Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


57880 km, Palolem

2010.03.02. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Úgy látszik, hogy errefelé elvárják a borravalót, aminek nem vagyunk túl nagy hívei. Már csak abból gondoljuk, hogy a reggelink meglehetősen szar volt, azon a helyen, ahol már többször is ettünk.

A ránk szakadt tengersok időt megpróbáltuk értelmesen eltölteni, mert a homokon fetrengés nem a mi műfajunk. Mikor tengerpartra készülünk, mindig úgy gondoljuk, hogy simán elleszünk egy törölközővel a homokban, de rövidesen nekiállunk kagylókat keresgélni, vagy homokból hóembert építeni, mert másképp unalmas. Ezúttal béreltük egy motort, hogy felfedezzük a környéket. Az első kérdés az volt, hogy kell-e sisak. Hát, persze hogy kell, ha más ellen nem is, a fejem leégése ellen jó az! Kaptunk két meglehetősen poros és pókhálós példányt, ami arra utal, hogy mások nem szoktak kérni. Ismerve képességeimet, illetve széleskörű motoros tapasztalatomat, nem árt az a sisak, pláne, hogy itt most megvan minden, amit nem akar egy európai ember az utakon: balra hajts és káosz. Szerencsére amerre akartunk menni, arra forgalom alig volt.
A vágyak és a realitás persze nem mindig találkoznak, úgyhogy először is a legközelebbi település felé mentünk, hogy találjunk egy benzinkutat. Nyilván nem találtunk, mert az túl egyszerű lett volna. Aztán mikor már a harmadik embert kérdeztük meg, az végre értelmesen el tudta magyarázni, hogy hol is van. Ki kellett menni a főútra, és onnan volt még vagy egy kilométerre. Szerencsére a főút forgalma is elég gyér volt. Minimális összegért tankoltunk, aztán visszamentünk a part menti útra.
Óriási távokat nem akartunk megtenni, csak a közeli Cabo da Rama várat akartuk látni. Az út maga sem volt rossz. A rizs már kel a földeken, amitől vakítóan zöld a vidék, és hogy igazán egzotikus legyen, körbe van rakva pálmafákkal is. Kicsit később aztán át kellett kelni néhány dombon. Sokat nem tököltek szerpentin építésével, így aztán az út nem nagyon kanyarog, de meredek. Felváltva csutkagázzal araszoltunk felfelé, vagy csak gurultunk.
Félúton befordultunk Agonda felé, ahol állítólag van egy csendes strand. Tulajdonképpen nem kellett volna, de hát a fene se tudja térkép nélkül, hogy merre kell menni. Így aztán volt alkalmunk egy pár kilométert motorozni egy eszetlenül zötyögős úton.
Agonda után újra felmentünk a dombokra, meg le. Közben azért az ember figyeli a mutatót, hogy mennyi benzin van még. Felfelé mindig több volt, mint lefelé. Teletankolni felesleges, rövid távra, de olyan stresszes, mikor már a pirosban jár a mutató, pedig azzal még el lehet menni legalább negyven kilométert, ha nem többet.
Végül elértük a portugálok által épített várat. A bejárat előtt mély, sziklába vésett várárok választja el a világot a félszigettől, amin az erőd áll. A falak még többé-kevésbé állnak, de a várban valaha állt épületek már teljesen eltűntek, a templom kivételével, amit láthatóan rendben tartanak. Kicsit sétáltunk a falakon, és meglepődve tapasztaltuk, hogy nem is olyan kis terület volt itt körbefalazva. A kilátás egyébként kitűnő. Pálmafás tengerpart minden irányban, a fejünk felett egyszerűen sasnak titulált ragadozó madarak keresnek áldozatot, néha lecsapva a vízbe.
Leggyakrabban egyébként varjakat látni. Míg Európában a sirályok vették át a hatalmat a városban, addig itt a varjak. Már ha a ragadozókat nézzük, mert a végtelenül ostoba galambok csak oktalanul téblábolnak a kövezeten, nem nevezném hatalomátvételnek, amit művelnek.
Itt az emberek által lakott tengerpartokon varjak vadásznak a rákokra, szedik fel a partra sodort ehető dolgokat, a városokban meg a szemétre specializálódtak. Nagyjából azt csinálják, mint nálunk a sirályok, igaz a sirályok Rómában már egyel tovább léptek és elkezdtek galambokra vadászni. (Ha valaki arra jár, figyeljen, láthat néhány egész vicces vadászjelenetet.)
A várból legurultunk a völgybe, miután végre sikerült beindítani a motort, aztán fel a hegyre, majd megint le Agondáig. Itt már rutinosan elkerültük a rossz utat, és kényelmesen, aszfalton gurultunk a tengerig. Ott aztán láttuk, hogy az útikönyv által emlegetett nyugodt partszakasz azért olyan nyugodt, mert nem akar senki ott strandolni, ugyanis nem szép. Szóval nem erőltettük a dolgot, inkább visszagurultunk Palolembe még néhány dombon keresztül. Közben egyszer kiugrott elénk egy gibbon is és hosszú lábain átimbolygott az út túloldalára, utána a hosszú farka. Az út másik oldalán aztán felugrott az első bokorra, gondolom ott már biztonságban érezte magát, hiába volt csak fél méter magasan. Annyira meglepődtem, hogy lassítani se tudtam. Legalább egy „vigyázz, gibbon” táblát kirakhatnának.
Palolemben a szállásunk előtt, a szokott helyen terítettük ki a törölközőinket. A program innentől nagyjából megegyezett az előző délutánival, vagy az azelőttivel, annyi különbséggel, hogy Ghíta asszony nem került többet elő a new age bizsukkal.

