Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


39618 km, Vang Vieng

2009.11.11. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Gyalogosan indultunk neki a vidéknek. Először is kereszteztük a folyót egy nem túl bizalomgerjesztő közúti hídon. A híd úgy tűnik, magánberuházás keretében épült, és most a tulajdonos hídpénzt szed. Végülis jobb, mint ha nem lenne híd. Egyébként a magánhíd jelleget erősítik a kis barkácsmegoldások. A feljáró két oldalát valami bomba szárnyai díszítik, de a pénzszedő bódé alkatrészei között is fel lehet fedezni némi hadianyagot.

A túloldalon aztán persze fogalmunk sem volt, hogy merre is induljunk tovább. Az első út úgy tűnt, hogy egy iskolához vezet, úgyhogy visszafordultunk. A kereszteződésnél tanakodó németeket is informáltuk, hogy egyszerű a helyzet, nem balra. Szépen megköszönték, de úgy tűnt, hogy addig nem hajlandóak mozdulni, míg apuka nem jut ugyanerre az eredményre a térképet bámulva.
A barlang, amit meglátogatni terveztünk jó hét kilométerre volt. Miközben bandukoltunk a földúton, a Nap is tervet forgatott a fejében, valószínűleg azt, hogy felforralja az agyunkat. Árnyék nem sok volt, szerencsére forgalom sem, így legalább a port nem kellett elviselni.
A táj természetesen most is lenyűgöző volt, de lehet, hogy ez már kicsit unalmas. Karszthegyek, rizsföldek, kunyhók, meg az út szélén kapirgáló tyúkok, tehenek, bivalyok stb. Hihetetlen, hogy ezek a mafla nagy állatok hogy tudnak félni. Ha közeledek, hogy megvakarjam a fülük tövét, képesek behátrálni a bozótosba. Azt hiszem, az emberek sikeresen elhitették velük, hogy erősebbek náluk.
A nagy melegben baktatva aztán folyamatos kísértésnek voltunk kitéve. Hol a bal, hol a jobb oldalon bukkant fel egy-egy kézzel megfestett, ékes angolsággal íródott tábla, hogy most azonnal térjünk le az útról, mert a hirdetett helyen van a paradicsom, barlanggal, vízzel, fürdéssel. Kb. az ötödiknél feladtunk és lefordultunk, hogy megtekintsük a magánbarlangot.
Természetesen fel kellett mászni a hegyoldalban egy meglehetősen rossz ösvényen. Mire felértünk teljesen leizzadtunk és egy darabig csak ültünk egy kövön, várva a felszáradást.
Kicsit később benéztem a barlangba, hogy megállapítsam, hogy ez is egy barlang, amiben jól összesározhatnánk magunkat, de nem tesszük. Helyette lemásztunk a hegyről. Azért a kilátás jó volt fentről.
A hegy lábánál aztán célba vettük a patakot. G egyből bele is mászott a vízbe, én meg egy bambuszból készült tető árnyékában iszogattam a sörömet. Meg is kaptam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem megyek a vízbe, de tökéletesen jól éreztem magam a parton, és a lábujjam sem vágyott igazán vízbe. Szépen elheverésztünk az árnyékban, aztán valamikor három felé csak feltápászkodtunk, hogy hazainduljunk.
A magányosan álló hegy, - amiben a végül be nem járt barlang is volt – tetején állt egy kilátó, ami erősen izgatta a fantáziámat, de végül meggyőztem magam, hogy a nap állása úgyse jó, kár lenne felmászni. Ezzel alighanem megspóroltam magamnak némi fáradtságot.
A faluban aztán felszedtük a laptopot és elmentünk internetezni, és ha már ott voltunk ettünk is egy kicsit, de csak kicsit, hogy aztán később még beülhessünk egy tévé bárba újabb Jóbarátok epizódokat bambulni, közben banán shake-et szürcsölni, és megállapítani, hogy a banános palacsinta egyre szarabb. Tegnap nyers volt, ma égett, végülis átlagban pont jó.

