Elindultunk a királyi palotához, de rövidesen érezni kezdtük, hogy nem fogjuk látni. Az út le volt zárva, mindenhol iszonyat tömeg volt, az út mellett meg díszőrség. Gondolom, Őfelségét kihozták megmutogatni szeretett és szerető népének. Nem tudom, mikorra tervezték a műsort, de nem kívántuk megvárni. Látszott, hogy sokan már régóta kint vannak, és még sokáig kint is lesznek, hogy a legjobb helyet tartsák fenn maguknak, meg a családnak. Szánalmasabb ez, mint mikor mozijegyért sátoroznak.
Engem személy szerint mindig is erősen taszított mindennemű személyi kultusz. Legyen az film- vagy rocksztár, politikus vagy az osztály hivatalos „jófeje”. Erre itt van egy ország, ami Délkelet-Ázsia egyetlen demokráciájának próbálja eladni magát (meg még sok minden másnak, attól függően, hogy mi a téma) és van egy királya, akit szeretni KELL. Na jó, nem kötelező szeretni, lehet róla olyanokat irkálni, hogy tenyérbemászó képe van, csak vállalni kell a kockázatot, hogy hét évre börtönbe vágnak érte, mint az ausztrál turistát, aki leköpte a képét egy plakáton.
Szóval a királyi palota helyett a szomszédos bazárt nézegettük. Ez végre nem egy turistabazár volt. Leginkább amuletteket árultak. Buddha van minden méretben, de a legnépszerűbb a pici agyagplakett, amit aztán műanyag tokban a nyakukban hordanak, pedig „az ellen nem véd”. Van, akinek egy egész sorozat van a nyakába, de láttunk olyan paranoiás egyedet is, akin legalább két kiló amulett lógott. Szerintem a végén fulladásos halál áldozata lesz, valószínűleg azért, mert fulladás elleni Buddhája pont nincs.
A Buddhák mellett lehet kapni Ganésát is, meg lingát bronzból vagy fából. Az utóbbiból van néhány egész használható darab is, bár a legtöbb csak zipzárhúzónak lenne jó.
A sikertelen palotalátogatás után a szerzetesek adománygyűjtő táljait gyártó üzletekhez mentünk, leginkább toronyiránt. Átmentünk pár parkon és egész érdekes tiltó táblákra lettünk figyelmesek. Volt például „ne önts halat és teknőst vödörből a tóba” piktogram, ami még egész érthető, nyilván így is van pont elég, de a „sétálni tilos” táblát nem tudtam hova tenni. Persze lehet, hogy félreértem a piktogramot, de mégis mit jelenthet két ember kézen fogva, piros karikában, áthúzva?
Bangkok sok csatornája közül az egyiket keresztezve arra lettünk figyelmesek, hogy a vízen úszó szemét megállítására szolgáló bambuszkötegen egy méteres varánusz napozik. Nem gondoltam volna, hogy van élet ebben a vízben, bár valószínűbb, hogy éppen megszökött valakitől, hogy aztán a horrorfilmekben ismert módon hatalmasra nőjön valami vegyszertől és felfalja a várost.
Úgy tűnt, hogy a tálkészítők is szabit vettek ki a király születésnapjára való tekintettel. Jó hosszú szülés lehetett, hogy négy napig kell ünnepelni, bár lehet, hogy tovább is fog tartani, vagy mondjuk szép lassan átvált a királynő születésnapjába.
Összesen két üzlet volt csak nyitva, vagy inkább két stand, ahol egy-egy nő akart minket meggyőzni az azonnali tálvásárlás szükségességéről. Az egyikük egy kicsit túl is pörgött, és leült kalapálni egy tálat, mintha éppen készítené, és mondta, hogy csináljunk fotót róla. Nem éltünk a lehetőséggel. Rajtunk kívül volt még két turista, más nem. Úgy látszik, ők is már csak szuvenírt termelnek.
Ha már a környéken voltunk, elmentünk az Arany Hegyhez, ami meglepő módon egy templom, ráadásul nem is arany, meg nem is hegy.
Építettek egy mesterséges dombot, de betonból. Tulajdonképpen nem lenne rossz, de az. Ugyan le van festve fehérre, de igénytelenül látszik a zsaluzás. A felvezető út mellett szép kis bronzharangok lógnak, de ordenáré betonvasakat lógattak beléjük harangnyelvnek. Felérve a templomba aztán folytatódik az oda nem illő dolgok sora. A padló valami fényes járólap, a Buddha szobrok meg valószínűleg bronzból vannak, de lefestették őket aranyfestékkel. A sarokban meg büfé van. Annyira mű az egész, a tetejére a chedihez már fel sem akartam mászni. És mindezt megpróbálják réginek eladni.
Utolsó kommentek