Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


7545 km, Yazd

2009.06.12. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A napot kávékészítéssel kezdtem. Gyakorlatilag már mindenünk van hozzá, itt a szállodában még konyha is, bár csak azért mertem használni, mert a víz forralása fertőtlenít.

A reggeli hűvösséget kihasználva elballagtunk a Silk Road hotelbe, megérdeklődni, hogy mi az ajánlatuk egy Yazd környéki körútra, ugyanis tömegközlekedéssel a legtöbb hely gyakorlatilag elérhetetlen. Sajnos az árajánlatuk nem találkozott az elképzelésünkkel, így holnap teszünk egy halvány kísérletet a buszpályaudvaron, ha megy, megy, ha nem, akkor továbbállunk Kermanba.
Ha már az óváros közepén jártunk, belevetettük magunkat az utcák labirintusába. Itt kicsit másképp építkeznek, mint Európában. A házaknak nincs ablaka az utcára, csak magas vályogfalak, meg egy ajtó, két kopogtatóval. Majdnem mindig van egy kerek a nőknek, meg egy hosszúkás a férfiaknak, így már a kopogásból lehet tudni, hogy kell-e kendőt kötni vagy elvonulni az asszonyoknak.
A falak mögött aztán néha csodákat lehet találni, bár mi ezeket a csodákat csak múzeum formájában láthatjuk.
Az útvesztőben a táblákat követve találtuk meg Nagy Sándor börtönét. Ez tulajdonképpen egy kút, amit a legenda szerint Nagy Sándor használt börtönnek. Kis hibája a történetnek, hogy a kút később épült. A kutat se úgy kell elképzelni, mint nálunk, mert az a fajta kút kevéssé használható börtönnek. A kutak errefelé nem földalatti vízkészletig nyúlnak le, mert a sivatagban az azért nem biztos, hogy elérhető, hanem egy-egy arra haladó qanatig. A kútba pedig lépcsőn le lehet menni, és az aljában patakként csörgedező qanat vizéből meríteni.
A városban való kószálás közben beköszöntött a napi meleg, vele a szieszta, úgyhogy mi is visszavonultunk a szobánkba, hogy írással, olvasással valahogy kibekkeljük ötig, amikor újra beindul az élet. Végül négy után átsétáltunk a tér túloldalán lévő Víz Múzeumig.
Az utcán szinte egy lélek se volt, az úton, ahol csak életveszélyes módon lehet átkelni, csak egy-egy autó húzott el, a boltok redőnyei pedig mind le voltak húzva.
A múzeum nyitva volt, de a bejáratnál senki nem volt. Egy élő embert találtunk, aki miután elővonszolta magát, meglepő módon egy prospektust adott, és megmutatta, hogy merre kezdjük a nézelődést.
A múzeumot egy régi kereskedő házában rendezték be, mivel itt minden látható, ami különleges az iráni vízrendszerben. A ház alatt két qanat keresztezi egymást, persze nem egy szinten. A kiállított tárgyak nem voltak túl érdekesek, néhány vizeskancsó, csapok, csákányok, meg fotók, de hogyan lehet lefényképezni egy rohadt szűk földalatti csatornát? Érdekes volt viszont maga a ház. Kívülről ebből se lehetett látni semmit, az utcáról egy keskeny, kanyargós folyosón jutottunk az udvarba. Zongorát biztos nem vettek a ház lakói, hiába engedhették volna meg maguknak. Az udvarról nyíltak a szobák, illetve egy nagy, bőven díszített terasz, ahol kellemes árnyék volt. Aztán ha a terasz árnyéka már kevésnek bizonyult, akkor le lehetett vonulni az alagsorba, aztán amikor a nyár közepén már elviselhetetlenné vált a hőmérséklet, akkor még mindig lehetett lejjebb menni, az egyik qanathoz, ahol nagyobb terem volt kialakítva tetővilágítással. Itt nyáron sincs melegebb 21°C-nál, most csak 19°C volt. Akkoriban az ételt is itt tárolták. A másik, mélyebbik qanatban talán még hűvösebb volt, de sötét is.
A gödörből kimászva vakított a fény, és égetett a nap, pedig már kezdett alábbhagyni a meleg, a boltok is nyitottak már. Mi is ettünk egy fagyit, meg valami késői ebédet, vagy korai vacsorát.

