Biztos unalmas már, hogy minden nap csak Shirazból írunk, de így jött ki a lépés. Irán elején úgy kellett beosztani az időnket, hogy jó helyen legyünk vízumhosszabbításhoz, most meg itt tengünk-lengünk, mert kicsit korán érkeztünk. Még három napig leszünk itt, a negyediken állunk tovább. Ez az utálatos a határidőkben, és most egy ilyen határidő a pakisztáni repjegy, amit meg kellett vennünk még otthon, hogy kapjunk vízumot.
Reggel valahogy felkeltünk. Nem tudom miért, talán a meleg miatt, de mostanában nem megy a felkelés. Korábban minden reggel, ha kellett, ha nem kipattant a szemünk reggel nyolckor, most meg nem.
Firuz Abad felé akartunk elkalandozni, hogy megnézzük Qal’eh-e Dokthar, illetve Ardashir palotáját. Tulajdonképpen az első is Ardashir palotája, csak egy hegytetőre épült és kicsit masszívabb, így várnak hívják.
A buszállomáson közölték, hogy már nem onnan mennek a buszok Firuz Abadba, hanem egy másik helyről. Először taxival akartak elküldeni minket, végül mégiscsak gyalog mentünk. Tévedésből a helyi buszjáratok végállomásánál kötöttünk ki, ahol kérdésünkre mutattak egy irányt, mint később kiderült nem azt, hogy merre van a Modares Terminál, amit kerestünk, hanem a buszt, ami oda vitt volna. Félreértettük, így mentünk a megadott irányba egy darabon, majd megint megkérdeztük, akkor megint egy új irányba mentünk, majd újra megkérdeztük, aztán odaértünk. Pont egy órát kellett várnunk a buszra, szóval a kis sétánkkal, meg ezzel együtt érdemes volt felkelni…
Várakozás közben nézhettük, ahogy a nép felsorakozik szavazáshoz, mert ma volt az elnökválasztás napja. Az elnököt közvetlenül választják, egy év csúszással a Parlamenthez képest, de szintén négy évre. Minden 18. életévét betöltött állampolgár szavazhat, sőt el is várják, hogy szavazzon, munkavállalásnál negatívum, ha a választási kiskönyvben nincs pecsét, hogy volt szavazni. Itt is mindenki azzal érkezett, megkapta a pecsétet, meg a fecnit, amit a gépfegyveres katona melletti lezárt műanyag ládába lehetett bedobni. Mindezt csak azért láttuk, mert rendkívül praktikus módon a buszállomás várója egyben szavazóhelyiség is volt. Szerintem nálunk is sokkal nagyobb lenne a részvételi arány, ha Tescoban is lehetne szavazni. Fülke az ikszeléshez nem volt, akkora jelentősége azért nincs az egésznek, bár a kampány csúcsán azért voltak külvárosi lövöldözések. Ami érdekes még, hogy parlamenti választásokon 15 éves kortól lehet szavazni. Meg talán az is érdekes, és a világon egyedülálló, továbbá ettől Iráni Iszlám Köztársaság, hogy van még egy 12 tagú Őrök Tanácsa, aminek az elnöke a legfelső vezető. Az Őrök Tanácsa az atyaúristen, pontosabban Allah az, de ők mondják meg, hogy Allah mit akar Iránnal kapcsolatban. A Tanács tagjainak kijelölési módjával kapcsolatban az Excel azonnal „körkörös hivatkozást” kiáltana. Hatot közülük a legfelső vezető jelöl ki az iszlám bírók közül, hatot pedig a Parlament, azok közül az iszlám bírók közül, akiket az igazságszolgáltatás vezetője ajánl. Az igazságszolgáltatás vezetőjét a legfelsőbb vezető jelöli ki egyébként. Tehát egyszer farkába harap a kígyó. A Parlament, vagyis a Majlis tagjait az istenadta nép választja, azok közül a jelöltek közül, akikre rábólintott a 12 fős Tanács. Másodszor is csörgőjébe csíp a gyémánthátú. És ez még mind semmi, mert az Őrök Tanácsának vannak még jogai is. Mint például a vétójog. Mindegy mit bohóckodik a Majlis, - aminek tagjait ugyan választják, de előtte már meg vannak szelektálva -, mert bármelyik törvényt megvétózhatja a tanács. Ezenkívül van a Basij, Sepah és Pasdaran nevű fegyveres és keményvonalas milícia is, ami közvetlenül a legfelső vezetőnek van alárendelve. Összességében a ma megválasztott elnök a karnagy a bábszínházban. És ha a bábok a beléjük fektetett bizalmat meg nem hálálva saját ötletekkel állnának elő, akkor van akár fegyveres erő is kéznél, bár inkább rendőrségként funkcionálva használják őket. 2000 és 2004 között gyűjtötték is a sok liberálisról az aktát, amit aztán a következő választások előtt elő lehetett húzni és hivatkozási alapként szolgált, hogy miért is nem lehet jelölt sem az illető. Továbbra is érdemes szem előtt tartani, hogy a négy év hihetetlen liberalizmus olyasmit jelent itt, hogy a nők most már hordhatnak szandált zokni nélkül, meg lehet sminkelni és hajat festeni a kendő alatt. Szép eredmény, ahhoz képest, hogy a Parlament által megszavazott törvények 35%-át vétózták meg abban a négy évben.
