Reggel vekkerre keltünk, hogy fél hétkor elindulhassunk a Naltar-völgybe. Sophie, Carlos, Sue és pakisztáni barátja Meuntazio, valamint az ő unokatestvére Kamron voltak a csapat. Mindannyian bezsúfolódtunk egy dzsipbe. A város határában megálltunk leszerelni a ponyvát, mert mégiscsak kényelmesebb volt úgy, nem kellett kushadni.
Szép ütemesen haladtunk a völgyben felfelé. Egyre szűkebb lett a völgy is, meg az út is. Helyenként már csak a sziklafalba volt bevésve. Felérve az első faluban megálltunk reggelizni, és megbeszéltük, hogy egyenesen felmegyünk a tóhoz, és visszafelé nézzük meg a többi helyet, amit érdemes. Földúton haladtunk tovább, többé-kevésbé erdőben. A környező hegyek egyre magasabbak lettek, vagy csak úgy tűnt, hogy magasabbak, ahogy közelebb kerültünk. Szinte mindegyik tetején volt még hó, ami szépen olvadt, úgyhogy vízesések is voltak szinte mindenhol. Elértük a 2500 métert, majd a 3000-et is. Érezhetően hűvösebb lett, ami nem esett rosszul, ellenben az erőteljes UV sugárzással.
A tó 3256 méteren van, ez eddigi utunk legmagasabb pontja. A víz érdekes kék színű és élénk zöld alga tenyészik benne. A hihetetlen színek mellett még a környező hegyek is tükröződnek, hogy a kép teljesen giccses legyen. Körbesétáltuk a tavat, a folyónál megállva. Az öröm kedvéért néhányan átkeljenek rajta, aztán vissza, hogy csurom vizesen vacogjanak. Persze nem tartott sokáig a vizesség még ilyen magasságban sem.
Meuntazio karateedző és azt hiszem Kamron is tanult ilyesmit, úgyhogy elkezdtek idétlenkedni a folyóparton, én meg csináltam néhány képet róluk.
Elballagtunk egy másik tóhoz is, ami szimplán csak hihetetlen kék volt. Közben átvágtunk egy hófolton is, ahol kicsit lehetett csúszkálni, miközben néhány helyi tűzifával megrakott szamarakat hajtott el mellettünk és maguk is cipeltek szép nagy adagokat. Abszurd világ.
A tónál egyesek megint nem bírtak ellenállni a víznek, hiába volt gleccserolvadék, ami nem valami meleg. Fürdőruha persze senkinél nem volt, úgyhogy többé-kevésbé ruhában ugráltak a vízbe. Mivel Pakisztán muszlim ország, így inkább több ruha volt rajtuk, mint kevesebb. Ezt ismét egy alapos vacogás követte, amit kövek kacsázásával próbáltak legyőzni elég kevés sikerrel. Szerencsére a kocsiban voltak a pulóvereink, amit kölcsön tudtunk adni, bár elég porosak voltak, mert egy nyitott kocsiban földúton minden poros lesz.
Legurultunk a faluig, ahonnan még felautóztunk egy kilátópontig. Pár fotó után gyalog lementünk a közeli büféhez és ettünk egy nem túl kiadós, viszont nagyon finom csirkét, majd visszaindultunk Gilgitbe, hogy sötétedésre hazaérjünk.
Utolsó kommentek