Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


32061 km, Lijiang

2009.09.21. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Éjjel dörgött az ég. Örültem neki nagyon, mert a Fekete Sárkány tó vize eső után iszapos, nem pedig szép átlátszó, kék, és oda is szerettünk volna menni a nap folyamán. Valahogy csak sikerült újra elaludnom, hogy aztán hétkor megszólaljon a vekker is. Gyorsan megegyeztünk, hogy alszunk tovább. Nyolckor azért csak feltápászkodtunk, hogy megnézzük milyen a város, mikor nincs tele az utca emberekkel.
Kicsit sétáltunk az ébredező utcákon, élveztük, hogy csak a miénk, aztán felmásztunk az óváros melletti dombra, ahonnan jó a kilátás. A háztetők felett pára lebegett, amit az addigra már egy órája felkelt nap világított meg. A felhők teljesen eltűntek, előkerült az eddig alattuk dugdosott Jáde Sárkány Hó hegy. Ez egy igazi kínai név, bár lehetne még fokozni. Nem rossz háttér ez a városnak, egy magában álló ötezres csúcs, hóval a tetején, ahogy kell.
Ezután ideje volt megejteni a reggelit, ami közben kitaláltuk, hogy folytatásként rögtön a Fekete Sárkány tóhoz megyünk. Eddigre a hegy újra eltűnt a felhőkben, pedig igazán jól mutat, ha tükröződik a vízben, pláne, ha az a víz nem zavaros.
A város szélén lévő tó eredetileg a város vízellátását szolgálta, ma már inkább csak a turisták örömére van, meg azért, hogy jó sok pénzt leszedjenek arról, aki látni akarja. A bejáratnál ugyanis közölték, hogy a jegy 80 yuan, mire én karom lendítésével jeleztem, hogy „egy fenét”, és a „nincs kerítés lyuk nélkül” doktrína alapján továbbálltunk. Miheztartás végett megemlíteném, hogy a szobánkért napi 60 yuant fizetünk pillanatnyilag, bár Kína többi részében ennek a dupláját fizettük. Mindegy is, a lényeg, hogy 80 yuan mindenképpen pofátlan ár egy parkért.
A kerítés mentén szépen elindultunk, de a következő kapunál is jegyet akartak vetetni velünk, így onnan is tovább álltunk. Kitartásunk nem volt hiábavaló, mert a kerítés elfogyott, a folyón pedig szép kőhíd ívelt át a túlpartra, ahonnan aztán kövezett ösvény vezetett a parkba. Jegyet senki nem kért tőlünk, kerítést nem kellett mászni, bozótban sem kúsztunk, úgyhogy még azt se mondhatom, hogy belógtunk. 160:0 ide.
A park, vagyis a tó egy szép nagy hegy mellett áll, ami azért annyira nem nagy, mint az emlegetett Jáde Sárkány Hó hegy. Mivel erre lépcső vezet, a magassága valahogy sokkal reálisabb, mint a távoli óriásé.
G aztán valahol az út harmadánál bejelentette, hogy ő térdügyileg továbbra sem alkalmas a lépcsőn való hegymászásra és lemegy. Én másztam tovább, fel a csúcsra, ahonnan príma kilátás nyílt a tóra és a városra is. Lefelé a másik ösvényen jöttem, ahogy eleve terveztem. G szerint szó nem volt ilyesmiről. Ez csak azért érdekes, mert miután leértem, és visszamentem a lépcsőhöz, amin felfelé indultunk nem találtam ott. Még tettem két fordulót a tó