Reggel tettünk egy bátortalan kísérletet arra, hogy tuk-tukkal vitessük el magunkat a 169-es kilométerkőhöz, ahonnan lehet egy kellemes sétát tenni és közben meglátogatni egy-két barlangot. Nem győztek meg az árakkal, úgyhogy bele se mentünk az alkudozásba. Helyette a legközelebbi helyen béreltünk két bringát. Pont ugyanolyan típusúakat, mint amit már próbáltunk Champasakban, csak ezek újabbak voltak, így például volt rajtuk fék, sőt működött is. Ezzel a kerékpárjaink pozitív tulajdonságainak a nagyjából a végére is értünk, és ha nem kényszerítenek rá, erre a típusra többet nem ülünk. Mikor megpróbáltam feljebb húzni az ülést, kiderült, hogy nincs több, ha feljebb húzom, kiesik. Gyorsan kaptam egy másikat, ami valami optikai csalódás folytán magasabbnak tűnt, és elindultunk. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez, a Laoszban oly elterjedt kerékpártípus felelős az alacsony népességért. Az ülés olyan mértékben lejtett hátrafelé mindkettőnk biciklijén, hogy az már-már perverz volt. Nem volt egyszerű a karikázás, így, hogy vigyázni kellett, nehogy a térdem a kormányba akadjon, és ügyelni, hogy az anális penetráció ne történjék meg. Legalább az út jó volt, nem kellett még zötyögni is. Tizenhárom kilométer letekerése után egy földúton mentünk le a folyóhoz, ahol végre leszálltunk és gyalog folytattuk az utat.
Egy összeeszkábált hídon mentünk át a túlpartra, ahol fekete lovagként utunkat állta egy ember és megsarcolt az átkelésért. A hidat elnézve egész jó lehet a megtérülés, de ez egyáltalán nem jelent óriási bevételt.
Elsőként a büfét látogattuk meg, majd a szomszédos Tham Sangot, azaz Elefánt barlangot, amiben egy nagy, szép színesre kifestett Buddha szobor trónol, kívül meg van egy elefánt fejre emlékeztető szikla, amiről a nevét kapta a hely. Lefotóztuk a szentély naiv stílusban megalkotott szobrait. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy a buddhista mitológiában hol bukkan fel a nyúl, de a barlang előtt volt egy nyúlszobor is. Lehet, hogy valahol volt egy töketlenfecske-ábrázolás is, de nem találtuk meg.
Következő a sorban a Tham Hoi volt, ahol a belépőjegyünkért rögtön két barlangot nézhettünk meg, és még lámpát is kaptunk. A közelebbivel kezdtük, ami meglehetősen hosszú volt, de mi csak addig mentünk, ameddig száraz lábbal lehetett. Volt egy-két cseppkő, de inkább arra kellett figyelni, hogy az agyagon ne csússzunk el.
A második a Tham Loup volt. Ez már egy kicsit izgalmasabbnak tűnt az elején is. Egy meredek ösvény vitt a bejáratához, ahonnan aztán egy tyúklétrán lehetett leereszkedni az első nagy terembe. Miután megtaláltunk a legkevésbé csúszós útvonalat, és átpréseltük magunkat két szikla között, egy meglehetősen szép barlangban találtuk magunkat. Sajnos a falak eléggé kormosak voltak, de helyenként a friss cseppkő már új, fehér bevonatot képezett.
Szép nagy termek során mentünk végig, és lehetett volna még barlangászkodni, de nem volt nagy kedvünk fülig összesározni magunkat. Helyette – roppant elítélhető módon – a nagy, lapos, nyelvszerű cseppköveket kopogtattam az ujjammal. Remek hangjuk volt. Egyébként úgy jutott eszembe, hogy az egyiket sikerült lefejelnem, és muszáj volt megtudnom, melyikünk adta a hangot. Sajnos némelyiket már letördelték, nem tudom minek, mert egy kormos cseppkőszilánk nem túl szép.
