Reggel még mindig jó messze voltunk Gilgittől, de úgy tűnt, hogy ez senkit nem zavar. Az éjszaka során sok pihenőt nem tartottunk, de ez nem is jellemző errefelé. Az átlag sebesség így sem lépte túl a 25 km/h-t. Aludni azt hiszem csak G tudott, Laurent és én is csak szenvedtünk. Rá két oldalról borult egy-egy pakisztáni, nekem meg sehogy nem fért el a lábam. Valamint az sem esett jól, hogy valahányszor kómaszerű állapotba estem, arra kellett felébrednem, hogy a sofőrünk félrerántja a kormányt, mielőtt belehuppannánk egy nagyobb kátyúba. Ilyenkor - nyakpárna ide vagy oda - mindig lebillent a fejem, vagy jobbra, vagy balra. Amúgy is kínkeservesen telt az éjszaka.
A reggeli megállásnál tapasztaltuk, hogy nincs meleg, viszont szinte hideg van. Meg azt is, hogy kicsit lapos a busz kereke. Mire indultunk volna tovább, teljesen lapos lett, úgyhogy nekiálltak kicserélni. Szerintem a felszerelt új kerék sem volt sokkal jobb állapotban az eredetinél.
Kicsivel később utolért minket egy másik kisbusz, és erősen dudált. Mint kiderült utánunk hozták a lukas kereket, amit mi útközben elhagytunk a busz aljáról. Annyira nem csoda, mert helyenként lekoppant a busz alja, vagy elöl, vagy hátul, vagy ha éppen olyan kedve volt, akkor középen. Főleg olyankor, amikor kisebb patakokon, vagy vízmosásokon keltünk át, ezeken ugyanis nincs híd, csak gázló.
Útépítés is folyamatosan zajlik, mert bár rég átadták már az utat, egy ilyen soha nincs kész. Ha nem éppen szélesíteni próbálják, akkor éppen a tél, vagy a nyár által okozott károkat javítják. Elég gyakori a sziklaomlás és a földcsuszamlás is, szóval van meló bőven.
A forgalom viszont jóval kisebb volt, mint amire számítottunk. Jobb is, mert helyenként nem fér el két teherautó egymás mellett.
A teherautók megérnek egyébként egy misét. Imádják kidekorálni őket. Kíváncsi lennék, hogy a gyári állapothoz képest hány mázsa vackot aggatnak rájuk. Főleg a régi Bedfordok vannak kicsicsázva. Az alap az, hogy a plató oldalát megmagasítják, az elejére, a fülke fölé meg egy hatalmas nyúlványt építenek. A plató minden szögletét kifestik, kis virágmintákkal, városképekkel, portrékkal, vagy ami éppen eszükbe jut. A kocsi hátuljára előszeretettel festenek tigrist, sast, vagy lovat. Divatos a sok fényvisszaverő is, amit gyakorlatilag bárhol el lehet helyezni. Ami soha nem hiányozhat, az a láncos dekoráció. A lökhárítókon és körben oldalt is láncok lógnak, jó sűrűn, mint egy szoknya. Minden lánc végén van valami kis réz dísz is. Az első lökhárító is szinte kivétel nélkül egyedi. Minél nagyobb, annál jobb. Jól előrenyúlnak, így kényelmesen fel lehet rájuk állni, könnyebb lemosni az ablakot. A Bedfordok motorháztetején krómozott dekorációkat is szoktak elhelyezni. A legdurvábbak az ajtók. Az újabb alkotásokon már fém, sok festett mintával és krómmal, de a régebbieken faragott fa ajtók vannak. Mindegyikben egyforma kicsi ablak, amin alig lehet kinézni. Igazából előre se nagyon lát ki a sofőr, mert a szélvédő is körbe van dekorálva. Ha pedig valami nagyobb kő berepesztené az üveget, akkor azt is matricákkal tartják egyben.
Közben lassan elértük a Northern Areat, vagyis NA-t. Újabb bejegyzést tettünk a nagykönyvbe. Itt már elértük az igazán nagy hegyeket, pontosabban elértük a világ legnagyobb hegyeit. Az út kb. 1000 méter magasan kanyargott, pár kilométerre meg a Nanga Parbat csúcsosodott a maga szerény 8125 méterével.
Végül csak elértük Gilgitet, pontosabban annak buszállomását. A Rawalpindi-Gilgit távot 22,5 óra alatt sikerült letudni. Összességében Lahore elhagyása óta 31 óra telt el. Laurent ennek ellenére keresett magának egy újabb buszt Karimabadba, mi meg egy Suzukit a városba.
A Suzuki a legkisebb tömegközlekedési eszköz. A legkisebb Suzuki teherautókból alakítják át, úgy, hogy a platóra magas ponyvát szerelnek, meg padokat, így nyolc ember be tud zsúfolódni, ha a térdük elfér. Mi persze nem tudtunk bemászni, hátunkon a nagy, hasunkon a kishátizsákkal, különösen, hogy már ültek bent heten. Úgyhogy maradt a hátsó lökhárító, meg a kapaszkodás. Szerencsére a lökhárítót már eleve erre tervezték, és a rendőrségnek sincs kifogása az ilyesmi ellen, legalábbis annak a rendőrnek, aki útközben szállt fel, nem volt. Helyette útbaigazítást adott a Madina Guesthouse felé, ahol rögtön belebotlottunk pár emberbe, akiket Lahore-ból már ismertünk.
Utolsó kommentek