Csodálatos reggel virradt ránk. A turistaházban rajtunk kívül még volt egy nagyobb csapat svájci, akik vezetővel jöttek. Kivételesen szerencsések voltak, ugyanis túravezetőjük nemcsak tapasztalt és nagy tudással bíró volt, de lelkes és jó fej is. Például reggel felkelt hat előtt megnézni, hogy szép idő van-e, és érdemes-e felkelni a látvány miatt. Csak ezután ébresztette az egész csapatot. Ők meg nyilván minket. Például azzal, hogy egyszerűen végigmentek a folyosón. Ugyanis ha a folyosó egyik padlódeszkájára lépett valaki, akkor a deszka másik vége megemelte az ágyam végét. Leírva ez egy gyengéd folyamat, a gyakorlatban meg mintha valaki alulról a párnámba rúgott volna. Nagyon nem bántam, mert feltápászkodva, és kivakarózva a vastag paplan alól megláttam a nagy mászkálás okát. Sütött a nap, és habár az ég nem volt tiszta, ez csak emelt a látvány nagyszerűségén. Kimentünk a ház elé élvezni a látványt. Felöltözéssel nem kellett bíbelődni, ruhában aludtunk, kutya hideg volt még így is, fűtés ugyanis nem volt, csak a közös helyiségben. Az épület csak a szél és az eső ellen védett.
Miközben a ház előtt megnézhettük a kelő napot, illetve ahogy a hegycsúcsok között a párás völgyekbe süt. A ház mögött azok a hegyek néztek le ránk, amiken át kell másznunk az elkövetkezendő napokban. A hegyek tetejét egy éles vonal felett hó borította, ez az a hó, amit mi eső formájában kaptunk a nyakunkba. Jól látható volt a hágó is, amerre az utunk vezet. Jóval a vonal felett volt. Hiába, négyezer méter felett az év bármely szakában eshet a hó, mint ahogy ahhoz már volt szerencsénk Pakisztánban és Kínában is.
A csodás látvány mellé még egy jó hír érkezett, a svájciak vezetője bejelentette, hogy a sztrájknak gyakorlatilag vége. Tegnap este volt egy kerekasztal-tárgyalás, amin aztán a maoisták bejelentették, hogy a bandát, vagyis a sztrájknak ezt a nepáli terrorista formáját felfüggesztik, és más eszközökkel fognak a kormány lemondásáért küzdeni. Konkrétan egyébként az történt, hogy a létező összes külföldi ország és szervezet nepáli képviselői felkeresték a maoista vezetőket és elmagyarázták nekik, hogy iszonyatosan nagy fasságot művelnek éppen és nemcsak az ország, de saját érdekükben is legjobb lenne minél hamarabb befejezni.
Újabb apróságokat tudtunk meg egyébként az egész megmozdulásról. Például azért csökkent két nap után a tüntetők száma, és azért volt nagyrészük olyan unott, mert vidéken is hasonló politikát folytattak, mint Katmanduban. Nevezetesen a parasztokat is megvágták némi adományra, vagy ha nem tudtak fizetni, akkor választhatták azt a lehetőséget, hogy jönnek tüntetni. Lévén május és az esős évszak kezdete, ez nem az a szezon, amikor a gazdák baromira ráérnének tüntetni- Szóval nem voltak túl lelkesek, pár nap múlva le is léptek, mert a földeken munka volt, ami kicsit fontosabb a megélhetésük szempontjából, mint az, hogy éppen ki vigyorog az esti híradóban, amit úgyse látnak, mert jó, ha egy rádiójuk van. Mint például itt a hegyen is, amiből aztán jönnek az ilyen jó hírek. Sok háznál van egyébként egy napelem, ami akkumulátort tölt, hogy aztán este lehessen rádiót hallgatni, meg legyen világítás. Mármint egy darab izzó, természetesen energiatakarékos, mert itt nemcsak a környezetbarátságról van szó, hanem arról, hogy hány órát világít az akkuról.
Napi útvonalunk nem volt túl hosszú, viszont tartalmazott egy pár fel-, illetve lemászást, ami azért megfelelően fárasztóvá tette.
