G véleménye szerint rá akartam venni, hogy a sziget ismeretlen sarkába kiránduljunk egyet, de nem jártam sikerrel. Szerintem nem próbáltam rávenni, hiszen ha próbáltam volna, akkor nem a strandra mentünk volna, mint ahogy az történt.
Jut minden napra új strand, a változatosság meg gyönyörködtet, úgyhogy ma a sziget túloldalára mentünk strandolni. Ez a sziget leglátogatottabb strandja, bár nem egyértelmű, hogy miért. Igaz, hogy egy nagy és védett öböl, ahol a víz olyan sima, mint egy uszodában, és emiatt a homok liszt finomságú és természetesen fehér, de a védettség miatt aztán meleg is van, mert nem jár a levegő. Nem mintha lenne okunk panaszra ugye. Egyszer csak hazamegyünk, aztán valaki még nyakon vág, aki egy szürke reggelt követő latyakosan szürke délelőttön azt olvassa, hogy panasz van a tengerparti fehér homok szemcseméretével, vagy a zefírek lengedezési irányával.
Szóval végigcaplattunk a víz szélén az öböl sarkáig, ahol jól láthatóan volt némi árnyékos rész és letelepedtünk. Azt terveztük, hogy folytatjuk az elmúlt napokban megkezdett intenzív lazítást.
Ez majdnem meghiúsult, mert G leejtette kedvenc gyűrűjét, ami azonnal eltűnt a homokban. Láttam a szemén, hogy kétségbe van esve, már kiskora óta hordja. Szerencsére gyűrűmegtalálásban elég jó vagyok, így mielőtt még tényleg megijedhetett volna, hogy elveszett, már meg is lett. Nyilván a homokban nem gurul el, és egy egy grammos tárgy nem csapódik méter mélyen a homokba. Szóval könnyebb volt megtalálni, mint annak idején Picúr jegygyűrűjét a húsz centi hóban, amiről ráadásul csak sejteni lehetett, hogy hol veszett el. Hasonlóság, hogy azt is fehérben kellett keresni, meg ezt is, mindkettőt télen.
A nagy ijedtségre való tekintettel magasabb fokozatra kellett kapcsolni a lazulást. Gyorsan túrtunk egy kupacot G háta mögé, arra terítettük a törölközőt, hogy mégis kényelmesebb legyen az olvasás, ne csak úgy póriasan a talajon fetrengve lapozgasson. Nem is értem minek napozóágy, mikor homokból is lehet építeni.
Homokból egyébként elég sok mindent lehet csinálni, úgyhogy neki is álltunk a fából vaskarika projektnek és építettünk egy tűzálló hóembert homokból. Az alapanyagok terén nemcsak ezt a kompromisszumot kellett megkötnünk. Hiányzott a répa, úgyhogy korall lett az orra, és mivel fazék se volt, a kalapja is egy darab korall lett. Faszéndarabokat találtunk, úgyhogy a szemek és a gombok teljesen autentikusak lettek. Annak ellenére, hogy hóemberünk a helyi klimatikus viszonyokkal kompatibilis anyagból készült, nem jósoltunk neki hosszú életet, mivel egy röplabdapálya és a tenger közt álldogált. Ha nem végez vele egy labda, akkor a dagály fogja megölni, de hát a kérészeknek van is egy mondásuk: „Hóember életű”.
A másik téli sport, amit gyakoroltunk még a nap folyamán, a snorkelling volt. Érdekelne mellesleg, hogy mi a magyar neve annak a tevékenységnek, amit búvárszemüveggel és pipával művel az ember. Tenger híján ez a kifejezés sem fejlődött ki nyelvünkben, mint ahogy a „mainland” sem, amire szintén nem tudom, hogy mi lenne a helyes kifejezés, de keresem az „overland” pontos magyar megfelelőjét is.
Szóval a part mentén ellebegtünk megtekinteni, hogy mit csinálnak a halak meg a rákok. A zátony nem volt annyira szép, mint amit a sziget túloldalán láttunk, de hát a homok szemcseméretére sem panaszkodtunk, erre sem fogunk. Megnéztem egy madarat is, ami a sziklán üldögélt, áldozatra várva, meg a halakat is, akik mit sem tudva a száraz életről a közelben úszkáltak. Szívesen megnéztem volna, mikor a halak megismerik a felemelkedésnek egy olyan módját, ami tragikus, de nem bírtam kivárni, így inkább kiemeltem a fejemet a vízből, hogy halálra rémisszem az ebédre váró madarat, akiben egészen addig nem tudatosult, hogy ami felé lebeg, az ember. Körülbelül úgy reagált, mint mikor az ember nézi egy darabig a dolgot, ami csiklandozza a kezét, aztán mikor sikerül pókként beazonosítani, akkor azonnal táncolni kezd, de csak azért, mert nem tud elrepülni, ahogy a madár tette.
Este még tettünk egy rövid sétát a parton, hogy megnézzük a világító planktont, de nem tették tiszteletüket, csak egyet láttunk. Érdekes, kék fénypontként vetődnek partra, természetesen nem önszántukból. Aztán ha az ember megnézi őket lámpafénynél, akkor kiderül, hogy kisebbek, mint egy gombostű feje.
Utolsó kommentek