Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


4908 km, Doğubayazıt

2009.05.29. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A városnak három nevezetessége van: az Ararát, Ishak Paşa palotája és hogy gyakorlatilag ez az utolsó megálló az iráni határ előtt. Az Ararátot nem fogjuk megmászni, egyrészt mert magas és jeges, másrészt meg engedélyt kell beszerezni hozzá, ami eltart egy darabig. De leginkább azért, mert magas. Az iráni határ holnapra van betervezve, úgyhogy mára maradt Ishak Paşa palotája. Azt terveztük, hogy gyalogosan közelítjük meg, de mind odafelé, mind visszafelé felvettek, pedig nem is stoppoltunk.

Sajnos a palotának igazából csak a romjai vannak meg, de meg kell mondanom, hogy volt érzéke a pasinak az élethez. A palota nem a viszonylag új városban van, hanem 6 km-re, a hegyekben, kilátással a völgyre. Sok turista volt - mivel ma volt Atatürk születésnapja - de mind török, vagy inkább kurd.
Szerencsére azért maradt mit látni az épületből is. Természetesen a legszebb és egyben legépebb része a mecset, de nagyon szépek a belső udvarból nyíló kapuk és ablakok is, jó dúsan faragva, akárcsak az udvaron álló türbe. Az ablakok szépsége nem csak nekünk tűnt fel, előszeretettel fényképezkedett mindenki az ablakokban pózolva, mint egy filmsztár. Volt természetesen pince, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mi volt a helyzet a borral, de van egy sejtésem, hogy akadt, hátha jön valami vendég. Most mindenesetre csak vasszerkezet volt benne, hogy be ne dőljön. A várbörtön ennél masszívabb, nem igényel modernkori alátámasztást, és a klíma is itt volt a legkellemesebb, eltekintve a legbelső részek diszkrét vizeletszagától. Mondjuk bizonyára nem volt kellemes hűsölés itt tölteni pár évet.
A palotától nem messze áll egy mecset is, a sziklaszirtek alatt. A kilátás – talán mondanom sem kell – gyönyörű. Előtérben a palota, mélyen lent a város a völgyben, a háttérben hava hegycsúcsok. Sajnos az Ararát innen nem látható. Ahonnan jól rá lehetett látni, ott meg egy szögesdrót kerítés volt köztünk és a látvány között. Ezt még meg lehetett volna oldani a fotózás tekintetében, de a kerítés mögött lakik a környék török lakossága, vagyis a hadsereg sok tankkal, de mikor arra jártunk, épp egy Willis jeep kanyarodott be a kapun. Önerőből is rájöttem, hogy nem kéne fotózni, meg aztán sok nyelven ki is írták, hogy tényleg nem.
A mecset után kicsivel van még egy mecset, meg egy ösvény fel a várba.
A várat valami teljesen eszetlen helyre építették, és azt hiszem, hogy a megépítése során csupán az utasítás kiadása mehetett könnyen. A hegy mindkét oldala meredek, a vár helyeként a meredekebbiket választották, talán azért, mert az puszta szikla, legalább az alapozás nem gond. A hegygerinc önmagában is egy természetes várfal, csak egy keskeny résen lehet bemászni, de azt is csak most, mert régen be volt falazva. Ide csak egyedül másztam fel és be kell valljam, nem élveztem. A csúszós ösvény, vagy a résen való átmászás nem lett volna önmagában túl nagy kihívás, de rajtam kívül volt ott még száz lelkes kurd, akik mind szerettek volna velem beszélgetni, esetleg azt játszani, hogy lezárják előttem az ösvényt, mert az vicces. Utóbbit nyilván a gyerekek csinálták. Mikor végre átszuszakoltam magam a résen, egy függőleges szakaszon kellett volna lemászni, miközben mindenki engem bámul, és a kilátás sem lett volna jobb, mint onnan, ahol vagyok. Így aztán nem másztam le, csak félreálltam, vagyis kiaraszoltam egy 40 cm-es sziklapárkányra fotózni. Persze az egyik gyerek jött utánam, mert külföldit követni az jó. Aztán meg kellett várnom, míg 15 tériszonyát titkolni próbáló huszonéves srác felmászik a réshez és kipréselődik, utána mehettem én is.
Mikor kiértem, láttam, hogy lent G sikerrel pattintotta le az ismerkedőket.
Ez lehet, hogy nagyon bunkó dolognak tűnik, de aki így gondolja, annak azt tudom javasolni, hogy látogasson el egyszer egy hasonló helyre. Általában úgy zajlik az egész, hogy a legbártabb – és egyben legkososabb – gyerek odajön, hogy „Hello, where are you from?”, de a választ már nem érti, sőt, ha ugyanezt visszakérdezed, azt se. Hihetetlen, de képesek megtanulni akár két három kérdést is jó kiejtéssel, hogy aztán ne értsék a választ. Sokan ilyenkor szoktak rátérni a végső angol mondatra: „Money, money!”
Persze vannak kivételek, délután, mikor egy teázóban üldögéltünk kölcsönös városnézést tartva (mi nézzük a várost és a város néz minket), egész jól elbeszélgettem egy sráccal, aki kicsit többet tudott, mint helohávárjutenkju, és érdekes dolgokat tudtam meg.
Az ugye közismert, hogy a törökök nincsenek elbűvölve a keleten élő kisebbségüktől, viszont szeretnének belépni az EU-ba, ahol szintén nincsenek elbűvölve a keleti viszonyoktól. Ez az EU-ba vágyakozás is megérne egy misét. Szóval most megy az őrlődés, hogy hogyan lehetne Európává válni, de azért nem nagyon elkapatni a kurdokat sem, mert a végén még akarni kezdenek ezt-azt. Mondjuk kicsit jobb életet. A srác szerint öt éve még lelőtték azt, aki kurdul szólalt meg. Ááá, hülyeség, gondolhatnánk otthonról, de én simán elhiszem. Erzurumtól keletre rengeteg ellenőrzőpont van, ahol mindenkinek ellenőrzik a személyiét, sokkal több a katonai támaszpont, és mindegyikben van annyi tank, mint amennyit Magyarország birtokol, azzal a különbséggel, hogy ezek működnek is.
A srác szerint, aki egyébként 15 éves, 5 hónapja volt egy kis felfordulás, valaki kiabálni kezdte, hogy elege van a helyzetből, de villámgyorsan megjelent a rendőrség, élén egy magasabb rangú tiszttel és a helyszínen lelőtték. Itt a főutcán, kérdeztem? Nem itt, kicsit lejjebb arra, mutogatott a rendőrség felé, ami előtt egyébként egy páncélozott terepjáró és egy katona páncélozott jármű parkol.
A srác éppen cipőpucoló cuccal járta az utcát, de a nap folyamán láttam képeslapot is árulni. Iskolába nem jár, mert hiába ingyenes, dolgoznia kell, hogy a család megéljen. Van nyolc fiú-, meg négy lánytestvére. Egyébként túravezető szeretne lenni az Araráton. Hát, sok sikert kívánok neki, és szerintem sikerülni fog neki, mert szimpatikus srác. Sajnálom, hogy ilyen idősen dolgoznia kell, és nincs is nagyon sok reménye, hogy akárcsak úgy is éljen, mint a törökök csak pár száz kilométerrel nyugatabbra.
A szegénység egyébként nyilvánvaló akármerre néz az ember. Az egy főre jutó cipőpucoló-gyerekek száma itt a legmagasabb.
 

