Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


57135 km, Mumbai

2010.02.24. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Nagy kényelmesen kisétáltunk az India kapujához patkánylábnyomos bakancsomban. A strandon való mászkálástól ugyanis poros lett, és szépen kirajzolódtak rajta reggel a patkányunk lábnyomai.

Vettünk két jegyet az Elephanta szigetre menő hajóra. Mint kiderült, tömegével járnak a hajók, gyakorlatilag egy hosszú sort képeznek a város és a sziget között. Az út körülbelül egy órás volt, fotózni elvileg tilos volt a hajóúton, mert a katonai kikötő mellett haladtunk el. Természetesen ez senkit sem érdekelt, mindenki fényképezett össze-vissza, ahogy a másik feliratot is figyelmen kívül hagyták, miszerint a szemetest kellene használni, és nem mindent a tengerbe dobni, ami már nem kell. Láthatóan nagyon kevesen olvasták ezt el, ugyanis a víz tele volt szeméttel, és néhány papucs is lebegett rajta. Kicsit távolabb egy anyahajó is úszott a vízen, bár nem hinném, hogy hasonlóképpen került oda. Mindenesetre ez az első élő anyahajó, amit láttunk.
A szigetre egy hosszú mólón lehetett kisétálni kikötés után. Az igazán lusták mehettek játékvonattal is, ami házilag barkácsolt síneken vitt a partig. Természetesen ez volt a séta kényelmes része, a lépcsőket már nem mászta meg a vonat, mindenkinek magának kellett leküzdenie az árusok által szegélyezett utat. Kicsit olyan volt, mint egy vesszőfutás. Talán ha kevésbé lennének nyomulósak, több árut adnának el. Mondjuk nekünk akkor se, mert egyikünk sem vágyik műanyag Ganésára, vagy egyéb borzalmakra.
A lépcső tetején aztán lehet fizetni. Már az alján leveszik az embert „adó” címszóval, ráadásul gondosan kiírják angolul is, hogy a helyieknek mennyivel olcsóbb. Fent aztán jegyre lényegesen többet kérnek, ráadásul a helyi/külföldi arány is úgy egy a tízhez alakul. Én nem tudom, hogy ki mondta, hogy India rohadt olcsó, de nem az. Legalábbis Mumbai nem az.
A sziget nevezetessége egyébként pár barlangtemplom, amiről a kutatók se sokat tudnak mondani, csak találgatnak, hogy mikor épültek, vagy inkább mikor vésődtek. Rögtön az első a legnagyobb, illetve a legszebb is. Szép nagy termeket vágtak a sziklába, a szobrok is jól néznek ki. A többi inkább csak néhány szoba, meg egy sor oszlop, azok is túlnyomórészt rekonstrukció eredményei.
Az út mellett itt is majmok garázdálkodnak, de valahogy sokkal jólneveltebbek, úgy tűnt, csak azt vették el, amit adtak nekik. Kóbor kutya is volt néhány. Mumbai kóbor kutyái egyébként egész kövérek. Többször láttuk, hogy a maradékot szépen újságpapírba csomagolva leviszik nekik. A nem kóbor kutyák meg kifejezetten kövérek.
A szigetről szépen visszahajóztunk. Elég eseménytelen volt az út, főleg, hogy legalább a felét végigaludtam.
Miután megvettük a buszjegyünket Goára (alvós buszra, holnap délutánra), be akartunk ülni egy bollywoodi filmre, de elsőre egy multiplex mozi akadt az utunkba, az meg nem a tökéletes helyszín az ilyesmire. A multiplexek is vetítik a bollywoodi filmeket, de hét-nyolcszoros áron és túl steril környezetben. Helyette kinéztünk egy filmet holnapra, egy másik moziban. Mégsem hagyhatjuk el India filmfővárosát egy film megtekintése nélkül. Az útikönyvünk szerint egyébként gyakran keresnek külföldieket egy-két napos forgatásra, sajnos mi nem futottunk bele ilyen felhajtóba. Így nem lettünk bollywoodi sztárok sem.
A délutánt fennmaradó részét az Azad Maidan-en töltöttük a krikettezők nézésével.

 

 

Címkék: india mumbai

57103 km, Mumbai

2010.02.24. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Nem tudom pontosan, mi alapján ébredünk, mert ugye ablak az nincs. Van helyette motoszkálás az ágy alatt. Lehet, hogy ez segít a felkelésben.