 

Címkék: laosz vang vieng

39612 km, Vang Vieng

2009.11.10. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel tettünk egy bátortalan kísérletet arra, hogy tuk-tukkal vitessük el magunkat a 169-es kilométerkőhöz, ahonnan lehet egy kellemes sétát tenni és közben meglátogatni egy-két barlangot. Nem győztek meg az árakkal, úgyhogy bele se mentünk az alkudozásba. Helyette a legközelebbi helyen béreltünk két bringát. Pont ugyanolyan típusúakat, mint amit már próbáltunk Champasakban, csak ezek újabbak voltak, így például volt rajtuk fék, sőt működött is. Ezzel a kerékpárjaink pozitív tulajdonságainak a nagyjából a végére is értünk, és ha nem kényszerítenek rá, erre a típusra többet nem ülünk. Mikor megpróbáltam feljebb húzni az ülést, kiderült, hogy nincs több, ha feljebb húzom, kiesik. Gyorsan kaptam egy másikat, ami valami optikai csalódás folytán magasabbnak tűnt, és elindultunk. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez, a Laoszban oly elterjedt kerékpártípus felelős az alacsony népességért. Az ülés olyan mértékben lejtett hátrafelé mindkettőnk biciklijén, hogy az már-már perverz volt. Nem volt egyszerű a karikázás, így, hogy vigyázni kellett, nehogy a térdem a kormányba akadjon, és ügyelni, hogy az anális penetráció ne történjék meg. Legalább az út jó volt, nem kellett még zötyögni is. Tizenhárom kilométer letekerése után egy földúton mentünk le a folyóhoz, ahol végre leszálltunk és gyalog folytattuk az utat.

