Reggel a megbeszéltek szerint nyolckor találkoztunk, hogy reggelizzünk. Körkérdésünkre kiderült, hogy rajtunk kívül mindenki hideg vízben zuhanyozott. Mindenkinél rosszul volt ugyanis bekötve a cső, ahogy nálunk is. Itt is utólag beépíthető vízmelegítő volt, mint a legtöbb helyen, úgyhogy nem volt bonyolult letekerni a gumicsöveket és átkötni. A szerelő szerint ugyanis a helyes megoldás az volt, hogy a falból kiálló csonkra köti a zuhanyrózsát, a vízmelegítőből lógó csövet meg visszakanyarítja a vízmelegítőbe. Fájdalom! És ezt megcsinálta mindegyik szobában.
Reggeli után aztán kipakoltunk a szobából, a hátizsákokat a háziakra bíztuk, és elindultunk. Az út valakinek a telkén vezet át, aki kihasználva a lehetőséget kirakott egy sorompót, és csak 2000 kip ellenében engedi át a népet, hogy aztán pár száz méterrel arrébb újabb 5000-et kelljen leperkálni belépőért, bár ez már igazán nem számít, hiszen a csónakért 100.000-et kell fizetni, ezért is törekedtünk arra, hogy csapatosan jöjjünk.
A barlang bejárata egy függőleges sziklafal tövében, sűrű erdőben van. A barlangból kilépő folyó kis kék vizű tavacskát képez, igen jól néz ki. Először is ezen a tavacskán szállítják át a látogatókat, a motorcsónakok a tó feletti zúgó után, a barlangban várnak. A járművek nem túl bizalomgerjesztők, ha beszáll a három utas, pluszba vezető hátra, a kisegítő lámpás ember előre, akkor a pereme csak öt centire van a víz felszínétől. Ehhez hozzáadódik még az is, hogy hátulról folyamatosan azt hallja az ember, hogy a vezető lapátolja ki a vizet. A csónak amúgy is inkább hosszú, mint széles, szóval billeg az istenadta, miközben a sötétben halad felfelé. Egyszer aztán megálltunk és közölték, hogy „walk” Mivel a meder túl sekély volt, ki kellett szállnunk és bokáig érő vízben kellett sétálni pár métert, aztán lehetett visszaszállni. Én természetesen bakancsban jöttem. Szerencsére tényleg nem volt mélyebb a víz sehol, mint a bakancs szára, de ez csak azután derült ki, hogy levettem és mezítláb folytattam. Nem volt egy kellemes élmény, a meder ugyanis szikla, abból is az érdes, hegyes fajta.
Következő sétálós megállásunknál már volt part, ahonnan még feljebb lehetett mászni és megnézni a cseppköveket. A világítás itt rendesen meg volt csinálva, nemcsak pár neoncső volt szétdobálva, így tényleg szép volt. Sőt annyira visszafogták magukat, hogy csak egy lila lámpát szereltek be, a többi sima fehér volt.
Leérve aztán a barlang mennyezetén alvó denevéreket kezdte el az egyik fickó dobálni, hiába mondtuk, hogy hagyja már őket. Nem egészen értették szerintem, hogy mit nyafogunk, hiszen csak denevérek voltak. Mikor aztán felébredtek, akkor elkezdtek felszállni, pont mint a filmekben. Egy fekete foltból csak ömlöttek kifelé százszámra. Hihetetlen, hogy hány denevér fér el egy négyzetméteren!
Továbbcsónakáztunk a hét kilométer hosszú barlangban. Helyenként hatalmas csarnokokat szeltünk át, bár ezt csak sejteni lehetett, mert világítás nem volt, csak az a két lámpa, ami a két csónakosnál volt, azt meg arra használták, hogy megtalálják a sziklákat, amiknek nem akarnak nekimenni. Amúgy is szótlanok voltak egész úton, szóval sokat nem tudtunk meg, de így sem volt rossz.
A barlang túloldalán aztán kiraktak, de nem igazán jöttünk rá, hogy mit is magyaráznak, így utólag azt hiszem, hogy vissza lehetett volna menni gyalog, az erdőn keresztül is a faluba. Ez is jó lett volna, de meg akartuk várni a csapat másik felét. Ezt ők úgy értelmezték, hogy nem akarunk gyalogolni, úgyhogy visszatereltek a csónakba, és elindultunk lefelé, most már sokkal gyorsabban. Barátaink közben elhúztak szembe, vadul integetve. A barlangban se lassítottunk, lefelé jobban ment. Kiszállni sem kellett mindenhol, de ahol igen, ott sikerült megmerítenem a bakancsomat, amit a gyaloglásra készülve gondosan felvettem. Mindig öröm, ha az ember vizes cipőben gyalogolhat.
A kiindulási ponton aztán leültünk, G és a belga srác kekszet majszolgatott, én meg zoknit csavartam, fényképeztem, zoknit csavartam, stb.
Közben megtalált minket egy teljesen szétcsúszott srác azzal, hogy nem találkoztunk-e a barátaival, akiket előző nap elveszített, amikor leesett a motorjáról. Saját bevallásai szerint az elmúlt napokban túl sokat költött drogokra meg alkoholra és ezért furcsa dolgok történtek vele, például napjában ötször leesett a motorjáról. Volt is egy szép nagy monoklija meg kisebb sérülései.
Vártunk egy jódarabig, de barátaink nem kerültek elő, így arra jutottunk, hogy biztos gyalog mentek vissza, mi is elindultunk hát, mert még el akartunk jutni Vientiane-be, illetve Tha Khaekbe.
A faluban pont várt egy pickup, éppen csak beugrottunk hátizsákjainkért, és már mentünk is Na Hinbe, ahonnan G-vel mi ketten azonnal át is ültünk egy másikba, ami Vieng Khamba ment. Belga barátunk inkább előbb elment enni, így elbúcsúztunk tőle.
Mikor Vieng Khamban leszálltunk, pont ott állt egy Vientiane-i busz, de nem szálltunk fel, mert már kopogott a szemünk az éhségtől. Nagy örömmel fedeztük fel, hogy van kolbász, így kértünk azt is a levesünkbe. Persze kiderült, hogy édes. G teljesen fel volt háborodva, hogy hogy lehet édes egy kolbász, pedig hát édeskolbásznak nem volt rossz. Tény, hogy Gyulainak pocsék volt.
Evés után szép hosszan vártunk, de egyetlen busz sem jött. Közben megérkezett a belga is, akit meg körbefuvaroztak pár egyáltalán nem útba eső helyre, azért nem érkezett meg eddig. Szép türelemmel vártunk, arra gondolva, hogy ha már két órája ment el a busz, akkor a következő igazán nemsokára jönni fog. Jött is, úgyhogy még egyszer búcsút vettünk a sráctól.
Sötétben buszozni unalmas, de ha a busz tévéjén laoszi klipek mennek, akkor kimondottan fájdalmas, mivel a laoszi kajánál csak a laoszi zene borzasztóbb.
Sajnos a környékbeli nyelvek tökéletesen alkalmatlanok éneklésre, mert ha a szó hanglejtését megváltoztatják, akkor mást jelent. Arra meg egészen kicsi az esély, hogy a szöveg hanglejtése és a zene dallama szinkronban legyen.
A videoklipek kivitelezése egyébként a városi tévé színvonalát hozza, a lényeg itt is az, hogy legyen benne egy jó nő, bár a sztori inkább népmesei. Általában arról szól, hogy a szegény legény beleszeret a lányba, sok munkával meggazdagodik, és övé lesz a lány. Ez lement mosogatófiúval, parasztlegénnyel, kőművessel. A kevésbé fantáziadúsakban egy fickó énekel, - és sajnos mozog is hozzá – a háttérben meg a jó nők előadják a táncitáncit, amit valamelyik kultúrház önjelölt koreográfusa összeállított. És mivel Ázsiáról van szó, talán mondanom sem kell, hogy a képernyő alján megy a szöveg, hiszen ami zene, az egyben karaoke alapanyag is.
A buszról este tízkor pateroltak le valahol Vientiane határában. Tuk-tukkal bevitettük magunkat, hogy legalább a térképen rajta legyünk, aztán elkezdtünk szállást keresni. Az első helyen a pofátlan ár kétszeresét kérték, a második se volt sokkal jobb, de elfogadtuk, mert nagyon szerettünk volna már lepakolni, aztán enni. Valamiért a fővárosokban a szállások mindig a vidéki ár duplájába kerülnek. Lehetne az oka mondjuk az ingatlanok magasabb ára, de azért mégiscsak Vientiane-ről beszélünk, a világ legfalusiasabb fővárosáról!
Utolsó kommentek