Reggel elhúzva a függönyt, - amit este azért húztam be, hogy a majmok ne vágyjanak be –, láttam, hogy nagyrészük levonult az épület párkányairól, és a szemközti khmer templomon tanyázik.
Mi is ide mentünk először. Néhány turistával ellentétben azonban próbáltuk távol tartani magunkat a dögöktől, amik jópofák ugyan, de csak addig, amíg nem akarnak valamit az embertől. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a majom nem aranyos állat. A makákó tulajdonképpen egy szuperintelligens, hatalmas patkány négy kézzel, és ezt hagyják az emberek a vállukra mászni!
A majmok csak ennek a templomnak a környékét és a vasút túloldalán álló másik templom romjait szállták meg. Érdekes módon az utcai kifőzdéket sem dúlják fel, bár sok helyinél láttam jól láthatóan elhelyezett csúzlit.
A templom belsejébe sem engedték be a majmokat. Eredetileg a hindu szentháromságnak építették a templomot. Ha jól sejtem, mindhárom toronyban volt egy linga. Ezeknek már csak az alapjai voltak meg, azokon meg a lyukak, amibe bele voltak állítva. Az éppen bent tartózkodó amerikai csoport idegenvezetője nagy átéléssel magyarázta, hogy azért vannak a lyukak, mert szükség volt rájuk a Buddha szobrok rögzítéséhez, ugyanis régen itt sok volt a földrengés, és elmozdultak volna a szobrok. Senkiben nem merült fel, hogy egy földrengés során a legnagyobb probléma az lenne, hogy az egész épület ráomlana a stabilan rögzített szoborra. A bent tartózkodó egy darab denevérről megjegyezte egyébként, hogy a denevérszar miatt van büdös. Gondolom nem tűnt fel neki, hogy a környéket ötszáz majom szarja össze minden nap. Meg is jegyeztem, az egyik jenkinek, hogy érdekes az idegenvezetőjük. Lelkesen helyeselt, hogy igen, mindent tud. Valóban, ez a típus szokott mesélni a Debrecen hegyeinek déli lankáin termő borokról!
Ettől a majmos templomtól átmentünk a másikig, ami tényleg csak pár méterre volt. A régi templomból sok nem maradt, és elnézve a majmok rohangálását, simán a számlájukra írtam volna az egészet.
Hogy miért pont ezt a várost és ezt a környéket tisztelték meg a majmok, azt nem tudom. Hogy nem tüntetik el őket, az viszont annak köszönhető, hogy egy csomó turista miattuk jön a városba, ami az egyenleget a majmok javára billenti. Természetesen mellettük szól a legenda is, miszerint a hindu Kala isten gyerekei, meg a buddhista emberek élettisztelete is, de azt hiszem, mégiscsak a pénz a döntő érv.
A majmok után a vasútállomáson beszereztük a délutáni vonatjegyeket, és megnéztük a szemközti khmer templomromot. Szép nagy kiterjedésű kolostor volt, rengeteg chedivel, toronnyal, kevés látogatóval. Az egész nagyon hangulatos, volt, egész hosszan elidőztünk a romok közt.
A városban van egy királyi palota is, amit nem sokat használtak. Mikor odaértünk, éppen kezdték az ebédszünetet. Úgy látszik mostanában mindenhova ebédszünetre érünk. Helyette elsétáltunk a nagykövetek számára épített palota romjaihoz. Túlságosan nem volt érdekes, de arra jó volt, hogy agyonüssük az időt.
A palotához visszatérve nem igazán sikerült kideríteni, hogy a borsos belépőjegy csak a múzeumra, vagy az egész palotakertre vonatkozik-e, így aztán egyszerűen csak besétáltunk, láthatóan ez senkit nem érdekelt. A múzeumot ugyan kihagytuk, de a kertben elsétálgattunk. Meglepően hűvös volt a város klímájához képest.
Már éppen ideje volt ebédelni, aminek keretében elfogyasztottunk egy-egy adag pokolian szar kesudiós csirkét. Annyi hagyma volt benne, mintha egy pesti kínai étteremben csinálták volna, a csirkét meg valószínűleg egy vödör vízben pácolták hetekig, mielőtt az egészet odaégették volna serpenyőben. Ugyan beleraktak egy marék chilit, mégsem volt semmi íze a zsíron kívül.
Szerencsére a vonatjegyet már eleve úgy kaptuk, hogy a vasutas tollal ráírta, hogy valójában mikor fog megérkezni, így nem kellett ott ülnünk másfél órát feleslegesen.
Bangkokig az út felét megtettük egy óra alatt, innen a város határáig újabb egy óra volt az út, majd további egy órát igényelt az utolsó néhány kilométer. Eléggé érthetetlen. Egyébként a vonatunk harmadosztályú volt és olcsó, ehhez képeset nem volt kényelmetlenebb, mint az előző.
Az állomásról busszal mentünk a Khao San roadra, amiről kiderült, hogy a turizmus poklának hetedik bugyra, ahova mi önként jöttük bűnhődni, de garantált, hogy sokáig nem maradunk. Egy franciaágy méretű szobát sikerült szereznünk, ahol az ablak alatt dübörög a zene hajnali kettőig, a házirendben meg azt írják, hogy hajnali fél három után mindenki tartózkodjon a zajongástól. A negatívumok kompenzálásaként a vécén nincs ülőke, az úgyis annyi válásnak volt oka, és a csapok sem zavarják össze az embert, mert csak hideg víz van. Mindez természetesen a folyosó végén. Szerencsére a szobánk is itt van, így az ott található egyetlen konnektorig elérnek a drótjaink. A szobában ugyanis ilyesmi nincs. Csak tudnám, miért jönnek ide az emberek?!
Utolsó kommentek