Egy összeeszkábált hídon mentünk át a túlpartra, ahol fekete lovagként utunkat állta egy ember és megsarcolt az átkelésért. A hidat elnézve egész jó lehet a megtérülés, de ez egyáltalán nem jelent óriási bevételt.
Elsőként a büfét látogattuk meg, majd a szomszédos Tham Sangot, azaz Elefánt barlangot, amiben egy nagy, szép színesre kifestett Buddha szobor trónol, kívül meg van egy elefánt fejre emlékeztető szikla, amiről a nevét kapta a hely. Lefotóztuk a szentély naiv stílusban megalkotott szobrait. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy a buddhista mitológiában hol bukkan fel a nyúl, de a barlang előtt volt egy nyúlszobor is. Lehet, hogy valahol volt egy töketlenfecske-ábrázolás is, de nem találtuk meg.
Következő a sorban a Tham Hoi volt, ahol a belépőjegyünkért rögtön két barlangot nézhettünk meg, és még lámpát is kaptunk. A közelebbivel kezdtük, ami meglehetősen hosszú volt, de mi csak addig mentünk, ameddig száraz lábbal lehetett. Volt egy-két cseppkő, de inkább arra kellett figyelni, hogy az agyagon ne csússzunk el.
A második a Tham Loup volt. Ez már egy kicsit izgalmasabbnak tűnt az elején is. Egy meredek ösvény vitt a bejáratához, ahonnan aztán egy tyúklétrán lehetett leereszkedni az első nagy terembe. Miután megtaláltunk a legkevésbé csúszós útvonalat, és átpréseltük magunkat két szikla között, egy meglehetősen szép barlangban találtuk magunkat. Sajnos a falak eléggé kormosak voltak, de helyenként a friss cseppkő már új, fehér bevonatot képezett.
Szép nagy termek során mentünk végig, és lehetett volna még barlangászkodni, de nem volt nagy kedvünk fülig összesározni magunkat. Helyette – roppant elítélhető módon – a nagy, lapos, nyelvszerű cseppköveket kopogtattam az ujjammal. Remek hangjuk volt. Egyébként úgy jutott eszembe, hogy az egyiket sikerült lefejelnem, és muszáj volt megtudnom, melyikünk adta a hangot. Sajnos némelyiket már letördelték, nem tudom minek, mert egy kormos cseppkőszilánk nem túl szép.
Mire a kijárathoz értünk, így is szép sárosak lettünk, nem tudom, mennyire győztük meg a befelé igyekvő párost arról, hogy könnyen járható a barlang. Megálltunk kicsit a térképet nézegetni, közben a legelésző tehenekre is vetettünk néhány pillantást. Az a fajta volt mindegyik, amelyiknek a nyakán egy bőrlebernyeg van. Eddig is szerettük volna ezt megtapizni, de soha nem hagyták, most viszont különösen nyugodt példányokra leltünk. Ahogy G találóan megjegyezte, pont olyan, mint a pizza tészta.
A harmadik barlang kicsit más volt, a belépő mellé nemcsak lámpát kaptunk, hanem egy traktorbelsőt is.
A barlangban, pontosabban a barlangból ugyanis egy folyó folyik. Hogy egyszerűbb legyen az előrejutás, kötelet feszítettek ki, abba kapaszkodva lehet előrejutni, sodrással szemben. A bejárat egészen kicsi, vagyis a víz feletti része az. Ha már bent van az ember, akkor a vízen keresztül beszűrődő fény jól mutatja, hogy a barlang szája valójában nagy, csak teljesen víz alatt van. Itt is teljesen magunk voltunk, de a távolban csobogó víz mindig olyan hangot adott, mintha valaki a kanyar után beszélne.
Akárcsak az előző napi fürdőzős barlangban, a kifelé menet itt is lényegesen gyorsabb volt és kevesebb erőfeszítést igényelt. Cseppkövek természetesen nem voltak, egy áradás elmosná mindet.
Valahogy visszakeveredtünk a hídhoz, ahol kifelé nem szedtek vámot, ami igazán szép dolog, bár akkor lehetne csak igazán kaszálni, mikor a turista vissza akar jutni. További jó hír volt, hogy a biciklik is ott vártak, ahol hagytuk őket, nagy örömmel szálltunk tehát nyeregbe ismét. Hazafelé újra megcsodáltuk a hegyeket, amik mögül a lassan ereszkedő nap gyönyörű sávokat rajzolt a párás levegőbe. És az út mentén mosakodó családokat is megcsodáltuk. A hegyoldalban lefelé csörgedező patakok vizét vezetik le a falvakba műanyagcsövön, annál lehet tusolni. A gyerekek pucéran, és gyakorlatilag egész nap, a szülők alsógatyában, illetve valami fürdőlepedőben mosakodnak. Úgy vettük észre, hogy túlzottan nem szemérmesek, különösen, ha mondjuk a házuk teraszán vannak már.
A gyerekek nagy része a folyóknál is meztelenül fürdik, a fiúk házilag barkácsolt szigonypuskával és búvárszemüveggel is fel vannak fegyverkezve. Általában a derekukra van kötve egy bambusz haltartó is, nem tudom milyen az eredményességük.
Bambuszból egyébként nagyon szép dolgokat fonnak, kár, hogy nem tudok hazavinni egyet sem, és egyben jó is, mert úgysem tudnánk mire használni.
Vang Viengbe visszatérve nagy örömmel cseréltük vissza a két biciklit az útlevelemre, aztán vacsorázni mentünk. A hely kiválasztásánál ma fontos szerepet kapott, hogy puhára lehessen ülni.
A hely, ahol kikötöttünk egy tévébár volt, amiből rengeteg van Vang Viengben. Ez pontosan az, aminek hangzik: van néhány tévé, amiken lehet bámulni valamelyik sorozatot. Legalább egy bárban minden tévén ugyanaz megy és szinkronban. Igazi elterülős hely volt, ahol a párnáknak dőlve lehetett heverni, így vacsora előtt, alatt és után megnéztünk cca. három DVD-nyi Jóbarátokat. Azt hiszem egy kicsit túladagoltuk magunkat, bár lehet, hogy barlangokból is lassan elég lesz.

