Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


43051 km, Siem Reap

2009.12.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Kicsit emberibb időre állítottuk át a vekkert, hogy aztán nyolckor elinduljunk ismét két tuk-tukkal. Laza hetven kilométer állt előttünk Beng Mealea templomáig, ami kicsit több volt, mint két óra, de határozottan állíthatom, hogy megérte.

Útközben figyelhettük a kambodzsai forgalmat. Szembejött például egy teherautó, több száz használt biciklivel a platón. Fektetve pakolták fel őket, méghozzá szépen kötésben, mint egy kőműves, a plató szintje fölé legalább négy méterrel. Még a plató lenyitott hátulján is bringák voltak. Aztán jött egy motoros konvoj, minden motoron két disznóval. Minden röfi egy bambusz hordágyszerűségen feküdt, hanyatt. Gondolom, ebben a pózban a legkevésbé aktívak, bár így is kalimpáltak a lábaikkal a levegőben. Malacokat is hoztak, de azokat bambuszketrecben, egyszerre vagy ötöt, természetesen szintén motoron. A műanyagárus is motoron hozta a teljes árukészletet, de jött valaki néhány köbméter matraccal is. Egy motoron a hátsó ülésen széles faláda volt, ami alatt újabb dobozok lógtak, az egész rakomány tetején, olyan két méter magasan meg volt még egy utas. Nem tudom milyen egyensúlyérzékük van, de még keresztszél is volt a mutatványhoz.
Beng Mealea egy szép nagy templom, és gyakorlatilag semmilyen felújítási munkát nem végeztek rajta. A dzsungelt ugyan itt is megritkították, hogy látni lehessen valamit, de a fákat meghagyták, akárcsak a templom romos állapotát. Nem olyan egyszerű végigsétálni rajta, mint a legtöbb angkori templomon, mivel sok helyen a ledőlt köveken kell fel-, lemászni. A növények mindenhol keményen küzdenek, hogy átvegyék a hatalmat. Gyökerek hálóznak be szinte mindent. Ép és leomlott falak kövei közt tekeregnek, vagy éppen körbefonják őket. A fekete köveket zöld moha borítja, ha éppen olyan helyen vannak, ahol víz és nap is éri őket. Aztán helyenként meglepetésként teljesen ép folyosókon folytattuk az utunkat, hogy a végén egy ajtón kimászva romokon másszunk fel a falak tetejéig, ahonnan fából ácsolt hidakon, utakon lehetett folytatni a nézelődést. Őrülök, hogy van ilyen templom is, hiszen a több száz közül egyet igazán érdemes volt meghagyni úgy, ahogy rátaláltak az évszázadok után. Kicsit érezhettük, hogy milyen lehetett a dzsungelben belebotlani egy elveszett városba.
Visszafelé ugyanazon az útvonalon jöttünk. Sofőrünknek volt egy nagyszerű módszere a tankban lévő benzinszint megállapítására: ha leáll a motor, akkor elfogyott. A legtöbb esetben persze még elgurult a legközelebbi „benzinkútig”, ami tulajdonképpen bármelyik bolt, amelyik előtt ki van pakolva jó néhány flakon, üveg, vagy kanna benzin, és vett egy literrel. Most nem jött össze a mutatvány, tolni kellett a gépet. A tolásba mondjuk nem szálltunk be, de azért kiszálltunk. Legalább egy kilométert kellett tolnia a motort az első benzines helyig, mi meg sétáltunk utána. Érezte, hogy kicsit gáz a helyzet, amit egy-egy üveg víz vásárlásával próbált enyhíteni. Az egyiket elfogadtuk a nagy unszolásra, a másikat ő itta meg, úgyis nagyobb szüksége volt rá.
