Gyalogosan indultunk neki a vidéknek. Először is kereszteztük a folyót egy nem túl bizalomgerjesztő közúti hídon. A híd úgy tűnik, magánberuházás keretében épült, és most a tulajdonos hídpénzt szed. Végülis jobb, mint ha nem lenne híd. Egyébként a magánhíd jelleget erősítik a kis barkácsmegoldások. A feljáró két oldalát valami bomba szárnyai díszítik, de a pénzszedő bódé alkatrészei között is fel lehet fedezni némi hadianyagot.
A túloldalon aztán persze fogalmunk sem volt, hogy merre is induljunk tovább. Az első út úgy tűnt, hogy egy iskolához vezet, úgyhogy visszafordultunk. A kereszteződésnél tanakodó németeket is informáltuk, hogy egyszerű a helyzet, nem balra. Szépen megköszönték, de úgy tűnt, hogy addig nem hajlandóak mozdulni, míg apuka nem jut ugyanerre az eredményre a térképet bámulva.
A barlang, amit meglátogatni terveztünk jó hét kilométerre volt. Miközben bandukoltunk a földúton, a Nap is tervet forgatott a fejében, valószínűleg azt, hogy felforralja az agyunkat. Árnyék nem sok volt, szerencsére forgalom sem, így legalább a port nem kellett elviselni.
A táj természetesen most is lenyűgöző volt, de lehet, hogy ez már kicsit unalmas. Karszthegyek, rizsföldek, kunyhók, meg az út szélén kapirgáló tyúkok, tehenek, bivalyok stb. Hihetetlen, hogy ezek a mafla nagy állatok hogy tudnak félni. Ha közeledek, hogy megvakarjam a fülük tövét, képesek behátrálni a bozótosba. Azt hiszem, az emberek sikeresen elhitették velük, hogy erősebbek náluk.
A nagy melegben baktatva aztán folyamatos kísértésnek voltunk kitéve. Hol a bal, hol a jobb oldalon bukkant fel egy-egy kézzel megfestett, ékes angolsággal íródott tábla, hogy most azonnal térjünk le az útról, mert a hirdetett helyen van a paradicsom, barlanggal, vízzel, fürdéssel. Kb. az ötödiknél feladtunk és lefordultunk, hogy megtekintsük a magánbarlangot.
Természetesen fel kellett mászni a hegyoldalban egy meglehetősen rossz ösvényen. Mire felértünk teljesen leizzadtunk és egy darabig csak ültünk egy kövön, várva a felszáradást.
Kicsit később benéztem a barlangba, hogy megállapítsam, hogy ez is egy barlang, amiben jól összesározhatnánk magunkat, de nem tesszük. Helyette lemásztunk a hegyről. Azért a kilátás jó volt fentről.
A hegy lábánál aztán célba vettük a patakot. G egyből bele is mászott a vízbe, én meg egy bambuszból készült tető árnyékában iszogattam a sörömet. Meg is kaptam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem megyek a vízbe, de tökéletesen jól éreztem magam a parton, és a lábujjam sem vágyott igazán vízbe. Szépen elheverésztünk az árnyékban, aztán valamikor három felé csak feltápászkodtunk, hogy hazainduljunk.
A magányosan álló hegy, - amiben a végül be nem járt barlang is volt – tetején állt egy kilátó, ami erősen izgatta a fantáziámat, de végül meggyőztem magam, hogy a nap állása úgyse jó, kár lenne felmászni. Ezzel alighanem megspóroltam magamnak némi fáradtságot.
A faluban aztán felszedtük a laptopot és elmentünk internetezni, és ha már ott voltunk ettünk is egy kicsit, de csak kicsit, hogy aztán később még beülhessünk egy tévé bárba újabb Jóbarátok epizódokat bambulni, közben banán shake-et szürcsölni, és megállapítani, hogy a banános palacsinta egyre szarabb. Tegnap nyers volt, ma égett, végülis átlagban pont jó.
Utolsó kommentek