Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


7040 km, Esfahan

2009.06.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel ugyan felébredtünk, de felkelni nemigen akaródzott. Gyakorlatilag semmit nem csináltunk egész délelőtt, az olvasást leszámítva, és aztán kora délután sem. Kettőig bírtuk, akkor elindultunk a Jameh mecsetbe, de lehet, hogy érdemesebb lett volna várni még. Napközben az egész város üres, mert senki nem szeret melegben mászkálni. Tulajdonképpen mi sem. Útközben új utcai kaját fedeztünk fel, és lankadatlan hittel, hogy találunk finomat, és egészséges bizalmatlansággal, kettőnknek rendeltünk egy adagot. Jó döntés volt. Kár lett volna kettőt venni. Színre, és állagra tökéletesen olyan volt, mint amit bármelyik börtönfilmben a tálca mélyedésébe csap egy visszataszító szőrős pasas. Ízzel kapcsolatban szerencsére nem tudok ilyen összehasonlítást tenni. Magyar fogalmak szerint nem volt finom, határán volt annak, hogy jobb lenne, ha ízetlen lenne. Az ízekért kárpótolt a mellettünk lévő akvárium, amiben egyáltalán nem szürke halak tömege volt. Evés közben megfigyelhettük a párzást is, meg azt, hogy a többi hal azonnal felzabálja szerelmük gyümölcsét. Az élet kemény, meg mi is azok vagyunk, így folytattuk utunkat a hőségben.

