Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML

15690 km, Passu

2009.07.20. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Reggel még a szállásunkon megreggeliztünk, aztán gyalog elindultunk a városka alatt futó KKH-hoz, hogy leintsünk valami járművet, ami Passuba megy. Mondjuk egy buszt.

Persze a dolgok soha nem pont úgy alakulnak, ahogy elképzeljük. Egy mikrobusz állt meg, ami elvitt Aliabadba, ami ugyan pont az ellenkező irányban van, viszont onnan indulnak a buszok. Rögtön várt is ránk egy, hogy elvigyen. Kifizettük a jegyet, felpakoltuk a cuccot, majd rögtön belebotlottunk az osztrák srácba, aki csak azért jött, hogy megtudakolja valami sofőrtől, hogy mi a helyzet a kínai határon. Tegnap ugyanis megint kitört a hacacáré az ujgurok és a kínaiak között, elég jelentős halálos áldozattal, és attól tart, hogy lezárják Xinjiang tartományt a külföldiek elől. Ez igen kellemetlen lenne ránk nézve is, mert ez az a tartomány, ami Pakisztánnal határos. Semmit nem sikerült megtudnunk, mert a helyiek még annyira sem voltak informálva, mint mi. Hozzájuk még a hacacáré híre sem ért el. Arra viszont jó volt az egész, hogy jól felidegesítsük magunkat.
Végül nem változtattunk a terveinken, mert arra jutottunk, hogy egy nappal korábban, vagy később érünk a határra, az már mindegy.
Nemsokára mindenki bezsúfolódott a minibuszba, és elindultunk a 45 km-es, 2 órás útra. A Karakoram Highway, vagy ahogy emlegetik, a KKH egyáltalán nem olyan, amilyet a neve sugall. Például csak a térképen highway, vagyis főút, a valóságban inkább „fődút”. Habár mérnöki csodának tartják, mi azért annyira nem vagyunk elszállva tőle. Tulajdonképpen nagy szintkülönbségeket nem hidal át, mert végig a folyót követi. Alagutak, vagy nagy hidak nincsenek, szélesnek egyáltalán nem széles, hepehupásnak viszont hepehupás. Gyakorlatilag egy téesz bekötőút minőségével vetekszik, és a forgalom se sokkal nagyobb rajta. Most dolgoznak rajta a kínaiak, hogy kétsávossá alakítsák, de közben olyan meglepő fejlesztéseket is végrehajtanak, hogy átereszeket építenek be, mert eddig csak úgy átfolyt a víz, ahogy tudott, meg vitte is az utat, ha éppen olyanja volt. Ami nagy teljesítmény benne, az a kitartás, amivel befarigcsálták a hegyoldalba, és amivel életben tartják. A hegyek folyamatosan szórják a sziklákat az útra, vagy éppen leomlanak az út alatt. Utóbbi a kellemetlenebb, azt tovább tart helyreállítani.
Két órát zötyögtünk, aminek során voltak olyan szakaszok, mikor egyszerre ketten hánytak kifelé az ablakon. Nem igazán értjük, hogy létezhet valaki a világ legmagasabb hegyláncának közepén úgy, hogy nem bírja a hegyi utakat. Egyszerűen muszáj hozzászokni. Mikor megérkeztünk megtekinthettük a buszt kívülről is. Siettem, hogy levegyem a hátizsákot, nehogy végigtöröljék vele a hányást.
Pont ott raktak ki minket, ahol szerettük volna. Kivettünk egy olcsó szobát, ami azt jelenti, hogy csak meleg víz nincs. Áram sincs, vagyis hogy ma nincs, mert csak minden második nap van itt, de ez még csókos. Karimabadban csak háromnaponta van áram. Állítólag a kormány már dolgozik a probléma megoldásán, két-három év és lesz áram egész Pakisztánban…
Sokat nem vacakoltunk, elindultunk a függőhídhoz. Persze kétszer is rossz helyen fordultunk le a KKH-ról, ami nem kevés plusz sétát eredményezett, de legalább a lenyűgöző látvány kárpótolt. Körben mindenhol havas hegyek vettek körül, abból is a különösen csúcsos fajták, melyekről itt-ott gleccserek araszolnak lefelé. Gleccserből errefelé nincs hiány, az egyik szinte az útig jön.
Mikor végül aztán valaki ráterelt a helyes ösvényre, megkezdtük a fárasztóbb részét a sétának. Sziklás terepen kellett fel-le mászni a tűző napon, miközben fogalmunk nem volt, hogy milyen messze van a híd. Elvileg már nagyon közel voltunk, amikor még mindig semmit nem láttunk. Pontosabban G látott valamit, de meg voltam győződve róla, hogy agyára ment a meleg. Aztán ahogy közelebb mentünk kiderült, hogy igaza van, az bizony ott egy híd, méghozzá nem is akármilyen. Öt szál acélkábel kifeszítve egymás mellett, közéjük fonva mindenféle fadarab, deszka, bot, karó, meg két másik kábel, mint korlát. Ez alkotja a hidat. Magasnak ugyan nem magas, középen csak pár méterre van a folyómedertől, de kétszáz méter hosszú, ami nem is rossz teljesítmény egy ilyen tákolmánytól. Hosszasan barátkoztunk a gondolattal, hogy átmegyünk rajta, de nem sikerült lebeszélni magunkat, elindultunk.
Ha nem nézne le az ember, nem lenne félelmetes, viszont azonnal rossz helyre lépne, mert a botok – gondolom anyaghiány miatt – csak félméterenként vannak betűzködve (ideális esetben). Így viszont kitűnő a kilátás arra, ami lent van. Ha magas lett volna, nem hiszem, hogy átmegyünk. Igazából nem volt durvább az egész, mint egy fáramászás, eltekintve attól a szakasztól, ami tényleg a víz felett vitt, mert ott rohanó víz látványától el lehetett szédülni rendesen, ami nem célravezető egy ilyen hídon. A nagy átkelésünk elég öncélúra sikerült, mert a másik oldalon nem volt nagy kedvünk felmászni a hegyre, pedig állítólag jó a kilátás már akkor is, ha csak félig megy fel az ember. Helyette még egyszer végigcsináltuk a kötéltáncot és ugyanazon az ösvényen visszamentünk.
A falu előtt van egy étterem, amiről sok jót hallottunk, oda betértünk. Teljesen valószínűtlenül a semmi közepén, egy dombon áll a Glacier Breeze étterem. Tényleg van gleccser fuvallat, mert onnan nem messze van egy gleccser, amiről kellemes hűvös szél fúj. Rajtunk kívül senki nem volt ott, csak a pincér, aki szerintem egyben szakács is. Ittunk egy teát, és rendeltünk a helyi különlegességből, a barackos csirkéből. Egész jó volt, de még elbírt volna néhány barackot.

 

 

Címkék: pakisztán passu

A bejegyzés trackback címe:

https://tinylittlebigthing.blog.hu/api/trackback/id/tr731250731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása