Ázsia, a Himalája körül

Hív az út, menni kell! Ezért aztán el is indulunk kettecskén, busszal, vonattal, vagy ami éppen jön, hogy elmenjünk Pekingig, meg vissza, körbejárva azt a nagy ráncot, amit India gyűrt az Eurázsiai kőzetlemezre. Mellesleg teszünk egy kísérletet arra, hogy mindarról, ami közben történik, itt közvetítsünk.

Utolsó kommentek

  • mcs: @Ahmet: óver the earth? (2011.11.16. 18:43) Beígért végszó
  • Ahmet: Holdra raknád az óvert? De nem lenne over, csak Holdon lenne. (2011.11.16. 08:30) Beígért végszó
  • mcs: holdi óvert! (2011.11.14. 20:19) Beígért végszó
  • Ahmet: @encián: Dolgozgatunk. Azért remélem, hogy lassan tényleg dolgozni is fogunk, aztán lesz miből világot látni. 20 órás? Hmmm, szerintem több volt, de nehéz ezt kiszámolni, mert közben van néhány átsz... (2011.11.13. 10:39) Beígért végszó
  • encián: Ez igen!:-) Mo.-tól a legtávolabbi pontok egyike, legalább 20 órás repülőút. Dolgoztok vagy "világjártok"? üdv.: encián (2011.11.06. 14:50) Beígért végszó
  • Utolsó 20

Címkék

agra (2) ahmedabad (1) amritsar (2) attapeu (1) aurangabad (2) bahrain (1) bangkok (14) batrik (3) bengaluru (1) bikaner (2) bodrum (2) buon ma thuot (1) cat ba (1) champasak (1) chengdu (5) cheung ipauk (1) chiang mai (2) chiang rai (2) chitral (1) cuc phuong (2) dalat (1) dali (1) darjeeling (1) dege (1) delhi (6) doğubayazıt (2) don det (2) dunhuang (2) előkészület (5) emei shan (2) ernakulam (2) esfahan (3) fenghuang (1) fethiye (2) ganzi (1) gilgit (4) göreme (3) guilin (2) halong öböl (1) hampi (2) hanoi (4) hoi an (2) hongsa (2) hsipaw (3) huaihua (1) hua hin (1) hue (3) hyderabad (1) ihlara (1) india (73) irán (26) isztambul (4) jaipur (2) jaisalmer (2) jammu (1) jodhpur (2) kalaw (1) kaluts (1) kambodzsa (11) kanchanaburi (3) kangding (1) karachi (1) karimabad (3) kashgar (2) kerman (2) khajuraho (1) kína (68) kinpun (1) kolkata (2) kompong chhnang (1) kong lo (1) konya (2) kon tum (1) ko lipe (5) krabi (4) kratie (1) kunming (3) lahore (6) laosz (27) lijiang (2) lopburi (1) luang nam tha (2) luang prabang (3) madurai (1) mandalay (5) manigango (1) mastuj (1) mcleod ganj (2) mumbai (3) munnar (1) myanmar (27) mysore (1) nanchang (1) nha trang (2) ninh binh (3) nyaungshwe (4) nyaung u (4) olympos (1) orchha (2) pakisztán (23) pakse (2) pak chong (3) palolem (3) panaji (2) passu (1) peking (4) phimai (1) phnom penh (3) phonsavan (3) phouvan (1) pingyao (2) qazvin (2) rasht (2) rayen (2) rishikesh (2) saigon (2) sapa (2) sen monorom (2) sershu (1) shin gompa (1) shiraz (7) siem reap (4) sost (1) srinagar (2) sukhothai (2) suzhou (2) tabriz (3) tangkou (2) tashkurgan (2) thaiföld (40) thansan (1) tha khaek (2) tidei (1) törökország (17) toudeshk (2) trichy (3) turpan (2) udaipur (4) udomxai (1) úton (35) vang vieng (3) varanasi (2) vientiane (3) vietnám (30) xian (1) xiao likeng (1) xining (1) xinjie (2) yangon (4) yangshuo (5) yazd (2) yushu (4) zhongdian (2) Címkefelhő

HTML

68904 km, Kolkata

2010.04.18. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Éjjel jó néhányszor felébredtünk. Néha az egyik ventillátor kezdett el kerregni és nyekeregni, ilyenkor meg kellett rángatni a rácsot rajta, hogy elhallgasson. Lévén, hogy a legfelső polcon aludtunk, ez nem okozott túl nagy gondot.