A Jameh mecset Esfahan és egyben Irán legnagyobb mecsete is. Volt ideje ilyen nagyra nőni, mert már vagy ezer éve bővítgetik. Az idők során minden uralkodó hozzáépített egy kicsit, az éppen aktuális stílusban, szóval nem egy egységes épület. Bolyongtunk a különböző termek között, az oszlopok erdejében, örülve, hogy kicsit hűvösben lehetünk.
A mecsettől az Imám tér felé vettük az irányt, méghozzá a bazáron keresztül, ami gyakorlatilag összeköti a két helyet. Mivel péntek volt, semmi nem volt nyitva. Érdekes módon ilyenkor a bazár utcái szűkebbnek, de hosszabbnak tűnnek, mint amikor az árut kipakolják a boltok elé, és csadoros asszonyok és teherhordók közt kell utat törni.
A bazári teherhordók minden országban mások, de országonként meglehetősen egységes eszközparkkal rendelkeznek. Az itteniek négykerekű toldozott-foldozott kiskocsikkal szállítják az árut, amin házilag gyártott vaskerekek vannak, dróttal rögzített gumiabroncs csíkkal. Gyakran laprugók is vannak felfüggesztésként, szóval a kocsi magában is elég nehéz lehet, de nem meglepő, mert néha tonnányi árut rápakolnak. A rögzítéshez használt kötelek általában fogantyúra vannak feltekerve, mint egy nagy háló. Ilyeneket ma nem láttunk.
Az Imám téren végül megint az Imám mecset előtt ültünk le sziesztázni. G szundított is egyet, míg engem szóval tartott egy fickó, aki saját állítása szerint remekül beszélt angolul. Én azért láttam még lehetőséget fejlődésre.
Mindenáron meg akart győzni, hogy Anglia kicsi, valamint nem tudta megmondani, hogy milyen az idő télen. Szerinte 50 °C, és hajnalban fagy. Lehet, hogy a hőmérsékletszámítás is olyan, mint az időszámítás, valami töketlen egységet használnak? Ami érdekesebb, az a házassághoz való hozzáállása. Még nincs felesége, de talán jövőre megházasodik. Barátnője sincs és nem is akar. De nem is a szülei rendezik el a házasságát. Itt egy kicsit elvesztettem a fonalat, de elmagyarázta, hogy ő nem szeret nőkkel beszélgetni. Itt végleg kiugrott sebességből az agyam. Az általa preferált házasodási technológia viszonylag tradicionális. Ha megtetszik neki egy lány az utcán, akkor hazáig követi, majd a címet odaadja az anyjának, aki felkeresi az illető családot, és megkérdezi, hogy ugyan nem akarnák-e hozzáadni a lányukat a fiához. Azonnal felmerült bennem a gondolat, hogy mi van, ha több lány van az adott családban, aztán rosszat zsíroz le anyuka? Ha netalán a család hajlandónak mutatkozna a dologra, akkor – és csakis akkor – szerveznek egy családi találkozót, ahol a fiatalok megismerhetik egymást. Idáig azt hiszem, még egyik próbálkozása sem jutott el, de gyanítom, hogy ha a lány meglátná azt a ripacsos arcot, valamint mikor a szülei meghallanák, hogy egy államigazgatási diplomával rendelkező munkanélküliről van szó, akkor kezdhetne lekövetni egy újabb alanyt.
Mikor már nagyon nem akart továbbállni, és G is kialudta magát, akkor mi vettünk tőle érzékeny búcsút. A sarkon ettünk egy híres rózsavizes fagyit, ami mellé valami tésztát is pakolnak, aztán a fagyi tálkáját teleköpködtük tökmaghéjjal, a füvön üldögélve. Ilyenkor, délután a tér nyugati oldalán különösen nagy a népsűrűség a gyepen, mert csak ott van árnyék.
Aztán valahogy rábeszéltem G-t, hogy sétáljunk el a folyóig, vagyis hát annak a medréig, amiben állnak a hattyú alakú vizibiciklik. Ezt mondjuk annyira nem értem, mert amikor van víz, akkor nincs igény, mikor igény van, akkor meg rohadtul porzik.
G ellenérve a sétával kapcsolatban az volt, hogy iráni és arab városban nem érdemes céltalanul sétálni, mert mind ronda. Ebben speciel igazat kell, hogy adjak, vannak ugyan rondább helyek a Földön, de hát ne lefelé akarjunk megfelelni. A helyieknek persze ilyet nem mondunk, ők imádják Esfahant, és meg is mondták, hogy ez a legszebb város a világon, olyan, mint a paradicsom. Mármint hogy az ott fenn, a gazellaszemű hurikkal, meg sörbettel, nem a zöldség. Történetesen ezek az emberek még soha nem jártak külföldön, bár igényük azt hiszem, lenne rá.
A nemfolyó folyó partján tett séta után hazafelé újabb ételt adtunk a felejthető listához. Valami olajjal átitatott húsos, zöldséges fánk. Nagy igényeink soha nem voltak, de a gasztronómia itt végleg kalóriabevitellé degradálódott.

Címkék: irán esfahan

7024 km, Esfahan

2009.06.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel már hétkor felébredtem, ami eléggé felesleges dolog, de hát mit lehet tenni. Először blogot írtam, aztán fogtam magam és elindultam körülnézni az esfahani szállodapiacon, bízva abban, hogy találok valami olcsóbbat, vagy legalább jobbat ugyanennyiért. Röviden: tévedtem. Marad az Amir Kabir Hostel, plusz a hálózsák kombináció.

