Egy, az útársaink által átturházott éjszaka után reggel 6-kor érkeztünk meg Zhongdianbe, ahol taxisok már várták a tömeget. Leráztuk őket és gyalog elindultunk. A térkép semmiben nem hasonlított a terepre. Egyszer már jártam itt, 6 éve, akkor is ugyanez a problémám volt, de akkor kiderült, hogy elköltözött a buszállomás, és nem ott voltam, ahol gondoltam, hogy vagyok.

Sokáig próbáltam tájékozódni, de sehogy nem volt ismerős a hely. Elindultunk egy irányba, remélve, hogy arra van a város, közben mindketten azon filóztunk, hogy vajon jó városban szálltunk-e ki. A taxisok ugyan megerősítették, hogy Zhongdianben vagyunk, de az eddigi tapasztalatok alapján ez nem jelentett semmit. Ráadásul jó hideg is volt a kóválygáshoz.

Végül egy elég hosszú séta után eljutottunk egy olyan helyre, ami már a térképen is felfedezhető volt, és végül megleltük a kiszemelt szállodát is. 120 yuant kértek a franciaágyas, 80 yuant két külön ágyas szobáért. Számunkra érthetetlen ez az árkülönbség, de költségérzékeny módon természetesen az utóbbit választottuk.

Nem számítottunk rá, de volt meleg víz, így egy jóleső forró vizes zuhany után bújhattunk ágyba. Délben némiképp magunkhoz térve nyakunkba vettük a várost. Addigra kellemes meleg lett, és a nap is tűzött rendesen. Hosszú idő után először láttunk kék eget.

Az a hely, ahol 6 éve söröztem, sajnos elköltözött, így mást kellett keresni. Végül egy olyan étteremben kötöttünk ki, ahol a tulaj, pontosabban a tulajdonosnő élettársa egy olasz fickó, aki származásának megfelelően hangos és nagydumás. Igen finom kaját kaptunk, így azonnal eldöntöttük, hogy este még visszatérünk.

Ezután az óvárosba mentünk egy lájtos sétára, mert kezdtük érezni a 3200 métert.

Hihetetlen változáson ment keresztül a város, sajnos itt is elkezdtek a kínaiak fejleszteni. Rengeteg étterem és szálloda nyílt az óvárosban, réginek látszó, ámde új épületekben. Természetesen rengeteg turistabolt is van, ahol ékszereket, szőrmesapkákat, tőröket, meg gyakorlatilag mindenmást lehet kapni. A tőrökkel nem voltam elégedett, mindegyiken volt valami igénytelen. Az ezüstékszerek ugyan nagyon szépek voltak, de amikor rákérdeztünk valamelyiknek az árára, az olyan gyorsan kezdett zuhanni, hogy kétségeink támadtak a tisztaságával kapcsolatban. Márpedig G kirühesedik mindentől, ami nem tiszta ezüst.

A közelben lévő, kisebbik kolostorhoz felérve is azt kellett tapasztalnunk, hogy a régi kis fakolostort lebontották és felhúztak helyette egy nagyobbat. Nem mondom, hogy rosszul néz ki, de a réginek megvolt a maga varázsa.

Este aztán az étteremben Marcotól, az olasz fickótól megtudtuk azt is, hogy a nagyobbik kolostor, aminek a meglátogatását holnapra tűztük ki célul, hasonló átalakításon esett át, plusz még borsos belépőt is szednek érte, aminek a nagy része a Kína Állam zsebébe megy. Olyan szomorú ez.