Ma még korábban keltünk, ötkor csörgött a vekker. Felvertük a szerencsétlen portást, aki kiengedett minket a napkeltébe. Az utcán már volt némi élet, de nem láttunk egyetlen riksát sem. Gyalog is kiértünk volna, de a lustaság kényelmesebb. száz méteren belül akadt ajánlattevő, aki kirepített az Ananda chowkhoz, ahol azonnal átírták a busz indulási időpontját a jegyünkön, hatról hat harmincra. Nesze neked rohanás! Mindig feleslegesen kelünk korán, csak az a baj, hogy soha nem tudjuk, hogy mennyivel, különben egy életre befejeznénk.
A főútig tartó félkész szakasz most valahogy sokkal kevésbé tűnt gázosnak, mint idefelé. Gyorsan elértük a főutat, ahol jó tempóban haladhattunk, mivel forgalom nem nagyon volt még. Alapvetően traktorok, ökrös szekerek és teherautók képezik a forgalmat, és ezek ilyen korán még nem mászkálnak.
Az idő sem tűnt olyan pokoli forrónak, mert a nyitott ablakon zúdult be a szél, pedig éjjel vizes törölközővel takarózva aludtam. G szerint egyrészt undorító érzés volt hozzámérni, másrészt jobban tettem volna, ha a saját törölközőmet vizezem össze. Ebben igaza van, de elsőként neki csináltam borogatást, csak nem tartott rá igényt.
Tíz kilométerrel a leszállóhelyünk előtt megállt a busz egy fél órás ebédszünetre. Ha már megálltunk G ebédelt is, nekem nem nagyon volt hozzá kedvem, én ettem meg a keksz nagy részét, amit az útra vettünk.
A maradék tíz kilométer már tényleg nem tartott semeddig. Leszállás után megtalált egy sofőr, aki szívesen elvitt minket az elágazástól hét kilométerre lévő Saurahába. Természetesen nem ingyen, sőt, mikor már a kocsiban voltunk elkezdte ajánlgatni az egyik szállodát. Elfogadható szobát ajánlottak olcsón, kivettük. Kérdésünkre, hogy aznapra tudnak-e nekünk elefánttúrát szervezni, nemmel válaszoltak, úgyhogy inkább körülnéztünk a környéken. Ajánlat volt bőven. Még utánunk kiáltották, hogy nézzünk csak körül, úgyis nekik vannak a legjobb áraik. Később megtudtuk, hogy mindenki ugyanazokkal az árakkal dolgozik, mert egyfajta kartellba tömörültek a szervezők. Különbség azonban mégis mutatkozott, mert a szomszédban nem okozott gondot a túra, amire rögtön be is fizettünk.
Mivel volt időnk, és én még nem ettem, egy étteremben vártuk ki a fél négyet, ahol végre megfelelően hideg sört is kaptunk. Közben leszerveztük egy kétnapos gyalogtúrát is.
Az elefántokhoz kocsival vittek ki minket, meg még vagy hat másik embert. Egy elefántra négy utast zsúfoltak, úgyhogy két angollal kerültünk egy dobozba. Igazából az elefánt hátán nem is nyereg van, hanem egy kis platform, körbe korláttal, amiről aztán mindenki lógatja valamerre a lábát. Kényelmesnek a legkevésbé sem mondható, viszont mikor elindul a jószág, akkor határozottak kényelmetlenné válik, mivel a tér minden irányába dülöngél, aminek következtében az ember nem is nagyon tudja megjósolni, hogy melyik oldalról veri majd be a bordáját vagy a könyökét.
Ennek ellenére jó hangulatban imbolyogtuk végig az első két-háromszáz métert, mikor G kiszúrta, hogy a szomszédos réten két orrszarvú legelészik. A legkevésbé sem számítottunk arra, hogy látunk valamit, hiszen igazából még csak nem is a Chitwan Nemzeti Park területén jártunk.
Mérges voltam, hogy nem a teleobjektívet raktam fel, arra esély nem volt, hogy útközben cseréljek. Arra végképp nem számítottam, hogy elefántunk lefordul az ösvényről és egyszerűen odasétál a két orrszarvú mellé, alig tíz méterre tőlük. Rinóék egy kicsit sem izgatták magukat, békésen legelésztek tovább. Igaz, hogy a rinocérosz látása gyenge, szagunkat meg elnyomta az elefánt szaga, de ebben az esetben legalábbis vaknak kellett lennie mindkettőnek. Valószínűleg hozzá vannak már szokva a turisták jelenlétéhez, mert rövidesen tíz elefánt vette őket körül, és még akkor sem céloztak rá, hogy nem tetszik nekik a helyzet. Az elefántok szépen körbeforogtak, hogy az összes utas megnézhesse magának az állatokat. Nem tudom, mennyiben befolyásolja az ilyen mértékű látogatottság az életüket, de biztos, hogy kevésbé, mintha dzsipekkel hajkurásznák őket. Erre egyébként nem is nagyon lenne lehetőség ezen a terepen.
Le voltunk nyűgözve, és már egyáltalán nem érdekelt, hogy kényelmetlen az elefántos utazás. Később láttunk még egy szarvas, őt se különösebben zavarta a jelenlétünk, igaz csak két elefántnyi ember nézte, ahogy egy fa lombját rágcsálta. Közben a másik oldalon egy páva sétálgatott.
Nem sokkal arrébb még egy szarvascsordát láttunk, bár nekem ehhez teljesen ki kellett tekerednem, mert mind egy szálig a hátam mögött parádéztak.
Az egész túra nem volt két óra, de meggyőzött minket, hogy érdemes átlépni a park határait, és kicsit beljebb is körülnézni.
A szállodában fizettünk, és jeleztük, hogy holnap korán távozunk. Pár perc múlva bekopogott a tulaj, hogy akkor mi most általuk szervezett programra megyünk-e. Mert ha nem, akkor adjunk neki még 50 rúpiát, mert olcsón adott nekünk szobát és a dzsip árából is engedett. Feltettem neki a kérdést, hogy alkudtunk-e bármelyik árból is, és hogy ígértünk-e olyasmit, hogy velük túrázunk. Hagytam neki egy kis időt, hogy megtalálja a megfelelő választ, aztán becsuktam az ajtót. Érezte, hogy le lett érvelve.
Utolsó kommentek