Egyébként a szobánknak van ablaka, sőt egy komplett üvegfal néz délnek. Valószínűleg az elmúlt napok ablaktalanságának kiegyensúlyozása miatt van így, viszont megvan az a hátránya, hogy meleg, ami az úgynevezett légkondícionáló (falon lévő rácsból hangosan levegőt lehelő berendezés) meghibásodása miatt különösen meleg. Közben felajánlották, hogy költözzünk át egy másik szobába, vagy esetleg megjavítják a lyukat a falon. Inkább költöztünk, mert a másik szobában három ágy van, meg csap. A csap előnye nyilvánvaló, a harmadik ágy meg arra jó, hogy rá lehet pakolni. Ebben elég jók vagyunk, úgyhogy pár másodperc alatt elborította a gönc.
Két fontos elintéznivalónk volt. Az egyik, hogy mosodát találjunk, mert a csapban lötybölt zoknik már olyan kemények voltak, hogy használat előtt egy kicsit meg kellett gyűrögetni őket. A többi ruhadarabról nem is nyilatkozok. A másik, hogy internetet kellett találni. Ez nem egy nagy kihívás, mert rengeteg internet café van Iránban, de mindenképpen elrendezendő.
Mint kiderült mosást vállalnak a durván túlárazott szállodánkban, úgyhogy azt rájuk bíztuk, internet meg van a szomszédban, ráadásul minden gond nélkül be lehet dugni a gépünket. Két óra alatt jóllakattuk a blogot bejegyzésekkel, és feltöltöttük a képeket is. Érdekes, hogy a képeket simán lehet feltölteni a Picasa programjával, de maga a weboldal le van tiltva. Nem tűnt még fel, de biztos sok a pucér nő rajta. Pillanatra meg is ijedtem, hogy nem tudom a képeket kirakni, de azért a rendszer közel sem tökéletes, a gmail postafiókból simán be lehet lépni a Picasa webgalériájába. További letiltott oldalak között az index.hu-t fedeztük fel. Bizonyára Irán-ellenes írásai miatt került a listára. Gondolom a rengeteg magyarul beszélő iráni fiatal megmételyezésének leállítása volt a cél. Esetleg azon is vannak pinák. Tényleg ebben az országban két dogot tilos: a tömegeket izgatni és magadat. Amúgy rendben van minden.
Mire jó meleg lett, addigra végeztünk mindennel, elindultunk a városba. Első utunk az Imám térre vezetett. Ez a világ második legnagyobb tere, a Tiananmen tér után. Gondolom, valahol van egy lista a terek különböző paramétereivel. Kíváncsi lennék, hogy a monori főtér hanyadik a listán, valamint hogy a soproni főtér macskaköves kategóriában szerepel-e az első százban, illetve hogy a terek alapterülete hogyan számít? Nettó, vagy bruttó? Mármint a szobrok és/vagy mauzóleumok által elfoglalt helyet beleszámolják-e, vagy nem? Illetve tv-n nézve a Vörös tér nagyobbnak tűnik.
Teljesen mindegy, mert a számok hazudnak. Az Imám tér a világ egyik legszebb tere, és ezt simán rá merem mondani úgy, hogy közel sem láttam a világ összes terét. Mondjuk azért a világ lakosságának nagy részével ellentétben én, láttam a monori főteret.
Végigsétáltunk a szinte kihalt téren az Imám mecsetig. Meleg volt, és vakított a nap, hunyorogtunk is rendesen. Milyen könnyű a kínaiaknak, nem is tudják! Egyébként az Imám tér, meg az Imám mecset is Sah néven futott régen, de hát régen elnyomás volt. Aztán jött a ’79-es forradalom, és elsöpörte a korrupt rendszert és másikat rakott a helyére. Értsd: másik korruptat. Egy Amerikában élő iráni házaspár szerint sok minden nem változott, akkor is jött a titkosrendőrség és elvitte a nagypofájúakat, meg most is, csak a sah jóban volt Amerikával, így ezeket a dolgokat akkor nem szellőztették meg a hírekben, most meg igen. Szóval ez az izgatás dolog már akkor sem volt egy életbiztosítás.