 

Címkék: india palolem

57821 km, Palolem

2010.03.01. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Az elmélet azt tartja, hogy a sivatagban nappal forróság van, éjjel meg akár fagyhat is, a tengerpart klímája meg kiegyenlített. Nos, ez egy marhaság! A sivatagban nem sikerült még éjjel úgy fáznunk, mint most a tengerparti kis kalyibánkban. Este persze még meleg volt, bekapcsoltuk a ventillátort, - ami egyébként nem igazán fúj át a moszkitóhálón – de hajnalban lekapcsoltuk, aztán újra ki kellett mászni, és előszedni egy pulcsit, mert majd megfagytunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy takaró nem jár a szobákhoz Indiában, legalábbis amióta itt vagyunk, azóta nem kaptunk sehol ilyesmit. Eddig elég volt, ha a derekunkra húztuk a törölközőt, ami ugye minden stopposnál jó, ha van. Apró hátránya a megoldásnak, hogy az esti (hidegvizes) zuhanyzás után tibeti szerzetes módjára testünk melegével kellett megszárítani mielőtt bármilyen pozitív hatást kifejthetett volna.

Lényeg az, hogy pulóverben ébredtünk, amit aztán lehetett is levenni, mert ahogy feljön a nap, egyből munkába is áll, és kilenckor már frankó meleg van, mi meg tízkor keltünk. Az éjszaka élvezetéhez hozzájárultak még valami partiból hazatérő népek, meg a bódénk bambusz, illetve kék nylon tetőszerkezetén rohangáló macskák is, valamint a varjak, amik ugyan énekesmadarak, de ettől még nem szép a hangjuk.
A napot a szárazföldi népek egyik kedvenc tengerparti tevékenységével kezdtük, elsétáltunk az öböl egyik szélétől a másikig, közben összeszedtük az összes valamire való kagylót. Egyébként kagylók nélkül is kellemes a hely. Homok, rengeteg pálmafa, meg a tenger. A tenger elég nyugis, nagypapa tempóban hullámzik. Lötyög egy kicsit, aztán néha van egy nagy hullám, de az is inkább csak zajos, mint nagy.
Miután kellemesen összejárkáltuk a strandot, gondoltunk a jövőre, és elmentünk vonatjegyet venni. Nagy meglepetésünkre nem kaptunk jegyet, csak egy nappal későbbre, úgyhogy meghosszabbítottuk lélekben a semmittevést.
Rögtön neki is álltunk és kifeküdtünk a strandra olvasni, meg nézni az orosz télből átruccant exelvtársakat. Tippeltünk, hogy melyikük fog jobban leégni. Érdekes módon mi nem égtünk le, pedig tényleg mindent megtettünk, hogy folytassuk ezt a szép hagyományt. Igaz, hogy északabbra vagyunk, mint Ko Lipén voltunk, és a homok sem fehér, de azért enyhe bőrpírt elvártam volna, legalább azokon a részeken, ahol nem voltunk bekenve. Konkrétan hason fekvéshez kentük magunkat, de ki bír órákon át hason fekve olvasni?