 

Címkék: laosz vang vieng

39583 km, Vang Vieng

2009.11.09. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel megint egy korsó kávéval indítottunk, aztán kipakoltunk a szobánkból és kerítettünk egy tuk-tukot. Bizonyára mindenki hallott már ezekről a háromkerekű utasszállító akármikről, Vientiane-ben így is hívják őket. Egyéb tájakon nem biztos, hogy ez a neve, van ahol például jumbo, de itt közel van a thai határ.

Jó drágán kivitettük magunkat a buszállomásra. Ha az ember nem tudja, hogy melyikről is megy a busza, és bemondja, hogy arra vigyen, amelyikről Vang Viengbe mennek a buszok, akkor bukta az alkut. Mindenesetre sikeresen megérkeztük, a piac melletti buszállomásra, ahonnan egyébként leginkább a környékbeli járatok indulnak, meg pár renitens busz, mint például a bangkoki, meg mondjuk a miénk.
Amíg én a busz után érdeklődtem, G-t megpróbálta rádumálni egy pár, hogy várjunk egy órát a VIP buszra, de ha nyolc utas összejön, akkor lehet menni mikrobusszal is. Csábító ajánlat volt egy buszállomáson, műanyagszéken üldögélni egy órát, csak azért, mert a VIP busz fél órával gyorsabban teszi meg a távot. Szóval a műbőrös ventillátorosra szálltunk inkább, és négy percen belül már indultunk is. Meglepő módon csak egyszer álltunk meg, akkor is csak pisilni. Ez rendszerint úgy történik, hogy valaki a hólyagrepedés határán szól a sofőrnek, hogy most álljon meg, különben bevizel, és akkor megállunk. Az összes többi utas, akinek szintén majd szétdurran a hólyagja, örömmel konstatálja, hogy nem neki kellett felvállalni a kellemetlen feladatot, és mindenki leözönlik, hogy falka kutyaként körbevizeljék a territóriumot.
Szóval hamar oda-, illetve ideértünk, az útviszonyokat tekintve nem hiszem, hogy sokkal gyorsabban lehetett volna menni bármivel is. Ráadásul jó fejek voltak, és a falu központjának közelében raktak ki, nem a két kilométerre lévő buszállomáson.
Csak a lima site-on kellett átvágnunk és már a faluban is voltunk. A lima site-ok az amerikaiak művei Laoszban. Egyébként az igazi nevük „L” site, csak azt ők nem úgy mondják, hogy „L”, mint Lajos, hanem „L”, mint lima.
Lehetne egyébként simán landing site is, de az túl egyértelmű és az nagy baj lenne, hiszen mit keresnek amerikai leszállópályák Laoszban, mikor egyetlen amerikai katona sem járt soha itt?! És mikor nem jártak itt, akkor arra különösen figyeltek, hogy ne is bombázzanak. Ha meg nem jártak itt nem bombázni, akkor landing site-okat sem építhettek. Hiszen kinek kell egy leszállópálya, ha nem akar repkedni?
Na, ezért lima site a nevük, ezt ártatlanul le lehet írni, mint ahogy azt is, hogy „A másik hadszíntér”. Ez utóbbi volt ugyanis Laosz neve akkor, mikor nem voltak itt nem bombázni. Az igazi rejtély már csak az, hogy hogyan is lett Laosz a világ legsúlyosabban bombázott országa. Egy főre fél tonna valahonnan lehullott bomba jutott. Egyébként a CIA cége tevékenykedett itt, az Air America. Szép veszteségeket szenvedtek el, hiszen nem veszélytelen vállalkozás mosóporral és dobozos sörrel bombázni a Ho Chi Minh ösvényt egy teherszállító gépből. Ez a két titkos anyag arra szolgált, hogy csúszóssá tegye az utat, ezzel hátráltatva a vietkong mozgást. Mit mondjak, zseniális! El is képzeltem, ahogy a CIA egyik alkalmazottja hazaérve bevásárlásból hóna alá kapja a két papírzacskót, könyökével lecsapja a Buick csomagtartóját, a zacskó klasszikus módon szétszakad, az aszfalton szétterül a mosópor, majd az utána hulló sörösdobozok is eldurrannak, és a sokadrangú hivatalnok csúszik, de még mielőtt koponyája aszfaltot érne, az villan át az agyán, hogy vágódna hanyatt inkább a Vietkong. És már kész is az új hadianyag-fejlesztés!
