Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


61663 km, Aurangabad

2010.03.17. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel már az ajtóban állt a szállodai alkalmazott és úgy köszönt, hogy „hol a fizetségem?” Neked is pálinkás jó reggelt, Barátom! Sejtésünk szerint az történt, hogy fusiban adták ki nekünk a szobát, azzal a dumával, hogy csak egy napra szabad, aztán másik szobába kell költöznünk, ami drágább, és hát a foglalás miatt fél kilenckor el kell hagyni a szobát. Gondolom, kilencfelé jön a főnök, ha addig eltüntetik a vendéget, akkor keresnek némi zsebpénzt. Kiköltöztünk, de ha már menni kellett, akkor nem a szomszéd n mentünk, hanem egy kényelmesebb elhelyezkedésű szállodába. Itt amúgy is rengeteg volt a szúnyog, mert a felső ablakot nem lehetett becsukni, szúnyogháló meg nem volt. Meg ágy fölötti moszkitóháló sem, ami mégiscsak valami egzotikus dolog számunkra.

Hihetetlen, de a buszpályaudvar körüli kismillió szálloda mindegyike tele volt, kivéve egyet, az nagyjából üresen állt. Valószínűleg a csábító hall miatt, ami kicsit mocskos volt, aztán volt egy lépcsőház, ahol az összes sarok bételcsulával volt lefestve. A szoba viszont egész elfogadható volt, az ágynemű egész tiszta, ami lehet, hogy csak a kevés vendégnek köszönhető.
Letelepedés után felpattantunk az éppen induló ajantai buszra. Alapvetően otthon nem csinál olyat az ember, hogy elruccan valahova, ami busszal kétórányira van. Külföldön viszont ez teljesen elfogadható. Még akkor is, ha a kétórás buszút két és fél óráig tart.
Ráadásul nem is a tetthelyen rak ki, hanem egy elágazásnál, ahonnan még négy kilométerre vannak a barlangok, amik miatt jöttünk. Persze nem is mehet oda bármilyen jármű. A bekötőút elején rögtön fizetni kell egy mondva csinált díjat, majd újabb buszozás következik a környezetbarát buszokon a barlangok bejáratáig. A buszok környezetbarátsága annyiban merül ki, hogy nem pirosra, hanem zöldre vannak festve. Lenyomulva a tömegekkel aztán meg lehet venni a jegyet is, amit borsos áron mérnek, mivel Világörökségi helyszínről van szó. Ketten annyit fizetünk, mint egy ötvenfős indiai csoport, ráadásul még meg is kellett küzdeni a jegyért, mert a sorban állás itt sem divat. Két biztonsági őr is keményen küzd, hogy sorba állítsák a jutalomutazáson résztvevő agrármunkásokat. Más országban igen ritka látvány a cekkerrel a fején érkező turista. Természetesen a szatyorban egy komplett ebéd van, vagy az is.
Végre elértük a barlangokat, amikről sokhelyütt olyanokat írnak, hogy egy részük az V. században készült, a többi korai buddhista. Ilyenkor azért kihagy a lélegzetem. Konkrétan a legrégebbi valamikor a II. században készült, de időszámításunk előtt! Szóval nem természetes barlangokról van szó, hanem egy folyókanyar sziklafalába vájt buddhista szentélyekről. Szépen sorakozik harminc darab egymás mellett. A legtöbbe csak mezítláb lehet belépni, úgyhogy mi lazán az első előtt hagytuk a cipőinket, és mezítláb indultunk el végigjárni mindet. Nos, ha valaki ugyanerre készülne, akkor korán reggel tegye! Mi természetesen délben értünk oda, olyankor meg jó meleg van. Ez még simán elviselhető, de az út baromi forró volt. Szóval barlangtól barlangig szökdécseltünk. Nem tudom, mit lehetne elmondani ezekről a szentélyekről. Sok Buddha, sok faragott oszlop, sőt freskók is.
Meglepetés akkor ért, mikor a táv felénél egy vaslemezből készült híd állta utunkat. Na, az tényleg forró volt! Mindegy, megérte még a lábunk megsütése is, mert nagyon szépek a barlangok. Mumbai mellett, az Elephanta szigeten is hasonlókat láttunk, azok is a Világörökség részei, csak ezek itt szépek, azok meg nem annyira érdekesek.
Visszafelé a bazársoron elcsábultunk, és rendeltünk valami ebédszerűséget. Nem kellett volna. Először is csípett, mint a veszedelem, annak ellenére, hogy kérdezték, hogy mennyire legyen csípős, és én azt mondtam, hogy csak nagyon kicsit. Másrészt ez volt az egyetlen íz, amit sikerült belefőzniük. Egy marék sóval sikerült sós-csípős fűrészport létrehozni, de ennyi. Nem tudom, hogy vonták ki az összetevők ízanyagait, de nagyon hatékonyak voltak.
A visszabuszozás nem volt olyan egyszerű, mint az odaút, mivel nincs buszállomás, ahova ki lehetne menni. Álltunk az út szélén, és vártuk, hogy jöjjön valami, miközben autoriksások hada állította, hogy itt aztán nincs busz. Tudva, hogy mániákus hazudozók, nem foglalkoztunk velük. Meg aztán belegondolva, hogy óránként jönnek buszok, nyilvánvaló volt, hogy visszafelé is mennek, nem szerelik szét őket a végállomáson. Jött is egy, de nem állt meg, aztán a második sem, de nem adtuk fel, mert egy indiai pár is várakozott, és hát ők biztos nemcsak kiokoskodták a busz létezését. Igazunk is lett, végre megállt az egyik és elvitt. Hely az nem sok volt, de legalább mentünk. Mutathattunk volna szamárfület a riksásoknak, de úgyse értették volna.