Közben a busz is megjött, felszálltunk, mentünk. Szép angol nyelvű táblák mutatták, hogy még hány kilométer a vár, majd az utolsó 2 km-es tábla után semmi. Mondtuk a sofőrnek, hogy hova megyünk, az csak integetett, hogy jól van. Még kb. 12 kilométert mentünk a táblától, mire odaértünk. Már láttam magam előtt, hogy a busz bevisz a városig, aztán taxizhatunk vissza.
A vár erősen romos állapotban van, az egyetlen nagyobb épület meg körbe van kötve drótkötelekkel és alá van dúcolva. G nem is volt lenyűgözve tőle, pláne, hogy délben kellett felmászni. Viszont ha úgy nézünk rá, hogy 1800 éve álldogál a hegy tetején, akkor mindjárt más a kép. A két hatalmas boltíves csarnok leomlott már, de az utánuk következő kupolát még összetartja a drót. Nemcsak az döbbentett meg, hogy akkoriban ekkora kupolákat és boltíveket építettek, hanem az, hogy még mindig áll. Péntek ellenére tömeg nem volt, ketten uraltuk a teljes objektumot.
Lemászva a lépcsőkön stoppolni kezdtünk, bár nem voltunk biztosak benne, hogy eljutunk Ardashir kicsit későbbi palotájához. Akkor építtette, mikor már nem kellett annyira félni a párthusoktól. Azt tudtuk, hogy 2 km-re van a leágazás, de megint hittünk a tábláknak, amik szerint összesen 30 km-t kell valahogy legyűrni, ráadásul lehet, hogy valami földúton. Ilyen körülmények és kilátások között csapott le ránk egy taxis, akinek ajánlatára rábólintottunk, ami nagy hiba volt, mivel a teljes táv kb. 3 km volt. És ez csak az első dühítő dolog, a második az, hogy a zárva volt. Körben szép magas kerítés, a kapun meg lakat volt. Bennem meg hit, hogy nincs kerítés lyuk nélkül. Igazam is lett. Kicsit távolabb a bejárattól egy gondos, vagy gondatlan autós letarolt pár métert, amit ugyan nagyjából beszőttek szögesdróttal, de egy nagy hibát elkövettek: a szögesdrótot lágyvas huzallal drótozták oda. Hát, ahogy ott álldogáltunk, néztük, hogy mekkora hatalmas falai, kupolái vannak az épületnek, a gyenge rögzítés miatt a szögesdrót egyszer csak meglazult, és méretes lyuk keletkezett. Ha már így hívogatott, hát átbújtunk rajta, bár kicsit még nézelődhettünk volna a kerítés mellett, mert nem volt egyszerű átmászni.
Szerintem páran láttak minket bent mászkálni, de eddig még nem jött a rendőrség, és remélem nem is fog, bár bűneink sora hosszú. Egyébként a palota nem volt rossz, Ardashir meg nem volt szerény. Itt is grandiózus boltívek, és hatalmas kupolák. Utóbbiból kifért három egymás mellé, bár már csak kettő van egyben. Kíváncsi lennék azért, hogy 1800 év múlva mi fog állni abból, amit ma építenek, meg arra is, hogy ez az épület hány évet állt karbantartás nélkül.
Visszafelé stoppoltunk. Először egy Zamyad 24 állt meg. Ahogy figyelem, ma már Saipa 24 néven gyártják. Ez egy igazi paraszt gépjármű, minden pejoratív felhang nélkül. Elvileg pickup, de nem az a városi divatvacak. Akkora kerekei vannak, hogy bele lehet vele menni a szántásba, annyira, hogy láttam már boronatárcsát utánakötve. Karbantartási igényét nem ismerem, de jelentősen túlterhelt egyedeket láttam. Amiben ültünk, az is megkapta már a magáét. A motorháztetőn nem volt már festék, erről az UV sugárzás gondoskodott, belül meg nem volt működő műszer, csak két drót, aminek összeérintésével lehetett indítani. Az ajtó csak a kilincs és a zár együttes működtetésével volt nyitható, de szerintem ahhoz is hosszú gyakorlás kellett.
A második autó egy Iran Khodro volt, két szótlan öreggel. Már majdnem Shirazban voltunk, mire megkérdezték, hogy honnan jöttünk. Egyébként nagyon rendesek voltak, gyakorlatilag a szálloda előtt raktak le, meg adtak egy adag útravaló almát.
Este hatig pihengettünk, akkor elindultunk az Azadi parkba, ami a legnagyobb park a városban. A város teljesen kihalt volt, a park viszont nem. Piknikező családok szőnyegeken, sátrakkal, gázfőzővel, vízipipával; röplabdázó fiúk, lányok; biciklizők és görkorcsolyázók mindenfelé. A legjobb volt azonban a menő fiatal fiúk közül kiválasztani „az év hajszerkezete” díj nyertesét. A tinédzserek egyik elfoglaltsága, hogy belövik a sérót és kimennek megmutatni a csajoknak, akik meg megpróbálják minél fehérebbre kenni az arcukat és úgy mutogatják magukat. A nézésen kívüli egyéb kontaktus elég limitált, de mindegy, mert így nézni legalább van mit.
Utolsó kommentek