Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


44417 km, Phnom Penh

2009.12.14. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Hajnali négykor ébresztettek a szálloda lelkes dolgozói, akik úgy gondolták, hogy nem élet az élet, ha éjjel nincs áram, ezért beindították a generátort, amit egy baszomnagy dízelmotor képviselt. Valaha lehet, hogy volt rajta kipufogódob, de az már rég eltűnt, és sokat az sem javított volna a helyzeten, tekintve, hogy gyakorlatilag az ablakaink alatt volt elhelyezve a konténer.

Kicsit felhúztam magam, és lementem leüvölteni a hajukat, de sokat nem értem el vele. Hatig bőgették azt a szart, mi meg negyed hétkor keltünk. Remek éjszaka volt! Távozáskor azért még G feltette a kérdést, hogy szerintük mi a francnak jönnek ide az emberek? Mivel bután néztek elárulta, hogy aludni, de nem állt össze nekik a kép. Hiába, Pol Pot tényleg kiirtotta az intelligens réteget. Ennek egyébként tényleg érződik a hatása. Az országnak legalább a fele gyerek, öreget meg alig-alig látni. A tanár meg sajnos nem a fán terem, úgyhogy pillanatnyilag nem tartoznak a világ szellemi elitjéhez. Azt hiszem, nincs is egyetem az országban, de nem is nagyon van rá szükség, az emberek fele még odáig sem jutott el, hogy írni-olvasni tudjon. Érdekes, hogy ennek ellenére vannak igencsak gazdagok, pontosabban iszonyat nagy különbség van a gazdagok és a szegények között. Az utakon csak úgy nyüzsögnek a Lexus terepjárók, meg a húsz emberrel és fél tonna csomaggal megrakott, szétrohadt mikrobuszok. Erős a kontraszt, meg a korrupció is. Egy itt élő, vagy inkább tengő-lengő dán mesélte, hogy Sihanoukville-ben a rendőrők árulják a drogot.
Persze nem valószínű, hogy a vörös khmerek tehetnek erről, mert már előtte is úgy mentek itt a dolgok, hogy mikor a király filmet akart forgatni, akkor a hadsereg hozta a vadászgépeket, a főszerepet meg a lánya, egy minisztere, esetleg ő maga játszotta. Szóval ez itt néphagyomány minden szinten.
Buszunk ugyanazon az úton ment, amelyiken jöttünk, így harmadszor is áthaladhattunk Snuol kies városán, majd tovább Phonm Penh felé. Nem volt egy túl érdekes utazás, csak az izgatta a fantáziámat, hogy miért akarnak megfagyasztani a légkondival, mikor mindenki dzsekiben mászkál már harminc fokban is, így különösen fázik, ha huszonháromra állítják a hőmérsékletet.
A fővárosban szinte már otthon érezzük magunkat. A tuk-tukosokat lepattintva a korábbi szállodánkhoz sétáltunk ahol megkaptuk a korábbi szobáinkat. Elsőnek a vécét ellenőriztük, mert azt múltkor hiába öblítettük le százszor, nem értünk el jelentős eredményt. Konkrétan szardarabok úszkáltak a vízen bárit is csináltunk. Na, ezek eltűntek azóta, de a rendszer maga nem javult meg, ezt kísérletileg bizonyítottuk.
A thai követség nyitásáig volt idő ebédelni, amit meg is tettünk, mert hiába ettünk meg öt ananászt az úton, azzal túlzottan nem laktunk jól.
A követségen visszakaptuk az útleveleinket, benne a szép matricás vízummal, amin kiállítás dátumának a beadás napja szerepelt. Kérdem én, hogy akkor mi az öregördög vérveres seggéért ültek rajta négy napot? Thaiföld a mosoly országa, csak jó lenne már észrevenni, hogy nem ránk, hanem rajtunk mosolyognak.
A vízummal a zsebünkben a további utat próbáltuk megszervezni. Azt terveztük, hogy hajóval megyünk Kompong Chhnangba, de a khmerek közbeszóltak. Ugyan jár hajó azon az útvonalon, de nem hajlandó megállni, még akkor sem, ha a teljes útra veszünk jegyet. Az irodában azonban elgondolkodtak egy kicsit, majd feltettek néhány fontos kérdést:
- Hányan akarnak menni?
- Négyen.
- Milyen hajóval?
- Mindegy.
- Hmm, akkor van egy ilyen hajó, mutat a képre, ez elviszi magukat kétezer dollárért.
Hangos röhögéssel, távoztam. Ennyiért szerintem helikopterrel is elvinnének. Emberünk kitartó volt, utánunk jött, hogy van másik hajó, az csak háromszáz. Mondtam neki, hogy nem akarjuk megvenni azt a szart, csak négy jegy kellene, de nem tudott segíteni, úgyhogy a tervet módosítottuk és busszal megyünk. Azt megszervezni sem volt egyszerű, mert majdnem ugyanolyan problémába ütköztünk, mint a hajónál. Mennek arra buszok, de oda nem. Érthetetlen, felüljáró van a város felett vagy egyszerűen tilos ott megállni?
Végül találtunk egy céget, így reggel megint kelhetünk hajnalban, hogy elérjük a buszt.

