Éjjel jó néhányszor felébredtünk. Néha az egyik ventillátor kezdett el kerregni és nyekeregni, ilyenkor meg kellett rángatni a rácsot rajta, hogy elhallgasson. Lévén, hogy a legfelső polcon aludtunk, ez nem okozott túl nagy gondot.
Éjjel jó néhányszor felébredtünk. Néha az egyik ventillátor kezdett el kerregni és nyekeregni, ilyenkor meg kellett rángatni a rácsot rajta, hogy elhallgasson. Lévén, hogy a legfelső polcon aludtunk, ez nem okozott túl nagy gondot.
A délelőtt az úgy elment. El szokott. Délben aztán kijelentkeztünk, persze nem mentünk sehova, csak a tetőre ebédelni meg internetezni. Természetesen istentelenül meleg volt. Mikor aztán már tényleg mindent megcsináltunk, amit kellett, kisétáltunk a Gangesz partjára.
Megint hajnalban keltünk, bár ma a Nap kicsit megelőzött minket. Így legalább nem kellett sötétben a bokáig gázolni a mocsokban. Mert az utcán van minden. Kicsit mint a középkorban, a szemetet mindenki az utcára szórja, és nem kevés szennyvíz is folydogál helyenként, erre még rásegítenek a tehenek és a kóbor kutyák, meg az isten tudja ki még. Lehet, hogy rosszabb, mint a középkor, mert akkor még nem voltak zacskók meg intimbetétek a szemét között.
A tervezett menetidő tizenkét óra volt, ami már eleve nevetségesen sok, de mikor felébredtünk, tisztán látható volt, hogy a betervezett 40 km/h-ás átlagsebesség is erősen túlbecsült volt. Igazából nem is a vonat sebességével volt a gond, inkább azzal, hogy félórákat álltunk itt-ott, teljesen értelmetlenül. Lehet, hogy elindítottak ezt az új járatot pár éve, csak még mindig nem szóltak a vasutasoknak, hogy nyomják be valahogy a többi vonat közé. Különösen idegesítő volt, hogy Varanasi előtt is álltunk egy háromnegyed órát, majd újabb negyvenöt percet vesztegeltünk, mint később kiderült a vasútállomástól fél kilométerre. Simán elsétálhattunk volna az állomásig, ha sejtettük volna, hogy csak ennyire van.
Eljött az a pillanat is, amit mindenki titokban várt, kőkemény szexképek a blogon! Na, most, hogy mindenki csalódottan visszatekert a képekről, miután rájött, hogy a kőkemény az nem egészen a szex jelzője, hanem inkább annak alanyaié, mehetünk is tovább.
Időben felkeltünk, hogy ne egész nap a forróságban kelljen utazni. Elvileg gyakran megy busz Jhansiba, de éppen egy sem várt ránk, úgyhogy beültünk egy tempóba. Pár percet vártunk, de nem tűnt úgy, hogy valaha is érkezik még utas, úgyhogy átváltottunk autoriksa üzemmódba. Lehet, hogy jobban jártunk így, mert menet közben megelőztünk egy tempót, ami már majdnem tele volt. A sofőr mellett még lógott két-két ember a két oldalon, a három személynek szűkös padon négyen ültek, a keskeny kis pótpadon szintén. Az emberek ölében persze néhány gyerek is volt. A csomagtartóban két vagy három ember volt, és a lökhárítón is álltak négyen.
A falu valaha főváros volt. Már meg sem lep az ilyesmi. Régen ez nem volt nagy kihívás, mivel meglehetősen sok királyság, hercegség, isten tudja mi még volt Indiában. Ez a város egy hindu királyság fővárosa volt, ami változó sikerrel volt a mogulok haverja. Akkoriban célszerű volt jóban lenni velük, mert a másik lehetőség a teljes pusztulás volt. Volt is ilyesmiben része a királyságnak. Salim herceggel ugyan jóban voltak, de míg Salim herceg volt a neve, addig túl sok hatalma nem volt, így apja, Akbar lerombolta a teljes királyságot. Később, mikor Salim herceg Jehangir császárra változtatta a nevét, apja halála után, kicsit jobban ment az orchhaiaknak is. Ebből a korból származik a Jehangir palota is, amit elsőként meglátogattunk.
Utolsó kommentek