Reggel a cuccainkkal felmálházva felmásztunk McLeod Ganj főterére, ahova tulajdonképpen az egyetlen autóval normálisan járható út vezet a párszáz méterrel lejjebb fekvő Dharamshalából. Nem vártunk a buszra, inkább fogtunk egy autoriksát, és legurultunk a hegyről a buszállomásra. Simán elértük a Jammuba induló buszt. Kéjutazásnak ígérkezett az út a műbőr üléseken, amiket jó szorosan helyeztek el, hogy sok beférjen, és természetesen összesen öt darab volt egy sorban. A buszállomáson kirakott tábla szerint a mi buszunk az ORD, vagyis ordinary kategóriába tartozott.
Az indiaiak imádják a rövidítéseket, úgyhogy van még DLX, vagyis deluxe is, meg olyanok is, hogy VOLVO, ami nyilván arra utal, hogy frankó busszal visznek. A valóság az, hogy eddig egyetlen buszt nem láttam, ami nem indiai gyártmány lett volna. Jobb esetben Tata buszok, de sokszor csak egy alvázat vesznek motorral, és hegesztenek rá egy kasztnit. Ez általában egy katasztrófa, például a sofőr ülése nem a kormány vonalában van, ott ugyanis nem fér el. A váltó szinte a háta mögött van, a pedálok meg huszonöt centire vannak a padló felett. A kábelezés egy gombolyagban a kormány alá van drótozva. Létezik még „semideluxe” kategória, de szerintem inkább „semmi deluxe-nak” kellene hívni.
Az út tényleg hosszú volt és a végén Jammuba érkeztünk meg, ami ugyan szerepel az útikönyvekben, de szerintem csak azért, mert muszáj meglátogatni, ha az ember Kasmír felé utazik. Úgy gondoltuk, hogy most nem időzünk itt, majd visszafelé. Egy fél órával később már tudtuk, hogy visszafelé sem.
Próbáltunk kikeveredni a parkoló buszok közül, de nem találtuk a helyes utat. Közben egymillió ember ugrált körülöttünk, fülünkbe üvöltve az összes város nevét, ami buszok hatótávolságában volt, valamint még azt, hogy riksa meg taxi. Nincs is jobb, mint ilyen körülmények között tájékozódni egy térképpel. Nyilván akár segítséget is kérhettünk volna, de az egy öntökönszúrással lett volna egyenértékű. Egy dolgot nem szabad ugyanis elárulni, hogy hova akar menni az ember, mert abból csak baj lesz. Olyankor azonnal átveszik az irányítást, és elterelnek valahova, ahova rohadtul nem akartál menni, hiszen tudnak jobb helyet, mindegy mit akartál. A végén meg leszel vágva, vagy ha nem, akkor utánad köpnek.
Kis küzdelem és gyaloglás után megtaláltuk a helyet, ahol a szállodák bujkálnak. Az első egyszerűen drága volt, a második csak arányaiban volt drága. Nem volt kedvünk az ablaktalan, dzsuvás szobához, amihez a „fürdőszoba” az udvarról nyílt.
A szomszédban találtunk egy fokozattal jobb helyet, bár az sem volt korrektül árazva, de még örülhettünk, mert zarándoklat idején tényleg elszabadulnak az árak, és minden koszfészket aranyárban mérnek.
Vacsora előtt még visszamentünk a buszállomásra kideríteni, hogy másnak mikor mennek buszok. Nos, kiderült, hogy nem mennek, csak éjjel. Reggel csak terepjárók mennek annyi emberrel, amennyit sikerül bezsúfolniuk. Remek!
Vacsoránk meglehetősen szar volt, de hát mint az közismert, a muzulmánok nem tudnak főzni és ez egy muzulmán környék. Ezért is vitatkozik rajta Pakisztán és India. A határ innen csak pár kilométer, és míg az itteni oldal tartományát Jammunak hívják a túloldalt Azad Jammunak, vagyis szabad Jammunak.
Utolsó kommentek