Éjjel megint volt egerünk, de csak hallottuk, mert éppen áramszünet volt, így hiába kapcsolgattam a lámpát. Pontosabban nem teljesen hiába, mert hajnali fél hatkor visszajött az áram, és felkapcsolódott a lámpa, de erről csak G beszámolójából tudok.
Aztán hatkor elkezdett óbégatni a szálloda egyik tulajdonosa az ajtónk előtt. Erre felébredtem, de igazából csak azért, mert G felkelt és kiment elkussoltatni. Azt gondolná az ember, hogy a vendég ilyen kívánsága, - pláne az ilyen magától értetődő és könnyen teljesíthető –, az parancs. Háromszor kellett szólni, hogy fél percre elhallgasson.
Van még mit fejlődni a kiszolgálás terén is ebben az országban. Ha kérünk valamit, akkor azt vagy megcsinálják, vagy nem. Általában a második. Ugyanis ha a feladat végrehajtása előtt kapnak más ingert, akkor a korábbit elfelejtik. Nem kell komoly dolgokra gondolni, csak olyanokra, hogy a pincér ugyan hozzon már kanalat is leveshez, vagy kapcsolják fel az áramot a szobánkban (sok helyen a recepcióról is le lehet kapcsolni a bojlert, a légkondit, mert az sokat fogyaszt).
Végül nem volt más választásunk, felkeltünk, de jól is tettük, mert perceken belül ütvefúróval kezdtek dolgozni a szomszédban, valamint bekopogott a recepciós, és barátságosan érdeklődött, hogy „today check out?”. Neked is pálinkás jó reggelt! Percekkel később kijelentkeztünk és az összes cuccunkkal elvonultunk reggelizni, majd tovább a város azon részébe, ahonnan Gangtokba mennek a terepjárók.
Mielőtt odaértünk volna, le is szólítottak, és már pakolták volna a cuccainkat a tetőre. Valamiért ilyenkor nagyon serények, és képtelenek kivárni, hogy ráhúzzuk a tokot a zsákokra. Hely megint csak a csomagtartóban volt, ahol két ülés van hosszanti irányban. Egyszerűen remek hely! Kilátni nem lehet, mert a padló itt sokkal magasabb, mint az utastérben, cserében minden bukkanót kétszeresen érezhetünk. Mikor még csak kiálltunk a parkolóhelyről, már akkor megjegyeztem, hogy remek sofőrhöz van szerencsénk. Vannak ugyanis ezek a fiatal kölkök, akik valahonnan szereztek jogsit, és most sofőrként dolgoznak. Valószínűleg mindegyikük meg van róla győződve, hogy ha a Tatánál jobb verdát tolnának a segge alá, akkor lealáznák a rally nagyjait. Sportos vezetési stílusuk egyébként a padlógáz-padlófék váltogatásából, valamint a kormány hirtelen rángatásából áll.
Mikor kiértünk a város abszolút dugójából, egyből érzékelhetővé vált a sportos stílus, amit nagyra értékeltem a csomagtartóban ülve. Vezetni csak az út közepén tudott, ha valami jött, félrerántotta a kormányt, majd utána rögtön vissza is, mert mint említettem, vezetni csak középen. Ez akkor is igaz volt, ha egymás után öt autó jött szembe. Nyilván ilyenkor öt flikk-flakkot csináltunk. Persze a burkolat minősége finoman szólva is szar volt, amit néha fekvőrendőrökkel tarkítottak, teljesen érthetetlen módon, ezek előtt satufékkel lelassítottunk, majd utána rángatósan sportos váltásokkal kigyorsítottunk.
Elsőként a mellettem ülő srác mutatta meg, hogy mit evett, diszkréten a padlóra pakolt. Rövidesen csatlakoztam hozzá, bár ha már volt lehetőség, hát kihúztam az ablakot és zöldséges momóval végigokádtam a kocsi oldalát. Apró elégtétel. Már nagyon-nagyon régen nem hánytam autóban, szinte már hiányzott. Mivel az elmúlt évben igen sok hasonló úton autóztunk, és nem átalltam néha aludni is, miközben a fejem jobbra-balra billent, bármiféle rosszullét nélkül, azt hiszem nem bennem volt a hiba.
