Oktalanul bolyongtunk valami reggeli reményében. A megszokott dolgok nem voltak, belebotlottunk viszont egy Tescoba. Régóta nem jártunk olyan boltban, ami emlékeztetett volna az Európában megszokottakra, így örömmel vásároltunk be olyan kommersz dolgokat, mint vákuumcsomagolt parizer, kenyér, illetve kakaó. Príma napközis reggelit csináltunk a vendégház teraszán, hogy aztán körülnézzünk a városban.
Messze nem jutottunk, mert a szomszédos cipőboltban találtunk majdnem „eredeti” Crocsot, így az elefántfürdetés közben kimúlt papucsom helyett vettünk egyet igen baráti áron. Ahogy Hongsában megjegyezte Monica, az eredeti jobb, de annyival nem tart tovább, amennyivel többe kerül. Egyébként meg a sorjás öntés egész kis mértékben érdekel.
Ezután végre elindultunk felderíteni a várost. Sok látnivaló nincs, pontosabban watok, de az igazat megvallva a legtöbb annyira egyforma, hogy jobb elkerülni őket a súlyos túladagolás elkerülése végett. Néhány útba eső példányba azért benéztünk, de tényleg csak benéztünk, mert a századik aranyfestékkel lekent Buddha szobor miatt én már nem fűzöm ki a bakancsomat.
Elmentünk helyette a hegyi törzsek múzeumába, ahol egy egész informatív és őszinte kiállítást láthattunk a hat legnagyobb thaiföldi törzsről, beleértve az ópiumtermelés rejtelmeit is. Korábban motoszkált bennünk a gondolat, hogy el kellene menni a környéken túrázni és meglátogatni néhány törzsi falut, de a múzeum után letettünk róla. Nem azért, mert annyira rosszak, csak hát a kiállított fotók alapján nyilvánvalóvá vált, hogy elégé állatkert jellege van az egésznek. Döntő érv volt, hogy valamelyik falu mellett buszparkolót létesítettek, és a problémák között említették a koldulást is. Szóval lehet, hogy jó, de a laoszi túra után biztos, hogy csalódás lenne, pedig ott sem egy teljesen eldugott helyen jártunk. Azt hiszem, Laoszba célszerű lenne visszamenni csak trekkingelni, és hagyni a watokat a fenébe.
Most viszont még nem hagytuk a templomokat, hanem elsétáltunk a Wat Phra Kaew, vagyis a Smaragd Buddha templomába. Tulajdonképpen nem smaragd, hanem jade, és nem az eredeti, hanem egy másolat. Az eredeti Bangkokban van. Ez az a Smaragd Buddha, amit Vientiane-ből vittek el, annak feldúlásakor. Mondjuk az itteni leírás szerint marhára nem volt ez sose laoszi, hiszen Sri Lankán csinálták, onnan került Kambodzsában, majd sokat tartózkodott Laoszban (225 évet, ami után szerintem bátran mondhatták magukénak, de ez nyilván csak a laosziak véleménye). Szóval arról, hogy hogyan is került a szerintük méltó és nyilván megfelelő helyére, arról hallgatnak. Egyébként a szobor egy kis szentélyben van elhelyezve. Mint hitetlen azt tudom mondani, hogy kis „ződ” szobor.
A templomok, amiket végignéztünk egyébként kivétel nélkül úgy néztek ki, mint amit most fejeztek be és teljesen üresek voltak. Itt pont belefutottunk egy csapat szerzetesbe, akik imádkoztak is egy sort a szobor előtt, de csak csoportképkészítés után.
Templomból mára elég is volt, úgyhogy benéztünk a piacra, vettünk ananászt meg papayát. Kedvenc gyarmati korból származó történetem szerint egy családi vacsora során nyafogtak a gyerekek, hogy megint ananászt kaptak, mire az apjuk rájuk förmedt: „Persze, majd minden nap alma!” Errefelé az alma van egyesével becsomagolva, és az ananász ömlesztve.
Ezután a szobánkban sziesztáztunk és ananászt hámoztunk. Nem egy lelkesítő munka. A hámozás után, még ki kell vagdosni belőle a rügyeket, vagy mi a fenéket. Ezért cakkos egyébként az ananászkarika a konzervben. Amúgy isteni volt. A papaya sem volt rossz, de azért az ananász sokkal jobb, ráadásul a laokkal ellentétben itt hagyják megérni és nem szüretelik le éretlenül.
Este megint a piacra mentünk vacsorázni, és azon dohogtunk, hogy egy sörért egy étteremben, vagy bárban simán elkérnek 200 bathot, holott az egész vacsoránk volt 120 a piacon. Szerencsére műveltségem és olvasottságom kiterjed Pó Apó műveire is, így betérve egy 7 Eleven üzletbe két üveggel is megkaptunk ugyanabból a nedűből 76-ért. Így aztán az estét a teraszon töltöttük sört iszogatva.
Utolsó kommentek