Címkék: törökország doğubayazıt

4886 km, Doğubayazıt

2009.05.28. 10:00 | Ahmet | 3 komment

Hogy milyen volt az éjszakai buszozás? Isteni! Már a Göreméből induló busz is késett, Kayseriben meg belefutottunk párszáz bevonuló ifjúba, és az őket kikísérő könnyes szemű anyukákba, nagymamákba, apukákba, nagynénikbe, és a körülöttük rohangáló gyerekekbe, Nem tudom, hogy ennek következménye volt-e, hogy a buszunk tizenegy helyett csak éjfélkor indult el, de már ez megadta az alaphangulatot. Aludni nem nagyon tudtam, hajnali négyig valami éberkómában voltam, utána aludtam valamit, de olyan volt, mint az alkoholmentes sör: hatása semmi.

Erzurumba érve beadtuk a hátizsákokat a csomagmegőrzőbe, és elindultunk megkeresni az Iráni Konzulátust. Természetesen rossz helyen kerestük, és senki nem is tudott segíteni, úgyhogy a végén taxiba vágtuk magunkat és odahajtattunk.
Rövidesen kaptunk egy formanyomtatványt, meg egy fecnit, hogy melyik bankban kell befizetni 108 eurót. Tiszta rablás! Isztambulban a Követség szarik mindenre, és egy ügynökséghez irányít, ahol legombolnak az emberről egy csomó pénzt a nagy büdös semmiért, aztán még jön a vízumdíj.
Mindenesetre letaxiztunk az adott bankhoz, és pengettünk. Aztán megint taxival visszamentünk a Konzulátusra, mert a délelőtti nyitva tartás végére jártunk. Öt perccel zárás előtt sikerült beadni a papírokat, és csak annyit mondtak, hogy délután négyre menjünk vissza.
Így aztán volt három és fél óránk Erzurumban, ahol leginkább semmi nincs. Ettünk végre, teázgattunk, fagyiztunk, elmentünk a várba, ami igencsak kicsi, megnéztünk egy medreszét, és csigatempóban visszamentünk a Konzulátusra, ahol visszakaptuk az útleveleinket a vízummal.
Gyorsan lerohantunk a buszállomásra, hogy még elkapjunk egy buszt Doğubayazıtba. Sikerült is. A buszon ülve néztük meg alaposabban a vízumot. Hét, azaz 7 napra adtak vízumot ezek a mocskok, miután legomboltak rólunk 240 eurót, és vártunk két hetet. A felét elolvasni se tudjuk, de bízunk benne, hogy nem tranzit vízum, mert azt hosszabbítani sem lehet. Ha kiderül, hogy nem lehet hosszabbítani, akkor át kell szervezni a repjegyet Pakisztán felé.
Doğubayazıtig az út rémálom volt. Eleinte egész normális volt az út, csak a busz fűtését kapcsolták be néha, hogy fel ne forrjon a víz, aztán az út minősége szép lassan átment egy átlag Kossuth utcáéba, helyenként Jókai utcával tarkítva, majd hirtelen Szőlőhegyi dűlő lett belőle, de maradt 2×2 sávos. Mire odaértünk, erős kétségeim voltak, hogy tudok-e még járni.

Címkék: törökország doğubayazıt

süti beállítások módosítása