Címkék: irán yazd

7531 km, Yazd

2009.06.11. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel megint vekkeres korai kelés volt, mert Reza intézett nekünk stoppot. A bátyja Esfahanból Yazdba ment, és útközben felvett minket is. Végül Ardakanig vitt csak, de az is jó kis távolság. Útközben egy szót nem szólt, csak mikor Ardakanban megállt, rámutatott egy buszra, hogy az megy Yazdba.

Felszálltunk, és rövidesen mentünk is. A buszpályaudvaron természetesen azonnal megrohantak a taxisok. Ez elég fárasztó tud lenni. Az ember pakolná ki a hátizsákokat, ezek meg körbeveszi, hogy „Mister, mister, city? Shiraz? Meybod?” Aztán mikor végre kipakoltam, akkor szembenéztem velük, hogy akkor mennyiért vinnének be a városba. 20.000 riált mondtak, de fejenként. Ehhez képest a busz 4000-ért hozott másfél órát. Kiröhögtük őket, és elsétáltunk. Még utánunk kiáltottak egy visszautasíthatatlannak hitt ajánlatot 15-ről, de valahogy mégis sikerült továbbmennünk. A sétánk egyébként kb. 30 méteresre sikerült, mert egy család felvett és kocsival elvitt a kinézett szállodához. Csak úgy, mert jó fejek voltak.
A kinézett helyen, az Amir Chakmaq hotelben, éppen nem volt üres szoba, de délutánra ígértek, úgyhogy otthagytuk a hátizsákokat, és elindultunk a városba, a hőség ellenére.
Természetesen első utunk a bazárba vezetett, nem is annyira a vásárlás, hanem az árnyék miatt. Körbejártunk mindent, megnéztük az összes – európai szemmel – botrányosan ízléstelen ékszert, aztán mégiscsak vettünk valamit, méghozzá egy alumínium bögrét. Ha már van kanalunk, kávénk, akkor legyen hozzá bögre is. Nagyon hi-tech bögre, fedele is van, sőt a fedőn tömítés. Az alján meg nagy matrica, „Made in China”.
Valahogy arra is rávettük magunkat, hogy a Jameh mecsetig elmenjünk. Ott megint üldögéltünk egy keveset az árnyékban, körbefotóztam a csempéket, aztán megint előkerült rendszeres problémánk, hogy mit együnk.
Egészen hosszú listán van már a mit ne kategóriában, de az utcán továbbra sem árulnak semmi jót. Ez eléggé meglepő, mert Toudeshkben nagyon jókat ettünk, tehát létezik finom étel Iránban.
Végül kikötöttünk egy kebabosnál, ahol májat rendeltem, mert bátor vagyok. Szerintem egész ehető volt, de G tartotta magát ahhoz, hogy ő olyat nem eszik, úgyhogy végül egy joghurttal kísért le némi kenyeret.
A szálloda egészen közel volt, úgyhogy benéztünk mi a helyzet a szobával. Megtörtént az üresedés, úgyhogy beköltöztünk és rögtön le is döglöttünk, hogy a nap legmelegebb időszakát átvészeljük.
Hőmérséklet szempontjából az átvészelés jól ment, viszont beszereztünk néhány poloskacsípést, úgyhogy estére ki kellett túrni a hálózsákot. Általában utazás kapcsán gyakran megkérdezik, hogy mégis hol szoktunk aludni. Nehéz ezt elmagyarázni olyannak, aki nem látott még keleti szállodát. Ha szállodát mondunk, a legtöbb embernek süppedő szőnyeg, londíner, meg cici alakú csengő ugrik be. Nos, létezik ez a kategória itt is, meg van az, ami lényegesen olcsóbb, és moshaferkhaneh néven ismertek. Utóbbi az, amit mi szoktunk látogatni, nyilvánvaló okokból. Nem is tudom, hogy írhatnám körül ezeket a helyeket, úgy, hogy ne tűnjön panaszkodásnak, panaszkodni ugyanis a legkevésbé sem akarok. Mert, azonnal és jogosan merülne fel a „Minek ment oda?” kérdés. Azért érdekességképpen talán pár képet egyszer feltöltünk.