Szóval keresztülsétáltunk az üres placcon, és máris ott álltunk a Vang Vieng főutcáján.
Maga a falu nem egy nagy durranás, de a környék nagyon szép. Hihetetlen, de karsztvidék, teljesen abszurd, - a helyieknek teljesen hétköznapi – hegyekkel, és rengeteg barlanggal, folyóval, patakkal.
A falu meg bárokkal, vendégházakkal, sörrel és erősebb hatóanyagú szerekkel van tele. Néha kialakulnak ilyen hátizsákos gettók, számomra érthetetlenül. Mert miért pont ez a falu és nem a következő?
Sokat nem méláztunk a kérdésen, helyette szállást próbáltunk keríteni. Állítólag akkora a kínálat, hogy egymást ölik meg a szállodák, de ehhez képeset csak egy ember jött oda névjegykártyával és nem annyira versenyképes árakkal. A helyi marketing-mentalitásnak megfelelően nem erőltette a dolgot.
Végül egy AK OK nevű helyen – a Kalasnyikovnak nem tudom van-e hozzá köze - sikerült előkeríteni valami személyzetet, és kivettük egy odút elfogadható áron, bár közös fürdőszobával. Gyorsan ettünk is valamit, majd elsétáltunk a legközelebbi barlanghoz, ahol fürdeni is lehet.
A barlang már zárva volt, mire odaértünk, de ez nem volt akadálya az úszásnak, ahhoz ugyanis csak fürdőruha és fejlámpa kellett. A víz nagyon kellemes volt, különösen ahhoz képest, hogy egy barlangból kifolyó patakról van szó. Mivel lámpánk csak egy volt, G úszott be először. Fürdőző tömegről nem igazán beszélhetünk, négy ember jött ki a vízből, mikor odaértünk, más nem volt a környéken sem. G után én kaptam meg a lámpát, ő meg a cuccok őrzését, és úszhattam is be a lyukon. Felfelé eléggé kell kepeszteni, főleg a keskenyebb részeken, mert jó sodrása van a víznek. Már befelé úszva is megállapítottam, hogy a sziklák jó élesek, helyenként egészen fűrésszerűek, bár csak éppen az ujjam végével sikerült hozzáérni. Furcsa érzés egy barlangban úszni, tök egyedül, egy szem lámpával a keskeny, helyenként alacsony járatban. Elágazás nincs, a víz meg kiviszi a hullát, szóval komoly veszély nincs, viszont a komolytalan is nagyon kellemetlen tud lenni, főleg, mikor a forrása lecsap a mit sem sejtő lényre. Konkrétan az történt, hogy amikor visszafordultam sikerült egy isteneset belerúgni egy sziklába a víz alatt. Akkor csak annyit mondtam, hogy nyikk, meg aú. Kifelé meglehetősen gyorsan kiér az ember, hogy aztán a napfénynél megvizsgálhassa, hogy a nagylábujjából szíjat hasított, méghozzá olyan öt centi hosszút, fél centi széleset, ami most ott lifeg.
Szerencsére nem volt mély seb, úgyhogy három ragtapasszal elvégeztem a végtagmentő műveletet, és mehettünk vissza a szállásunkra a naplementében. A hihetetlenül magas fájdalomküszöbömnek köszönhetően nem is sántikáltam.

 

Címkék: laosz vang vieng

süti beállítások módosítása