Helyette elvonultunk internetezni, valamint előrelátásunkról tanúbizonyságot téve vettünk egy szép nagy sárgadinnyét, amit a folyosó végi koleszos stílusú hűtőbe raktunk, hogy estig lehüljön.

Este se volt komoly program, felmásztunk az Allah Akbar völgybe. Nincs benne semmi romantikus, ezen keresztül lehet elhagyni Shirazt, már évszázadok óta és most is. Következésképpen egy 2×4-5-6, vagy amire igény van sávos autóút halad benne. Azért hívják Allah Akbar völgynek, mert mikor a karavánok ideértek és megpillantották Shirazt, általában így sóhajtottak fel. Persze azért annyira nem lepődtek meg, hogy már itt van a kanyar után a cél, hiszen kicsit korábban volt egy állomás, ahol keményen megvámolták őket. Ez a vám volt a haradzs, amit nálunk is bevezettek a törökök, mert akkoriban az irániak és mi egy országban éltünk.

Van a völgyben egy kapu is, amiben egy Korán van, az alatt haladtak át a várost elhagyó karavánok, áldást szerezve így az útra, ami lássuk be, soha nem árt. A mostani kapu nem is régi, nem is szép, az eredeti Koránt, ami benne volt, meg 2003-ban ellopták egy múzeumból. Ennyit az áldásról.

A völgy melletti hegy tetején pedig néhány sír van, ahova az útikönyv szerint érdemes felmászni a kilátásért. Mi is felmásztunk, de a lélegzetelállító inkább a mászás volt maga, mint a látvány.

Este pedig mi várt a hűtőben? A dinnye, mert ez nem egy kollégium.