Az első alkalommal kiszúrt kajáldába mentünk reggelizni. Úgy tűnik, hogy ragaszkodunk azokhoz az éttermekhez, amelyekben először eszünk, vagy lehet, hogy csak az ősi kínai mondás irányítja tetteinket, miszerint „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.”
Reggeli után a Chor bazár felé indultunk. Nincs közel, de úgy gondoltuk, hogy annyira messze sincs, hogy ne lehetne legyalogolni a távot. A bazár neve magyarul tolvaj bazár, és ha kicsit magyarosabban írjuk le, mondjuk úgy, hogy Csór, akkor ez mindjárt egyértelmű. A legenda szerint az Indiába látogató Victoria királynő valamilyét ellopták, és az itt bukkant fel legközelebb. Momentán nem lehet királyi dolgokat kapni, sokkal több a kalapács, az olcsó ruha, meg a hasonló mindennapi tárgyak. Igazából nagyon nem különbözik a környező utcáktól, ugyanis azokat is ugyanolyan standok szegélyezik, mint a bazár utcáit. Sokat nem időztünk, de legalább kezdtük érezni, hogy Indiában járunk, mert az előző napi sétánk során meg kellett állapítanunk, hogy Mumbai főutcája semmivel sem rosszabb, mint a Nagykörút Pesten. Itt azért kicsit alakult a helyzet, volt felbontott vagy soha el nem készült út, némi kosz, de még mindig egészen elviselhető mértékben.
A bazártól a dobi ghathoz mentünk. Ez Mumbai mosodája, ahol kézi erővel mosnak még mindig. Egy csapat hozta a mosnivalót zsákokban, és dézsákba rakta ázni, aztán mások egy asztalon szappanozták a ruhákat, megint mások térdig a vízben állva, a ruhákat egy kőhöz csapkodva mostak. A végén a ruhákat kiteregették száradni. Fogalmam nincs, hogy honnan tudják melyik ruha honnan jött, hova kell visszaszállítani. Hasonló ez a Mumbai ételkihordóihoz, akik napi 200.000 ebédet szállítanak ki éthordókban. Ebben is igazából az a kihívás, hogy az 5.000 dabba-wallah – aki ezt a munkát végzi – nagy része írástudatlan. Úgy meg nehéz. Azért megoldják valahogy színekkel, meg számokkal, meg jó emlékezettel, nem is akárhogy, hatmillió kiszállításra jut egy hiba. Ráadásul a kiszállítás nem valami gigászi menzáról történik, hanem például feleségektől a férjeknek az irodába.
Innen már nem volt rettenetesen messze a Haji Ali mecset, ami egy kis szigeten áll a parttól nem messze. Az odavezető út csak apálykor járható, akkor sem egyszerűen, mert koldusok szegélyezik, akik intenzíven próbálnak kikönyörögni némi alamizsnát. Maga a mecset mérsékelten érdekes. A legenda szerint Haji Alit a mekkai zarándoklat közben érte a halál, de a tenger visszahozta a testét ide, ahol aztán rögtön felhúztak egy mecsetet.
Innen a Mahalaxmi templomhoz ballagtunk, az tényleg nem volt messze. A templomot a vagyon istenének szentelték, úgyhogy meglehetősen népszerű, bár nem túl nagy vagy látványos. A belépés természetesen csak mezítláb, hátizsák nélkül lehetséges, fényképezni meg tilos.
Innen délnek tartottunk, az azért nem annyira közeli Banganga medencéhez a Malabar dombon keresztül. Itt vannak a felkapott lakónegyedek, nem csoda, a tenger felől nagyon kellemesen fúj a szél.
A medencét viszont nem is volt annyira könnyű megtalálni. A hívők itt végzik a rituális fürdést, de későn jöhettük, mert csak egy gyereket láttunk kis híján belefulladni. Végül kihúzták a barátai, mikor látták, hogy nem fogja kihozni a labdát. A kacsák és a libák viszont vígan fürdőztek, meg élvezték, hogy etetik őket. A víz meglehetősen tiszta volt, bár annyira nem, hogy vállalnék benne egy fürdést.
Ahogy ment le a nap, visszafelé indultunk a Chowpatty beach irányába. Ez esténként népszerű találkahelyként funkcionál, annak ellenére, hogy közelebbről megnézve – különösen apálykor – inkább egy szeméttelepre hasonlít. A víztől távolabb ennek ellenére családok üldögéltek a homokban, meg egy kis vidámpark is üzemelt, szigorúan kézzel hajtott körhintával meg óriáskerékkel. Az utóbbi üzemeltetése leginkább extrém sportnak tekinthető.
Ugyan borzasztóan nem volt messze a szállásunk, azért most már buszra ültünk, és azzal mentünk vissza, mert megvolt a napi kilométerünk.

