Megreggeliztünk és kifizettük a számlánkat az igen jó kedélyű tulajdonosnál, aki mindenen hangosan vihogott. Először azon, hogy elfelejtette a teljes számlát, és csak a reggelinket számolta fel, aztán azon, hogy a másik vendég visszajáróját nekünk akarta adni, harmadszor meg azon, hogy megjegyeztem, igen előnyös a vele való üzletelés.
A vendégház lakosságának a fele bezsúfolódott egy VIP feliratos minibuszba. A tekintetek elárulták, hogy nem érzik a jegyárat és a feliratot összhangban az utaslétszám/ülésszám aránnyal. Emberünk megnyugtatott mindenkit, hogy csak a kompig megyünk ezzel, az meg nincs több két kilométernél. Valójában a komp még csak annyira sem volt vízi jármű, mint amivel jöttünk. Két csónakot kötöttek össze deszkákkal, amin az utasok helyet foglalhattak, természetesen állva, esetleg ülve, ha hoztak valamit, amire ráülhetnek. Rögtön kettőre is szükség volt ebből a járműből, hogy átvigyenek mindenkit. A túlparton már várt a busz, ami a Si Phan Don, vagyis a Négyezer Sziget világába fuvarozott minket. Ez a négyezer sziget valójában nem pont négyezer, számuk attól függ, hogy éppen milyen a vízállás és hogy mit számolunk szigetnek. Don Det, ahova mi tartottunk határozottan sziget volt, rengeteg hátizsákosokra kihegyezett vendégházzal.
A busz az úgynevezett kikötőnél rakott le, ami tulajdonképpen az a pont, ahol az út szépen belevezet a Mekongba. Itt csónakba szálltunk, lényegesen többen, mint ahányan kényelmesen befértünk volna. Csónakunk - mint mindegyik errefelé - hosszú volt és vékony, mint a vonatfütty, következésképpen billegett is rendesen, csak hogy G is élvezze az utazást. Sokat nem kellett hajókázni, de a biztonság kedvéért a kapitány – ha szabad így neveznem – végig merítgette kifelé a vizet egy szétvágott olajosdobozzal.
A szigeten aztán kerítettünk egy szállást, bár amit kerestünk, az nem lett meg. Azt hiszem, a térképünkön feltüntetett lépték köszönőviszonyban sincs a valósággal.
A kunyhónk a folyóparton áll, cölöpökön, teraszán két függőággyal, amibe azonnal belevetettük magunkat. Ezzel a napi programot gyakorlatilag lezártnak is tekintettük, csak vacsorázni kászálódtunk ki belőlük, de rögtön azután le is feküdtünk aludni. Remek volt!
Utolsó kommentek