Reggel még mindig rohadt messze voltunk az úticéltól. És ha valaki azt gondolja, hogy egy éjszakai repülés után a Karachiban gyomorrontással eltöltött éjszaka megfejelve egy 22 órásnak ígért buszozással nem fokozható, akkor nagyon téved. Öt órát késtünk, tehát máris 27 óra buszozásról beszélünk, aminek a végére én ugyan meggyógyultam, de G-n jött elő ugyanaz. Remek. Mikor végre befutottunk a buszállomásra, és kinyitották a csomagtartót, tovább fokozódott a helyzet. Amíg mi fent szenvedtünk, addig a cuccaink olajban fürödtek, mert valami idióta egy húsz literes kannát rakott a csomagok közé rosszul lezárva, ami természetesen felborult.
Teljesen kiakadtunk, G annyira, hogy elfelejtkezett a gyomorrontásáról, és a jegyár nagy részét visszaszerezte a társaságtól, ehhez egyszer el kellett ugyan indulnia rendőrért, mert nem akartak belemenni. Saját bevallása szerint másik fegyvere az odahányás lett volna, de erre inkább a szállás előtt néhány méterrel kerített sort, a főúton egy fa tövében. Hót olajosan érkeztünk meg a szállásra, ahol gyakorlatilag arra volt csak idő, hogy szétválogassam az olajos cuccot a nem olajostól és már indult is a társaság riksákkal a qawwali zenés estre, ami minden csütörtökön van. Emiatt volt ilyen sürgős ideérnünk. A napot visszanézve meg se kellene, hogy lepjen, hogy terrorfenyegetés miatt külföldieket nem engedtek be. Aztán később kiderült, hogy a szúfi est is elmarad, amit annyira vártunk. Végül azt is megtudtuk, hogy nem terrorfenyegetés, hanem nemzeti gyászhét van, egy híres és népszerű iszlám tudós halála miatt, aki sokat érvelt a tálibok ellen, ami miatt viszont megölték.
Az estét a szálloda tetején töltöttük, rengeteg utazó van a szállodában, így jó a hangulat. Még a netre is sikerült csatlakozni, ami meglepő, mert Pakisztánban váltakozó áram van. Nemcsak úgy, mint a világ többi részében, hanem váltakozó, hogy éppen van-e.
Utolsó kommentek