Mindenki csak ült a teraszon, izzadt, és itta a vizet literszámra. Mikor aztán háromkor újra lekapcsolt az áram kimerészkedtem az utcára, hogy elmenjek a hátizsákokért. Meleg volt. Annyira, hogy még én is csak árnyékok mentén közelítettem meg a tisztítót, ahol megint csalódnom kellett.

Újra csak kimosták a zsákokat, azt mondták vegytisztítani nem tudják. Valamivel jobb lett, de továbbra is olajos. Megkérdeztem a szomszéd tisztítót is, ő sem vállalta, úgyhogy így maradnak.

Hátamra kaptam a cuccot és elmentem ATM-et keresni, hogy ellátmányt vegyek fel, mert a nagyvárosokon kívül nincsenek automaták, pénz meg kell. Az első nem akart pénzt adni, azt mondta, jöjjek vissza később, a másik meg azt mondta, hogy nem kompatibilis a kártyámmal. Feladtam, visszamentem a szállodánkba. Visszapakoltunk, végre nem kell ömlesztett cuccok közt túrva keresni mindent.

Később elmentünk a tuti ATM-hez, amit javasoltak. Kaptunk is pénzt, amivel továbbmentünk a vasút központjába jegyet venni másnapra. Közelebb volt, mint a vasútállomás, és nincs tömeg, de van légkondi. Gyorsan megkaptuk a jegyünket, bár szívesen maradtunk volna még a hűvösben. Helyette hazamentünk, miközben folyt rólunk a víz. És aki még nem próbálta az igazán meleget, és sokat panaszkodott, mikor 30°C fölé ment a hőmérséklet, annak mondom, hogy ilyenkor tényleg folyik az emberről a víz. Nem csak finoman hónaljból párállik, hanem folyik a halántékon, a tarkón, végig az ember hátán, karján, lábán. A hátizsák alatt a ruhából facsarni lehet a vizet. Öt perc leülés után úgy néz ki az ember, mintha rögtön maga alá is eresztette volna hólyagja tartalmát.

Nem csoda, hogy G nem érzett nagy lelkesedést, mikor felvetettem, hogy bemehetnénk az óvárosba. Hozzátartozik, hogy a forróságon kívül ott van még a forgalom. Járda van, azon van kipakolva a boltok áruja. Az út szélén parkolnak a motorok, autók, motoriksák, magán az úton meg ugyanezek száguldoznak, cikáznak, iszonyatosan füstölve. A kettő határán haladnak a gyalogosok és a teherhordók, akik errefelé kétkerekű taligákon tolnak irgalmatlan mennyiségű árut. Néha egy-egy nagy kerekű lovas kordé is elhalad.

Pont ahogy a szálloda elé értünk, jöttek ki az ismerőseink, mentek az óvárosba, úgyhogy én velük tartottam, míg G maradt.

Gyalog indultunk el, de aztán motoriksára szálltunk. Hatan egyre. Megbírta. A mecsetbe mentünk, aztán a mecset melletti durván túlárazott étterembe, hogy igyunk egy kólát. Igazából a kóla vonzereje abban állt, hogy az épület tetőteraszáról igen jó kilátás nyílt a mecsetre, ami mögött éppen lenyugodni készült a nap. Tényleg jól nézett ki.

Hazafelé gyalog mentünk, de szétszakadozott a csoport. Voltak akik belevetették magukat a vásárlásba, vagyis inkább csak nézelődtek. Páran hazaküzdöttük magunkat a sötétben. Eléggé mély benyomást tesz az emberre egy ilyen séta. Hihetetlen zaj, por, füst, vakító reflektorok, bűz, aztán egy kifőzdéből ételszag, nagy hellózások, miközben az ember torkát kaparja a szmog. Közben nagyon figyelni kell, mert különben kíméletlenül elcsapnak. Néha olyan forgalmi dugók alakulnak ki, hogy a gyalogosok se tudnak átjutni.

Mikor visszaértem, G azzal fogadott, hogy vett kaját, mindjárt megfőzi. Szegény ki volt zárva a szobából, mert nálam maradt a kulcs, bánatában ivott egy alkoholmentes sört.