 

 

Címkék: india mumbai

57080 km, Mumbai

2010.02.23. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Helyi idő szerint valamikor egy felé landoltunk. Biológiai óránk szerint meg négy felé. Az utóbbi nagyobb hatással volt ránk. Az útlevél-ellenőrzés nagyon gyorsan ment, és a cuccainkat is hamar megkaptuk. Kicsit aggódtam, hogy megérkeznek-e, - mint mindig, ha át kell szállni – de a myanmari címkék különösen aggasztottak. Megkönnyebbültem, mikor megláttam az elsőt a mocskos kék tokjában. Aztán rövidesen jött a második is. Az a jó, hogy a tokon belül maga a hátizsák még mocskosabb. Csak azért rakjuk zsákba a zsákot, mert így kevésbé akadnak el a futószalagokon, ami az egyik legnagyobb oka a csomagok elveszésének. A másik az, mikor a gurulós bőröndök továbbgurulnak, mielőtt az automata a megfelelő ponton letolná őket a szalagról. Legalábbis olyan országokban, ahol a reptéri csomagszortírozást vonalkód-leolvasókkal felfegyverzett automata rendszerek végzik.

Kiérve első dolgunk egy ATM felhajtása volt, hogy legyen pénzünk. Találtunk is egyet, de az csak azt hajtogatta, hogy tegyük be a kártyát fordítva. Miután kimerítettük a lehetőségeket előkotortunk egy kis készpénzt, hogy beváltsuk.
A figyelmeztetéseknek megfelelően az előre fizetett taxi szolgáltatásait vettük igénybe. Mikor magyarázni kezdtem, hogy hova is mennénk, intett a fickó, hogy tudja, hol van a szálloda. Kicsit meglepődtem, mert azért nem egy Hilton. A fecnivel kivonultunk, megkerestük a kis sárga-fekete taxinkat – amilyenből cca. 40.000 van a városban -, amit egy srác lelkesen megmutatott. Magunktól is megtaláltuk volna, nagyjából ugyanannyi idő alatt, de akkor mire kért volna baksist? Beraktuk a cuccot a csomagtartóba. Mondták, hogy adjak a hordárnak pénzt, egészen pontosan a „pay the porter happily” kifejezést használták. Mondtam, hogy én hoztam a cuccot, fizessen ő boldogan. Ennyiben maradtunk, a kiosztott baksisok értéke a kapott pluszszolgáltatással volt egyenértékű. A sofőr mellé kaptunk egy mitfahrert is. Azt hiszem, ő képviselte az angoltudást. Egy jó negyed óra autókázás után hátra is fordult, és kedélyesen megkérdezte, hogy akkor hova is akarunk menni. Mondjuk éppen ideje volt ezt tisztázni, bár nem ment könnyen, mert fogalma nem volt a szállodánkról, bár ezt nem mondta, csak kicsit később megkérdezte, hogy tudunk-e valami nevezetes helyet a környékén. Aztán erősen nézte a térképet a könyvünkben, hogy akkor az India kapujától merre is kell menni. Közben magyarázta, hogy van egy csomó hotel a reptér környékén is, minek megyünk mi olyan messze. Kifejthettem volna, de a fáradtság olyan szintjén az embernek nem nagyon van kedve érvelni, meg amúgy is csak olyan nyomós okok jutnak eszébe, hogy „Azé’ bazmeg, me’ aszontam!”. Tulajdonképpen, ha az ember egy taxiban utasként ül és megkérdőjelezik az úticél értelmét, akkor ez az érv teljes mértékben elfogadható és megalapozott. G ehelyett a diplomatikus hazudozás mezejére lépett, és azt mondta, hogy azért, mert ott vannak a barátaink, meg foglalásunk. Az utóbbi talán túlzás volt. Főleg mikor végre meglett a hely, mi meg láthatóan nem mentünk be, mert már az ajtóban mondták, hogy tele vannak, a taxi még ott őgyelgett, Elkísértek viszont a szomszédos hasonló intézménybe, ahol sikerül kivennünk egy egérlyukat. Egérrel. Csak azért hívjuk egérnek a rágcsálónkat, mert az egér az mégis szerethetőbb jószág, mint a patkány, bár a rendelkezésre álló két egérlyuk méretre megfelelne egy vombatnak is. A szoba szaga amúgy biztosított minket afelől, hogy a lyuk lakott.
Lefeküdtünk aludni, reggel aztán az ágyam alatti rágcsálás megerősítette a rágcsálóteóriát, bár továbbra sem vagyunk benne biztosak, hogy egér vagy patkány, esetleg vombat (bár az nem rágcsáló).
