Útba ejtve a város egyetlen normális lehetőségét reggelire, a Kuwa nevű faluba mentünk. Igazából nem lehet azt mondani, hogy egy másik település, inkább a város határa. Túlzottan nincs messze, alig két kilométerre a központtól. A döglesztő meleg ellenére gyalog mentünk, mert útba akartuk ejteni a bankot. Az ATM éppen nem működött, nem lehet tudni, hogy éppen áram nem volt, vagy valami más oka volt. Az áramellátás eléggé vagylagos, rendszert nem sikerült felfedezni se a szolgáltatásban, se abban, hogy mikor kapcsolják be a generátort. Úgy tűnik ugyanis, hogy szállodánkban van generátor, amikor arról megy az ellátás, akkor lassabban forog a ventillátor a plafonon, de ezt csak ritkán kapcsolják be.
Megtaláltuk a falut, nem volt egy tájékozódási futás, viszont úgy tűnik, hogy a nevezetessége, a házfalak festése, már nem divat. A vályogházakat gyakran újra kell tapasztani, és úgy látszik, már nem olyan lelkesek a helyi asszonyok, mint régen, nem festik ki őket. Egy-kettőn azért még felfedezhetőek voltak absztrakt mintákba rendezett pöttyök, meg néhány naiv stílusban felpingált elefánt is, de nem túl sok. Ennek ellenére tettünk egy kört, közben minduntalan gyerekek rohantak meg minket, hogy csináljak róluk fényképet. Legalább pénzt nem követeltek érte, bár a fotó után általában előkerült az igény a csokira vagy tollra.
A faluból visszafelé egy pénzváltónál megérdeklődtük az árfolyamot, de még bíztunk a szerencsénkben, és kerestünk másik ATM-et. Ennél még a redőny is le volt húzva, erősen úgy nézett ki, hogy készpénzre kell hagyatkoznunk. Közben a hőmérséklet a pokoléra kezdett hasonlítani, úgyhogy elvonultunk sziesztázni a néha leálló ventillátor alá, hogy elő se másszunk késő délutánig.
Akkor aztán elmentünk pénzt váltani, a bizonylatot jól eltettük, mert az útikönyv szerint csak ennek birtokában lehet a megmaradt rúpiát visszaváltani. Nem mintha ez nagyon fenyegetne minket. A bizonylatot egyébként az útlevél alapján szépen kitöltötték: „név: Magyar/Hungarian; country: Hungay; Home address: Gabriella”.
Ezután megnéztük Janakpur két leghíresebb templomát. Janakpurt emlegetik a Mahabharátában, úgyhogy fontos zarándokhely, Indiából is jönnek hívők. Számunkra annyira nem volt érdekes a templom, érdekesebb volt a hívőket látni. Egész jó forgalmat bonyolított a Janaki Mandir, leginkább színes szárikba öltözött nők látogatták, meg tehenek. Figyelni is kellett, hogy hova rakták le taposóaknáikat, illetve hol folyik egy-egy kis patak, amibe kellemetlen belelépni, pláne mezítláb.
A templom szomszédságában van még egy szentély, a Ram Sita Bibaha Mandir, ide már belépőt kellett fizetni, igaz csak jelképes összeget. Rama és Sita ezen a helyen házasodott össze, azt hiszem, ez is sokkal érdekesebb, ha az ember hívő hindu. Mivel elkezdett sötétedni, újabb látogatást tettünk az egyetlen helyen, ahol nem halna meg már a puszta látványtól egy ÁNTSZ ellenőr. Ez az étterem olyan típusú hely egyébként, ahol a felszolgálási díj megjelenik a számlán, de azért még borravalót is várnának.
Utolsó kommentek