Első napirendi pont a közeljövő rendezése volt. Nevezetesen a vasútállomásra mentünk, hogy jegyet vegyünk Pekingbe. Csekély remény volt, hogy másnapra kapunk hálókocsira jegyet, de azért nem adja fel az ember. Pedig jobban tenné, mert tényleg nem volt. Két hard seat jegyet sikerült csak beszereznem.

Ezután benéztünk a kínai gyorsétterem-lánchoz, a Dicosba, hogy mégis milyen az, mikor kínai kajából csinálnak McDonaldsot. Nem értek el rossz eredményt, csak arról szoknának le végre, hogy az állatokat csontozás nélkül bárddal darabolják többé-kevésbé falatnyi méretűre. A másik negatívum az evőeszköz volt. Ha már kínai, adhatnának evőpálcikát, ha meg nagyon nyugati akar lenni, akkor kést, villát, de mégis mi a fittyfenét kezdjek egy műanyag kanállal, meg egy sültcsirkével? Egyébként finom volt, és közben megfigyelhettem a G háta mögötti asztalnál dúló románcot. A lány kicsit unottan a telefonját nyomkodta, a srác meg az asztalra borulva aludt. Ha nem lettem volna könyékig zsíros, fénykép is lenne róla, de hát ugye kanállal ettem a sültcsirkét.

Visszafelé, az óvárosba menet még futólag beugrottunk a piacra, és vettünk G-nek egy újabb papucsot. Az előző nem bírta túl sokáig. Az az igazság, hogy közben azért jártunk komolyabb túraboltokban, és néztünk igényesebb darabokat is, de az árat tekintve ugyanannyi pénzből a piacon kb. 50 párral lehet venni a kéthetes életciklusúból.

Divatos rózsaszín, nem márkásnak füllentett papuccsal a hátizsákban indultunk várost nézni. Szerencsénkre rögtön az első sarkon belebotlottunk a jegyirodába. Pingyaoban egy jeggyel végig lehet látogatni egy csomó templomot, régi házat, miegymást. Ennek megvan az az előnye, hogy csak egyszer kell fogcsikorgatva fizetni, másrészt ha valamelyik hely nem tetszett, még akkor se érzi azt az ember, hogy pénzt dobott ki.

Elsőként egy bank ősatyját látogattuk meg. Egyszerű boltként kezdte pályafutását, de a banki tevékenység jövedelmezőbbnek bizonyult, így nyitottak néhány fiókirodát az országban, sőt még külföldön is. Gondolom akkoriban még annyira sem volt kellemes nagy összegekkel utazgatni, mint most, így aztán szívesen áldoztak pénzt a kereskedők arra, hogy egy szatyor pénz helyett egy papírfecnit kelljen csak vinni.

A következő hely ennek ellenére az első fegyveres biztonsági cég főhadiszállása volt. Mert ha már mindenképpen muszáj volt egy láda aranyat A-ból B-be eljuttatni, akkor megadták a módját. A szolgáltatások egyébként meglepően hasonlóak voltak, mint egy mai biztonsági cégnél, csak gondolom kevesebb volt a felügyelőszerv. Fegyveres értékkísérés, objektumok és személyek védelme. Aztán lehet, hogy behajthatatlan tartozásokat is felvásároltak. Mindenesetre nem trollokat alkalmaztak, hanem wushu mestereket, így a küldetéseik általában sikeresek voltak. A karaván egyébként úgy nézett ki, hogy talicskán tolták a láda aranyrudat, vagy ezüstöt, amit egy jelentősebb csapat nindzsajellegű biztonsági csapat kísért. Meg vittek néhány zászlót, jelezni, hogy ez itt az XY cég által kísért szállítmány, ne is próbálkozzatok.

Aztán megnéztük egy Konfuciusz templomot, majd felmásztunk a várfalra, ahol marha meleg volt. Egyébként a falak remek állapotban vannak, tényleg csak a kapukat kellene bezárni, ha gond lenne. Megérdeklődtem egyébként, nem csapták a Vörös Gárdisták orrára a városkaput, mert az egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Informátorom szerint annyira szegény volt a város, hogy nem volt pénzük lebontani a régit, hogy újat építsenek helyette. Hát, ez erősen kamu szagú, mert szerintem akkoriban Kína többi részét sem vetette fel a pénz, ez a város meg kimondottan nem tűnik úgy, hogy szűkölködött. Több jelentős család udvarháza is fennmaradt a városban és a környékén is, érintetlenül. Nekem inkább az gyanús, hogy a város korábbi pénzügyi háttere miatt voltak kapcsolataik, így sikerült elintézni, hogy talán mégse legyen olyan sürgős a régi lecserélése.

Megnéztünk még jónéhány bankot illetve biztonsági céget. Kicsit úgy tűnt, hogy több a ház, mint amennyit be tudtak rendezni múzeumnak, de sebaj. A legjobb egyébként, hogy az összes elrendezése gyakorlatilag azonos a szállodánkéval. A bejáratnál üzlethelyiség, bár lehet, hogy régen más funkciója volt, utána udvar, amiről kétoldalt nyílnak a szobák. Az ablakokon mindenhol faragott fa rács, amin belülről papírborítás volt. Természetesen minden szobában kang, mert télen lehet akár -20°C is, és a leghatékonyabb az ember segge alá befűteni, pláne, ha az ablakok papírból vannak.

Megnéztünk még egy Konfuciusz templomot, ahol az állami hivatalnok vizsgáit tartották régen. Volt az a rendszer, hogy a hivatali helyeket pénzért adták-vették, de belátható, hogy ez a hivatalnokon kívül senkinek nem volt jó. Akkor vezették be, hogy vizsgához kötik a pozíciókat. Azt hiszem, ezek nem is voltak olyan egyszerű vizsgák. Sokan simogatták a kapuk mellett álló oroszlánok fejét, mert szép fényesek voltak, és egészen gömbölyűek.

A szálloda felé még benéztünk az útba eső házakba, aztán pihentünk egyet, megvolt a napi kilométerünk. Este még elmentünk vacsorázni és internetezni, ami közben nézhettük az utca forgatagát, az utca forgataga meg megállhatott és a vállunk felett leplezetlenül bámulhatta a monitort, hogy mit csinálunk. Elégedettek voltak, nem is tudták, hogy amit látnak, azt máshol nem láthatják nagyon, mert normál esetben a Nagy Kínai Tűzfal blokkolja.