A lányokat utolérve kérdő tekintetekre találtunk, hogy mégis hol jártunk. A sofőrt meg inkább az érdekelte, hogy templomokat néznénk-e még, vagy mennénk vissza a városba. Természetesen nem akartunk még visszamenni, hanem a poros bekötőúton elzötyögtünk a Lolei templomig.
Meglepő, de megint egy teljesen más tervezésű templomot láttunk. Négy téglatorony volt négyzet alakban elrendezve, a szülőknek, illetve a nagyszülőknek ajánlva. Természetesen királyi megrendelésre, mint a legtöbb templom.
Innen Roulos többi templomához mentünk. Természetesen minden templomot nem lehet megnézni, meg nem is igazán érdemes, mert csak beleőrül az ember, ha nem a templomokba, akkor a rohanásba.
Először a távolabbi Bakong templomhoz mentünk, ami szép nagy példány. Mielőtt felmásztunk volna a Meru hegyet szimbolizáló épületre, meg akartunk ebédelni. Az összes éttermes nő megrohant minket az étlapját nyújtogatva, illetve a kezemet húzva. Végül arra szavaztunk, hogy ahhoz megyünk, aki a leggyorsabb volt. Igazából a nyújtogatott étlapok alapján teljesen mindegy volt, hogy hol ülünk le, csak a nyomtatóba rakott papír színében különböztek.
Tele hassal indultunk felfelé a lépcsőkön. A templom tényleg hatalmas, és szépen helyre is van állítva, de gondolom nem is dőlt annyira össze, mert kevésbé összetett szerkezet, mint a tornyokból, csarnokokból álló építmények. Ráadásul nem is olyan meredek, mint némelyik piramisszerű templom. Jó kilátás nyílt a környező területre, meg a templomot körülvevő tipikus khmer tornyokra.
Mire leértünk, már csak egy tuk-tukunk maradt, ugyanis az egyiküknek el kellett mennie, mivel szült az asszony. A történet hihető volt, mert egész nap telefonálgatott, és azt se várta meg, hogy lejöjjünk, esetleg pénzt kapjon, csak elhúzott. Gondolom, jó nagy kínban lehetett, mikor mondtuk, hogy nem mennénk még vissza, hanem megnéznénk a többi templomot.
Az utolsó templom a Preah Ko volt. Ez hat darab ezer éves téglatoronyból áll, amelyek két sorban vannak elrendezve, mint a pöttyök a dobókockán. Néhány díszítő szobrok már elloptak róla, de még így is bámulatos volt. Az ott dolgozó egyik embertől megtudtuk, hogy a helyenként látható díszes stukkó eredeti, és nem is akarják újjal helyettesíteni. Pár helyen azért pótolták a téglákat, de az eredeti technológiát használták, ami kötőanyagként egészen vad dolgokat alkalmazott. A habarcsban például homokon kívül volt pálmacukor, meg egy csomó más anyag is, de a stukkó kötőanyaga is rizs volt.
A srác saját bevallása szerint csak egy melós volt, de jól beszélt angolul és nagyon lelkesen mutatta meg a munkáját. Mondta is, hogy szereti csinálni, de mégis el fog menni pincérnek, mert az jobban fizet. Nem csodálom, havi 140 dollárból még Kambodzsában sem lehet nagyon ugrálni. Elbúcsúztunk tőle, és bemásztunk mind a négyen az egy szem tuk-tukunkba. A szállodához érve természetesen kifizettük az igazoltan távollévőt is, remélem, megkapja a pénzt.

 

Címkék: kambodzsa siem reap

42913 km, Siem Reap

2009.12.07. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Csak hogy senki ne gondolja, hogy az élet könnyű: négy harminckor csörgött a vekker. Valahogy mégsem akkora kín a korán kelés, ha az ember azért teszi, hogy megnézze a napkeltét Angkor Watnál. Mi meg ezért tettük.

Tuk-tukosunk is megjelent a megbeszélt időpontban, hogy aztán sokszáz másik turistával együtt, mint a rajzó méhek, a leghíresebb templom felé zümmögjünk a sötétben. A bejáratnál természetesen jegyellenőrzés. A tömeggel együtt végigvonultunk a bejárathoz vezető hídon, ami a templomot körülvevő széles vizesárkon vezetett keresztül. A kapun való bejutás után a tömeg valahogy szépen eloszlott a hatalmas területen. Persze mindenki vadul vakuzta a pár száz méterre álló épületet, ami mögött már kelt a nap, pontosabban még csak vöröslött az ég alja. Nagyon látványos volt. Két srác erre mondta, hogy nem jó, mert mire felkel a nap, addigra teljesen világos van. Nyilván, mire az épület fölé emelkedik, addigra egy óra is eltelik. A tömeg nagyja úgy gondolta, hogy napkelte kipipálva, lehet visszamenni aludni, mi viszont körbejártuk az épületet, végignézve jó néhány méter harci jelenetet a falakon. A tegnapi aprócska templom után most igazán gigászi volt ez az épület, és bár ezen se spóroltak a faragásokkal, ezen a téren közelébe sem ért a Banteay Sreinek.
A nézelődés végére megfelelően eltelt az idő ahhoz, hogy reggelizhessünk egyet, hozott anyagból. Egy kis hazai kolbász, helyi baguette-ben, természetesen előtte egy kis pálinka, majd a végén egy kávé a közeli büfében.
A templom előtt felvett a tuk-tuk, de csak a közeli Angkor Thom déli bejáratáig mentünk. A kapu tetején a jól ismert négy irányba néző arcok, az odavezető híd szélén pedig a tejóceánt köpülő szobrok. A legenda szerint a tejóceánt úgy köpülték, hogy a mondabeli kígyó rátekeredett a köpülőre, a két végét meg a emberek húzták ide-oda, így forgatva a köpülőt.
A kapu túloldalán visszaszálltunk a kordénkba, egy újabb rövid útra, Bayonig.
Bayon egy újabb jellegzetes templom, rengeteg hatalmas kőarccal. Meredek lépcső vezet fel a közepébe, ahonnan jó rálátás nyílik az ötvennégy toronyra, azokon pedig a négy hatalmas arcra. A templom közepén lévő teremben áll egy Buddha szobor, ahol imádkoznak a páran, illetve füstölőt égetnek, miközben kint a turisták hada vadul fotózza egymást. Mindenesetre teljesen más volt, mint az eddigi templomok.
Bayon után pisiszünet, amit L követelt és arra használt, hogy elgyalogoljon a körülbelül egy kilométerre található vécéig, ahelyett, hogy besétált volna dzsungelbe elintézni a dolgot. Mi meg el nem tudtuk képzelni, hogy mi a fene tarthat fél óráig. Végül csak előkerült, és folytathattuk a templomok végiglátogatását.
Angkor Thomon belül a szomszédos Baphuont néztük meg. Mivel éppen felújítják, túl sokat nem lehet bóklászni, inkább csak ránézni. Szép nagy ez is, és megint egy más stílus.
Egyel arrébb a sorban következett Phimeanakas, ami leginkább egy dél-amerikai piramisra hasonlít, négy meredek lépcsővel, amit meg is másztunk. Felfelé még viszonylag egyszerű, lefelé elég rémisztő lenne, ha nem építettek volna egy kevésbé meredek feljárót fából, hogy a reszketeg lábú külföldiek is feljussanak. A lépcső meredeksége egyébként tudatos tervezés eredménye, ezzel is érzékeltetni akarták, hogy nem olyan egyszerű az istenek közelébe kerülni. Történetesen nagyon jól sikerült a szemléltetés, ráadásul lefelé menet azt is érezhetjük milyen egyszerű is a pokolra jutni.
Tovább sétáltunk észak felé az elefánt terasz mentén, megcsodálva a falba faragott hatalmas elefántokat, illetve számtalan domborművet. Nagyon finom, részletes művek voltak, de lehetett látni jónéhányat, amit nem fejeztek be. Volt amelyiknek egyáltalán nem volt még arca, volt, amelyiknek megvolt, de csak nagyjából. Azt hiszem így hétszáz év eltelte után nem valószínű, hogy befejeznék őket. A jelenetekkel dúsan borított fal fölötti teraszon üldögél a Leprás Király. Valójában csak a néphagyomány tartja leprásnak, mivel a szobor ujjai úgy törtek le, mintha egy leprást ábrázolnának. Az eredeti persze már valami múzeumban csücsül, itt csak egy beton másolat van.
Visszabaktattunk a fuvarosunkhoz, és bezsúfolódtunk mind a négyen, mivel a mai kis rövid turnéra elég volt egy tuk-tuk is. Angkor Thomot a keleti, vagyis a Győzelmi kapun hagytuk el. Tulajdonképpen a kapu pont olyan volt, mint a déli, csak itt nem tolongott a sok turista, magunk voltunk. Megálltunk a Chau Say Tevoda és a Thommanon templomoknál is, amik az út két oldalán álltak. Két hasonló épület, de megint egy kicsit más dizájn. Jó állapotban voltak, szépen felújítva, mégis már mentünk volna a Ta Phormhoz. Előtte azonban még megálltunk a Ta Keonál, ami megint egy más stílust képviselt. Hatalmas templom, mint egy piramis, meredek lépcsővel, ami teraszonként visz a csúcsra. Itt már nem volt falépcső, úgyhogy az első terasz után egyedül másztam csak fel az aprócska szentélyhez. A kilátás kitűnő volt, a tornyocskák alatt elterülő erdőre. Lefelé itt is valahogy lassabban, jobban odafigyelve jöttem, mint felfelé.
Újabb pisiszünet, újabb fordulat: L legszebb ékes angolságát előszedve megkérdezett egy poló- és egyéb kacat árust, hogy „Where is the water closet?”. Emberünknek egyből felcsillant a szeme, és lelkesen vezette a hűtőhöz, visszakérdezve, hogy „Big water?”. Angoltudás és angoltudás közt is jelentős különbségek vannak. Nem szabad összezavarni őket nyelvtani szerkezetekkel, meg hasonlókkal. Az ember saját örömére elmormogja a teljes mondatot, a kulcsszavakat erősen megnyomva, és akkor nagy eséllyel sikerrel fog járni.
Ta Phrom előtt, csak hogy fokozzuk az izgalmakat és az élvezeteket, megebédeltünk. Ez a templom is egy emblematikus darab. A dzsungel nagy részét ugyan kiirtották, de a nagy fákat meghagyták, amik a gyökereikkel teljesen körbefonják a romokat. Nem igazán lehet eldönteni, hogy a réseken ki-, bebújó kisebb, és a kívül lefolyó öles gyökerek igazából szétnyomják, vagy összetartják már a köveket. A látvány mindenesetre lenyűgöző. A megfeketedett kövek között tekergőző gyökerek fent aztán hatalmas ezüstös törzsű fákban egyesülnek. Kicsit mintha óriási gyertyák lefolyó viaszát nézni az ember. Már ha tud valaki két méter átmérőjű gyertyát önteni, mert némelyik fa a tövénél volt akkora. Igazi filmdíszlet, mintha nem is lenne igazi, de kopogtathatja az ember, nem polisztirol.
Egy újabb közeli templom következett, a Bentay Kdei. Megint egy új elrendezés. A viszonylag alacsony épületek egy hosszú folyosó mentén helyezkedtek el. Túl sok felújításon nem esett át, nagyon hangulatos kis girbe-gurba oszlopsorai voltak, meg néhány nagy fa is kinőtt a kövek közül. A templommal szemben lévő hatalmas, de helyi viszonyok szerint kicsi vízmedence partján kicsit leültünk, erősen fáradt már a lábunk.
Hazafelé még egy templomnál álltunk meg, a Prasat Kravannál. Megint egy újabb stílus, nem kőből, hanem téglából. A lefelé tartó nap fényében igazán szép volt, ahogy a vizesárokban tükröződött. A több mint ezer éves templomot szépen helyrehozták, bent néhány gyönyörű tégla dombormű látható.
Ezzel sikerült összehozni egy napot, amit reggel ötkor kezdtünk, és este ötkor fejeztünk be. Pontosabban akkor indultunk haza, hogy aztán rögtön felpattanjunk és körülnézzünk a piacon, majd megvacsorázzunk. Este elég könnyen aludtunk el.

 

Címkék: kambodzsa siem reap

42874 km, Siem Reap

2009.12.06. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

 

Reggeli után megérkeztek a tuk-tukjaink, vagyis a motorvontatású szekerek. Ketten-ketten beszálltunk, és elindultunk Angkor felé. Először persze jegyet kellett venni, ami nem olcsó, de mindenképpen megéri.
A koordináció nehézsége exponenciálisan nő a létszámmal, úgyhogy már az első öt perc sem ment egyszerűen. G és E kordéja szeretett volna tankolni, de a forgótőkekészlet nullán állt, ehhez előleget szeretett volna felvenni. Elvi akadálya nem volt a dolognak, gyakorlatilag viszont a pénz nálunk volt. Szerencsére még idejében sikerült megállítania a benzin öntését, és utánunk döcögnie a pénztárhoz. Egyébként benzinkút szinte mindenhol van. A kimért üzemanyag Johnny Walkeres üvegekben sorakozik, de lehet fél literes egységben is venni, ipari fogyasztók pedig húsz literes kannával is vásárolhatnak.
A jegy személyre szól, rákerül az ember fényképe, ehhez viszont oda kell fáradni fotózásra, amit E nem annyira értett, hiába magyarázta neki a sofőr, hogy fotó, fotó, gondolta, ha fotót akar, akkor majd megkér engem, hogy fényképezzem le. Végül annyira integettem, hogy csak megjelent mindenki a kisablaknál és belemosolygott a webkamerába.
Mehettünk volna tovább, de a lányok nem akartak a tuk-tukba visszaülni, mivel nem ismerték meg sofőrjüket, aki gyér angolsággal próbálta elmagyarázni, hogy eddig is ő hozta őket. Mondjuk nehéz is megismerni valakit, akit egy villanásra láttunk, akkor is sisakban, a továbbiakban meg csak a hátát mutatta. Végül csak rájöttek, hogy ez nem egy új ajánlkozó, így elindulhattunk.
Így első nap nem a legnyilvánvalóbb romokhoz mentünk, hanem egy hosszabb útra Banteay Srei felé. Jó hosszan mentünk a rizsföldek és a pálmafák között, mire a helyszínre értünk.
A bejáratot természetesen a bazáron keresztül lehetett csak megközelíteni, de hamar átvágtunk a „buy something” gyerekek közt, és meg is érkeztünk Angkor legkisebb templomához. Persze sokan szokták mondogatni, hogy nem a méret a lényeg, de azt hiszem, ők határozottan nem arra gondolnak, hogy helyette a dús faragásra kellene a figyelmet fordítani. Ezt a templomot elég gyakran szokták ékszerdobozhoz hasonlítgatni, és nem is ok nélkül. Az egész épületet olyan aprólékos és finom faragások díszítik, hogy jó ideig el lehet nézegetni a részleteket. Aztán ha kigyönyörködte magát az ember, akkor elkezd azon gondolkodni, hogy mégis hogyan bírta ki az elmúlt ezer évet ilyen állapotban. Persze azért elég nagy részét újra össze kellett rakni, de akkor is, mit tud Európa felmutatni az évezredes kategóriában? Legalább háromszor körüljártuk, megnézve közelről és távolabbról, a vizesárokban tükröződve, a kerítés fölött benézve. Tényleg meseszép.