Hajnali fél háromkor aztán új utastársakat kaptunk. Felszállt két férfi, egy sertés, meg egy patkány. Utóbbi valami csicska volt, az előbbi meg a főnök. Természetesen azonnal felkapcsolták a lámpát, bekapcsolták az összes ventillátort, ami a mi képünkbe nyomta a port húsz centiről. Lekapcsoltam a ventillátort, de figyeltem, hogy mit matatnak. Mikor lefeküdtek, mondta a sertés a patkánynak, hogy kapcsolja csak be. Egyébként pontosan ugyanúgy, karnyújtásnyira voltak a kapcsolótól mindketten. A patkány erre mondta, hogy a fenti hülyegyerek nem szeretné, most is integet. Nem baj kapcsolja csak be! (Vannak beszélgetések, amiket akkor is lehet érteni, hogy teljesen ismeretlen nyelven folynak.) Bekapcsolta, de nagyon gyorsan ki is, mert én is tudok úgy beszélni magyarul, hogy a hinduk is értsék.
Tradicionálisan a külföldi az automatikusan a legalacsonyabb kasztba tartozik. Habár már nincs kasztrendszer, azért még van. Azt hiszem, ezért van az, hogy a hinduk ilyen tahók, míg a többi vallás képviselői normálisak. Míg ők szemrebbenés nélkül letaposnak, addig fel vannak háborodva, ha egy kicsit is hasonlóan viselkedek velük szemben. Pedig jobban tennék, ha elkezdenének hozzászokni az egyenjogúság gondolatához, mert egyre jobban élvezem a hinduk pofánverését hátizsákkal. Szigorúan véletlenül!
Jóslatainknak megfelelően délben értünk Kolkatába. A negyven fok mellé most már magas páratartalom is társult, úgyhogy igazán dőlt rólunk a víz. De nemcsak rólunk, hanem a helyiekről is. Taxisofőrünk is szépen gyöngyözött minden bőrfelületen. Az izzadás egészen más mértékű ezen a klímán, mint otthon. Legalábbis én még nem tapasztaltam, hogy otthon a fülcimpámról csöpögne a víz, miközben nem csinálok semmit, csak üldögélek egy autóban.
Kolkata közúti szabályai hajmeresztőek. Nem a káosz az, hanem a szabályok! Sokszor szerettem volna már leírni, hogy az indiai a Föld leghülyébb népe, de valahogy mindig úgy voltam vele, hogy azért mégiscsak túlzás ilyet kijelenteni egy komplett népről, pláne, hogy más idiótákat meg se vizsgáltam, de ma megkaptam a bizonyítékot, ami bármelyik kétkedőt meggyőzi: Kolkatában az egyirányú utcák egyirányúsága délután egykor megfordul, majd este tízkor vissza. Egyszerűen ezt szerintem nem lehet überelni. Ez nem az utca egyszerű tanulatlan emberének hülyesége, hanem ez a törvény. És van egyirányú utca bőven, minden sarkon, minden irányból behajtani tilos táblák, csak az egyik irányból 1pm-10pm, a másikból meg 10pm-1pm a kiegészítő tábla.
(Ekkora baromságot csak a kínai kulturális forradalom vörös gárdistái tudtak még kifejleszteni, mikor kitalálták, hogy a piros lámpa nem lehet állj, hiszen az a forradalom színe, valamint mindenki vezessen a bal oldalon, mert a kommunizmusban még a forgalom sem lehet jobboldali. Igaz ők pár nappal később belátták, hogy ez így nem fog menni, sőt érvként összehozták, hogy a dekadens brit kapitalisták a bal oldalon mennek, tehát akkor ők maradnak a jobbon.)
A szabályok következtében sok taxis nem hajlandó dolgozni délután 1 körül, mert eszetlen a káosz. Sofőrünknek egyébként ennél egyszerűbb dolgok is nehézséget okoztak. Például valahol félúton kérdezte meg, hogy akkor most hova is megyünk. Elmagyaráztam, bólintott, de mint később kiderült így se tudta, csak bólintott. Végül csak valahol kiszálltunk, ahol jónak tűnt és elindultam szállást keresni, míg G a cuccok mellett leült. Közben emberünk tőle kezdte követelni a fecnit, amit a prepaid taxi ablaknál kaptunk a pénzünkért. Ő ugyanis ennek ellenében kapja a fizetését. A gond csak az, hogy már az elején elvette tőlem ráadásul mindkét példányt, ami kicsit idegesített is.
Problémájával magára maradt, mert miután háromszor elmagyaráztam neki, meg az angolul némiképp beszélő körénk gyűlőknek, hogy már odaadtam, nem foglalkoztunk vele. Inkább próbáltam egy viszonylag normális szállást találni nem horror áron. Nem volt könnyű feladat. Egy ablaktalan dohos szart sikerült találni fürdőszobával, természetesen ez is erősen túlárazott.
Kis tikkadás, meg ebéd után vásárolni indultunk, mivel szétszakadt a nadrágom. Persze pont mosás után ment szét, nem akkor, mikor már hót mocsok volt, úgyhogy nekiálltam megvarrni. Nem lett szép, de meg volt varrva. Legalább öt percig, mert akkor a varrás mellett még két helyen szétment. Így hordtam egy darabig, de mostanra már rettentő koszos is volt, a mosásával fáradni meg kár lett volna. Szóval lett egy új nadrágom. Majdnem olyan jó, mint a régi, ami Chengdutól idáig húzta. Igen szép teljesítmény, hét és fél hónap extrém igénybevétel, szóval ne tessék leszólni a kínai termékeket!
Az éjszakánk remekül telt. Egyrészt rohadt meleg volt, másrészt fel kellett kelnem kirakni a szobából a szemetet, mert előkerült egy egér. Lehet, hogy volt több is, de csak egyet láttam, mikor felkapcsoltam a villanyt. Figyelemreméltó teljesítmény, hogy két ventillátor zaja mellett meghallottam a motoszkálását. Persze rutintalan volt, öreg egér nem mászkál nylonzacskókon.

