Darjeeling innen még három óra volt terepjáróval. Nem a távolság nagy, az csak negyven kilométer légvonalban. Ennek a fele teljesen sík terepen vezet, de a második fele úton valójában hatvan kilométer, és 200 méterről felvisz 2200-ra. Kicsit kanyargós, kicsit meredek. A kocsiban a sofőrön kívül volt még tizenegy utas, pedig ez nem egy busz volt. Közben a meleg is eltűnt valahol félúton, Darjeelingbe érve már pulóverről álmodoztunk.

Lepakolva a terepjáró tetejéről már boldogan gyűltek körénk a teherhordók, de igen csalódottak voltak, mikor a tokokból előhúztuk a hátizsákot. Rengeteg a teherhordó az országban. Máshol kézikocsikkal, triciklikkel szállítanak irgalmatlan mennyiségű árut, de itt túl meredek hozzá a legtöbb utca, lépcsőn meg tényleg semminek nincs esélye. Itt egy, a homlokukon átvetett hevederrel és némi kötéllel viszik a cuccokat

Ahogy leszálltunk, megtalált mindek egy lerobbant alkoholista, hogy szállást ajánljon. Határozott nemet mondtunk. Kicsivel később egy másik fickó is megjelent az ajánlatával, és elmentünk megnézni a helyet, már csak azért is, mert fogalmunk sem volt, hogy hol is vagyunk pontosan, és nem akartunk mást, mint lezuhanyozni. A hely nem volt rossz, még meleg víz is volt. Nem bármikor, előtte szólni kellett, hogy ugyan kapcsolják már be az áramot a vízmelegítőnél.

Utána már lehetett szó bármi egyébről is, úgyhogy elmentünk körülnézni a városban. Nagyon messzire nem nézhettünk, mert tökig felhőben állt az egész, pedig innen elvileg jó a kilátás, és Darjeeling nevezetességei között van néhány kilátópont, ahonnan ellátni egészen a Kangchengdzongáig. Persze csak tiszta időben, most a város másik felét se lehetett látni. Azt hiszem, kicsit másképp láttuk a helyet, mint azok, akik jó időben jönnek. Ugyan nem nyomult folyamatosan valaki, hogy adjunk neki pénzt, vagy vegyünk valamit, de Darjeeling is csak egy újabb szemétdomb, bár nem pont olyan, mint a többi, mert míg a többi vízszintes, ez erősen meg van döntve.

Benéztünk a piacra, ahol természetesen lehetett teát is kapni, mindenféle kiszerelésben, minőségben és csomagolásban.

Elmentünk a vasútállomásra is, hogy megnézzük, mikor megy vonat a szomszédos Ghoomba, ahova szívesen benéztünk volna, hogy megnézzünk két tibeti kolostort. A vonat egy keskeny nyomtávú kis játékvonat, a sínek alig vannak távolabb egymástól, mint másfél arasz. Nem volt egyszerű megépíteni, hiszen ugyanazt a 2000 métert kell legyőznie, mint amit mi terepjáróval tettünk meg. Az útvonal nagy része egyébként egybeesik a közúttal, úgyhogy legalább százszor kereszteztük is a vágányokat. Sorompó vagy egyéb biztosítás nincs, de nem hiszem, hogy nagy lenne a veszély, a vonat nem túl gyors, és menetrend szerint naponta egy vonat megy a hat kilométerre lévő Ghoomig (na meg még kettő „joyride” a turisták kedvéért, gőzmozdonnyal, és irreálisan drágán).

Meg is állapítottuk, hogy reggel a helyi dízel járattal lezötyögünk Ghoomig, az pont olyan jó lesz, mint gőzössel, a mozdonyt úgyis csak szagolni lehet, ha az ember rajta ül a vonaton.

Benéztünk a szomszédos templomba is, ami egy khatmandui templom másolata. Hindu templom, úgyhogy csak benéztünk, annyi pont elég is volt.