Negyed órát topogtunk a sarkon, aztán elindultunk a jónak sejtett irányba. Eltaláltuk. Ott sorakoztak a nekünk való szállodák, természetesen mindegyik zárt ajtókkal. Az első helyen hiába kopogtunk, valaki nagyon jól aludt, viszont a szomszéd ajtót nyitott nekünk, és adott egy szobát. Sokat nem variáltunk, eldobtuk magunkat az egyik ágyon és átaludtuk a délelőtt igen jelentős részét.

Elsőként a Bolondházat látogattuk meg. Ez egy kissé lökött építésznő alkotása, még nincs teljesen kész. Nem ez az első alkotása, ami vitákra ad okot. Korábban már megépítették egy tervét Dalatban, de azt később nem találták elég szocreálnak, és lebontották. Kár, megnéztük volna azt is! Aztán 1981-ben az építésznő apja lett Ho Chi Minh utódja, vagyis Vietnám második elnöke, úgyhogy az ilyen problémái megoldódtak.

A ház egyébként vendégház, lehet szobát kivenni, bár a fene akarna arra ébredni, hogy mindenféle látogató akar bejönni a szobájába. Az épületet elnézve azt gondolná az ember, hogy Gaudi és Hundertwasser egy szép napon együtt beszívott oltári módon, majd másnap a tervezőasztalon ennek a háznak a terveit találták. Egyébként nem rossz, laknék benne, csak kicsit sok a lépcső, meg nem is kellene ilyen nagy ház, napokig tartana kitakarítani.

Ezután lesétáltunk a város közepén álló tóhoz és a partján elindultunk a virágkert felé. Szép hosszú séta volt, ráadásul a hajnali hideg sem volt már sehol. A park sajnos csalódás volt, mert azért többre számítottunk szépen elrendezett cserepes paprikavirágoknál. Az üvegház, ami bíztatónak tűnt, üzletnek bizonyult, és hát cserepes orchideát végképp nem akartunk az út hátralevő részén magunkkal cipelni.

A szállodánk felé tartva még beugrottunk a piacra bámészkodni. A kínálat természetesen itt is olyan volt, amiről csak hellyel-közzel tudtuk megmondani, hogy mit is látunk. Egy lavórban apró tekergő angolnák, egy másik lavórban háló alatt a szökésre bármikor kész békák, egy harmadikban szintén szökésre kész rákok voltak, bár azokra nem kellett háló, mindig visszacsúsztak. És volt még természetesen ezerféle hal. A gyümölcsrészleg sem volt sokkal eredményesebb fajismereti szempontból, bár itt legalább volt alma, amit megismertünk. Természetesen import, egyesével becsomagolva. Volt durian is, de még mindig nem szántuk rá magunkat, hogy kipróbáljuk. A durian a nagy tüskés gyümölcs, ami penetráns kéthetes pelenkaszagot áraszt. Ismerünk ugyan egy európait, aki szereti, valamint olvastam egy amerikairól, aki megszerette, de nagyjából itt véget is ért azon nem ázsiaiak sora, akik szeretik. Egyszer azért csak ki kell próbáljuk, hogy tudjuk melyik csoportba tartozunk.