Kellemesen el is bóbiskoltunk (hanyatt fekve), de ránk talált az előző napi ékszerárus néni, Ghíta, és majdhogynem felrugdosott. Előző nap megígérte, hogy hoz ezüstöket is és megmutatja. Akarta a fene, hogy hozzon, de arra nem gondoltunk, hogy képes és megismer minket. Nemcsak hogy megismert, de le is telepedett mellénk, és egy Amway jellegű termékbemutatóval le is terhelte az agyunkat. Egyre kevésbé volt mosolygós, ami nem tett jót a szépségének, mert iszonyatosan guvadt véreres szemei voltak. Végül feladta, és kissé morcosan elhúzott.
A strandon rengeteg kóbor kutya van, meg néha egy-egy tehén is, amit lelkesen meg szoktak ugatni, ha éppen nem kell elviselhetetlenül vakarózniuk. Amikor meg ráérnek, mert nincs ugatnivaló, akkor heverésznek valami árnyékban. Mondjuk az általunk vetettben, amihez olyan közel kell jönniük, amilyen közel mi nem szeretnénk magunkhoz engedni egy bolhás –jobb esetben csak bolhás – kutyát. Amit viszont végképp nem szeretnénk az az, ami a precíz emberrel történt. Feltehetőleg független – senki nem viselné el – középkorú emberünk kiballagott a strand homokjára, levette a cipőit, szépen egymás mellé igazította őket, rövidnadrágját élre hajtva elhelyezte a cipők tetején úgy, hogy a két cipő által elfoglalt kb. négyzet alakra hajtogatta, majd ennek a tetejére rakta elvágólag, a szintén méretre hajtogatott ingét, és besétált a vízbe. Egy hibát azonban elkövetett, egy csónak végéhez pakolt a cuccot, ami nyilvánvalóan olyan kutya hirdetőtábla jellegű hely. Meg is jelent azonnal egy kan, megszimatolta, és válaszüzenetet hagyott a tetején. Emberünk a vízből jól látta ezt, de tudta, hogy hiába rohanna. Rosszul tudta, mert jött egy szuka is, szimatolt, fölé guggolt, és leengedte a teljes mennyiséget, ami benne volt. Hát, ahogy mondani szokták a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.
Vacsoránk nagyon kempingezés jellegű volt. Még Panajiban vettünk egy makrélakonzervet, amit gyorsan el kellett pusztítani, már csak a súlya miatt is. Kenyérrel benyomtuk. Igazán remek az itteni kalács állagú és ízvilágú kenyeret megpakolni makrélával. Valahogy azért lement, a sült szöcskék és társaik után igazán semmiség az ilyesmi. A konzervet a maradékkal meg kiraktuk a macskáknak, aminek meg is lett az eredménye, mert nem sokkal később a megfelelő irányból nagy macskaverekedést hallottunk. Aztán lehet az is, hogy egy macska produkálta a zajt, aminek beleszorult a feje a dobozba.

