Reggel üdén és bársonyosan szökkentünk volna le a vonatról. Megérkeztünk Pekingbe, annak is a Nyugati Pályaudvarára.

Hosszú aluljárótúra után kilyukadtunk – egyáltalán nem véletlenül – a buszoknál, ahol még azt is sikerült kideríteni a kínai jelekből, hogy melyik megy a megfelelő irányba. Apró örömök a hosszú vonatozás után. Így aztán az egyik vasútállomásról átjutottunk a másikra. De sikerült ellenállni a kísértésnek és nem szálltunk újabb vonatra. Helyette a közeli, magát backpacker luxusszállodának hirdető hely felé vettük az irányt.

Kiderült, hogy vannak azért elfogadható árú szobák is, igaz azokhoz nincs fürdőszoba. Mindegy, lényeg az volt, hogy szépen szét lehessen pakolni, amit szeretünk. Most viszont elég fáradtak voltunk, így csak a bakancsot pakoltuk szét, meg a törölközőt húztuk elő, mert csak egy alapos zuhanyzás és fogmosás után vált bizonyíthatóvá, hogy nem orkok vagyunk.

A rekreációs tisztálkodás után reggeliztünk egyet a szálloda éttermében. Ezen a helyen háromszor ettünk: először, utoljára és soha többet. Amerikai reggelit kértünk, ami egy előre cukrozott, borzasztó instant kávéból, egy olajban megfürdetett szójavirsliből, egy sótlan, ámde olajos tükörtojásból és egy szelet édes tósztkenyérből állt. Próbáltuk kifejezni az elégedetlenségünket, de a személyzet olyan szinten beszélt angolul, hogy 5 perc panaszkodás után megkérdezték: „The food good?” Akkor feladtuk. Rögtön utána kaját kellett vennünk, hogy ne legyünk éhesek.

Ezután elindultunk a szerénytelen méretű utcákon, hogy meglátogassuk az alig néhány kilométerre lévő, jónak mondott könyvesboltot. Valószínűleg később, máshol is tudtunk volna útikönyveket venni Dél-Kelet Ázsiáról, de jobb tutira menni. Szóval bevásároltunk. Jelentős pénzeket nem takarítottunk meg azzal, hogy nem otthonról hoztuk, de legalább ezeket nem kellett cipelni. Érdekes viszont, hogy Kínában kifizetve ugyanazt az összeget, sokkal jobban elhúztuk a szánkat. Valahogy nem jó érzés, hogy volt olyan köztük, aminek az áráért aludtunk már három éjszakát is szállodában.

Rögtön kaptunk mellé egy díszdobozos Lonely Planet neszesszert (Limited Edition Collector’s Item). Díszdobozos érted!? Szivacs béléssel, nehogy összetörjön. Szerintem a doboz többe került, mint ez a nejlon szar. Mindegy, büszkén azt is a hónunk alá csaptuk, mert a kishátizsákba nem fért be, és elindultunk a Láma Templomhoz. Nálunk volt egyébként a – szintén díszdobozos, üveg – szentkép is, amit a tibeti szerzetestől kaptunk, hogy végre elajándékozzuk.

Metróval mentünk, méghozzá új metróval. Nagyon szép egyébként, és itt is van egy lehetőség, hogy megröntgenezzék a táskánkat. Ez is valami sport errefelé, nem tudom, igazából mit keresnek, a szép új nagykésem nem volt nálam, csak egy bicska, de az meg senkit nem érdekelt eddig sem.

A Láma Templomot könnyű volt megtalálni, csak a bejáratát kellett egy kicsit keresgélni. Nemcsak mi voltunk bajban, egy idősebb trió is minket kérdezett. Mondtam, hogy nem tudom, de szerintem arra van, erre egyből elindultak a másik irányba. Lehet, hogy kinéznek valakit, aki biztos lúzer, megkérdezik és aztán mennek az ellenkező irányba? Holisztikus megközelítés vezérelve kifordítva? Mindegy, az ő bajuk, nekem volt igazam.

Szép nagy templom egyébként, jó gazdagon díszítve. Jutott még néhány imamalom is, de azért csak nyomokban lehetett felfedezni, hogy tibeti. Eredetileg nem is annak épült, tehát a hiba nem bennünk volt. Lámát sokat nem láttunk, pedig szorongattuk a dobozt, hogy valamelyiknek odaadjuk. Mindegyik teremőr kinézetű volt, aki azt felügyelte, hogy a népek ne fényképezzenek. Sokáig nem értettem, hogy miért nem írják ki, ha egyszer nem lehet. Aztán G felhívta rá a figyelmemet, hogy a „Burning incense and film in the hall is forbidden!” nem azt jelenti, hogy füstölőt és filmet nem lehet égetni (a fene ért a buddhista rítusokhoz).

A kínaiak kreativitása angol feliratok terén lenyűgöző. Ha egy szónak a szótárban van több jelentése, akkor garantáltan a rosszat fogják kiválasztani, hogy aztán mikor feliratot gyártanak belőle, akkor összekeverjék az l-t az I-vel, e-t a c-vel, és egyébként is összezagyválják a szórendet. A jelenségnek már nemzetközi neve is van: Chinglish. Elsajátítása nem könnyű, megfejtése móka és kacagás, már ha sikerül. Sok feliratot csak akkor lehetne megérteni, ha vissza tudnánk fordítani kínaira, de szó szerint.

Végül dobozkánkat egy fiatal de egyáltalán nem jó fej fickónak sikerült odaadni, aki aztán az oltárra rakta. Legalább jó helyen van! Előbb-utóbb csak kiveszik a dobozból.