 

Címkék: india kolkata

68287 km, Úton

2010.04.17. 10:00 | Ahmet | 1 komment

A délelőtt az úgy elment. El szokott. Délben aztán kijelentkeztünk, persze nem mentünk sehova, csak a tetőre ebédelni meg internetezni. Természetesen istentelenül meleg volt. Mikor aztán már tényleg mindent megcsináltunk, amit kellett, kisétáltunk a Gangesz partjára.

A Manikarnika ghat teljes gőzzel üzemelt, legalább négy máglya égett egyszerre. Valószínűleg Varanasiban van az ország legmagasabb egy főre jutó halálesete. Elsőre meglepő lehet, de az emberi hülyeség mindenre magyarázat. A hinduk hisznek a reinkarnációban, de nem szeretik. Folyamatos para az életük, hogy nem kutyaként fognak-e legközelebb megszületni, vagy ami még ennél is rosszabb, nőként. Alapvetően azt nem értem, hogy nem rohadt mindegy? Úgyse emlékeznek az előzőre, tehát nem érzik, hogy rosszabb lett, vagy jobb! A hindu vallás annyi gyermeteg hülyeséggel van átszőve, hogy egy vallás sem veheti fel vele a versenyt, tán még a szcientológia sem, mert az is túl konzisztens sztori. Szóval szeretnének kilépni a körforgásból, vagyis elérni a mokshát. Ezt nem egyszerű, de kitaláltak egy kiskaput. Egy idő után minden vallásban kialakulnak az ilyen kiskapuk, mert különben nem eladható az egész marhaság.
Szóval aki Varanasiban hal meg, és itt hamvasztják el, illetve szórják a Gangeszba, az instant mokshában részesül, és nem kell újra dobnia. Hozzák is a haldoklókat szép számmal, abban bízva, hogy idáig kibírják, itt viszont azonnal meghalnak. Persze a dolgok nem így szoktak alakulni, úgyhogy néhány család anyagilag belerokkan a nagypapa utolsó kívánságába. Nyomorult bérlakásokban várják, hogy a papa kilehelje a lelkét. Egyedül nem hagyhatják, mert gondoskodni már nem tud magáról, így aztán csak várnak. Lássuk be, az egész nem egy szép dolog.
A környéken egyébként meg lehet mindent kapni a hamvasztáshoz. A fa hatalmas rakásokban áll, nagy kétkarú mérlegeken mérik ki a vevőknek, de halotti lepel, füstölő és szantálfaforgács is kapható a környék utcácskáiban.
Végigballagtunk a ghatokon, közben kaptunk egymillió visszautasíthatatlan ajánlatot csónakázásra, borotválásra, masszázsra. Ez utóbbi nagyon idegesítő, de csak egyszer ugrik be az ember. Arra hajtanak, hogy az európai jól nevelt, hogy egy felé nyújtott jobbot ne fogadjon el. (Itt jegyzem meg, hogy két hónap után van olyan bunkó.) Ahogy megragadják az ember kezét, mint egy kungfu panda, már el is kezdik csavargatni, a tenyerét azonnal félbehajtják, majd a szorításon nem lazítva elindulnak felfelé a karon. Nekem az volt az érzésem, hogy először csak csavargatással fellazítja, majd a vállamhoz érve egy mozdulattal, mint valami kesztyűt lerántja rólam a bőrt. Mikor végre visszakaptam a végtagomat, mondta, hogy tíz rúpia lesz a masszázs. Kifejtettem, hogy a tíz rúpiát én kérem, és ha még egyszer hozzámér, pofán lesz verve, de irgalmatlanul. Egyébként még egy fél óra múlva is körömnyomok voltak a tenyeremben. Mi lett volna, ha belemegyek és egy teljes testmasszázst lenyom nekem ott a kövezeten? Mert alapvetően erre megy ki a játék.
