Reggel kiderült, hogy csodát tettek nekünk, és kaptunk jegyet mára Xi’anba, amit eredetileg lehetetlennek tartottak. Kapaszkodjon meg mindenki, nem terveztük, hogy Xi’anba megyünk, cseréphadsereg ide, köcsögkatonák oda. Viszont megnéztük, hogy mégis kb. mennyi idő alatt érne a vonat Pingyaoba Chengduból és úgy döntöttünk, hogy azért az egy kicsit sok, meg kell szakítani valahol.
A vonat csak háromnegyed ötkor indult, volt időnk még Chengduban bóklászni. Nagy mászkálást nem terveztünk, de elindulva a buszmegálló felé, éreztük, hogy a tervezettnél is rövidebb lesz. A hőmérséklet nem csökkent, de a páratartalom nőtt. Mintha a pálmaházban mászkáltunk volna. A busz természetesen tömve volt, bár csak emberi mértékkel. Célunk a Zöld Bak templom volt. Jó hülye neve van, taoista templom egyébként. A legenda szerint Lao-tze beszélt meg itt egy találkozót a barátjával, aki megérkezve csak egy fiút talált két kecskével. Egy logikai bakugrással megállapította, hogy a fiú Lao-tze kell, hogy legyen. Most vagy a logikai ugrásról, vagy a két kecskéről nevezték el a templomot, de az is lehet, hogy a két kecskeszoborról, ami ott található. Amúgy is zűrös nekem ez a taoizmus, leginkább lövésem nincs, hova is tegyem őket. Mindenesetre ha körülnéz az ember egy ilyen templomban, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a legtöbb kínai eredetű ezoterikus blablához közük kell, hogy legyen. Már a jin és jang szimbóluma elég ehhez szerintem. Elrendezésben nincs nagy különbség egyébként egy buddhista templomhoz képest. Pavilonok sora, csak nem buddhákkal meg arhatokkal, hanem halhatatlanokkal meg istenekkel. A szerzetesek meg nem kopaszok, hanem kis csinos kontyuk van a fejük tetején. Amelyiket jobban megnéztük magunknak, az meg úgy nézett ki, mint aki bármire képes, szóval nem piszkáltuk.
Extra szolgáltatás a jóslás. A kíváncsi hívő egy fadobozt rázogat, amiben egy köteg lapos fapálcika van felirattal. Addig rázza az oltár előtt térdelve, míg a sok közül egy ki nem emelkedik és le nem esik. Meglepő, de ha nem túl idegbeteg módon rázzák, tényleg csak egy fog kiesni. Ezt aztán elviszi a szakemberhez, aki ad egy papírdarabot, amin le van írva a tuti. Ezzel még nincs vége, mert egy szerzetes egy asztalkánál interpretálja is az írást. Kíváncsi lettem volna, hogy miket mondanak, de ahhoz ugye először meg kellene tanulni kínaiul.
A templomtól megpróbáltunk egy rövidebb úton eljutni a buszhoz, valószínűleg ebből már mindenkinek világos, hogy kétszer annyit sétáltunk ezáltal.
Végül csak meglett a buszmegálló és visszamentünk a szállodába. Az étteremben henyéltünk, meg interneteztünk, továbbá kínai kapcsolatunk jóvoltából újabb csapást mértünk a cenzúrára, és feltöltöttük a képeket, hiába adta fel a harcot a korábbi szoftver.
Mielőtt még elindultunk volna az állomásra, egy gyors ebédet vagy vacsorát még berámoltunk. Közben elkezdtünk beszélgetni a mellettünk ülő sráccal. Isztambul óta nem hallottunk senkit magyarul beszélni és megmondom őszintén, nem arra számítottam, hogy Chengduban egy amerikai, volt magyar cserediák fog először magyarul hozzánk szólni. Sokra hirtelen nem emlékezett, azt mondta, hogy a magyart kiszorította az agyából a spanyol, de már az is szorul ki a kínai miatt. Ez alátámasztja G teóriáját, arról, hogy csak egységnyi mennyiségű nyelvtudás fér el az ember agyában. Ha többet tuszkolnak bele, valami ki fog esni. Mondjuk én ettől még igen messze vagyok, egyelőre csak úgy maguktól esnek ki a dolgot. És nemcsak a nyelvtudás.
A vasútra jó időben értünk ki, már lehetett is felszállni. Egészen pontosan ez úgy zajlik, hogy a vasútállomásra már csak jeggyel lehet bemenni, aztán jön a csomagok röntgenezése. Innen a vonatszám alapján a megfelelő váróterembe kell fáradni, ahol aztán lehet várni. Most például nem kellett. A váróteremből mindig csak azokat az utasokat engedik a peronra, akiknek éppen jön a vonata. A jegyeket a váróterem kijáratánál ellenőrzik, a vonaton már nincs is igazi kalauz. Helyette van minden kocsiban valaki, aki a jegy alapján elirányítja az embert, majd indulás után megjelenik és begyűjti a jegyeket, ami helyett egy bilétát ad. A jegyet meg berakja a mappájába, az ágynak megfelelő helyre, így aztán megérkezés előtt tudja, hogy kit hol kell felébreszteni, vagy kinek hol kell szólni. Tetszik a megoldás.
A helyünk a lehető legjobb volt, középső ágy. Erre még nem kell nagyon mászni, de nem is ül rá mindenki, mint az alsóra. A vonatok egyébként nagyon tiszták. Van függöny, és nemcsak sötétítő. Az ágynemű is tiszta, meg folyamatosan takarítanak is, amire szükség is van, mert a kínaiak annyiban hasonlítanak a magyarokra, hogy ha utaznak, akkor esznek. Mondjuk nem rántott csirkecombot, meg fasírozottat, de folyamatosan zabálnak, ha éppen nem alszanak. Az asztali etikett meg nem pont olyan mint nálunk. Például teljesen elfogadott, hogy a csontot mondjuk az abroszra kiköpik. Szóval a vonaton is tudnak mocskot csinálni, bár a padlóra már nem annyira köpnek, ami fél siker.
A turházás egyébként nemzeti probléma. Az olimpia előtt kemény erőfeszítéseket tettek, hogy megnyitó előtt legalább Pekinget turhamentessé tegyék, 50 yuan büntetést szabtak ki arra, akit turházáson kaptak. Valamennyi eredményt értek el, de inkább csak a városokban. Úgy néz ki, mintha a vidék még mindig akut szilikózisban szenvedne. Volt egy buszsofőrünk, aki a 14 órás út folyamán ötpercenként elkezdett harákolni, amit aztán ablakeltolás és csula követett. A harákolás fázis nem túl diszkrét. Kicsit olyan ez, mint a territórium kijelölés. Annál sem értem, hogy egy kutya hogy képes egy fél várost körbehugyozni, meg ennél sem, hogy honnan jön belőlük. Már pusztán természettudományos érdeklődésből szeretném tudni, hogy egy fent említett típusú buszsofőrnek mennyi a súlyvesztesége egy ilyen úton. Ki lehetne mérni, egyszerű gravimetria. Súly induláskor, mínusz a súly érkezéskor, a különbség meg turha.
A vonatozás viszonylag eseménytelenül telt, eltekintve G bosszúságától, hogy a GPS ahányszor elvesztette a jelet, - vagyis alagútba értünk -, sípolt. Gyakorlatilag egész éjjel alagútba be, alagútból ki mentünk. Csak azt nem értem, hogy miért őt bosszantotta, mikor az én fejem mellett volt?
Utolsó kommentek