partján, de továbbra sem találtam. Gondoltam, visszament a szállodába, amiért aztán előre is jó dühös lettem, úgyhogy visszaloholtam a szállodába, - ami egyébként úgy két kilométerre volt – de ott se találtam. Visszaloholtam megint a parkba, már a tó mellett jártam, mikor szembejött. Mint kiderült, nem jött le a hegy lábáig, hanem egy pavilonnál várt rám másfél órát, mondván, hogy arra kell visszafelé is jönnöm. Hát igen, az utazás egy merő kommunikációs probléma.
Most már kézenfogva, mert úgy nem hagyjuk el egymást, újra beslisszoltunk, hogy végre megnézzük a tavat is. 320:0 ide.
A tó közepén áll egy egészen kicsi, illetve egy meglehetősen termetes pavilon, az utóbbit egy fehér márványhídon lehet megközelíteni. Mindez tükröződik a tó vizében, valamint háttérnek ott a hófödte hegy, ami helyett most csak egy marha nagy felhőt láttunk. Mindegy, még így is giccses volt, egyenesen mehet a kép egy panellakás nappalijának falára poszternek.
Sajnos a víz tényleg kicsit zavaros volt, de ahol a tavat források táplálták ott szép tiszta maradt láthatóvá téve a halakat, amikből kijött volna egy egészen nagy kondér (bajai) halászlé, még akkor is, ha az aranyhalakat visszadobjuk kívánság reményében.
A tó egyébként - akárcsak az óváros – szépen megnőtt mióta utoljára láttam. Kicsit bővítettek rajta széltében, meg egy kicsit hosszában is. Valószínűleg a park hátsó, új része nincs teljesen befejezve, ezért is lehetett simán bemenni jegy nélkül.
A számomra rengeteg gyaloglás után kis döglés következett, hogy aztán újra a nyakunkba vegyük a várost, és teljesen céltalanul mászkáljunk az utcákon. Másképp nem is lehet, mert az egész egy nagy útvesztő. A legtöbb turista megveszi a térképet, de pillanatok alatt rá kell jönnie, hogy semmire nem megy vele. Séta közben egy kifőzdében megcsodáltuk a helyi ínyencségeket, amik közül csak a sült szitakötőt ismertem fel, a többi báb és kukac teljesen ismeretlen volt számomra.
A város természetesen egyre inkább megtelt a kirándulókkal. Nem tudom, hogy napközben hol vannak, de délután kezdenek előbújni, és estére teljesen ellepnek mindent, de annyira, hogy menni nem lehet. A kínaiak ráadásul imádnak fényképezkedni, aminek megvan a maga rituáléja. Először is az alany beáll valahova, és felvesz egy teljesen mesterkélt pózt. A fotós minden esetben az út túloldalán vesz fel lőállást, a falhoz lapulva, hogy még véletlenül se lehessen megkerülni. Szerencsére nem zavarja őket, ha az ember átvonul a képen. És bizony átvonul, mert hogy a fotós sokáig tököl, ez garantált. Az eljárás akkor is ugyanez, ha a fotós nem amatőr, hanem úgymond profi, csak akkor van vaku is. Az ilyen utcai fotográfus aztán rögtön ki is nyomtatja, laminálja a mesterművet, ami mindig pont olyan, mint az előző, csak az arc más rajta. A leggyakoribb pózokat G-vel rekonstruáltuk, kizárólag oktató jelleggel, ezek a fotók között megtekinthetők.

