Hajnali ötkor erőteljes vekkercsörgés rázta meg a szobánkat. Rászántuk magunkat, hogy hajnalok hajnalán felkeljünk megnézi a reggeli piacot, ahol a hegyi törzsek eladják a portékáikat. Mások is keltek ilyen korán. Egyrészt hallottunk egy másik vekkert is, meg aztán olyan vékonyak a falak, hogy a miénket is hallották mások is. Ahogy mi is egész éjjel azt hallgattuk, hogy a szomszéd lány köhög, illetve mászkál a szobában, meg ahányszor kinyitja a hátizsákot, annyiszor a falnak veri a csatjait.
Szóval felöltöztünk, bár csak ideiglenesen, és kivonultunk a dermesztő hidegbe. Természetesen még vaksötét volt, és ugyan nem volt áramszünet, a közvilágítás még egy bombázást sem segített volna sikerhez. Ennek ellenére a városka már ébredezett. Nyitottak a boltok, a kifőzdék már begyújtottak.
A piacnál próbálkoztunk először, de ott teljes volt a csend. Mielőtt feladtuk volna, megnéztük a termelői piacot. Ugyan a piac maga még csak ébredezett, az előtte futó úton teljes erővel ment a biznisz. Nem teljesen értem, hogy miért jó hajnali fél hatkor halat venni, de voltak vásárlók. A világítás leginkább gyertyával volt megoldva, bár néhány stand – már ha lehet annak nevezni – akkumulátorról világított. A félhomályban nem tudom, hogyan valósul meg a kereskedelem, nekem nehézséget okozott felfedezni, hogy ki mit árul. Nyilván ha harminc tojás kell, akkor nem túl összetett a feladat, de a gyertyafénynél azt sem tudtam volna megmondani, hogy a virágárus milyen színű virágokat akar eladni. Mindegy, hangulatos volt.
A szobánkba visszaérve kicsit vacogva visszamásztunk az ágyba, hogy aztán kilenc előtt újra felkeljünk. Kegyetlen dolog egy nap kétszer is felkelni, de hát a reggeli várt.
A szabvány tojás, pirítós, lekvár szentháromság elmajszolása után egy fénymásolt házi térkép segítségével elindultunk felfedezni a környéket.
Elsőként a nat szentélyre találtunk rá a város szélén. A nat a város védőszelleme. Azt hiszem, érdekesebb lett volna, ha valaki eltudja magyarázni, hogy mi micsoda. Így is megcsodáltuk a hihetetlenül aránytalan, ámbár lelkesen kifestett betontigriseket, amiknek a szájába áldozati banánt helyeztek. Ha tigris lennék, én ugyan banánért nem óvnám a várost. A helyiek is inkább a fáról leesett gyík piszkálásával voltak elfoglalva. Szegényem elég nagyot nyekkenhetett a betonon, mert nem volt túl életvidám. Lehet, hogy a nat hatáskör nem terjed ki a város és környéke állataira.
Egy igencsak poros úton Kis Bagan felé vettük az irányt. Bagan Myanmar egyik fő látványossága, rengeteg rommal, szóval nem csoda, hogy szeretne más is profitálni a híréből, nemcsak az, aki a környéken lakik.
Kis Bagant egy csomó zedi alkotja, amik nemcsak régiek, de annak is néznek ki. A legtöbbnek már hiányzik egy két darabja. Elsőként a csúcsukat vesztik el, aztán jönnek a szobrok fejei, végtagjai. A természet is rásegít. Az egyik például gyakorlatilag kettérepedt hosszában, miután egy kicsit megsegítette egy bódifa a gyökereivel. A régi szentélyek közt akad néhány működő kolostor is, sok fiatal szerzetessel. Az egyik a Buddha szobráról híres, ami bambuszcsíkokból készült, és szépségét a lakkozás biztosítja. A végeredmény még egy aranyszínű Buddha.
A város felé visszakanyarodva ellátogattunk az utolsó shan herceg palotájához. Bemenni nem lehet, mióta az unokaöccsét, aki régebben megmutogatta a külföldieknek, letartóztatták. Hát igen, nem egyszerű myanmarinak lenni, de ha az ember egy kormányellenes, ráadásul fegyverrel is ellenálló shan kisebbség tagja, akkor még kevésbé habostorta az élet. Szóval csak a kaputól nézhettünk be.
A szomszédos kolostor viszont nyitva volt, így oda bementünk. Az udvar tele volt viháncoló novíciusokkal, akik természetesen lelkesen bye-bye-oztak. Azt hiszem, ezt a szót könnyebb megjegyezni, mint a hellót, így sokan – főleg a gyerekek – üdvözlésre is használják. Elsőre kicsit furcsa, hogy belépve egy helyre közlik, hogy viszlát, de nyilván nem arra céloznak, hogy lehet hazamenni, mert közben mosolyognak és integetnek.
Az egyik szerzetessel kicsit elbeszélgettünk, de sajnos az élet nagy dolgainak megvitatása elmaradt, mert bár angoltanárnak készül, még jelentős fejlődésen kell keresztülmennie ahhoz, hogy komoly beszélgetést le lehessen vele folytatni ezen a nyelven.
Ebédre egy meglehetősen pocsék nudlilevest sikerült beszereznünk, ami tényleg csak arra volt elég, hogy a piacon körülnézzünk. Ha már ott jártunk, vettünk új fogkeféket, aztán továbbálltunk, hogy együnk egy második ebédet is.
Ez egész jól sikerült. Mutogatással rendeltünk valami marhapörköltszerűséget, illetve halat, de a rizsen kívül kaptunk hozzá még vagy ötféle köretet. Melléküldtünk egy-egy üveg sört, meg egy kis kávét, és mindjárt szebben sütött a nap.
Ezután benéztünk még egy pagodába, de nem volt túl érdekes. A délutánt sziesztázással töltöttük.
Utolsó kommentek