 

Címkék: kambodzsa phnom penh

43418 km, Phnom Penh

2009.12.10. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Gyors mosodakeresés és pénzváltás után béreltünk egy tuk-tukot egész napra, és elsőként a thai követségre vitettük magunkat. Mivel előző nap már megjártuk az utat, felkészülten érkeztünk, kitöltött vízumigénylő lapokkal, sőt útlevélmásolattal és az elhagyni kívánt ország vízumának másolatával, mert amikor beléptünk Thaiföldre, ezeket kérték még a két fénykép mellé. A reptéren egyébként E-től és L-től csak egy fényképet kértek a vízumhoz. Most két kép kellett, de a fénymásolatok nem. Először elsejére ígérték, de végül megígérték harmincadikára. Mivel maradék időnk nagy részét nem akartuk Phnom Penhben tölteni, kénytelenek leszünk útlevél nélkül utazgatni. Amúgy egész érthetetlen, hogy mit csinálnak napokig, mikor a határon azonnal beütik. Mi két okból nem élünk most ezzel a lehetőséggel: egyrészt a határon adott 15 napos vízum nem lesz elég, másrészt érkezéskor felfigyeltünk a kiragasztott fecnire, miszerint átmenetileg nem adnak ki vízumot az adott határátkelőnél. Nem tudom, mi lett volna, ha történetesen másik irányból érkezünk, és akkor derül ki. Egyébként is érthetetlen számomra, hogy igénylőlapos fényképes hercehurcát csinálnak, de ingyen van, és jó esetben azonnal kiadják a vízumot. Úgy néz ki, van egy kis bürokráciára költhető pénzük.