Gangtokban a szokásos helyen raktak ki minket, vagyis a fene tudja hol, a város szélén. Ez a legjobb eset, ilyenkor aztán lehet találgatni, hogy hol is lehetünk, illetve merre is kéne indulni. Első lépésként az ember iránytűért nyúl. Most is így volt, elindultunk északnak, feltételezve egy szimpatikus pontot a térképen, mint tartózkodási helyet. Néhány liter kiizzatása után revideáltuk álláspontunkat, és arra jutottunk, hogy még csak most vagyunk azon a ponton, ahol induláskor gondoltuk. Újabb pár száz méter után rájöttünk, hogy nem, máshol vagyunk, de még kevésbé közel a célhoz. Persze végig felfelé másztunk, mert Sikkim már csak ilyen, tele van Himalájával. Feladtuk ambíciózus terveinket, és úgy döntöttünk taxival megyünk. Persze ilyenkor mind visszahúzódik valami titkos földalatti üregbe, szóval taxikeresés közben olyan közel kerültünk a célhoz, hogy már mehettünk akár gyalog is. Na, egyébként így kell csinálni az egészet: apró lépésenként. Körülutazni Ázsiát nagy falatnak tűnik, de valójában mindig csak egy kicsit kell menni.
Persze a szállodában nem volt hely. Elindultam az utcában, hogy végignézzem az összes többi szállást is, de egy nyomorult szobát találtam csak, azt is irreális áron. Vagy tíz szálloda meglátogatása után kiderült, hogy a másik irányba indulva rögtön az első helyen lett volna szoba. Nem egy luxuslakosztály, nem is olcsó, de legalább valami.
Gyors evés után elindultunk túrát szervezni. Sikkim egy spéci hely Indián belül. Egyrészt egy nagyon kicsi állam, másrészt engedély kell a meglátogatásához. Ez valójában puszta formalitás, hiszen akár belépéskor is kiállítják a papírt. Ezzel viszont Sikkimnek nagyjából egyötödét lehet meglátogatni, ha kicsit északabbra akar valaki menni, ahhoz már csoport kell – két fő az már csoport -, meg újabb engedély. Persze a legtöbb terület még így sem látogatható. Vannak helyek, ahova hosszas szervezés után lehet expedíciót indítani, de a tibeti határ közelébe még az indiaiak sem mehetnek, csak ha katonai egyenruhában vannak. Ennek az az oka, hogy Indiának nemcsak Pakisztánnal vannak határvitái, hanem Kínával is, sőt azt hiszem Myanmar határait is vitatják. Alapvetően Kína igényt tart Sikkimre, mivel az Tibet része volt, és minden, ami Tibet, az Kína. Ennek a viszonynak megfelelően a határt nem is lehet átlépni, illetve helyiek, akiknek van kereskedő igazolványa, átmehetnek a határ túloldalára üzletelni, de ez igazából nem jelent beutazást.
Végigjártunk jónéhány túraszervezőt, de komoly eredményeket nem tudtunk felmutatni. Egyikük sem érdekelt abban, hogy csoportokat szervezzen, jó nekik az is, ha kettesével mennek az emberek. Annyit mindenesetre kiderítettünk, hogy melyik cégek olcsók, vagy inkább kevésbé drágák.
Átmenetileg felhagytunk a kutatással, és elmentünk vacsorázni. Kellemesen elüldögéltünk az étteremben, már csak azért is, mert ingyenes wifivel szolgáltak, amire még nem volt példa Indiában.
Alapvetően Sikkim nem is India. Gangtok nem mocskos, nem akarják folyamatosan elütni az embert, és ha dudálnak is, csak ésszel teszik. Van járda, amin tényleg gyalogosok közlekednek. Sőt, a város közepén sétálóutca van padokkal, virágokkal, üzletekkel! Fel-alá sétálgatunk, alig bírtunk elszakadni a helytől.
Miközben leveleket olvasgattunk, meghallottuk, hogy a szomszéd asztalnál ülők is északnak tartanának, ha nem kellene egy egész kocsit kifizetniük. Gyorsan meg is egyeztünk, hogy egyesítjük erőinket, és reggel találkozunk, remélhetőleg megerősítve még legalább egy emberrel. Ők szerettek volna egy hatfős csoportot, mi meg nem. Az ugyanis azt jelenti, hogy valakinek a csomagtartóban kell utaznia.
Utolsó kommentek