Hihetetlen, de megint későn keltünk, úgy belejöttünk. Reggeli után, - amit nem az Everestben fogyasztottunk – újra megküzdöttünk a riksás maffiával, és elvitettük magunkat a nepáli követségre. Még pont időben érkeztünk, hogy dél előtt leadhassuk vízumigényünket, habár nem tűnik úgy, hogy nagyon elfoglaltak lennének mostanában. Valószínűleg elég kevesen mennek mostanában Indiából Nepálba, köszönhetően annak, hogy januártól Indiába az ország elhagyása után két hónapig nem lehet újra belépni. A kiírással ellentétben már délutánra visszarendeltek, nemcsak holnapra, ami zökkenőmentes ügyintézést ígért.
Amíg ők a vízummal szöszöltek, mi elindultunk Újdelhi felderítésére. A két Delhi közt ég és föld a különbség. Újdelhi tiszta, széles, egyenes utcáit fák szegélyezik. Van járda, nincs őrült dudálás, csak olyan hétköznapi. Mivel a gyaloglás itt csak fizikai erőfeszítést jelentett, nem folyamatos körkörös figyelmet és elugrálást, egész szép távokat gyalogoltunk. Először is India Kapujához mentünk. Van egy, ami Mumbaiban a tengerparton áll, és valóban kapu azok számára, akik a tenger felől érkeznek, ahogy tették sokszáz éven át, de ez itt a város közepén található. Valójában hősi emlékmű azoknak a katonáknak az emlékére, akik Indiáért vívott csatákban estek el. Nyilvánvalóan indiai oldalon.
A park kicsit odavolt már az emlékmű körül, de láthatóan ennek ellenére jól szolgálta a gyerekeket, akik a szökőkútban fürödtek. Természetesen csak fiúk voltak, a legtöbben pucéran.
Innen elcaplattunk a Gandhi Smritiig, vagyis arra a helyre, ahol Mahatma Gandhit megölték. Kiderült, hogy hétfőn zárva van. A következő, amit meg akartunk nézni Indira Gandhi Emlékmúzeuma volt, de mielőtt elindultunk volna, még megnéztük az útikönyvet. Kiderült, hogy az is zárva van hétfőn. Helyette az ország politikai központja felé fordultunk. Útközben megállított, vagyis inkább beterelt minket a rendőrség az egyik minisztérium udvarára. Kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, mert láthatóan nem akartak semmit, csak azt, hogy ne legyünk az utcán. Aztán elmagyarázta valaki, hogy pár perc az egész, csak annyi időre ürítették ki az utcát, amíg a miniszterelnöki konvoj elhalad. Lehet, hogy ezért nem foglalkozik India olyan behatóan a túlnépesedés problémájával, mint Kína. A vezetők azt hiszik, hogy üres az ország, mivel csak üres utcákat látnak.
A Vijay Chowkhoz érve már egészen máshogy nézett ki a terep, mint India többi részén. Itt csak a majmok szarnak, hugyoznak össze mindent, de láthatóan azt is takarítják. Ez a hely tulajdonképpen egy nagy csomópont azon a grandiózus sugárúton, ami az elnöki palotától az India Kapujáig vezet. Forgalom nem nagyon van rajta, mert a két objektumot köti csak össze az út, és hát az elnök nem generál túl nagy forgalmat a palotája és a fent említett emlékmű között.
Ennél a csomópontnál áll két grandiózus épület, amit csak Secretariat-nek hívnak. Ezekben minisztériumi irodák vannak, előttük rengeteg fehér Ambassador parkol, a legtöbbön megkülönböztető jelzés, a rendszámon Govt. of India felirat van. Valószínűleg az Ambassador is olyan, mint a Fort T-model volt. Mindenki olyan színt vesz belőle, amilyet akar, feltéve, hogy fehéret akar. (T-model esetén feketét, de hát úgy szép a világ, hogy színes, nem?)
