A délutánt arra szántuk, hogy megnézzük az Ég templomát. Csak két metrómegálló, meg a séta a metróig, szóval inkább gyalog mentünk. Szép hosszú megállók voltak, az biztos, de közben felfedeztük, hogy az utunk a Gyöngy piac mellett visz el. Tulajdonképpen egy áruház, ahova a turistákat szokták hozni. El is határoztuk, hogy visszafelé benézünk.

A templom egy parkban áll, néhány más szentéllyel együtt. Elsőnek magához az Ég templomához mentünk, ahol régen a császár imádkozott a jó termésért, vagyis a jó bevételért. Egy négyzet alakú területen áll, ami a földet jelképezi, de maga a templom és a háromszintes alapja kerek, ami az ég jelképe. Maga a templom tulajdonképpen olyan, mint a legtöbb kínai templom, csak hát kör alaprajzú. Ami még érdekes volt, hogy itt a tetőn lila és zöld cserepek voltak, amilyet máshol nem láttunk. Természetesen itt sem voltunk egyedül, meg kellett osztani a helyet még néhány száz turistával, de nem panaszkodhatunk, hétvégén biztos többen vannak.

A templomtól egy hosszú, hídnak nevezet úton jutottunk el a következő szentélyig, amit viszont nem négyzet alakú területre építettek, hanem egy kör alakú fallal vettek körbe.

A sok lüke turista, vagy idegenvezető meg felfedezte, hogy a fal milyen jól vezeti a hangot. Ha a fal mellett mond valamit az ember, azt a túloldalon kitűnően hallani. Kivéve persze, ha egyszerre próbálja a jelenséget száz ember, mert akkor csak középkorú kínai nőket lehet hallani, ahogy azt visítják, hogy „Wheee?”. Mi is leginkább csak ezt hallottuk, meg G-nek sikerült elkapnia egy mondatomat, miszerint „Lóf...t se hallok!”. Miután így adtunk az akusztika tudományának, tovább is vonultunk a Kerek oltárhoz, ami nagyon hasonlított az Ég templomára, csak nincs templom. Pontosabban maga az alap az. Három szint fehér márvány sok sárkánnyal, meg számmisztikai alapon kirakott kőburkolat. Nekünk sokat nem mond, de mindenki lelkesen fényképezkedett a kör közepén állva. Mi meg egy egyetemista kérdőívét töltöttük ki Pekingről. Sok hülye kérdésre kellett választ adni 1-7-ig tartó skálán. Némileg meglepő volt, hogy megkérdezte azt is, hogy mi a véleményünk a szólásszabadságról. Kapott is a kérdés egy nagy egyest. Különösen hülye kérdésnek ítéltem a Peking vadvilágáról szóló kérdést. Mégis mit érthet alatta? Még galambot se nagyon láttunk. Verebek vannak.

A sok szentély után megcéloztuk az üzleti szentélyt, ami kellemesen légkondicionált volt. A boltok alaposan fel voltak szerelve mindenféle gönccel, amit egy turista megvehet, de biztos nincs rá szüksége. Az árak is turistákra voltak szabva, de ez egyáltalán nem érdekelt minket, mert alkudni tudunk. Akartam venni evőpálcikát, de olyan pofátlan árat mondott, hogy nem kötöttünk üzletet, pláne, hogy mereven elzárkózott az alku intézménye elől, én meg nem vagyok hülye. Legalábbis nem teljesen.

Felfedeztük viszont, hogy árulnak teljesen eredeti hamis Crocsot, amit G rögtön fel is próbált. A nő már ütötte is a számológépbe az árát, hogy 320, de ő most itt odaadja nekünk 255-ért. Gurgulázva tört ki belőlem a röhögés, amit ő nagyon helyesen úgy értelmezett, hogy elutasítjuk az ajánlatát. Beütöttem a saját ajánlatomat 20 yuanról. Ugyan a szája azt monda, hogy biztos csak humorizálok, de láttam rajta, hogy lesz üzlet. Hosszas huzavona után megjutalmaztuk és belementünk a piaci árnál lényegesen magasabb 30 yuanos vételárba. Később egyébként láttunk eredetit 150-ért. De az olyan ritka, mint a vadvilág Pekingben.

A fennmaradó időnket leginkább a szállodánk bárjában töltöttük. Egész sok időnk lett, mikor kiderült, hogy állításommal ellentétben a vonat nem tizenkilenckor, hanem simán kilenckor megy. Még szerencse, hogy volt wifi.

Este aztán átvonultunk a szemközti vasútállomásra, annak is a soft seat várójában, ahol valóban kárpitozott székek és asztalok voltak, mi viszont a hátizsákunkon üldögélve ettük meg a hamburgerünket, mert minden szék foglalt volt.

Aztán be is szállhattunk a vonatba. Az aluljáróból kimászva aztán rájöttünk, hogy miért is volt olyan rohadt drága a jegy. Igazából űrhajóra szólt. Fél óra volt az is, hogy megfejtsük hogyan mászhatunk fel a felső ágyra, ahova a jegyünk szól. Minden ágy felett volt tévé, hozzá fülhallgató, bár adást nem sikerült kicsikarni belőle. Úgy tűnik egyébként, hogy az űrkorszak embere már csak hitelkártya, fogkefe felszereléssel utazik, mert a csomagoknak nem volt hely. Elhelyezkedtünk és olvasgattunk kicsit. Indulás után aztán kiderült, hogy mire képes az űrhajónk. Zajtalanul és mindenféle tüdüm-tüdüm hangok nélkül 160 km/h-val zúztunk dél felé. A hangosbemondó meg bemondta, hogy a következő állomás Suzhou. Remek, cca. 1400 km megállás nélkül.