Tuk-tukosunk nem volt túl boldog, hogy innen buszjegyet venni mentünk, mert az útvonaltervezője nem ezt adta ki legrövidebb útnak a napi programban. Sajnos ez minket nem érdekelt, minél előbb szerettünk volna buszjegyet szerezni, mert úgy nézett ki, hogy a rengeteg utazási iroda ellenére senki nem megy Mondulkiri tartományba. Végül még a sofőrünk és az ő telefonos segítségével is több irodát kellett meglátogatnunk, de végül meglett a jegy, kezdődhetett a turizmus.
Először a Killing Fieldshez mentünk ki. Már a nevéből egyértelmű, hogy nem egy vidám hely. Régen egy kínai temető volt itt, de a vörös khmerek kivégzőhellyé alakították. Az országban felállított hasonló helyek közül ez volt a legnagyobb, napi háromszáz embert mészároltak le. Hogy összesen hányan haltak meg a négy évnyi agyrém alatt, azt senki nem tudja, de a becslések középértéke és a leggyakrabban hallott szám a kétmillió. A területen rengeteg tömegsír van, amik közül nyolcvanat tártak fel.
Belépve egy modern szentéllyel találja szemben magát az ember, ami egy magas torony, nagy üvegablakokkal, kunkori tetővel. Kinézetre olyan, mint egy templom. Közelebb érve aztán kezd felsejleni az üvegfal mögötti tárló, amiben nyolcezer legyilkolt koponyája van. Belépve, közelebbről látszik az is, hogy a legtöbb koponya lyukas, törött, szétvágott. Borzasztó már ez is, meg az, hogy kint van a tábla, mint egy katalóguson: „Lány gyerekek 15-20 év”. A területet körbejárva a feltárt tömegsírok gödreit kerülgettük, de nem ez volt a sokkoló, hanem az, mikor felfedeztük, hogy az ösvény keményre taposott földjén a fehér foltok mind porladó emberi csontok. Szétmálló állkapocs, benne egy foggal, nagyobb, már alig felismerhető csontok. A gödrök szélén a kiásott földből rongydarabok lógnak ki. Idő kellett, hogy rádöbbenjünk, hogy az áldozatok ruhái azok. A fákon táblák vannak feliratokkal, hogy melyiken lógott a hangszóró, ami a halálsikolyt volt hivatva elnyomni, és melyiknek a törzsén verték szét a gyerekek fejét az anyjuk szeme láttára. A kivégzés gyakorlatilag az áldozat egyszerű agyonverése volt valamilyen tárggyal, ami kéznél volt. Az egész rendszer a legapróbb részletéig undorító és végtelenül primitív volt. Hihetetlen borzalmát mégis az árulta el a legjobban, amikor egy helyi idegenvezető, aki nyilván százszor elmondta már a látogatóknak az egészet, százegyedszerre is csak majd elcsukló hangon tudott beszélni.
Az elítélteket teherautón hozták, bekötözött szemmel, hátrakötött kézzel. Nem is tudták, hogy kivégezni hozzák őket.
Innen az S-21-es börtönhöz mentünk, ahonnan a kivégzetteket hozták. Az épület eredetileg egy iskola volt, amit börtönné alakítottak, pont olyan primitív módszerekkel, amilyen primitív a rendszer mögötti eszme volt. A rabok nagy részének fogalma nem volt, hogy miért is tartóztatták le, de a nyilvántartási képeken látható tekintetekből látható, hogy tudták, innen már nem nagyon van visszaút. Nagyon kevesen jutottak ki élve. Akit kivégeztek, annak a családja is számíthatott hasonlóra, beleértve a kisgyerekeket is. A hangoztatott elv szerint „Ha ki akarod irtani a füvet, ki kell irtani a gyökerét is!”, a nem hangoztatott elv viszont az volt, hogy meg kell ölni a gyerekeket is, hogy később ne állhassanak bosszút. Ez nyilvánvalóan árulkodik arról, hogy tisztában voltak azzal, mit tesznek. Ennek ellenére nemcsak, hogy halálra kínozták a foglyaikat, de gondosan dokumentálták is fotókon, az elfogástól a kapával szétvert fejű hulláig. Még a legvadabb diktatúrák is követnek valamilyen rendszert, legyen az a legdurvább népirtás is, de itt semmi ilyesmi nem volt. Bárki, bármikor számíthatott rá, hogy letartóztatják és halálra kínozzák, a legkisebb indoklás, vagy magyarázat nélkül.
Végigjártuk a termeket, sokat közülük egyszemélyes cellákra osztottak igénytelen téglafalakkal, más termek között meg kiverték a falat, hogy át lehessen járni.
A legkegyetlenebbek mégis a személyes történetek voltak, amit az életben maradt családtagok mondtak el, és amit az elhunyt fotója mellé írtak. A főbb bűnösök elleni perek hihetetlen módon csak most, közel 30 évvel a rendszer bukása után kezdődtek meg.
A délutánt próbáltuk nem a Pol Pot rezsim emlékével eltölteni, úgyhogy a piacra mentünk. Eddig még soha nem láttunk szépségszalont, vagy fodrászatot a piacon, de itt volt rengeteg. Az üzletek közti utak nem voltak szélesebbek másfél méternél, és a tető is meglehetősen alacsony volt a mi termetünkhöz. Mindig az jut eszembe ilyen helyen, hogy mi történne egy tűzesetnél. Nézelődés során E elhatározta, hogy ha már itt a lehetőség, akkor beül hajat mosatni. Azt hiszem, nem sok külföldi vendég fordul meg errefelé, pedig jól csinálják.
Este a lányok még elmentek egy lábmasszázsra, majd tettünk egy sétát a folyóparton, ami eredetileg gyümölcsvásárlásnak indult, csak nehezen tudtunk dönteni, hogy mit is vegyünk. Végül hossza ananászkeresés után egy adag jackfruittal, egy adag rambutánnal és négy sörrel tértünk haza. Nem tűnik ideális párosításnak, de a sör az megy mindenhez.