A melegben elpilledve a mecset bejárata mellett üldögéltünk az árnyékban, a viszonylag hűvös kövön és néztük a teret. A mecset éppen zárva volt az esedékes imaidő miatt, bár azért tömegek nem lepték el hajlongani. Ráadásul ünnepnap is volt, Fatima, Mohamed lánya, halálának évfordulója. Kicsit furcsák ezek az évfordulók, hogy minden évben más napra esnek, de hát ezzel jár, ha holdnaptárat használ az ország. Ráadásul az iráni naptár nem egyezik meg a többi muzulmán ország naptárával sem, mert míg Iránban az év 365 napos, addig a többi iszlám országban 354, így aztán mára begyűjtöttek egymáshoz képest is negyven év eltérést, szóval ma, 2009-ben Iránban 1388 van, a többi iszlám országban pedig 1430. És ezek csak az évek, a hónapok teljesen reménytelenek.
Addig üldögéltünk, nézelődtünk, hogy kinyitott a mecset is. Jegyet kell venni, és már mehet is a hitetlen nézni a világ csodáját.
Ez a mecset lehetne kék mecset, ellenben az isztambulival. A teljes felületét túlnyomó részt kék csempe fedi, kivéve a kaput, mert azt ezüst. Rejtély, hogy az a nép, aki ezeket a mecseteket leburkolta, hogy tud olyan igénytelenül csempézni a fürdőszobákban. Mondtam már, hogy Irán ellentmondásos?
A mecset nagy kupolájának az akusztikája is legendás, nemcsak a burkolata. A 36 méter belmagasságú kupola közepe alá állva sikerült nekiállnom objektívet cserélni. Észvesztő, hogy milyen hangerővel hallja az ember még egy hátizsák zipzárjának kihúzását is, arról a dörrenésről nem is beszélve, mikor helyére kattan az objektív.
A mecset után testi táplálékra vágytunk, ami a felejthető étkezések listáját gyarapító falafel lett, majd egy teára leballagtunk a Si-o-Seh hídhoz, vagyis a 33 lyukú hídhoz, bízva benne, hogy így május végén még van funkciója. Nem volt, a folyó már teljesen kiszáradt a majd 300 méter hosszú híd alatt. Persze lehet, hogy széles, de mégsem egy kiszáradt Dunát kell elképzelni, mert a legnagyobb mélysége még ereje teljében sincs egy méter.
Ittunk egy teát a híd boltívei alatt kialakított teaházban, ami nagyon kellemes lehet, ha folyik a víz. Vagy mi úgy képzeljük, hogy kellemes, de soha nem lehet tudni. Érdekes módon Iránban is bátran szórják a szemetet a folyóba, pedig azt gondolná az ember, hogy a sivatagban megbecsülik a vizet.
Délután egy nagyszülő korban lévő német házaspárral beszélgettünk, akik motorral járják be Iránt és a környező isztánokat. Mikor besötétedet, visszamentünk megnézni az Imám teret. Rengeteg ember volt mindenfelé, a füvön mindenhol piknikező családok, focizó gyerekek, sőt még volt éjszakai tollaslabdázás is, mint extrém sport. Hiába, este van elviselhető hőmérséklet. Kicsit körbesétáltunk, összefutottunk a németjeinkkel, aztán letelepedtünk mi is a fűbe, hogy szemléljük a tömeget. Rövidesen a közelben ülő családok elkezdték hozzánk küldözgetni lányaikat, egy tálka uborkával, sárgadinnyével, szotyival. Aztán az egyik csapat meg is hívott minket, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Dinnyét ettünk, meg valami fogtörő édességet, közben a világ dolgairól beszélgettünk. Felvilágosult család volt, de G mégis a lányok közé én meg a fiúk közé kerültem. Hiába a megszokás az megszokás. Véleményük szerint a választások után sem fog semmi változni, mert a kormány marad, csak a sofőr lesz más. Ezek szerint Iránban nem a sofőrök az őrültek az utakon, hanem az autók.
 