A délutáni szieszta után a szállodánk nevét adó, szomszédos Amir Chakmaq komplexumra másztunk fel. Nehéz leírni ezt az épületet. A könyvünk szerint Hossein imám halálának megemlékezésekor használják, de hogy hogyan, azt nem tudni. Tulajdonképpen háromemeletnyi boltíves valami, két minarettel, de nincs mögötte mecset, csak egy mini bazár, ahol leginkább kebabot lehet enni. Mi is itt ettük a miénket.
A kilátás elég jó róla, bár a legtetejére már nem lehet felmenni, pedig legutóbb még a minaretbe is felmásztam, bár az már akkor is tilos volt, de az ajtó helyére támasztott farostlemez nem ellenkezett, mikor arrébb raktam. Ma már vasajtó van lakattal, ami keményebb ellenfél.
Yazd sivatagi város. Nincs se folyó, se parkok, vannak viszont badgirok szép számmal, amik szépen látszanak például az Amir Chakmaq erkélyeiről. Meg az is látszik, hogy milyen istentelen por van.
Estére igazi iráni programot találtunk magunknak. Meglátogattunk egy zurkhaneh edzést. Ezt küzdősportként tartják nyilván, bár nem küzd benne senki senkivel. Inkább valami katonai edzésből alakult ki, már jó régen. Ennek megfelelően mélyen átitatja a vallás is. Az edzőterem egy kerek helyiség, középen egy mélyebb résszel, ami maga az edzőtér. Körben meg kirakva a zurkhaneh kínzóeszközei.
Már páran elkezdtek edzeni, de a formális gyakorlat még nem kezdődött el. A földön fekve súlyzók helyett nagy fatáblákat nyomtak ki, aminek a közepén volt kialakítva fogantyú. Arra tippeltünk, hogy ez volt hivatott a pajzzsal való hadonászásra felkészíteni az ókor gyilkológépeinek izomzatát.
Mindenkin jellegzetes hímzett térdnadrág, bőr betétekkel, a pólókon meg a klub emblémája, már akinek nem valamilyen egyéb pólója volt.
A formális edzés kezdetekor mindenki lemászott a gödörbe, és a dobosok rákezdtek. Mintha nem lett volna elég a kupola akusztikája, két hangfal segítette az átszellemülést. A két dobos mellett még egy harang is volt, meg mikrofon az énekesnek, aki ősi eposzokból énekelt, és iráni verseket mondott.
Először is mindenki vett egy kis fa állványt, aminek bevizezte a talpait, hogy ne csússzon, majd körben felálltak az edző körül, és elindult az izzadás. A fa állványon támaszkodva csinálták a fekvőtámaszokat és nyújtásokat, jó félóráig, aztán ezektől megváltak. Szisztematikusan végig lazították, nyújtották az összes ízületet nyaktól bokáig. Ugráltak, pörögtek a dobok ritmusára, aztán magukhoz vették a zurkhaneh jellegzetes bunkóit. Ezzel se küzdenek, csak emelgetik a fejük felett, hátuk mögött. Edzés után megemeltünk egyet, nem könnyűek. Egy órányi megállás nélküli edzés után befejezték. Néhányan még levezetésképpen láncos vasakkal hadonásztak a fejük felett, illetve csináltak pár fekvenyomást az asztallapokkal.
Mi még lementünk az edzőterem alatti víztározót megnézni. A kupola alatt, ahol az edzőterem volt, volt még egy kupola, ami a víztározó tetejét alkotta. Egy lyukon be lehetett nézni, és megdöbbenni a térfogaton. Víz helyett ugyan csak pár bosszúból bedobált papucs volt az alján, de így is lenyűgöző volt a méret. Kintről jól látható a négy badgir is, ami a benne valaha tárolt víz hűtéséért volt felelős.

Címkék: irán yazd

süti beállítások módosítása