 

Címkék: kína lijiang

32035 km, Lijiang

2009.09.20. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Nagy gyakorlatunk van már a szállodai szobákban való villámgyors szétpakolásban, de a hátizsákba visszapakolás is elég gyorsan megy, így reggel, ha már egyszer rávettük magunkat a felkelésre, akkor gyorsan menetkészek vagyunk. Most is így volt, a szobában uralkodó totális káoszt percek alatt felszámoltuk és kijelentkeztünk. Teljes menetfelszerelésben még beugrottunk a boltba reggelit venni. Nincs is jobb, mint a polcok között manőverezni úgy, hogy az ember hátán van egy nagy hátizsák, a hasán meg egy kicsi. Alsó polcok ilyenkor szóba se jöhetnek. Szerencsére a csokit kellemes magasságba rakták. Gyakorlatilag ilyesmit nem ettünk hónapok óta, mert a klimatikus viszonyok sehol nem támogatták, így nem is lehetett kapni.
Ahogy kiléptünk a boltból, megállt egy busz, amire fel is pattantunk, mert a buszállomás elég messze volt. A buszállomáson is éppen csak annyi időnk volt, hogy kiegészítsük valamivel a csokit, ami azért nem egy teljes értékű reggeli, és márt indult is a buszunk Lijiangba.
A távolság nem túl nagy, de így is elzötyögtünk néhány órát, ami azért még mindig semmiség az elmúlt napokhoz képest. Tulajdonképpen a vártnál korábban érkeztünk meg, el sem akartuk hinni, hogy már Lijiangban vagyunk. Egyrészt az időpont miatt, másrészt a környék nem úgy nézett ki, mint ahogy kellett volna neki. Naná, megint egy új buszállomás volt, egy új helyen.
Már éppen taxit akartunk fogni, amikor csak felfedeztem valami ismerős pontot, ami felé lehetett menni. Rövidesen elértük az óvárost. Innen már tényleg csak érzésre lehet navigálni, mert az egész egy labirintus. Ennek ellenére csak kisebb kerülőket tettünk, amíg elértük a főteret. Itt G leült a cuccokkal az árnyékba, amíg én körülnéztem szállásügyben. Elsőre sikerült betévednem egy szállodába, ahol a kiírt szobaárak az általunk preferált nyolcszorosánál kezdődtek, de megnyugtattak, hogy annak a feléért is odaadják. Még úgy sem kellett, mivel egy sarokkal odébb jelentősen olcsóbb volt.
A következő napirendi pont természetesen az ebéd volt. Lijiang nem szenved hiányt éttermekben, mivel az egész egy túlburjánzott turistagettóvá vált. Érdekes módon az így kialakult verseny a szállodák területén kedvező eredményeket mutat, de az éttermek ellenállnak, és borsos áron kínálnak mindent. Konkrétan a boltban 2,6-ért kapható sört 15-ért adják. Nem mintha elvárnám, hogy ugyanannyi legyen, de ez azért pofátlan.
Tele hassal kellemesebb a városnézés, már ha látszik a város. Sajnos Lijiangot végképp kinyírták. Az óvárosban már rég nem lakik senki, minden épületben étterem, bár, vagy bolt van. A kínálat teljesen azonos szinte mindegyikben és nemcsak városon belül, hanem egész Kínában. Akárhova mentünk eddig, a szuvenírbazárokban mindenhol ugyanazt lehetett kapni. Nemcsak hasonlót, hanem tökéletesen ugyanazokat a termékeket.
Pár éve még a mellékutcákat nem érintette ez az úgynevezett fejlesztés, így ha az ember egy kicsit letért a csoportok által kitaposott ösvényről, akkor talált nyugodt helyeket. Ma már hiába kerestük, mindenhol a szabványboltok, szabványéttermek, ugyanazok a hamis népművészeti termékek. Hagytuk is a fenébe, inkább pihengettünk egy kicsit a szállodánk udvarán, hogy aztán este tegyünk egy újabb próbát.
Estére sem lett jobb a helyzet, csak előkerült néhány ezer turista, ennek ellenére sokkal jobban mutatott a város. Szerencsére nem dekorálták még ki neonokkal az épületeket sehol, a legtöbb lámpa piros lampion, ami szépen tükröződik a csatornák vizében.
Lijiang egyik nevezetessége ez a csatornahálózat, ami régen vízzel látta el a házakat. Még most is látni egy-két nőt, aki ezeknek a vizében mos, de csak a turistagettó szélénél.
A többi részen a csatornákat megkapták az aranyhalak. Ezekből ráadásul úgy néz ki, hogy sikerült végre kitenyészteni azt, amelyik tényleg aranyszínű.
A másik helyi nevezetesség a naxi népcsoport, akik szerintem mára elég rendesen asszimilálódtak, bár a főtéren mindig üldögél egy csapat népviseletbe öltöztetett bérnaxi, hogy azért a turisták érezzék, hogy hol vannak. A naxik matriarchális társadalomban éltek, saját nyelvük és írásuk is volt. Nem tudom, hogy ebből mennyi maradhatott meg, de gyanítom, hogy annyi, amennyi a múzeumokban látható.
Nem túl messze innen, a Lugu tó környékén is él egy matriarchális nép, az ő sorsuk az lett, hogy a han kínaiak lerohanták a területet, mikor megtudták, hogy arrafelé a nők választanak partnert és egyáltalán nem tartanak a kapcsolatok egy életen át. Minden nyomorult abban reménykedett, hogy őt is lekapcsolja majd valamelyik nő. Ennek eredményeként – ha van kereslet, lesz kínálat is – virágzik a prostitúció.
Lijiangot ez talán elkerülte, de a turizmus így is lezúzta, és a fejlesztés nem állt le. Meglepve tapasztaltam, hogy emlékeimhez képest az óváros jelentősen megnőtt. Hát na, hozzáépítettek egy kicsit, így most ötször akkora, mint eredetileg volt. Aki most jár itt először, valószínűleg észre sem veszi. Mindenképpen kellett egy ilyen új-óváros a Világörökség részét képező helyre.
Mindenesetre úgy döntöttünk, hogy reggel korán kelünk, akkor talán van esély látni valamit az eredeti Lijiangból.

 

Címkék: kína lijiang

süti beállítások módosítása