 

 

Címkék: kambodzsa phnom penh

43378 km, Phnom Penh

2009.12.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A jegyirodában azt ígérték, hogy hét húszkor felvesz minket egy busz, ami a buszállomásra visz, hogy a nyolcas busszal Phnom Pehhbe menjünk. Természetesen nyolc előtt öt perccel még nyoma sem volt, úgyhogy elindultam a jegyirodába megérdeklődni, hogy mégis mi van. Abban a pillanatban megérkezett, de szerencsére láttam, futhattam vissza. Végül a buszunk fél kilenckor indult el. VIP busz volt, ami azt jelenti, hogy egy kicsit drágább, de elvileg sokkal jobb. Sok összehasonlítási alapunk nincs, tény, hogy kaptunk vizet, meg hányós zacskót. Volt a buszon, aki használta az utóbbit is, pedig kőkemény alföldön haladtunk, nyílegyenes úton. Sok minden nem történt, egy pihenőnél találkoztunk az első sültpók-árussal, aki természetesen egyéb rovarokat is árult, de azok már nem hatottak az újdonság erejével, ellenben az arasznyi pókokkal. Volt bambuszban sült rizs is, amiből mertünk venni, de nem kellett volna, mert nem volt finom, így én ettem meg az egészet.

Phnom Penhben a városközpontban raktak le. Azonnal megrohanták a buszt a tuk-tukosok. Annyira nyomultak, hogy senki nem tudott leszállni, és a hátizsákokra is figyelni kellett, mert vitték volna azonnal a járgányukba. Mivel a sarkot kiszúrtuk az első vendégházat, nem akartunk még furikázni is olyan sofőrökkel, akiknek fogalma sincs hova akarunk menni. Kivettünk két viszonylag tiszta, viszonylag lerobbant szobát és azonnal a thai követségre mentünk, mivel új vízumra van szükségünk, és újabban Poipetben nem állítanak ki vízumot. Nem ért túl nagy meglepetésként, hogy már csak a kész vízumok kiadását végezték, vízumigény-felvétel csak délelőtt van. Azért kértünk négy igénylőlapot és megkérdeztük, hogy mennyi időt vesz igénybe a dolog. Meglepődtünk, hogy négy napot. Mit szöszölnek ennyit, ha egyszer a reptéren, meg a legtöbb határon érkezéskor beütik ingyen?
Gyalog indultunk vissza, közben megtekinthettük a laoszi küldöttség érkezését, meg azt, hogy erősen süt a nap. Szóval a hőmérséklet, a távolság, és a királyi palota nyitva tartásának szinergens hatására mégiscsak megalkudtunk egy tuk-tukra. Szép Barbierózsaszín példányt sikerült szereznünk.
A beugrót szépen felemelték, viszont szabad a fotózás, pontosabban a legtöbb helyen lehet. A fél palotát természetesen lerombolták a vörös khmerek, amit meg nem, azt is csak azért nem, hogy megmutassák, ők igenis vigyáznak a kulturális örökségre. Mondjuk azoknak az épületeknek a tartalma is kicsit megcsappant a pár év őrület alatt. Kíváncsi lennék, hogy miket vittek el, mert azért megmaradt az ember nagyságú kilencven kilós arany Buddha, gyémántokkal kirakva, és az ezüstpadló is. Nem mondom, érdekes ötlet ezüstlapokkal lerakni a padlót, bár sokat kell sikálni, különben befeketedik, meg aztán az öt tonna ezüst sem annyira olcsó.
A Tonle Sap partján ballagtunk visszafelé, mikor lekapcsolt egy forgatócsoport, hogy nyilatkozzunk nekik a békaevésről. Ehhez enni kellett egy sültbékát, és mivel éhesek voltunk, vállalkoztunk a bemutatóra. A béka egyébként nagyon finom volt, de teljesen felesleges volt kisütni az egészet, a combján kívül nincs rajta sok hús. Nem mintha a combjából kijönne egy sonka.
A béka után rendesen is megvacsoráztunk egy indonéz étteremben. Jó csípős volt, bár direkt megkérdeztük, hogy mi mennyire fűszeres és azt választottuk, ami egyáltalán nem volt az. Legalábbis a pincér szerint.
Mielőtt még ledöglöttünk volna a szállodánkban, útleveleket fénymásoltattunk, mert lehet, hogy szükség lesz rá a vízumhoz. Ha már a fénymásoló a piac közelében volt, beugrottunk némi gyümölcsért is. Licsit és passiógyümölcsöt vettünk, bár az utóbbi nevében nem vagyunk igazán biztosak. Mindenesetre finom volt.

 

 

Címkék: kambodzsa phnom penh

süti beállítások módosítása