Hogy milyen volt az éjszakai buszozás? Isteni! Már a Göreméből induló busz is késett, Kayseriben meg belefutottunk párszáz bevonuló ifjúba, és az őket kikísérő könnyes szemű anyukákba, nagymamákba, apukákba, nagynénikbe, és a körülöttük rohangáló gyerekekbe, Nem tudom, hogy ennek következménye volt-e, hogy a buszunk tizenegy helyett csak éjfélkor indult el, de már ez megadta az alaphangulatot. Aludni nem nagyon tudtam, hajnali négyig valami éberkómában voltam, utána aludtam valamit, de olyan volt, mint az alkoholmentes sör: hatása semmi.
Erzurumba érve beadtuk a hátizsákokat a csomagmegőrzőbe, és elindultunk megkeresni az Iráni Konzulátust. Természetesen rossz helyen kerestük, és senki nem is tudott segíteni, úgyhogy a végén taxiba vágtuk magunkat és odahajtattunk.
Rövidesen kaptunk egy formanyomtatványt, meg egy fecnit, hogy melyik bankban kell befizetni 108 eurót. Tiszta rablás! Isztambulban a Követség szarik mindenre, és egy ügynökséghez irányít, ahol legombolnak az emberről egy csomó pénzt a nagy büdös semmiért, aztán még jön a vízumdíj.
Mindenesetre letaxiztunk az adott bankhoz, és pengettünk. Aztán megint taxival visszamentünk a Konzulátusra, mert a délelőtti nyitva tartás végére jártunk. Öt perccel zárás előtt sikerült beadni a papírokat, és csak annyit mondtak, hogy délután négyre menjünk vissza.
Így aztán volt három és fél óránk Erzurumban, ahol leginkább semmi nincs. Ettünk végre, teázgattunk, fagyiztunk, elmentünk a várba, ami igencsak kicsi, megnéztünk egy medreszét, és csigatempóban visszamentünk a Konzulátusra, ahol visszakaptuk az útleveleinket a vízummal.
Gyorsan lerohantunk a buszállomásra, hogy még elkapjunk egy buszt Doğubayazıtba. Sikerült is. A buszon ülve néztük meg alaposabban a vízumot. Hét, azaz 7 napra adtak vízumot ezek a mocskok, miután legomboltak rólunk 240 eurót, és vártunk két hetet. A felét elolvasni se tudjuk, de bízunk benne, hogy nem tranzit vízum, mert azt hosszabbítani sem lehet. Ha kiderül, hogy nem lehet hosszabbítani, akkor át kell szervezni a repjegyet Pakisztán felé.
Doğubayazıtig az út rémálom volt. Eleinte egész normális volt az út, csak a busz fűtését kapcsolták be néha, hogy fel ne forrjon a víz, aztán az út minősége szép lassan átment egy átlag Kossuth utcáéba, helyenként Jókai utcával tarkítva, majd hirtelen Szőlőhegyi dűlő lett belőle, de maradt 2×2 sávos. Mire odaértünk, erős kétségeim voltak, hogy tudok-e még járni.
Utolsó kommentek