 

Címkék: india aurangabad

61444 km, Aurangabad

2010.03.17. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Útközben megismerkedtünk egy emberrel a buszon, aki történetesen nandedi. Kérdésünkre, hogy Nanded szép város-e, csak annyit mondott, hogy hát, a szülővárosa... Később aztán javasolta, hogy nézzük meg a templomot, mert az csodálatos, és Amritsar után a második templom az országban. Megígértük, hogy megnézzük, ha lesz időnk, bár erős kétségeink voltak, ugyanis az útikönyvünkben nemhogy a templom, de még Nanded sem szerepelt. Aztán persze nem láttuk a csodatemplomot, mert a kalauz megkérdezte, hogy tulajdonképpen hova is tartunk, mert abban biztos volt, hogy nem Nandedbe. Azt mondta, hogy van vonat reggel ötkor Aurangabadba, szálljunk le a vasútállomásnál. Így is tettünk, hajnali háromkor. Az állomás előtt a járdán bebugyolált emberek aludtak szerte szét, valamint szamarak kóboroltak legelészve a parkolóban növő füvet, vagy éppen egy szamárhoz méltóan állva aludtak. A váróteremben hasonló kép fogadott, a szamarakkal együtt. A pénztárban viszont ébren voltak. Kiderült, hogy ötkor megy egy expressz, de húsz percen belül indul egy személyvonat is. Az utóbbira megvettem a jegyeket, ezzel nincs gond, mert nem helyjegyes, hanem rambózós. Mikor beáll a vonat mindenki tör előre, mint Rambo, aztán aki kapja, marja alapon lesz elosztva az ülőhely.

Meg is jött a vonat, bár hely volt bőven, azért harcolt mindenki keményen. Az üléseken és a csomagtartókon is feküdtek emberek, mi szépen letelepedtünk egy ülésre, hogy bámuljunk kifelé az éjszakába. Mivel a vasúti nyomtáv szélesebb, mint Európában, a vagon is szélesebb. Egyik oldalon négyszemélyes ülések vannak, a másikon meg még egy sor egyszemélyes.
Később, mikor lett üresedés mi is elfeküdtünk, de túl sokat nem alhattunk, ahogy jött a reggel, jöttek az utasok is, és kérdés nélkül letelepedtek mellénk, arrébb túrva mindkettőnket.
Aurangabadba valamikor nyolc után érkeztünk, nem sötétben, ami jó volt, mert még így nappal sem volt egy szép látvány a város, különösen nem a vasútállomás felőli vége.
Elindultunk a youth hostel felé, mert azt olvastuk, hogy olcsó és kellemes hely, legalábbis hangulatát tekintve. Valószínűleg más is olvasta ugyanezt, mert hely az nem volt, hiába gyalogoltunk az összes cuccunkkal, mehettünk vissza. Mondjuk ez nem volt a legjobb döntés, de tudtuk, hogy arrafelé van szállás. Kivettünk egy szobát, reggeliztünk, aztán mentünk aludni. Az éjszakai utazással nagyon sok időt nem lehet megspórolni.
Alvás után megint evés jött. Tisztára olyanok vagyunk, mint a csecsemők! Aztán jóllakva erőt vettünk magunkon, és autoriksával kivitettük magunkat a Bibi-Qa-Maqbarához, ami a szegény ember Taj Mahaljaként ismert. Ezzel mindent el is mondtam róla. Egyébként nem néz ki rosszul, sőt nagyon is szép, de ez a gúnynév nem tesz jót neki. Az eredeti tervek szerint fehér márvánnyal lett volna borítva, de aztán az uralkodó mondta a kicsi fiának, hogy kezdje el szokni a gondolatot, hogy az elkészült alsó másfél méter az márvány marad, a többi meg gipszből lesz, mert az állami kassza nem arra való, hogy ilyen marhaságokat finanszírozzanak belőle. Biztos volt utána duzzogás, de tény, hogy gipsszel lett befejezve. Külföldiek nem nagyon tolongtak, de azért akadt egy-kettő, indiai turista viszont volt rengeteg. Itt is nagy divat a külföldiekkel fényképezkedni, aminek nem tudom mi értelme. Biztos van egy külön album „Én és vadidegenek” címmel. Ez alkalommal legalább tíz ilyen albumba kerültünk be.
Ezzel gyakorlatilag a nap be is lett fejezve, de hát, ha valaki délután háromkor kel, ne csodálkozzon!
Azért még egy gyors bevásárlást megejtettünk. A lista mindig ugyanazokat a dolgokat tartalmazza, vécépapír, tusfürdő meg hasonlók. Néha azért jó lenne egy kiló kenyeret is venni, meg egy pár gyulai kolbászt. Persze nemhogy gyulai, de még hús se nagyon van, sőt kenyér is csak néha, de akkor is milyen.

 

 

 

Címkék: india aurangabad

süti beállítások módosítása