A közelben van még a Mogul kert is, de utunkat állta az elnöki rezidencia, megkerülni meg nem volt kedvünk, egyébként is évente csak néhány napot van nyitva a nagyközönség számára, fotózni meg akkor is tilos. Vetni akartunk egy pillantást a parlament épületére, de ez se jött össze, ugyanis csinos kis homokzsák-erődítmények és sorompók veszik körbe, olyan távolságban, hogy csak a tetejét lehet látni. Egyébként az egész grandiózus együttest a britek építették, hogy kifejezze a brit birodalom nagyságát, valószínűleg nem úgy tervezték, hogy pár éven belül kirakják a szűrüket. Kirakták, és a kormányzói palotából akkor lett elnöki. Azt hiszem, nagy különbség nincs.
Innen elsétáltunk a Gurdawa Bangla Sahib szikh templomhoz. Még soha nem jártunk szikh templomban, és nem igazán tudtuk, hogy itt majd mit kell le-, illetve felvenni. Erősen úgy tűnik, hogy minden vallásnak megvan a maga stichje öltözködés szempontjából. Mintha egy mindenhatónak számítana, hogy a van-e rajtad sapka, vagy sem. Az itteni szabály: cipőt, zoknit le, a kéz- és lábmosás, valamint a fejkendő kötelező. Férfiaknak is. Szerencsére a bejáratnál vannak kölcsönözhető közkendők egy kosárban, amivel rögtön be is kötötték a fejemet, a kalap ugyanis nem jó. Ilyenkor azért örülök a haj hiányának, az esetlegesen jelenlévő tetvek egyszerűen lecsúsznak. Tiszták voltak ugyan a kendők, de nem egyszer használatosak. Kicsit elidőztük a hívők között, hallgattuk a szent mantrázást, aztán gondoltuk, lelépünk. Hát nem, a bejáraton lánc lógott keresztbe, kint is, bent is hívők álltak. Várnunk kellett, míg véget ér a valami, ami nyilvánvalóan folyamatban volt. Nem tartott sokáig egyébként. A szikheket amúgy könnyű megismerni, pontosabban a szikh férfiakat. Egyrészt a névjegykártyájukon rajta van, hogy Singh, vagyis oroszlán, ami minden szikh nevében benne van, másrészt, ha nem adnak névjegykártyát, akkor a soha le nem nyírt, de szépen, rövidre feltekert szakáll árulja el őket, valamint a turbán, ami alatt a szintén nyíratlan hajuk van feltekerve. A templom szomszédságában sok ilyen ember mászkált, nagyon elszikhesedett a környék.
Közel jártunk már a Connaught Place-hez, úgyhogy újra célba vettük a feltételezett bakancsforrást. Az eredmény lehangoló volt. Kétféle bakancs volt kirakva. Az egyik ultragagyi, a másik nem tűnt annak, de felvéve mégiscsak az volt, ráadásul megfelelő méret sem volt belőle. Keresgélés közben aztán találtak még egy típust, na az teljesen formátlan volt. És ezt a boltot ajánlgatták minden internetes fórumon, mint jól felszerelt üzletet. Valószínű, hogy a többihez képest tényleg az, de furcsa, hogy a város12,8 millió lakosa között nincs annyi, amennyi el tudna tartani egy normális árukészlettel rendelkező boltot. Nem hinném, hogy pénz nincs. India lehet, hogy átlagban szegény, rengeteg a szélsőségesen szegény, de ne feledjük, hogy ez akkor is így volt, mikor a jaipuri maharadzsa megrendelte a köbméteres ezüstvázákat. Ma is vannak jómódú, gazdag, és hihetetlenül gazdag emberek elég szép számmal. Tanúskodik erről az a Lamborghini is, amit tegnap láttunk. Érdekelne, hogy mire használják, mert itt még nem láttunk olyan utat, amin át lehetett volna lépni a 75 km/h-ás sebességet. Valószínűleg tréléren viszik, úgy ül benne a tulaj, különben az első csatornafedlapon fennakadna. A magyar fedlapok nagyonis szintben vannak az itteniekhez képest. De legalább vannak fedlapok, Myanmarban elég sok hiányzott.
Utolsó kommentek