Ahogy elindultunk egy másik turistaházból induló kis csoport szegődött a nyomunkba, nagy lelkesen kiabálva, hogy csatlakoznának hozzánk, ha nem bánjuk, mert ők mindig eltévednek. Nem akartuk lerombolni az illúziójukat, úgyhogy nem mondtuk el, hogy nekünk is csak egy ócska térképünk van, meg annyi információnk, hogy ezen az ösvényen menjünk. Mellesleg annyi pont elég is volt, hogy melyik ösvényen kell menni, mivel ahogy egyre meredekebb hegyek közé értünk, egyre kevésbé ágaztak el az ösvények. Sőt, egyáltalán nem ágazott el semmi, sőt, nem is volt rá lehetőség. Egyik irányban ugyanis lefelé, másik irányban felfelé volt szinte függőleges a hegyoldal. Esetenként nem is szinte.
Ghoptét nagyon hamar elértük, itt összetalálkoztunk egy magyar lánnyal, aki német barátjával éppen lefelé jött a hágóról. Kicsit elbeszélgettünk, aztán azzal váltunk el egymástól, hogy Katmanduban biztos összefutunk, úgyis kb. ugyanakkor érünk majd oda. Ugyanis azzal, hogy a sztrájkot befejezték, újra átírták terveinket, semmi szükség nincs már arra, hogy ugyanazon az úton visszagyalogoljunk, végigjárhattuk a túra teljes útvonalát, hogy aztán busszal menjünk vissza Katmanduba. Nyolc órás buszútnak nem örültünk még így!
Újabb fel-le mászás után elértük Phedit. Rögtön az első turistaházban letáboroztunk, bár később kiderült, hogy van még egy, ami vallószínűleg, hogy jobban felszerelt volt, de nem bántuk meg végül, hogy Nema Sherpa és Pema Sherpa házát választottuk. Így hívták ugyanis a tulajdonost és feleségét. Nem ám csak Nema és Pema, gondosan hozzá kell tenni azt is, hogy Sherpa! Nepálban a kasztokon kívül a népcsoport is nagyon meghatározó. Azt hiszem, hogy a kasztrendszer soha nem is volt olyan durva, mint Indiában, talán azért, mert nem volt olyan nagy többségben a hindu vallás, főleg nem a hegyekben. Nema Sherpa is hangsúlyozta, hogy ők nem vágnak le állatokat, csak akkor esznek húst, ha valamelyik jószág önszántából elhalálozik. Így járt az a borjú is, aminek darabjai a tűzhely felett száradtak, füstölődtek. Az anyjának nem volt teje, így aztán a borjú nem húzta sokáig.
Nem sokkal utánunk a három izraeli lány is befutott, menet közben kicsit lemaradtak. Természetesen a reggeli jó idő nem tartott ki egész nap, mire megérkeztünk már esett az eső. Elég korán volt még, de már nem volt érdemes tovább menni, a következő szakasz maga a hágó, a maga 4630 méterével. Lehet, hogy hegymászó szemmel nem túl magas, de ott már csak 56%-nyi oxigén van a tengerszinthez képest. Turistaházunk csak 3700 méteren volt, ahol dúskáltunk a levegőben, hiszen itt még rendelkezésre állt legalább 63%-a a megszokottnak. A hosszú délutáni beszélgetés során el is szívtuk maradék ciginket, mintegy felkészülésként az oxigénhiányra.
A délutánt a füstöt kifelé és befelé egyaránt pöfékelő olajoshordóból kialakított kályha mellett töltöttük. Aztán a Föld természetes rendje szerint napnyugta után lefeküdtünk, hogy napkeltekor keljünk. Erre a ritmusra minden túrázó rááll két nap alatt, ugyanis tévé nincs, könyvet nem nagyon cipel senki, de aki igen, az is rá kell, hogy döbbenjen, hogy világítás nélkül nem lehet olvasni.
Éjszakára megint nem volt fűtés, úgyhogy összes létező ruhánkat felvettük, úgy másztunk a vastag vattapaplan alá, hogy összebújva melegítsük egymást. Mármint G meg én, hogy az lányok mit csináltak, arról nem tudunk. Gondolom ők nálunk is jobban fáztak, Izrael nem a dermesztő hidegekről híres.
Utolsó kommentek