Egyenesen a folyópart felé vettük az irányt, de mielőtt elértük volna, már le is kapcsolt minket egy csónakos. Az árfolyam kicsit magasabb volt, mint este, de nyilván reggel még mindenki optimista, bízik benne, hogy ha ez nem, akkor egy másik fuvar majd összejön. Megalkudtunk, és a halottégető ghat mellett vízre szálltunk.

A folyópartot végig lépcsők szegélyezik, de nem egységesen, mint a Dunapartot, hanem mind más, attól függően, hogy melyik közösség építette. Úgy tűnik, hogy India minden állama vagy tája birtokol egy szakaszt a Gangesz partján, ahol általában nemcsak fürdőhelyet alakítanak ki, hanem rögtön egy zarándokszállást is.

A fürdőzés nem igazán egészséges a test számára, ugyanis a víz még mindig borzasztóan szennyezett, bár már tettek lépéseket a Gangesz megtisztításának érdekében. Természetesen kicsit magyaros módon a nagyvonalú projektből a végén maradt három szennyvízátemelő, az is elektromos szivattyúval. Nyilván a szivattyú nem tisztítja meg a szennyvizet, csak gondoskodik róla, hogy kicsit a parttól távolabb érjen Gangeszt. Másik apró szépséghibája a dolognak, hogy Varanasit igencsak gyakran sújtják áramszünetek, így aztán a szivattyúk a nap javarészében állnak. Szóval nagyrészt a város szennyvize miatt katasztrofális a helyzet. Ahhoz, hogy a fürdővizet biztonságosnak nyilvánítsák, az E. Coli számnak 500 alatt kellene lenni literenként. Jelenleg 1,5 millió. A víz szervesanyag-tartalma pedig olyan magas, hogy helyenként már nem tartalmaz oldott oxigént. Ez azt jelenti, hogy baktériumokon kívül más nem nagyon él meg benne és rothad az egész. Ilyen állapotok uralkodnak mondjuk egy szennyvízcsatornában, ezért is bűzlik.

Ilyen vízben álltak a tömegek derékig a vízben, illetve merültek alá, hogy megtisztuljanak. Egyesek kicsit öblögettek is a vízzel, vagy nyeltek pár kortyot. A fürdés láthatóan nemcsak vallási jellegű volt, mert egy partszakaszt muzulmánok foglaltak el, akiknek egyáltalán nem szent folyójuk a Gangesz, de a hindu fiatalok is boldogan úszkáltak, fröcsköltek, meg dobálták egymást a vízbe.

Közben csónakosunk felhívta a figyelmünket a part mellett lebegő csecsemőhullára. Elmagyarázta, hogy gyerekeket, sadhukat, himlőben vagy kobramarásban elhunytakat nem égetik el, csak követ kötnek a lábukra és a folyóba dobják. A miértre már nem tudott választ adni, kevésnek bizonyult a nyelvtudása, de azt még elmondta, hogy pár nap után a kötél elszakad, a hulla meg a parton köt ki, ahol a kóbor kutyák felzabálják. Nem tudom kell-e kommentálni. Esetleg annyit tennék hozzá, hogy nem a kötél szakad el, erről tanúskodott, hogy a gyereknek nem volt lábfeje. Egyébként meglepő méretűre puffadt fel, ha már belementem a naturális részletekbe. Kicsit arrébb, a folyó közepe felé egy felnőtt teteme is úszott lefelé, de igazából akármi is lehetett volna, mert nagyon nem volt felismerhető.

A fürdésen és beleszaráson kívül természetesen másra is használják a folyót. Például itt mosnak, a parton meg teregetnek. Nem kötélre, csak úgy a kövezetre meg a lépcsőkre terítik ki száradni a ruhát, vagy ahol van, ott a fűre. Ezért is van, hogy a szállodai ágynemű akkor is látványosan koszos, ha nem aludt benne még senki.

Mások itt mosogatnak, és a fürdés testet megtisztító részét is gyakorolják, tusfürdővel, samponnal.

Csónakosunk leevezett velünk a forgalmasabb ghatok végéig, aztán visszafordultunk. Kezdett meleg lenni, pedig még csak nyolc óra volt.

A Manikarnika halottégető ghat mellett rakott ki, ugyanott ahonnan indultunk. Ahogy a szálloda felé tartottunk, szembe jött egy halotti menet, nyilván égetni jöttek. Morbid vagy sem, utánuk mentünk megnézni. Fotózni természetesen szigorúan tilos és ellenjavallt, bár minden évben rengeteg turistát szivatnak meg vele. Jó szándékú segítők elviszik őket valahova, ahonnan csinálhatnak pár képet, de mit ad isten megjelenik egy rokon, aki kiszúrta a dolgot, és nagy patáliát csap. Persze némi pénzért hajlandó elfelejteni az inzultust. Valószínűleg ez az ember minden halottnak rokona.

Az elhunytat bambuszhordágyon hozza négy ember, másképp nem is lehetne a keskeny sikátorokon. A holttest fehér vászonba van kötözve, és piros, arannyal hímzett lepellel letakarva. Először a folyópartra mennek, ahol belegázolnak a vízbe, hogy utoljára alámerítsék a szent folyóban az ez elhunytat. Ilyenkor az aranymosók kicsit arrébb húzódnak. Néhányan ugyanis abból élnek, hogy az elhamvasztott halottak arany- és ezüsttartalmát próbálják kimosni a folyó iszapjából, nyilván nem teljesen sikertelenül.

A fürdetés után kihozzák a hordágyat, lerakják a máglya mellé, a halott arcát kicsomagolják, és gondosan megtörlik. Majd körégyűlnek, és csinálnak egy utolsó csoportképet. Nem kicsit beteg, ahogy tartják a halott fejét, hogy az objektívbe nézzen. Esetleg valaki hátulról húzhatná az arcát, hogy mosolyogjon is.

Ezután a testet a máglyára rakják. Van, akit a lepelbe csomagolva, van akinek az arcát szabadon hagyják. Ez utóbbi számomra megint csak furcsa. A rokonok fahasábokat raknak a testre keresztben, majd rengeteg füstölőt, és az egész máglyát alaposan megszórják szantálfaporral. Gondolom ez elveszi az égő hús szagát.

A máglyát azt hiszem, hogy az elhunyt fia vagy egy közeli rokon gyújtja meg, bár úgy láttuk, mintha az egyiket egy brahmin gyújtotta volna meg. Lehet, hogy már nem élt egyetlen fia sem. A fiú először megfürdik a folyóban, majd egy nagy füstölgő szalmacsomóval körbejárja a máglyát, többször megérintve a halott arcát, testét, majd a szalmacsomót addig lóbálja, míg lángra nem lobban. Ekkor a máglya alá dugják, a többi már nem a család dolga. A fellobbanó lángok közt még csináltak egy képet a nagypapa arcáról, aztán a gyászolók elmentek. Egy kisebb, pár fős csoport még a máglya mellett maradt, de mikor az elhunyt haja is lángra kapott, akkor ők is elmentek. Nem lehetett túl szép látvány közelről, de távolról sem volt az, úgyhogy mi is leléptünk.

Délután megpróbáltunk vonatjegyet venni, de zárva volt minden jegyiroda, a vasútállomásra meg nem volt kedvünk kimenni. Általában a jegyirodákban annyival kerül többe a jegy, mint egy oda-vissza autoriksázás az állomásig, szóval nem éri meg a bumlit. Persze lehet interneten is jegyet venni, de nem lelkesedünk a kártyaadatok interneten való küldözgetéséért gyanús gépeken, gyanús internetkapcsolatokon keresztül.