oka nem a pancser építészekben keresendő, hanem a várban lévő fürdőhöz tartozó csatorna omlott be alatta. Lehet, hogy mégis a tervezés volt béna? A vár udvarán kellemes narancsliget van, a szobák egy részében meg régi fotók Shirazról, és meg lehet nézi a bűnös fürdőt is, ami már csak múzeum, gondolom azért nem használják, mert a víz nem megy le.

Éppen kellemesen üldögéltünk a narancsfák között, mikor erősen integettek, hogy a vár bezár, jó lenne, ha mennénk. Így aztán székhelyünket a kapun kívülre helyeztük, ahol hamarosan ránk talált két fiatal srác, akiktől megtudtuk, hogy az útlevél kiváltásához le kell tudni egy tíz hónapos katonai szolgálatot. Ők éppen ezt töltik, egyikük azért, hogy Dubaiban kereshessen majd munkát, a másik nem tudom miért, de kell hozzá az útlevél.