Egy ideig még üldögéltünk, és néztük, ahogy a hajóácsok egy újabb deszkát illesztenek egy félkész csónakba. Azt hiszem, hogy a csónak eleje és vége lehet a legproblémásabb, mert egy jó fél óra alatt sem került a helyére a darab.
Mikor már nagyon körbevettek a taknyos kölkök a változatos igényeikkel, felkerekedtünk, visszamentünk a cuccainkért, és elindultunk, hogy kivágjuk magunkat a sikátorok dzsungeléből. Ez kb. 800 méter séta volt, de sokkal többnek tűnt. Az utca méretű utcára kiérve fogtunk egy autoriksát és az állomásra vitettük magunkat.
Szép nagy információs tábla hirdette az induló vonatokat, de a mienk mellett, még nem volt vágányszám. A beérkezése előtt pár perccel aztán kezdtem gyanakodni, és megnéztem, hogy a tömeg miért bámul egy másik táblát. Nos, azon már volt vágányszám, éppen frissen írta fel valami bakter ékes hindi nyelven. Még szerencse, hogy a vonatnak van száma, mert az hindiül is úgy néz ki, hogy 2334, ellenben a Vibhuti Expresszel.
Gyorsan átloholtunk a négyes vágányhoz, ahova persze nem jött semmi még legalább fél óráig. Mikor megérkezett, akkor se a mi vonatunk, hanem valami lerohadt személyvonat. Ezek nagyon durván tele tudnak lenni, mindig valami patkánycsapdára emlékeztetnek. A vonatablakok tízes köracéllal be vannak rácsozva egész Indiában. Vagononként van négy nyitható rácsú ablak, az a vészkijárat. Az ablakok kicsik, maximum 50×50 centisek. Hogy egy balesetnél mégis hogyan jutnak ki az emberek, azt nem szeretném elképzelni, mint ahogy azt sem, hogy mondjuk sötétben ki a fene találja meg, hogy melyik a nyitható ablak és hogyan nyílik. Hát, ez is egy módja a népességszabályozásnak, de hogy őszinte legyek, a kínai módszert jobbnak tartom!
Végül megérkezett a mi vonatunk is, de addig futottam néhány kört, mert pár jó szándékú utastárs azzal szivatott, hogy másik vágányról megy. Mások meg azt mondták, hogy erről, csak majd később. A hangosbemondó meg kussolt, mondjuk mikor nem, akkor is csak hindi nyelven recsegett, tehát nagyjából mindegy volt.
A szerény két óra késésből és az indulási állomásból egy gyors extrapolációval kihoztuk, hogy reggel nyolc helyett délre fogunk Kolkatába érni.
Felszállás után még álldogáltunk kicsit az állomáson, már úgyis mindegy alapon. Kihasználtuk az alkalmat, és tartottunk egy kis takarítást, mert az ágyakat most is egy centi por borította, a hátizsákjainkat pedig hozzálakatoltuk az üléshez. Ennek a vonalnak különösen rossz híre van lopások tekintetében.
Erre rögtön bizonyíték volt, az egyik állomáson indulásnál valaki benyúlt az ablakon és letépte egy nő nyakláncát. A nő reflexeinek köszönhetően csak a felét sikerült elvinnie, a saját hülyeségének köszönhetően meg egy ócska bizsuláncot tépett le. Szóval a rács kb. ennyit ér.

 

 

Címkék: india úton

68118 km, Varanasi

2010.04.16. 10:00 | Ahmet | 8 komment

Megint hajnalban keltünk, bár ma a Nap kicsit megelőzött minket. Így legalább nem kellett sötétben a bokáig gázolni a mocsokban. Mert az utcán van minden. Kicsit mint a középkorban, a szemetet mindenki az utcára szórja, és nem kevés szennyvíz is folydogál helyenként, erre még rásegítenek a tehenek és a kóbor kutyák, meg az isten tudja ki még. Lehet, hogy rosszabb, mint a középkor, mert akkor még nem voltak zacskók meg intimbetétek a szemét között.