Mire a kijárathoz értünk, így is szép sárosak lettünk, nem tudom, mennyire győztük meg a befelé igyekvő párost arról, hogy könnyen járható a barlang. Megálltunk kicsit a térképet nézegetni, közben a legelésző tehenekre is vetettünk néhány pillantást. Az a fajta volt mindegyik, amelyiknek a nyakán egy bőrlebernyeg van. Eddig is szerettük volna ezt megtapizni, de soha nem hagyták, most viszont különösen nyugodt példányokra leltünk. Ahogy G találóan megjegyezte, pont olyan, mint a pizza tészta.
A harmadik barlang kicsit más volt, a belépő mellé nemcsak lámpát kaptunk, hanem egy traktorbelsőt is.
A barlangban, pontosabban a barlangból ugyanis egy folyó folyik. Hogy egyszerűbb legyen az előrejutás, kötelet feszítettek ki, abba kapaszkodva lehet előrejutni, sodrással szemben. A bejárat egészen kicsi, vagyis a víz feletti része az. Ha már bent van az ember, akkor a vízen keresztül beszűrődő fény jól mutatja, hogy a barlang szája valójában nagy, csak teljesen víz alatt van. Itt is teljesen magunk voltunk, de a távolban csobogó víz mindig olyan hangot adott, mintha valaki a kanyar után beszélne.
Akárcsak az előző napi fürdőzős barlangban, a kifelé menet itt is lényegesen gyorsabb volt és kevesebb erőfeszítést igényelt. Cseppkövek természetesen nem voltak, egy áradás elmosná mindet.
Valahogy visszakeveredtünk a hídhoz, ahol kifelé nem szedtek vámot, ami igazán szép dolog, bár akkor lehetne csak igazán kaszálni, mikor a turista vissza akar jutni. További jó hír volt, hogy a biciklik is ott vártak, ahol hagytuk őket, nagy örömmel szálltunk tehát nyeregbe ismét. Hazafelé újra megcsodáltuk a hegyeket, amik mögül a lassan ereszkedő nap gyönyörű sávokat rajzolt a párás levegőbe. És az út mentén mosakodó családokat is megcsodáltuk. A hegyoldalban lefelé csörgedező patakok vizét vezetik le a falvakba műanyagcsövön, annál lehet tusolni. A gyerekek pucéran, és gyakorlatilag egész nap, a szülők alsógatyában, illetve valami fürdőlepedőben mosakodnak. Úgy vettük észre, hogy túlzottan nem szemérmesek, különösen, ha mondjuk a házuk teraszán vannak már.
A gyerekek nagy része a folyóknál is meztelenül fürdik, a fiúk házilag barkácsolt szigonypuskával és búvárszemüveggel is fel vannak fegyverkezve. Általában a derekukra van kötve egy bambusz haltartó is, nem tudom milyen az eredményességük.
Bambuszból egyébként nagyon szép dolgokat fonnak, kár, hogy nem tudok hazavinni egyet sem, és egyben jó is, mert úgysem tudnánk mire használni.
Vang Viengbe visszatérve nagy örömmel cseréltük vissza a két biciklit az útlevelemre, aztán vacsorázni mentünk. A hely kiválasztásánál ma fontos szerepet kapott, hogy puhára lehessen ülni.
A hely, ahol kikötöttünk egy tévébár volt, amiből rengeteg van Vang Viengben. Ez pontosan az, aminek hangzik: van néhány tévé, amiken lehet bámulni valamelyik sorozatot. Legalább egy bárban minden tévén ugyanaz megy és szinkronban. Igazi elterülős hely volt, ahol a párnáknak dőlve lehetett heverni, így vacsora előtt, alatt és után megnéztünk cca. három DVD-nyi Jóbarátokat. Azt hiszem egy kicsit túladagoltuk magunkat, bár lehet, hogy barlangokból is lassan elég lesz.
Utolsó kommentek