Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


15202 km, Mastuj

2009.07.12. 10:00 | Ahmet | 1 komment

A tegnapi remek kulináris élmények után hajnali ötkor ébredtem, furcsa alhasi morgással. Úgy látszik, hogy ez nálam mindig hajnali ötkor jelentkezik, nem tudom miért, de igazán várhatna legalább hétig. Inkább visszaaludtam, úgy döntve, hogy majd megválok a dologtól egyben reggel. Akinek már kaján vigyorra húzódik a szája, annak most mondom, hogy nem fostam össze magam, de adódott volna lehetőség a nap folyamán.

Azt az egyet nem értem, hogy miért felváltva van ez a fosás kettőnknél, mikor szinte mindig ugyanazokat a dolgokat esszük, isszuk. Egyébként nem a mi immunrendszerünkkel van a komoly gond, mert minden más Pakisztánban utazó is átesett néhány guggolós napon. Vagy legalábbis a többség bevallja.
A beleim nélkül is korán keltünk volna, hogy elcsípjünk egy dzsipet Mastujba, ahonnan tovább lehet menni Gilgitbe. Kivonszoltuk magunkat egy mocskos udvarba, ahol a dzsipek várakoztak, hogy megtudjuk, majd csak kilenc-tíz felé indul egy (old time), tehát tíz-tizenegy a saját időszámításunkban, amihez hozzáadva a pakisztáni szorzót fél tizenkettő-tizenkettő volt a várható indulás.
Az összes cuccunkkal levonultunk a várhoz, ahol le tudtunk ülni úgy egy lépcsőre, hogy nem kellett attól félni, hogy valami áthajt rajtunk, és szennyvíz se folyt a lábunk előtt.
Olvasgattunk, és vártuk, hogy teljen az idő. Aztán jóval korábban a kitűzött időpontnál visszamentünk, nehogy lecsússzunk a végén. A dzsipben ülve próbáltam egy kicsit aludni. Aztán elindultunk, de csak azért, hogy felvegyük valakinek a csadoros lányát, akit mégse lehet az utcán sétáltatni.
Pakisztánban gyakorlatilag nincs nő az utcán. Lahore-ban még csak-csak előfordul néhány, de Chitralban, vagy Gilgitben jó ha hármat lát az ember egy nap. Szóval itt sem lesznek hosszú fotósorozatok nőkről.
Mire aztán végre tényleg elindultunk, a sok kitérő, megálló, felpakolás, miegymás után, már gyakorlatilag másfél órája ültünk a kocsiban és még csak akkor kezdődött a négyórás zötykölődés.
Ez a dzsip is tízüléses volt, tizennégy utassal, plusz három gyerekkel. Alapállapotban se egy kéjutazás, de bugyborékoló beleimmel különösen élveztem, hogy a mellettem ülő minden kanyarban nekem dőlt, miközben a mögöttem ülők reklamáltak, hogy ne dőljek hátra, mert az ülés támlája törött volt és hátrahajlott, ami nyomta a lábukat.
Ahogy haladtunk, úgy lett egyre rosszabb az út, és csökkent a sebességünk. Akárhányszor néztem a távolságot és a sebességünket, mindig meg kellett állapítanom, hogy még egy óra.
Mastujba érve már teljesen görcsben voltam és csak egy budira vágytam. Szerencsére egy vendégház előtt hajlandóak voltak lepakolni minket. G intézte a fizetést, ami nem ment flottul, mert lehúztak még a cuccainkért is. Persze pont ilyenkor nincs aprója az embernek, és visszaadni sem tudtak, úgyhogy azt a pénzt elvitte a guláta. Közben én felfedeztem magamnak egy vécét, ami annyira gusztustalan volt, hogy gyorsan belehánytam, pedig azt nem is terveztem, majd a szobánkban kicsit ledőltem.
Közben G elintézte a másnapi buszjegyet, meg vett kekszet és kólát is, hogy kisavazzuk a gonoszt a gyomromból. Jobban is lettem egyébként azonnal, úgyhogy leballagtunk a falu túlsó végére, mert regisztrálni kell a rendőrségen, ha az ember itt akar éjszakázni, és ezt már a múltkor is elsummákoltuk.
Ha már a falu közepéig elmentünk, enni is akartunk valamit, de nem kekszet. A boltokban ugyanis csak keksz van. Két pakisztáni turistával futottunk össze, ők ajánlottak egy helyet. El is indultunk arra, amerre a tábla mutatta, hogy fél kilométer. Kb. egy kilométer séta után aztán volt egy tábla, hogy két kilométer, na akkor feladtuk és visszafordultuk, de hamarosan a két pakiba botlottunk, akik mondták, hogy marhaság a tábla, közel van a hely, így elmentünk velük.
Meghívtak minket egy pohár kalasha borra, amit elfogadtunk. Kiderült, hogy a Gilgit-Chitral póló fesztivál szervezése miatt vannak Mastujban. Az elmondások meg a látottak alapján nem a szegény rétegből valók voltak. Mindketten külföldön tanultak, de utána visszatértek, hogy tegyenek az országukért valamit. Kevesen képesek erre!
Egy kis beszélgetés után aztán négyen elvonultunk az étterembe, ahol végül gyakorlatilag csak mi ettünk, de nem hagytak fizetni. Mivel olyan helyre csaltak el minket, ahol egy kaja ára a mi egy napi költségvetésünknek felel meg, ez meglehetősen jól esett. Itt a vendégszeretet tényleg vendégszeretetet jelent. Megegyeztünk abban, hogy mindezt Budapesten viszonozzuk valamikor.
Már sötét volt, mikor hazaindultunk, szerencse, hogy ilyen áramszünetes országban mindig van nálam zseblámpa.
 

Címkék: pakisztán mastuj

14828 km, Mastuj

2009.07.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel megint vekkerre kelés volt a program, lassan rosszabb, mint egy munkahely. El akartuk csípni a nyolc órás buszt Mastujba, mivel nincs másik. Igazából Mastuj csak egy átszállóhely, ahonnan mennek terepjárók Chitralba.

Minden flottul ment, ahogy nem szokott. A busz 8:15-kor elindult, bár a jegyre az volt írva, hogy 7:30 és mindenki azt mondta, hogy 8:00. Lényegtelen apróság. Egy órával később meg kellett állnunk, mivel az egyik gázlónál fennakadás volt. A kisebb patakokra nem építenek hidat, legfeljebb egy gázlót, még kresz táblát is alkottak hozzá. Ez a gázló történetesen olyan volt, amilyennek az anyatermészet formálta, nem volt kibetonozva. Ennek köszönhetően el is akadt benne egy mikrobusz, ami még senkit nem zavart volna, de mellette ugyanúgy bennragadva állt egy személyautó is, úgyhogy senki nem tudott átmenni.
Buszunk személyzete kezébe vette a kezdeményezést, és letekertették a kötelet a mikrobusz csomagtartójáról, négyrét hajtották, és a buszunkhoz kötötték, hogy kivontassák a mikrobuszt. A mikrobusz legkisebb rezdülése nélkül csak annyit mondott a kötél, hogy „pang” és elszakadt. Újrahajtogatták, de másodszorra inkább a személyautóhoz kötötték, amit simán ki is húztak, nekem meg igyekeznem kellett, hogy felugorjak a buszra, különben kelhettem volna át gyalog.
Már korábban is feltűnt, hogy a busz ajtaját nem csukják be. Kiderült, hogy egyszerűen azért, mert rossz. Letörött a fémlemez, amibe a zár nyelve akadna. Így azért mégse maradhatott, úgyhogy megálltunk egy műhely előtt javításra. A műhely tulajdonképpen egy bódé volt, mindenesetre volt benne hegesztőtrafó, a kábel meg elért a buszig, csak arra kellett figyelni, hogy ne lógjon bele az árokba, mert a szigetelés sok helyen szigetelőszalag volt csak. A mesterúr egy tizenkettes betonvasat támasztott a küszöbnek, ezzel meg is volt a földelés, majd az elektródával megkocogtatta a busz tetejére vezető létrát, csak hogy lássa, áthúz-e rendesen. Megvizsgálta a helyzetet, majd levágott egy darab lemezt és odahegesztette. Készen is voltunk, még a motort se kellett leállítani, senkinek le se kellett szállni.
Frissen javított buszunkkal őrült száguldásba kezdtünk, a sebesség néha az 50 km/h-t is elérte. Az út, ami Gilgitet Chitrallal összeköti nem egy autópálya, inkább egy falusi bekötőút. Legalábbis eleinte, mert később elfogy róla az aszfalt, amit jelez a hirtelen megjelenő iszonyatos por. Viszont innen kezd igazán érdekes lenni a táj. Mindkét oldalon havas hegycsúcsok, a völgyben meg hihetetlenül zöld búzamezők, mindenféle amorf alakú földeken, amit kis kerítések választanak el. Azt hiszem a kerítés funkciója nem igazán a védelem, vagy a terület határának kijelölése, sokkal inkább a szántóföldről összeszedett és kidobált kövek tárolása.
