A taxi fél óra alatt beért velünk Bhairawába, ahonnan nem sokkal később el is indult az „expressz busz”. Pont annyira volt expressz, mint amennyire a deluxe buszok deluxe-ok Indiában. Az első egy órában utasokat gyűjtöttünk, ehhez percenként megálltunk. Többnyire jól öltözött emberek szálltak fel, főleg nők, de mindegyikük hozott magával minimum két zsák (100 kg) rizst. Kezdtük azt hinni, hogy ez a feltétele a buszra való felszállásnak, csak velünk tettek kivételt.
A zsákokat először a folyosón fektették le, ahol a magasabb emberek amúgy sem tudtak kiegyenesedni, aztán amikor már két rétegben voltak, akkor elkezdték a tetőcsomagtartót is megpakolni. Az ülések hamar megteltek, de minden megálláskor mindenki helyet cserélt mindenkivel, és a zsákokat is átrendezte, így teljes volt a káosz. A sofőr, mint Indiában, itt is egy leválasztott kasztniban ült, mellette még 3-4 ülőhely volt, de ezen az úton az derült ki, hogy mindig fér be még egy ember. Valószínűleg úgy nőtt, mint a mesében gomba az esőben, ami alatt az állatok menedéket kerestek. Tansent hamar elértük, innentől azonban ismét minden bokorban megálltunk, hogy leszálljon valaki a zsákjaival. A padlón való húzkodástól előszeretettel szakadtak ki a zsákok, tovább lassítva a folyamatot. Ilyenkor a sofőr előrelátóan kiszállt, és elsétált valamerre. Mire indulásra készen visszaült a helyére, általában az utasok fele hiányzott. Négy-öt perc alatt sikerült összeszedni az embereket, de nem sokon múlt, hogy néhányukat otthagyjuk valahol.
A busz személyzetét általában a sofőrön kívül még két fő alkotja: a jegyes és a csomagos. A csomagos elhelyezi a cuccot a tetőn, ezután a jegyes jegyet ad. Teljesen feleslegesen vannak ehhez ketten, egy írástudó személy is megtenné. Jelen esetben mindketten léhűtőnek néztek ki, de a csomagosunkról kiderült, hogy írástudatlan. Nem mintha ez általában gondot okozna, a cuccok pakolásához nem kell diploma, - bár jól láthatóan sok gombócot kell még megennie, mert nagyon küzdött a zsákokkal -, de ez a busz a postát is szállította. Így aztán a falvak előtt a jegyest megkérte, hogy mutassa meg melyik a megfelelő zsák (ehhez a rajta lévő címkét kellett elolvasni), amit aztán a nyitott ajtón keresztül, menet közben, teljes erővel kidobott a faluban. Kész szerencse, hogy nem talált el senkit!
A buszból láttuk, hogy a gyümölcsös standokon érett mangót árulnak, ami szép reményekkel töltött el minket.
Az utak melletti kutaknál sok helyen komplett családok fürödtek, mostak. Állati kellemes lehetett a jéghideg vízben. Ebből egyébként látszik, hogy nemcsak áramellátással vannak Nepálban problémák, a vezetékes víz is luxusnak számít. Sokszor az éttermek is a nyomós kutakat használják mosogatásra.
Pokhara előtt nem sokkal beborult az ég, a busz személyzete rendkívüli értelemről tett tanúbizonyságot, és még az eső eleredte előtt lepakolták a cuccokat a tetőről. Megnyugtató volt látni, hogy a buszban az ablaktörlő nem működik, de lehet, hogy be se kapcsolták. Nepálban egyébként is nagyon rosszak a baleseti statisztikák, az éjszakai utazás kimondottan ellenjavallt. Ennyi roncsot még egyik országban sem láttunk az utak mellett. Mondjuk máshol általában elvontatják őket, itt meg a használható részek leszerelése után a sorsára hagyják, ott, ahol összetört.
Összesen 9 óra alatt sikerült megtennünk az elvileg 7 órás utat, akár a másik útvonalon is mehettünk volna, ami megkerüli az egész hegységet, a párától úgysem látszott semmi. Ezalatt egyszer felkapaszkodtunk ezer méter felé, de azt kell, hogy mondjam, az a része még gyorsan ment a többihez képest.
Pokharába érve azonnal megrohantak a szállodai felhajtók, azzal az ígérettel, hogy csak akkor kell kifizetnünk a taxit a tópartra, ha nem tetszik a szoba. Hallottunk már jobb ajánlatot is életünkben, de itt ez számított jónak. Elfogadtuk az egyikük ajánlatát, és nem bántuk meg. Nagyon szép kis szobát kaptunk közel a tóhoz. A kilátás is jó lenne, ha nem futottunk volna bele az első esőkbe. Ha ilyen marad az időjárás, a hajunkra kenhetjük a Himaláját. Ha nem töketlenkedünk Thaiföldön annyit, és mondjuk héttel előbb jöttünk volna el, nem lett volna 40 fok Észak-Indiában, pára Sikkimben és eső itt.
Körbenéztünk a főutcán, hogy túrázás témakörben mit tudnak nyújtani. Az azonnal kiderült, hogy Mustangba, amit a legjobban szeretnénk megnézni, külön engedély kell, ami 500 dollár, de minden egyéb túrán is jól megsarcolják az embert. Mi leginkább ketten szeretnénk menni, vezető nélkül. Reméljük, hogy az időjárás ezt lehetővé teszi. Belekalkuláltuk a költségvetésünkbe egy siklóernyőzést is, de jelenleg 200 m-nél távolabbra nem lehet ellátni, semmi értelme nem lenne és valószínűleg nem is repülnek. Az este folyamán többször is eleredt az eső, ami sokat nem emelt a hangulatunkon.
Utolsó kommentek