 

Címkék: india palolem

57819 km, Palolem

2010.02.28. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Goa állam kicsi. Annyira kicsi, hogy alig lehet felfedezni a térképen, hogy az egy külön állam, nemcsak egy város. Érdekes módon a kicsi államok, tartományok, országok is megoldják, hogy nagynak látsszanak. Például Máltára is igaz ez, ami tényleg csak akkora, hogy egyik tengerpartról átköpök a másikra.

Szóval legyen bármekkora is, az utazás az egyik végéből a másikba egy nap kell, hogy legyen. Nem 24 óra, de rá kell, hogy menjen egy nap. Mi a közepétől indultunk a déli széle felé, hogy legyűrjük a nagyjából hetven kilométeres távot. Ehhez kétszer kellett átszállni. Nem is tudom, hogy az elmúlt kilenc hónapban volt-e arra példa, hogy egy napon belül kétszer átszálltunk. Először Margaoig jutottunk el, ahol egy másik buszra tuszkoltak fel, az elvitt Cuncolimba, ahol várni kellett vagy egy órát, amíg befutott a busz, ami tovább ment Palolemba. Ezen a buszon ült az a két csaj, akikkel együtt indultunk Panajiból. Tulajdonképpen, ha nem erősködnek Margaoban, hogy menjünk azzal, a busszal, akkor csak egyszer kellett volna átszállni, és valószínűleg kevesebbe is került volna. No mindegy!
A táj szép volt egyébként, sok frissen zöldellő rizsföld a háttérben pálmafákkal. Az út utolsó szakaszán aztán G felhívta a figyelmemet arra, hogy eltűntek a pálmafák, és ezzel nincs megelégedve. Végül az út visszakanyargott a tengerpartra, a pálmafák is újra előkerültek. Gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy a tengerpart akkor jó, ha van hozzá pálmafa. Pálmafa egyszerűen kell, ezt megtanulja mindenki, kora gyermekkorában, mikor először bámulja meg a szomszéd panellakásban a homokos tengerpartot ábrázoló tapétát.
Nos, Palolemben van pálmafa dögivel, bár kicsit el vannak zárva a világtól és a tengerparttól egy összefüggő étterem- és bazársorral.
Kivettük a legolcsóbb szállást, ami egy viskó ugyan, de jár hozzá fürdőszoba, már ha szabad annak neveznem. Előnyei között szerepel a moszkitóháló, és a tengertől mért távolsága, ami apály idején sem haladja meg a száz métert. Most is hallom a hullámokat, meg a ventillátort a plafonon. Szerencsére „goa party” nincs, pontosabban északon van, ahol nem kevés elhasznált hippi van még szétdobálva a tengerparton.
Sokat nem bonyolítottuk az életünket, egy törölközővel a vállunkon legyalogoltuk a kimerítő néhány métert a homokban, és letelepedtünk. A fürdést nem vittük ugyan túlzásba, de kellemesen elolvasgattunk a napon.
A turistákon kívül sok még a szarongárus meg a pedikűrös, akik mindenáron ki akarják csinosítani az embert, valamint ékszereket is tukmálnak, de szerencsére nem túl nyomulósan. Azt hiszem, megtanulták már, hogy felesleges a szájtépés.
Rajtuk kívül vannak még kutyák, amik néha kiszúrnak valami ugatnivalót és akkor mindenhonnan rohan a többi is becsatlakozni. Mindegyik bolhás természetesen, ami nem akadályozza meg a turisták egy részét abban, hogy simogassák őket. Megértem, hogy vannak, akik bolondulnak a kutyákért, de azért ez nem kellene, hogy befolyásolja a szellemi képességeiket.
Este aztán megkaptuk a pizzánkat is, normális áron, ráadásul nem is volt rossz, főleg miután felfedeztük, hogy melyik sótartóból jön só. Az egyik szerintem liszttel volt tele, aminek nem sok értelme van.

 

Címkék: india palolem

süti beállítások módosítása