Délelőtt a Nasir-ol-Molk mecsetet kerestük fel. Az útikönyv kiemeli, hogy különleges mélykék árnyalatú csempékkel van díszítve. Valóban van olyan is, mégis azt tűnt fel, hogy sok a rózsaszín, és teljesen szokatlan módon városképek is díszítik a falakat.
A mecsetben van egy kút is, a tehénkút, amiből régen tehenek segítségével húzták fel a vizet. Visszagondolva csak azt nem értem, hogy vitték be a tehenet abba a pincébe, amiben sétálgatnia kellett vizet húzva. Lehet, hogy köré építették a mecsetet?
Innen az Aramgah-e Shah Cherag, vagyis a Fény Királyának Mauzóleumához mentünk. Ez a fénykirály srác valójában Sayyed Mir Ahmad – teljesen lényegtelen -, Imám Reza tizenhét testvérének egyike. Imám Reza nagyon fontos Iránban, ő a nyolcas számú versenyző az imámok között, akikből tizenkettő volt összesen. Legalábbis a síiták nagyobb része szerint, mások szerint csak hét volt, a szunniták meg ahogy van hülyeségnek tartják az egészet. Vagyis azért nem az egészet.
Tehát a síiták követték az imámjaikat, akik közül csak Imam Reza van Iránban eltemetve, ezért is olyan fontos. Őt nagyon tudják siratni, mintha nem 818-ban halt volna meg, hanem a héten csapta volna el egy őrült taxis. És akkor itt értünk vissza az elejére, ami megint arról szól, hogy nem az számít, mit tudsz, hanem, hogy kit ismersz. Mert ha a 17 testvéred közül egy imám lesz, akkor neked is biztosított az imádat.
A mauzóleum területére fényképezőt sajnos nem lehetett bevinni, bár pár éve még az udvaron lehetett fényképezni. Ma már a táskákat is le kell adni. Végülis örüljünk, hogy bemehetünk, elvileg nem muszlimoknak tilos a belépés. A látogatók már teljes áhítatban vannak a bejáratnál, sokan simogatják, csókolgatják a kaput. A sír maga természetesen itt is mecset közepén, a kupola alatt, rács mögött van. A rács mögött mindig van üveg is, de arra mindenhol ügyelnek, hogy rés legyen, ahol az adományokat be lehet dobni. Szóval a sír körül mindig pénzszőnyeg van.
A mecset elég nagy, de ez nem akadályozta az alkotókat, hogy a teljes falfelületet tükörmozaikkal borítsák. A mozaik darabkái apró háromszögek, amik nem egyszerűen síkban vannak a falon, hanem mintákat alkotnak, ráadásul három dimenzióban. A látványt elég nehéz leírni, elképzelni meg pláne, leginkább mintha az ember belülről nézne egy gyémántot. A hívők figyelmét az ilyesmi persze nem tudja elvonni, a szent ember sírjára koncentrálnak, sokan az ajtóig hátrálnak, hogy ne fordítsanak hátat a sírnak, Néha ez nem is olyan egyszerű a tömegben.
Délelőttre ennyi elég is volt, mentünk sziesztázni a plafonventillátor alá.
Délután a Vakil mecsethez mentünk, de túl türelmetlenek voltunk, mert négykor még csak mi voltunk készek a lófrálásra, a mecset még zárva volt. Helyette benéztünk a szomszédos régi fürdőbe, amiben most szőnyegmúzeum van, ami nem érdekelt minket, az épület viszont tényleg szép.
Kihasználva, hogy a tömeg még otthon pihegett, benéztünk a bazárba, ahol a boltosok éppen a délutáni műszakra készültek. A boltot igazából délutánra sem zárják be, mert az üzlet elé kipakolt őrült mennyiségű árut épp elég naponta egyszer ki-, meg berakni. Helyette egy vásznak feszítenek csak ki, vagy egyszerűen a bejáratnál keresztbe raknak egy partvist, és bent szundítanak. Lopástól nem hiszem, hogy tartanának, mert valamelyik szomszéd csak figyel.
Bazározás után a vár mellett telepedtünk le, az árnyékban. A téren gyerekek bicikliztek és harsogták Ahmedinejad, vagy Musavi nevét. Egyikük komoly bajban volt. Hiába volt a legmenőbb bringája, leesett a lánc. Segítettem neki visszarakni, cserébe megengedte, hogy menjek egy kört a géppel. Lett volna még mit szerelni a biciklin, mert a váltó nem volt beállítva, a fékek meg nem fogtak. Nagyon boldog volt, még egy thank you-t is megeresztett, de azért „mit lehet tudni” alapon feltette a kérdést, hogy „dollar?”. Mondtam, hogy inkább ő adjon, mert én szereltem. Nem feszegette tovább a kérdést, csatlakozott inkább barátaihoz, akik azzal szórakoztak, hogy nagy sebességgel húztak el a járókelők mellett, akik természetesen majdnem frászt kaptak, mikor a hónuk alól előbukkant egy arcuk elé iráni zászlót lobogtató, Musavi nevét üvöltő biciklis gyerek. Jó szórakozás, be kell látni!
Eszünkbe jutott, hogy a mecset már biztos kinyitott, így is volt. Megnéztük, nem nagy durranás. A felújítás nem fejeződött be, pedig már nyolc éve is nagy hévvel csinálták.
Utolsó kommentek