Reggel megint hatkor keltünk. Reggelit is kaptunk a szállodánkban, majd kiballagtunk az út mellé, hogy egy arra járó dzsip elvigyen Chitralba. Madárcsicsergés volt, nyugalom, csend, sehol egy jármű. Vendéglátónk mondta, hogy „no problem”, lesz kocsi, ebből tudtam, hogy problem van, és rohadtul nem lesz itt semmi, mert vasárnap van. Kis idő múlva mondta, hogy lehet, hogy le kellene mennem a bazárba megkérdezni, de ne béreljek, hanem menetrendszerintit keressek. Nem tudom, lehet-e menetrendről beszélni, ha akkor mennek a kocsik, amikor úgy gondolják, hogy érdemes. A bazárnál megnyugtattak, hogy nem lesz itt egyetlen autó sem, mert nincs utas. Visszamásztam a jó hírrel, majd G-vel és a cuccokkal együtt újra le. Továbbra se volt semmi fejlemény. Azt tanácsolták, hogy 2000-ért béreljünk egy autót, és akkor ha van utas, akkor azok nekünk fizetik a viteldíjat. Jobb lehetőség híján ezt tettük. Lett is rögtön három utasunk, bár nem Chitralig mentek, így nem volt nagy biznisz.
14987 km, Batrik
2009.07.08. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!
A város szélén természetesen tankoltunk a már ismert tekerős kútnál.
Így, hogy nem buszban ültünk, jobban láttuk, hogy milyen is az út és eléggé elborzasztott, hogy ezen busszal jöttünk végig, még ha nem is egy nagy busz volt.
A Chitral felé vezető útra kanyarodva se javult a helyzet. Vagy egy meredek üledékes hegyoldalba van vágva az út, vagy sziklába és úgy néz ki, mint egy hosszában félbevágott alagút. Mindkét esetben mély szakadék húzódik az egyik oldalon, mint veszélyforrás, a másik oldalon változatosságképpen az egyik sziklaomlással fenyeget, a másik földcsuszamlással. És ezek nem holmi százévente egyszer előforduló dolgok, hanem mindennaposak. Amikor kiértünk végül az aszfaltra, jobban látszottak a nyomok. Helyenként sziklák által ütött meglehetősen nagy lyukak, máshol elmosott, vagy omladékkal takart szakaszok vannak. Mondjuk roncsok nincsenek a völgyben, aminek vagy az az oka, hogy kicsi a forgalom és nem esnek le, vagy egyszerűen elviszi őket a folyó.
Lakott terület csak ott van, ahol van némi megművelhető föld. Ilyen területek egy-egy völgy végében vannak, ahol a völgyből lehordott üledék vastagon lerakódik és nem puszta szikla van csak. Általában az ilyen oldalvölgyből lehordott anyagba vágja magát bele a folyó, úgy 30-40 méter mélyen. Nagyon látványos, ahogy a hegy árnyékában álló falu kis parcellái egy függőleges partfalnál érnek véget. Mindez felülnézetben, mert az út, amin haladtunk, jóval magasabban vezetett.
Chitralba érve elkönyveltük, hogy charterjáratunk veszteséges volt, mert hiába lett útközben tele a kocsi, senki nem utazott sokat, és nyilván nem is annyit fizetett nekünk, amennyit általában. Páran valószínűleg meg is lógtak fizetés nélkül, nehéz volt követni ki hány főre fizet és meddig. Meg aztán pakisztáni fogalmak szerint nem is volt igazán tele a kocsi. De nem is számítottunk még nullszaldóra sem, hiszen ha érdemes lett volna elindulni, akkor lettek volna járatok.
A rendőrségnél rakattuk ki magunkat, mivel a Kalasha-völgyek látogatásához először regisztrálni kellett magunkat, és csak a kiállított papír birtokában léphettünk Nagy Sándor leszármazottainak földjére. Meg persze találnunk kellett hozzá egy kocsit, ami elvisz. Vasárnap ellenére, alig kellett várnunk. Egy pickup fuvarozott el minket. Az első ülésre, a sofőr mellé két ember ült, a hátsóra hárman nyomakodtunk be, aztán még egy negyedik is. A platóra a hullámbádog tetejére került a cuccunk, meg még egy csomó ember.
Az út először egész hétköznapi volt, de aztán lefordultunk a völgyek felé, és újra kezdődött a beszaratós utazás a fél alagútban. Közben a platóról szépen elfogytak az utasok és súly nélkül a hullámbádog elkezdett lecsúszni, a cuccainkkal együtt. Emiatt többször meg kellett állni, végül egyik utastársunk hátramászott súlynak, így aztán egy kis hely is lett a fülkében.
Végül csak megérkeztünk, a szálloda előtt raktak ki. Ez persze nem volt nehéz, mert szinte csak szálloda van az út mellett, annak ellenére, hogy turista nem sok, legalábbis az utóbbi években.
Kis pihi után felsétáltunk a völgyben, és megnéztük a rikító színekbe öltözött asszonyokat, miközben azt terveltük ki, hogyan fogjuk őket másnap lefényképezni. Nem szép dolog, de hát mit tehet az ember, ha frontálisan nem mer.
A kalashák elég furcsa népség. Nagy Sándor leszármazottainak tartják magukat, nem muzulmánok, hanem valami egészen sajátos vallást követnek, ami tele van tabukkal, amik a tiszta és tisztátalan dolgokkal vannak összefüggésben. Kívülálló számára azt hiszem elég érthetetlen dolgok ezek, de majd azért teszünk kísérletet rá, hogy legalább egy kicsit belelássunk.
Este vacsorát is kaptunk, sőt előtte még egy felest is, valami jóféle szederpálinkából, mert a kalashák nem vetik meg az ilyesmit. Ez volt az első alkoholos italunk, mióta elhagytuk Törökországot.
Címkék: pakisztán batrik
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tinylittlebigthing.blog.hu/api/trackback/id/tr801225078
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek