Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML


3869 km, Göreme

2009.05.27. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel megint boltban szereztük be a betevőt, de a véletlenszerű „mit is vegyünk az üveg mögül” vásárlással sikerült beszerezni valami isteni húst. Paprikás volt és füstölt. Mellé kis kockasajt, meg egy liter gyümölcslé, mindez a főtéren elfogyasztva.

Kellett is az energia, mert mára is be volt tervezve néhány kilométer. Először is elgyalogoltunk Çavuşinba, ahol befordultunk a Meskendir-völgybe. Az elején ez is egy széles völgy, szántóföldekkel, szőlőkkel, gyümölcsfákkal. Aztán egyre keskenyebb és érdekesebb lesz. Persze itt-ott a földek közepén kúp alakú sziklák vannak, a völgy szélén meg mint egy nagy olvadt fagyi kezdődik a hegy.
A fő völgyből tettünk néhány kitérőt is. Először a Güllüdere, vagyis Rózsa-völgybe fordultunk be. Keskeny kis ösvény vezet egyre magasabbra, közben egyre több a fa, és egyre több a templom, kápolna is a sziklafalban, ha felnéz az ember. Kell hozzá akaraterő, mert a völgybe besüt a nap, de a szél egyáltalán nem fúj, vagyis lent nem és hát meleg van. Valamint egyre érdemesebb a lábunk elé nézni, ahogy haladunk felfelé.
Végül elértünk egy kicsit látogatottabb templomot. Tulajdonképpen azok a látogatottabbak, amelyikekben több a freskó. Ebben elég sok volt, bár mindent korom borított, és természetesen szeme senkinek nem volt a képeken. Kis szusszanás után folytattuk az utat. G vette át a vezetést, és legnagyobb meglepetésemre felfelé indult és akkor sem állt meg, mikor az ösvény hirtelen igencsak meredekre váltott. Mikor felértünk a legmagasabb pontra, megálltunk pihenni, mert mindkettőnknek szép piros volt már a feje, vagy a mászástól, vagy a melegtől, de lehet, hogy a kettő kombinációja okozta.
Innen már szinte egyszerű volt átmenni a szomszédos völgybe, hiszen a kettőt elválasztó hegygerinc magasságában voltunk. A kérdés csak az volt, hogy megtaláljuk-e azt az ösvényt, ami oda vezet, és végig is merünk menni rajta.
Az ösvények elég érdekesek. Elindul egy kellemes sétának, aztán van egy kis meredek benne, de még mindig nem durva, csak enyhén emelkedik. Aztán vesz egy nagylevegőt, és szinte függőlegesre vált. Na, jó, ez azért túlzás, de úgy érzi az ember. Tulajdonképpen a mászással nem is lenne gondunk, se felfelé, se lefelé, de a puha vulkáni tufa folyamatosan mállik. Vagy éppen a talpunk alatt csinálja, vagy csak úgy spontán, a lényeg az, hogy sima kőfelületet mindig apró kavicsok és homok borítja és ez a meredek ösvénnyel kombinálva kellemetlen. Ha hozzávesszük, hogy közben az ember előtt/mögött/mellett (szükséges aláhúzandó) nagy mélységek tátonganak, akkor kimondottan rosszat tesz az önbizalomnak és járásból totyogásba váltunk.
Tehát áttotyogtunk a szomszédos Kızıl Çukur-völgybe (Kiejtéssel lehet kísérletezni). Meglepő módon itt is volt egy templom, sok szép freskóval, ami odavonzott sok turistát is. Nem egészen értem hogy jutottak oda, mindenesetre boldogan álldogáltak leendő fényképemben és csak nem akartak arrébb állni egy méterrel. Már megint a turistacsoportok!
A völgy aljába sikerrel lekanyarogtunk, majd visszajutottunk a Meskendir völgybe, ami itt már egészen keskeny volt, a völgy falai egészen közel kerültek, míg már helyenként alagutakban haladtunk. Ezeket az alagutakat eredetileg vízvezetékeknek ásták, vagy inkább faragták, de a faragásban a víz is jó, így aztán kicsit kitágultak, ma már ebben vezet az út is. A végén mikor már majdnem elfogyna a hely a falak között, hirtelen újra kiszélesedik, de mi már nem mentünk tovább, hanem felmásztunk a völgy peremére, és az aszfaltúton visszagyalogoltunk Göremébe. Gondoltuk ebéd után még elmegyünk valahova, leginkább lepihenni mentünk. Később még rávettük magunkat egy sétára, és felmásztunk a falu fölötti magaslatra, de gyaloglásból mára tényleg ennyi volt. Estére van még egy jó programunk, Erzurumba buszozunk, hogy benézzünk az Iráni Konzulátusra vízumügyben. Igen, nincs még lezárva, de megkaptuk az e-mailt, miszerint igényünket elbírálták, minden ok, mehetünk a Konzulátusra egyeztetni, hogy milyen dokumentumok kellenek. Remélem a dokumentumok alatt az útlevelet értik. Hogy milyen messze van ez az Erzurum, kilométerben nem tudom, de busszal 12 óra lesz. Reggel azt hiszem üde leszek és virágos jókedvű.
 

Címkék: törökország göreme

3852 km, Göreme

2009.05.26. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Egy főtéren elfogyasztott mackósajtos reggeli után Uçhisar felé indultunk, az Uzundere völgyön keresztül. Pontosabban azt gondoltuk, mert párszáz méter után kiderült, hogy tök másik völgyben vagyunk, úgyhogy visszacsattogtunk Göremébe. Rövid töprengés után úgy döntöttünk, hogy részben az aszfaltúton, fent a völgy peremén megyünk felfelé, mert úgy nehéz eltévedni, és a völgyben majd lefelé jövünk, mert ott meg úgy nehéz eltévedni.

Nem volt ez rossz így se, mert a kilátás lenyűgöző fentről. Ezt a bazárosok is felfedezték, mint ahogy a turisták is, és itt találkozik a kereslet a kínálattal, miközben a kilátás teljesen lényegtelenné vált a legtöbb ember számára.
A völgy azért az Uzundere, azaz Galamb-völgy nevet viseli, mert régen rengeteg galambot tartottak itt a sziklafalakba vájt galambdúcokban. A nagy galambtartás oka meglepő módon nem a galamb volt maga, hanem a trágyája. Ez persze nem mostanában volt, hanem a prepétisó korban, mikor a guanó nem egyszerűen szart jelentett, hanem vagyont.
Közben egészen jó idő lett. Mondjuk jó strandolásra, vagy ruhaszárításra, de nem annyira jó hegymászáshoz. Ettől függetlenül felmásztunk Uçhisarba, ami a környék legmagasabb lakott pontja. A falu eleve egy dombon áll, Göreme meg egy lukban, de ez nem elég, mert a falu közepén van még a Kale, vagyis vár, amit mindenképpen meg kell mászni. Errefelé a várak nem egészen olyanok, mint a világ többi részében. Az emberiség nagy része a várat úgy képzeli el, hogy szorgos kezek kőkockákból összeraknak valami többé-kevésbé meghódíthatatlant. Szorgos kezek természetesen ebben a sztoriban is vannak, ám ők inkább kerestek egy baromi nagy különálló sziklát, és belerágták magukat, mint kukac az almába, kialakítva mindent, ami szükséges. A legendák szerint az ilyen várakat mindig titkos járat kötötte össze a lenti faluval, amit persze nem találtak meg még.
A falu utcáin lekanyarogva, megközelítettük végre a völgyet, ami visszavitt Göremébe. A sziklák itt is teljesen abszurd formákat vettek fel. A sziklafal pereme leginkább olvadozó fagyira emlékeztet, ami mindjárt lefolyik a völgybe. És természetesen mindenhol galambdúcok vannak. Ezeket egyébként néha belülről is lehet látni, mert a puha vulkáni tufa intenzíven kopik, így helyenként csak egy fél galambdúc, szoba, templom marad meg a hegyoldalban.
A galamboknak csak egy szobát alakítottak ki, amiben körben a falon mélyedéseket csináltak a fészkeknek, majd a bejáratot lefalazták, csak néhány kis lyukat hagyva, amin a madarak ki-be járhattak. Gondolom néhány évente kibontották a falat és kitermelték a kincset.
Az egy teljesen más kérdés, hogy hogy a fenébe jutottak fel a 20-30 méter magasban levő ajtókig, amikor kellett.
Göremébe visszaérve leültünk egy kicsit pihenni és egyben meguzsonnáztunk egy kiló banánt, majd egy délutáni szieszta után elintultunk a Zemi, vagyis Szerelem-völgybe. Hát, hogy a névadás mennyire történt hasonló elvek alapján, mint a másik helyen, azt nem tudom, egy andalgó párocskát láttunk, meg három piknikező családot, meg egy horda fiatal srácot, akik éppen odaégették az ebédjüket egy irtózatosan füstölő tűzön.
Ez a völgy is nagyon szép, de ezt véletlenszerűen bármelyikre rá lehet mondani a környéken. Elsétáltunk egészen addig, amíg kényelmes volt az ösvény, aztán ahol kezdett meredek lenni, visszafordultunk. Itt azért kevesebb volt a galambdúc.
A völgy bejáratához visszasétálva rögtön a túloldalon lévő Swords, vagyis Kardok-völgye felé vettük az irányt. Ez a név aztán végképp rejtély, nem láttunk egyetlen kardot se, bár ha az embernek élénk a fantáziája, akkor némelyik vékony ég felé meredő szikla akár kard is lehet.
A völgy az elején széles, megművelt földekkel mindkét oldalon. A völgy pereme természetesen itt is olyan formákat sorakoztat fel, hogy csak győzi az ember forgatni a fejét. Aztán a völgy egyre keskenyebbé válik, végül már csak néhány méter széles, mindkét oldalon függőleges falakkal, aztán a hátizsákban a GPS sípol, hogy nem látja a műholdakat. Amikor ez megtörtént, felnéztem, és hát műholdakat amúgy se látnék, de az eget se lehetett látni a görbe falak között. A völgy legvégén még vezet felfelé néhány bevésett mélyedés, ami a felkapaszkodást segítené, de inkább nem kísérleteztünk. Sőt, még én se!
Innen aztán már végképp rohantunk vacsorázni, mert kopogott a szemünk az éhségtől. Egy remek köftét ettünk Refiknél, akit már korábbról ismerünk.
 

Címkék: törökország göreme

3827 km, Göreme

2009.05.25. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Se madár, se csipogás, csak úgy felébredtünk. Megreggeliztünk, összeszedelőzködtünk, és teljes harci díszben megindultunk a falu túlsó vége felé, hogy átstoppoljunk Güzelyurtba. A stoppolás viszonylag egyszerű dolog Törökországban, csak autók kellenek hozzá. Nos, az itt nem nagyon akadt. Jött egy teherautó, ami levitt a völgy aljába, majd a másik oldalon fel, de a falu szélén le is tett. Mondjuk tekintve a völgy mélységét, és az út meredekségét, ez is igen hasznos volt. Álldogáltunk az út szélén, de nem jött semmi, pontosabban csak egy-két dugig tömött autó, vagy traktor. Végül meguntuk, és elindultunk gyalog. Nem tudom miért, de ez mindig segít. Lehet, hogy a gyalogló emberen megesik az autósok szíve, pláne, ha úgy néz ki, mint egy málhás szamár, de szerintem inkább az lehet, hogy vannak geopatogén zónák, ahol valami Hartamann-sáv keresztez egy vízeret, felette meg pont sok a kozmikus sugárzás, és akkor ott aztán állhat a stoppos, nem veszi fel senki, ha van törölközője, ha nincs.

Szóval kisétáltunk a végzetes zónából, meg a faluból is, és rögtön fel is vett egy autó, hogy elvigyen Güzelyurtba. A táv egyébként nem csillagászati: 13 km.
Első utunk a teaházba vezetett, ahol ittunk egy teát, és megbeszéltük a tulajdonossal, hogy otthagynánk a hátizsákokat, mert őket nem érdeklik a környék nevezetességei, ámde nagyon nehezek.
A falu eléggé kiesik a fő turistaútvonalakból, úgyhogy csak pár száz iskolás mászkált a környéken, mert éppen sportnapot tartottak. Hogy miért ma, azt nem tudom, mert amúgy május 19. Atatürk születésnapja, ami egyben sport és ifjúsági nap is. Biztos jövő kedden nem érnek rá.
A nevezetességek, pontosabban inkább azok a barlanglakások, illetve templomok, amik nincsenek használatban és látogathatók, egy völgyben vannak, ami tulajdonképpen a falu egyik utcája. Elsőnek egy földalatti várost néztünk meg. Hogy egész őszinték legyünk, nem túl alaposan, mert bár kivételesen nem hagytam a nagyhátizsákban a zseblámpát, nem volt kedvünk szűk alagutakban botorkálni.
Közben bekukkantottunk néhány használaton kívüli házba, meg találtunk egy régi templomot is, ami leszakadt a hegyről, úgyhogy az oltár előtt fekszik az oldalán az oltár kupolája, rajta három angyallal, fejjel lefelé. Az oltár és a kupola közt pedig természetesen egy kupac szar virított. Az elhelyezőjének megbocsátottunk, magam se tettem volna másképp, ha leborul a kupola felettem, bár lehet, hogy nem állt fent egyidejűség.
Beleskelődtünk a Templom mecset ablakán is. Mint a neve is mutatja, régen templom volt, ma mecset. Itt is az történt, mint Kayaköyben, volt néhány görög, akik – vagy inkább akiknek leszármazottai - ma már Görögországban élnek egy olyan faluban, aminek a neve úgy kezdődik, hogy új.
Tettünk még egy kísérletet egy másik földalatti város felderítésére is. Itt volt világítás, úgyhogy egy kicsivel egyszerűbb volt.
Ezek a földalatti városok, nem csak túlzásból városok. Némelyikben akár tízezer ember is kihúzhatta fél évig. A legrégebbiek még a hettita időkből származnak, i.e. 4000 táján kaparták ki őket. Aztán persze használták az őskeresztények is, meg gondolom mindenki, akinek szüksége volt rá. Alapvetően persze mindenki a felszínen élt és gazdálkodott, de ha jött az ellenség, akkor levonultak a föld alá. Ennek a nyomait nézegettük meg. Egymásból nyíló szobák, tárolóhelyiségek, földbe vájt tartályok, kút, meg minden, ami kell. A könnyen járható rész után le kellett mászni egy nem annyira tágas lukon. Itt még megdumáltam G-t, hogy jöjjön le, mert nem erre kell majd kimenni. Lemászott, és miután végignéztük a szobából nyíló termeket, felfedeztük, hogy valóban nem arra kell kimenni, hanem egy aknán kell lemászni, aminek oldalába mélyedéseket vágtak, hogy úgymond megkönnyítsék a lejutást. Erre meg se próbáltam rábeszélni, inkább visszamászott, de én azért tettem egy próbát. A leereszkedés egyébként nem nehéz, viszont az utána következő szakasz kicsit szemét volt. Ugyanis egy kis szobán átmenve egy hasonló aknán kellett volna felmászni, csak ez sokkal szűkebb volt. Rajtam meg ott fityegett a fotóshátizsák, amivel a nagy lukon még lejöttem, de a kicsibe már nem fértem be, úgyhogy nekem is vissza kellett fordulnom, és a földalatti városok feltárását ennyiben is hagytuk. A könyv szerint egyébként hét emelet mély, bár gondolom nem minden szinten van világítás. (G-nek egyébként meggyőződése, hogy az ilyen helyekre leginkább csak pisilni járnak az emberek az utóbbi években, ezért aztán nem szívesen kerül közelebbi kontaktusba semmivel.)
Felmásztunk még egy elhagyatott templomhoz, majd a völgy pereméig kapaszkodtunk, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt, majd kis szusszanás után visszamentünk a falu főterére, hogy buszra szálljunk Aksaray felé. Persze várni kellett egy órácskát, aztán Aksarayban egy másikat, amit viszont ebédszünetként hasznosítottunk. Aksarayból Nevşehirbe mentünk, hogy fogjunk egy buszt Göremébe. És hát mindezt sikerült levezényelni, úgyhogy most itt vagyunk Kappadokya szívében. Ismét a Köse Panzióban szálltunk meg, ugyanabban a szobában, ahol pár éve már aludtunk egy párat.

Címkék: törökország göreme

süti beállítások módosítása