Reggelizni egy indiai étterembe mentünk, és ez most így lesz egy darabig. Sajnálatos módon itt is ragaszkodnak ahhoz, hogy a csirkét nem kell kicsontozni, elég bárddal feldarabolni. Jó hír viszont, hogy itt hagyományos csirkéből főznek, nem a legtöbb délkelet-ázsiai kifőzdében felszolgált speciális tenyésztésű farhát-csirkéből. Ennek előnye, hogy van hús is a kajában, nemcsak csonttörmelék. Egyébként a kifőzde, amit találtunk, olcsó, és finom volt a kaja.
Következő az elintézendő dolgok listáján a bevásárlás volt. Kellett vennünk átalakítót a konnektorhoz. Kínáig teljesen jó az európai dugó, Kínában aztán már olyan van, amibe két lapos, párhuzamos érintkező megy bele, de van lyuk az európainak is. Ebből két típus van. Az egyik, amelyik frankó, - ez a ritkábbik -, meg amiben lötyög, ennél fogva vagy érintkezik, vagy nem, - ez a gyakoribb -. Általában van földelt változat is, ebben három érintkező van, de kettő nem párhuzamos, hanem szöget zár be, hogy bonyolultabb legyen. Lényeg az, hogy az európait mindig lehetett használni, csak néha játszogatni kellett vele, hogy ne essen ki. Ezek a kínai típusok terjedek el egészen Indiáig, de itt olyan van, amin három kerek lyuk van. Ugyan bele lehet erőszakolni az európai csatlakozót, de nem tudom, mennyire működik. Szóval az egyszerűség kedvéért vettünk egy átalakítót, olyat, amiben biztosíték is van.
A másik, amit beszereztünk, az a kézfertőtlenítő folyadék volt. Másoknál láttunk ilyet, és megirigyeltük, hogy milyen hasznos dolog, mikor nincs kézmosásra lehetőség. Egészen pontosan G irigyelte meg, mert hát én igénytelen vagyok.
Az átalakítóval, meg a számítógéppel aztán levonultunk a legközelebbi netcaféba, hogy feltöltögessem mi is történt az elmúlt négy hétben. Azt hiszem, megtaláltuk a világ legkisebb ilyen jellegű intézményét. Négy gép volt bezsúfolva egy kb. 3×1 méteres lyukba. Nem volt túl kényelmes, és hát eltartott egy darabig, míg felment majd 650 kép, meg a sok badarság, amit eddig írtam. Három és fél óra után nem is volt olyan egyszerű felállni.
Még így is volt hátra a napból egy csomó, tehát elindultunk az India kapujához, az úgyis közel volt. A tengerparton áll, mivel Indiába hajóval jöttek az emberek. Egészen pontosan V. György látogatásának emlékére építették. Elég nagy hülyeségnek tartom, ha már ilyesmire dobnak ki pénzt, miért nem az érkezésére építik meg? Végül leginkább ezen keresztül hagyták el Indiát a britek. Ahogy mondani szokták, minden kijárat bejárat valahova. És fordítva.
Továbbsétáltunk konkrét terv nélkül. Hamarosan felfedeztük, hogy Mumbai nem is annyira nagy. Pontosabban nagy, de ami naggyá teszi, az a külváros. Szóval rövidesen megérkeztünk a Victoria Terminusra, amit ma már természetesen nem így hívnak, hanem kapott egy szép hangzatos indiai nevet, méghozzá azt, hogy Chhatrapati Shivaji Terminus. Szép nagy forgalmat bonyolít, naponta 2,5 millió utas halad át rajta. Ha figyelembe vesszük, hogy egy 1.800 fő befogadására alkalmas vonaton 7.000-en utaznak, akkor ez hamar összejön.
Visszafelé sétálva elmentünk a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt, majd az egyetemmel szemben, az Oval Maidan-en leültünk a fűbe, és egy darabig néztük a krikettezőket. Soha nem fogom megérteni a krikettet, de azt hiszem, hogy még az angolok sem értik igazán, mert soha nem akarták elmagyarázni, ellenben a rögbivel. Bár azt is felesleges volt, mert továbbra sem értem.
Ha már a környéken jártunk, elsétáltunk a St. Thomas templomig. Meglepően kicsi. A templom oszlopairól szép öntöttvas karok nyúlnak ki, ezek tartják a ventillátorokat. Hiába, alkalmazkodni kell a helyi viszonyokhoz!

 

 

Címkék: india mumbai

süti beállítások módosítása