Lassan a földút is durvábbra váltott, porosnak rettenetesen poros maradt, de sokkal kövesebb lett, ami annyit jelent, hogy sokkal zötyögősebb is. G úgy jellemezte a helyzetet, hogy rövidesen sejtjeire esik az agya. Miközben az út a vesekő gondolatát is kirázta belőlünk, mindent beborított a por. A szemüvegemet ötpercenként kellett megtörölnöm, hogy lássak valamit. Nagy füstöt okádva felszenvedte magát a busz végül a Shandur hágóra, 3718 méter magasra. Természetesen itt is volt ellenőrzőpont, körülbelül a nyolcadik Gilgit óta. Mindegyik helyen be kellett írnunk magunkat a nagykönyvbe, amiben kézzel rajzolt táblázatba írja be minden külföldi az adatait. Persze ahány ellenőrzőpont, annyiféle variáció. A foglalkozásra viszont mindig kitérnek. Hogy miért fontos ez, nem tudom, de az egyik helyen beírtam, hogy asztronauta. Nem akadtak fenn rajta, és úgy láttam, hogy járt előttünk már agysebész, meg minden hasonló. Eszembe jutott még a terrorista és a bombakészítő, mint foglalkozás, de azt hiszem, inkább nem packázok a hatóságokkal.
A hágóról való leereszkedés a túloldalon egy kicsit félelmetes volt. Az út továbbra is olyan volt, amin a terepjárósok szeretnek gyakorlatozni, csak mi busszal mentünk. A keskeny út mellet egyik oldalon függőleges fal, meg a másikon is, csak hát az egyik lefelé függőlegeskedik, és az nagyon félelmetes, pláne, ha a nincs korlát, meg padka, csak a keréknyom mellett az omladozó perem. Lenézve persze lenyűgöző volt a látvány, ha az ember egy pillanatra tudott nem arra gondolni, hogy mekkora lyukat ütne a búzamezőbe egy busz, ha leesne. Szóval alattunk egy falu terült el zöld búzamezők között egy teljesen sík területen, de körben mindenhol függőleges falú hegyek. Valószínűleg elég kevés a napfényes lakás.
Mastuj előtt már csak egy helyen álltunk meg, a benzinkútnál, ahol kézi tekerős kútfejből tankoltunk, meg a csomagokat a busz tetejéről átrakták egy dzsip tetejére. Legtöbben ugyanis azonnal indultak tovább Chitralba, de mi úgy döntöttünk, hogy akar a fene éjfélkor megérkezni, inkább Mastujban alszunk.
Közben heves vita alakult ki, aminek heveny orrbetörés lett a vége. Érteni nem nagyon értettem, hogy mi a vita tárgya, de az egyértelmű volt, hogy a fuvarozás, és igen komolyan veszik.
Később, mikor végre megtaláltuk a szállásunkat, megjelent a betört orrú ember, és elmondta a maga verzióját, miszerint a dzsipes fickó dupla árat akart kérni valakiktől, amit ő szóvá tett. A dzsip sofőrje valószínűleg úgy írná körül a kialakult szituációt, hogy „kibicnek kuss”. Lila orrú emberünk állította, hogy feljelentése nyomán holnap már börtönben lesz a fickó, amit azért én erősen kétlek.
Szállásunkon minden elcsendesedett, mi is. G már aludt, én meg a számítógép fölé görnyedve csendben anyáztam, mikor bekopogtak, hogy kész a vacsora. Meglepődtünk, de nem tiltakoztunk, mert a környező boltokban csak kekszet lehetett kapni, ami ha nem is keserű magába’, de nem túl tápláló.
 

Címkék: pakisztán mastuj

süti beállítások módosítása