Címkék: irán esfahan

7006 km, Esfahan

2009.06.06. 10:00 | Ahmet | 1 komment

Reggel némi fel-alá mászkálás után csak kikötöttünk a babfőzelékes helyen. Érdekes módon egy helyen csak egyféle kaját lehet kapni. Ha az ember benéz az ajtón, akkor már pontosan tudhatja, hogy mi a menü. Például a szendvicsesnél van háromféle szendvics, meg üdítő, és slussz. Ott például tea biztos, hogy nincs. Ebben a kifőzdében volt tésztás babfőzelék, vagy lencse. Lencsét senki nem evett, mi se. Inni meg lehetett teát. A szerény választék ellenére elég sokan látogatták a helyet. A bejárat mellett állt a főnök a két nagy alumínium vajling felett és pakolta fémtányérokba a rendeléseket, a másik fickó meg hordta ki az asztalokhoz. Kaptunk kenyeret is, jófajta lepényt, aminek a maradékát a végén visszarakta a közösbe, hogy az utánunk érkezőnek újra kiossza.

Reggeli után kószáltunk egy kicsit a bazárban, mindenféle cél nélkül, minket meg követett három gyerek, szerintem ők is cél nélkül. Eredetileg zacskót árultak, de gondolom, nem abban reménykedtek, hogy majd mi felvásároljuk a készletet, mert nem nagyon próbálkoztak az eladással. Ez a bazár is teljes mértékben a helyi igények kielégítését tűzte ki célul. Voltak ugyan kisebb részei, amik szép téglakupolás, árkádos igazi régi bazárok voltak, karavánszerájokkal, de nagyrészt bádogtetővel fedett utcákon sétáltunk. Egy karavánszerájba is betévedtünk, ami ma is a nagyker funkcióját tölti be, csak nem tevekaraván hozza az árut, hanem kisteherautó.
A bazár után elsétáltunk a Chehel Sotun palotához. Kezd egy kicsit úgy tűnni, hogy minden uralkodó épített valahol egy chehel sotun, vagyis negyven oszlopos palotát. A parkban üldögélünk, aztán körbejártuk az épületet. Bent kalligráfiai múzeum van, ami tapasztalataim szerint a legborzasztóbb fajta, ha az ember nem tudja elolvasni.
Dél előtt nem sokkal felvettük a cuccainkat, és kitaxiztunk a buszállomásra, hogy az egy órás busszal Esfahanba menjünk. Nagy örömünkre közölték mindkét érintett busztársaságnál, hogy nincs jegy. Végül egy harmadiknál kaptunk jegyet háromra. Ott dekkoltunk, mikor egy előtt jöttek a kikiáltók és esfahani jegyet ajánlgattak. Kicsit idegesítő volt, hogy ott ülünk a rohadt háromra szóló jeggyel, közben meg üresedés volt.
Háromkor aztán elsétáltam a cégünkhöz megkérdezni, hogy hol a buszunk, de közölték, hogy jaj, nem három, hanem három harminc, rá is van írva a jegyre. Kis rohadékok, eljátszották már ezt máskor is. Valahova olvashatatlanul perzsául rá van kaparva, hogy 3:30, de nekem a jegy hátuljára nagy európai számmal odaírták, hogy 3 és azt is mondták. Már tudtam, hogy négykor indul a busz. Ilyenkor ezt csinálják. Ha túl későn van csak busz, akkor egy órával korábbinak hazudják, aztán eljátsszák a „jaj, hát félreértetted” műsort, aztán a maradék fél órát meg elhúzzák valahogy. Na, pontosan így is lett. Fél négykor még szinte sehol egy utas, négy előtt aztán megtelt a busz, hogy négy után pár perccel el is induljon.
Az út elég eseménytelenül telt. Szerencsére a videót se sikerült életre kelteniük, pedig a kocsikísérő menet közben szétszerelte a fél műszerfalt, hogy megjavítsa a kapcsolót.
A késői indulásban az volt az egyetlen dühítő, hogy tudtuk, éjjel érkezünk majd Esfahanba.
Éjfél táján raktak ki minket valahol, ahol taxit fogtunk, hogy az Amir Kabir Hotelbe vigyen, Ez is eljátszotta, hogy ő az árat fejenként értette. Persze mikor másik utas is be akart szállni, akkor azt nem hagyta. A hotel portása meg nekiállt tolmácsolni, és erősen megvágott minket, a gyanúm az, hogy azért, hogy a taxisnak adja a pénzt. Ezen, meg azon, hogy milyen dzsuvás volt az ágynemű azért az árért, jól felhúztuk magunkat, szóval a holnapi nap másik szállás keresésével fog indulni.

 

 

Címkék: irán esfahan

süti beállítások módosítása