Újra szekérre szállva tovább távolodtunk Siem Reaptől, Kbal Spean felé. Ez történetesen nem egy templom, hanem egy folyó és annak medre. A folyót leginkább az Ezer Linga folyójaként szokták emlegetni, ugyanis a mederbe fallikus szimbólumokat, azaz lingákat véstek, meg néhány egyéb vallási jelképet is.
Mielőtt megnéztük volna a folyót, ebédeltünk. Nem tudom, hogy jól tettük-e, mert a parkolótól még másfél kilométert kellett gyalogolni felfelé egy sziklás ösvényen. A folyócska már magában is megérte volna a mászást. Sűrű dzsungelben csordogált lefelé zúgókon és stilizált faszokon keresztül. Természetesen vízesés is volt, szóval minden megvolt, ami kell egy jó Indiana Jones filmhez. Szépen végigsétáltunk, illetve másztunk a parton. Az alkotó elképzelése szerint a lingák szabályos négyzetrácsban helyezkednek el, mintegy kötegelve, és ő ezeket ábrázolta felülnézetből. Szóval kicsit sem kell óriási dildókat vizionálni.
Az ezernyi pénisz után leóvakodtunk az ösvényen, és kis tanakodás után arra jutottunk, hogy a sofőrjeink ötlete szerint menjünk az úszó faluba. Persze már útközben rájöttünk, hogy ez egy hülye ötlet volt, mire odaértünk már javában ment le a nap, így bármennyire is unszoltak, nem fizettünk be egy méregdrága kétórás hajókázásra, helyette egy rizsföld szélén letelepedtünk, hozott anyagból piknikeztünk, és néztük ahogy a tehenek és bivalyok mögött lemegy a nap. Egyébként szép naplemente volt, lehet, hogy jobb lett volna, ha valamelyik templom mögött látjuk eltűnni, de így sem volt rossz.
A városba természetesen már tök sötétben értünk vissza. A tuk-tukok kivilágítása nem igazán volt tökéletes. A kettőnek összesen volt egy első lámpája, és slussz. Mivel egy forgalmas főúton mentünk, csak az nyugtatott, hogy sok másik sötétben bujkáló objektum is előfordult az aszfalton, gondoltam, számítanak az ilyesmire az autósok. Azért fortuna megsegítése végett a fejemre tettem a lámpámat, hátrafelé fordítva. Ugyan nem piros a fénye, de inkább zavarodjon össze a mögöttünk jövő, mint hogy elgyúrjon egy tíztonnás teherautóval.
Természetesen este nem maradhatott ki az éjszakai piac meglátogatása, ami egy turistabazár. Itt sok értelmeset nem szereztünk be, viszont egy közeli gyógyszertárban tíz hasznos dolgot vettünk: egy higanyos lázmérőt, meg még kilencet. Ugyanis radikális álláspontra helyezkedtünk a higanyos lázmérők betiltásáról szóló EU direktívával kapcsolatban. Nevezetesen leszarjuk. A ma kapható digitális lázmérők ugyanis teljesen szarok. Ez még nem lenne komoly baj, mert annyira nem drágák, csak mikor beszarnak, az nem jelenti azt, hogy nem működnek tovább, csak azt, hogy hülyeségeket mutatnak. Gondolom, ezzel senkinek nem mondtam semmi újat, és számítok néhány „hozzatok nekem is” jellegű levélre. Egyébként darabja egy dollár.

