Reggel hatkor keltünk, hogy biztosan legyen helyünk a hétkor induló buszon. Már este megkerestem, hogy hol a buszállomás, hogy reggel ezzel se legyen gond. Napkeltekor már a buszállomás leláncolt kapujánál álltunk, meglehetősen szkeptikusan, és néztük, ahogy a jakok átvonulnak a városon, valamint hallgattuk, ahogy ettől a város kóbor kutyái megvadulnak. Most először volt igazán értelme, hogy kabátot is hoztunk, sőt, annak is lett volna értelme, ha előtúrjuk a sapkát, meg a kesztyűt. Július ide vagy oda, bizony fagyott hajnalban. Nem durván, de az autók zúzmarásak voltak.
Hét előtt úgy döntöttünk, hogy nem érdemes tovább várni, úgyhogy visszamentünk a kereszteződéshez, ahonnan a minibuszok indultak. Szerencsére a város kutyáinak inkább csak a hangja nagy, nem túl agresszívek, viszont most már értjük, hogy miért van olyan vastag bundájuk nekik is, mint a jakoknak.
Hamar találtunk egy sofőrt, aki Manigangoba ment, így bepakoltuk a cuccunkat, majd élve a javaslatával elmentünk enni. Igazából G nem találta túl vonzónak az ötletet, hogy gőzgombócot reggelizzen, de én bezsúfolódtam a helyi korán kelő melósok közé és ettem egy adaggal.
A minibuszok körül közben látványosan gyűlni kezdtek az emberek, így megérdeklődtem, hogy melyik hova megy. Viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az, amelyikben a mi cuccunk van, az életben nem fog összeszedni másik öt utast, míg egy másiknak csak kettő hiányzik a teljes létszámhoz, tehát érdemes lenne átülni. Nem meglepő módon így is lett. A zsákjainkat felkötözték a tetőre, még tököltünk pár percet aztán elindultunk a Tibet-Sichuan Highwayen. A nap sütött ugyan, amit már régóta hiányoltunk, de a derült égbolt miatt hideg is volt. A városon kívül deres volt a fű. Aztán amikor behajtottunk egy felhőbe, ami kicsit alacsonyabb magasságon talán a köd nevet viselte volna, a táj olyan fehérre váltott, mintha tél lett volna.
Ha most tanulnék angolul, biztos, hogy fixen rögzülne bennem, hogy a highway földutat jelent, vagy valami hasonlót. Ahol volt burkolat az úton, ott sem volt benne sok köszönet, olyan hepehupás volt. A sofőrünket ez kevéssé zavarta, és a sebességünket a burkolat által megengedett lehetséges kétszeresében állapította meg. Az első ülésen ülőket ez különösebben nem zavarta, a második sor néha huppant egyet, mi a harmadik sorban pedig néha húsz centire emelkedtünk el az üléstől. Ez még a jobbik része volt, mert emelkedés után jött a becsapódás. Azt hiszem egy hasi ultrahang mindkettőnknél bizonyítaná, hogy az út után belső szerveink a hasüreg aljában állnak kupacban.
Manigangóba megérkezve már az is öröm volt, hogy kiszállhattunk a bádogdobozból, ami iderázott minket. A téren, ahol kiraktak, várt néhány mikrobusz, azzal bíztatva, hogy még aznap elvisznek Degébe, ahová tulajdonképpen igyekeztünk. Ebéd után aztán nyilvánvalóvá vált, hogy az ő és a mi üzleti modellünk az utazással kapcsolatban jelentősen eltér. Szerintük ki kellett volna bérelni egy egész mikrobuszt, szerintünk meg utasokkal kellett volna megtölteni. Utóbbival csak annyi probléma volt, hogy nem volt más utas, úgyhogy kis várakozás után eldöntöttük, hogy majd másnap reggel utazunk tovább. Sokat nem kellett magunkat győzködni, mert hat óra zötykölődés után nem annyira csábító még három, vagy négy.
Miután végre megkaptuk a szobánkat eldőltünk egy kicsit. Várnunk kellett ugyanis, míg egy apatikus takarítónő lehúzza a koszos ágyneműt és „tisztát” húz fel. A késő délutáni szieszta után elindultunk felfedezni Manigango egyetlen utcájának szépségeit. Végignéztük a boltok kínálatát, de végül nem vettem szerzetesi inget a kilyukadt kék kockás helyett, csak egy kiló almát, meg két sört.
A szálloda folyosóján összefutottunk a belga sráccal, akivel korábban együtt ebédeltünk. Kiderült, hogy hasonló tervei voltak az estével, mint nekünk, sörivás a szobában. Meghívtuk, hogy egyesítsük erőinket, és közösen gyűrjünk le egy, vagy két sört, beszélgetés közben.
Szerencsére az áramot is bekapcsolták közben, vagyis beindították a generátort, ami közvetlenül az ablakunk alatt berreg. Legalább monoton a hangja, így majd talán el tudunk aludni.
Utolsó kommentek