 

Címkék: kambodzsa siem reap

42744 km, Siem Reap

2009.12.05. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel korai volt a kelés, amit még fűszereztünk azzal, hogy a vekker csörgése után le kellett botorkálnom a földszintre, hogy felkopogtassam a szülőket, akik rögtön az első kopogásra reagáltak is. Meglepett, azt vártam, hogy felverem az egész szállodát, mire felébrednek. Utaztak egy napot, egész este sétálgattunk, most meg fél hétkor kellett felkelniük.

Hamar összeszedtük a cuccainkat, beleértve a rutintalanokat is, és mindenki üveges szemmel várta, hogy megjelenjen a busz. Gyorsan beszereztem négy kávét, hogy életre keltsem a bandát. Mire megittuk, meg is érkezett a sofőrünk. Egy mikrobusszal indultunk el begyűjteni a többi utast.
Már izgultunk, hogy a lehetőségek tárházából melyik módszert húzzák elő a megvágásunkra. Eleinte természetesen minden ment simán, bár eltartott nyolcig, mire begyűjtöttünk mindenkit és elindulhattunk a határ felé. Azt hiszem, ez bele volt kalkulálva, mivel így is tizenegyre értünk a határhoz, ahol megálltunk egy étteremnél. Mások beszámolói alapján azonnal tudtam, hogy most jön a vízumos lehúzás. Kitöltették velünk a papírokat, és legomboltak fejenként 1300 bahtot, ami elég feláras vízum, de sokat nem tehet az ember. Igen, lehet ellenkezni, meg ragaszkodni hozzá, hogy mi majd a határon csináltatjuk meg, és ebbe bele is mennének, ha sokat erősködne az ember, de tudjuk, hogy ezzel csak azt lehet elérni, hogy felhívnak valakit a határon, és majd egy egyenruhás fogja ugyanezt az összeget legombolni rólunk. Összességében lehet szívóskodni, de jobb, ha tudja az ember, hogy esélytelen.
A vízumot egyébként az úgynevezett utazási irodában beragasztották az útlevelünkbe, nyilván valamelyik határőr cimbora hozott egy köteg matricát, meg bélyegzőt, esetleg mellékállásban itt oszt vízumot.
Innen gyalog mentünk a határra, ahol viszonylag normálisan kijutottunk az országból, a szomszéd sorban két magyarral együtt. Ők voltak az első magyarok, akikkel véletlenszerűen összetalálkoztunk, mióta elhagytuk Isztambult, vagyis több, mint fél éve.
A kambodzsai oldalon aztán egy buszállomáson ültettek le minket, hogy várjuk türelemmel a buszunkat. Ez roppant idegesítő tevékenység, ha mindenki lelép, és nekünk még egy sajtpapírunk sincs arról, hogy bármit is kifizettünk volna, eltekintve egy narancssárga matricától, amit mindegyikünkre felragasztottak. Háromra ígérték a buszt, ami eleve lehetetlenné tette a beígért öt órás érkezést. Ebből is csak azt láttuk, hogy jönnek az emberek, buszra szállnak, mi meg a többi narancssárgával együtt csak várunk, várunk, és nem történik semmi. Fél négykor aztán csak felszállhattunk egy buszra, hogy ott folytassuk a várakozást, majd négykor befutott még egy csapat, akik felszálltak és mentünk. Nyilván ők úgy érzik, hogy minden milyen flottul ment, csak mi vártunk röpke három órát úgy, hogy a kisördög ott mormolta valahol hátul, hogy most aztán itt ülhetünk, amíg meg nem unjuk, és ki nem fizetünk egy taxit Siem Reapig. Ha csak várni kellett volna, azt jól viseltük volna, hiszen olyan mindegy, hogy két órával előbb, vagy később érkezik az ember.
Végre úton voltunk magunk mögött hagytuk a Poipet nevű vadnyugati városkát, és nagyon jó úton haladtunk a cél felé, szerencsére jó sebességgel is.
Egy megállót tartottunk, hiszen jó kapni, de még jobb adni alapon az út menti csehókat is szerették volna részesíteni a turisták lehúzásából, úgyhogy ittunk egy drasztikusan túlárazott sört, meg ettünk egy levest, hogy kihúzzuk a hátralévő egy órát.
Siem Reapben a buszállomásig vitt a busz, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy valahol az út szélén kipakoltak minket, ahol tuk-tukosok hada várt ránk, hogy valamelyik szállodába vigyenek, ahol kapnak jutalékot. Négyen, a sok cuccal két járgányba fértünk csak bele. Száz méter után az egyik azonnal defektet kapott, de telefonos segítségkérésre azonnal jött másik. A helyi tuk-tukok nem klasszikus példányok, hanem kis kétkerekű, fiáker jellegű alkotások, amiket egy-egy robogó után kötnek, az húzza, mint valami modern ló.
A kinézett szálloda bezárt, gondolom a sofőrünk nagy örömére, mert azonnal, minden felár nélkül tovább vitt a közeli hasonló helyre, ahol valószínűleg százalékot kap. Gyanús volt már az elején, hogy lelkesen mondta, hogy ha nem tetszik a hely, vagy nincs szoba, akkor ingyen továbbvisz. Gondolom tudta, hogy a hely bezárt, csak nem akarta mondani, mivel az az egyik klasszikus lehúzós szöveg, hogy az a hely bezárt, de tud jobbat. A jobb általában a tuk-tukosnak és a tulajnak jobb. Itt nem tűnt úgy, hogy rosszul járnák, úgyhogy ki is vettünk két szobát, és leültünk tárgyalni a sráccal, a másnapi programról. Nyilván nekik ez az üzlet, nem az, hogy behoztak a városba. Gyorsan összeállt a program, és megalkudtunk az árra is. Lehet, hogy lehetett volna olcsóbban is kihozni, de így sem rossz. A fickó jól beszél angolul, ami nem hátrány, és nem is unszimpatikus, de ezen lehet rontani, bár bízunk benne, hogy nem történik meg.
Este még besétáltunk az éjszakai piacra, ahol megcsodáltuk a rengeteg giccset. L különösen hiperaktív volt, még saját magához képest is túlzottan lelkesedett minden szarért. Azt hiszem, kellene egy kis lelkesedésátömlesztés G javára, aki általában rezzenéstelen arccal veszi tudomásul, hogy a világ legszebb helyén állunk, még akkor is, ha szerinte is az.

 

Címkék: kambodzsa siem reap

süti beállítások módosítása