Egyenesen a folyópart felé vettük az irányt, de mielőtt elértük volna, már le is kapcsolt minket egy csónakos. Az árfolyam kicsit magasabb volt, mint este, de nyilván reggel még mindenki optimista, bízik benne, hogy ha ez nem, akkor egy másik fuvar majd összejön. Megalkudtunk, és a halottégető ghat mellett vízre szálltunk.
A folyópartot végig lépcsők szegélyezik, de nem egységesen, mint a Dunapartot, hanem mind más, attól függően, hogy melyik közösség építette. Úgy tűnik, hogy India minden állama vagy tája birtokol egy szakaszt a Gangesz partján, ahol általában nemcsak fürdőhelyet alakítanak ki, hanem rögtön egy zarándokszállást is.
A fürdőzés nem igazán egészséges a test számára, ugyanis a víz még mindig borzasztóan szennyezett, bár már tettek lépéseket a Gangesz megtisztításának érdekében. Természetesen kicsit magyaros módon a nagyvonalú projektből a végén maradt három szennyvízátemelő, az is elektromos szivattyúval. Nyilván a szivattyú nem tisztítja meg a szennyvizet, csak gondoskodik róla, hogy kicsit a parttól távolabb érjen Gangeszt. Másik apró szépséghibája a dolognak, hogy Varanasit igencsak gyakran sújtják áramszünetek, így aztán a szivattyúk a nap javarészében állnak. Szóval nagyrészt a város szennyvize miatt katasztrofális a helyzet. Ahhoz, hogy a fürdővizet biztonságosnak nyilvánítsák, az E. Coli számnak 500 alatt kellene lenni literenként. Jelenleg 1,5 millió. A víz szervesanyag-tartalma pedig olyan magas, hogy helyenként már nem tartalmaz oldott oxigént. Ez azt jelenti, hogy baktériumokon kívül más nem nagyon él meg benne és rothad az egész. Ilyen állapotok uralkodnak mondjuk egy szennyvízcsatornában, ezért is bűzlik.
Ilyen vízben álltak a tömegek derékig a vízben, illetve merültek alá, hogy megtisztuljanak. Egyesek kicsit öblögettek is a vízzel, vagy nyeltek pár kortyot. A fürdés láthatóan nemcsak vallási jellegű volt, mert egy partszakaszt muzulmánok foglaltak el, akiknek egyáltalán nem szent folyójuk a Gangesz, de a hindu fiatalok is boldogan úszkáltak, fröcsköltek, meg dobálták egymást a vízbe.
Közben csónakosunk felhívta a figyelmünket a part mellett lebegő csecsemőhullára. Elmagyarázta, hogy gyerekeket, sadhukat, himlőben vagy kobramarásban elhunytakat nem égetik el, csak követ kötnek a lábukra és a folyóba dobják. A miértre már nem tudott választ adni, kevésnek bizonyult a nyelvtudása, de azt még elmondta, hogy pár nap után a kötél elszakad, a hulla meg a parton köt ki, ahol a kóbor kutyák felzabálják. Nem tudom kell-e kommentálni. Esetleg annyit tennék hozzá, hogy nem a kötél szakad el, erről tanúskodott, hogy a gyereknek nem volt lábfeje. Egyébként meglepő méretűre puffadt fel, ha már belementem a naturális részletekbe. Kicsit arrébb, a folyó közepe felé egy felnőtt teteme is úszott lefelé, de igazából akármi is lehetett volna, mert nagyon nem volt felismerhető.
A fürdésen és beleszaráson kívül természetesen másra is használják a folyót. Például itt mosnak, a parton meg teregetnek. Nem kötélre, csak úgy a kövezetre meg a lépcsőkre terítik ki száradni a ruhát, vagy ahol van, ott a fűre. Ezért is van, hogy a szállodai ágynemű akkor is látványosan koszos, ha nem aludt benne még senki.
Mások itt mosogatnak, és a fürdés testet megtisztító részét is gyakorolják, tusfürdővel, samponnal.
Csónakosunk leevezett velünk a forgalmasabb ghatok végéig, aztán visszafordultunk. Kezdett meleg lenni, pedig még csak nyolc óra volt.
A Manikarnika halottégető ghat mellett rakott ki, ugyanott ahonnan indultunk. Ahogy a szálloda felé tartottunk, szembe jött egy halotti menet, nyilván égetni jöttek. Morbid vagy sem, utánuk mentünk megnézni. Fotózni természetesen szigorúan tilos és ellenjavallt, bár minden évben rengeteg turistát szivatnak meg vele. Jó szándékú segítők elviszik őket valahova, ahonnan csinálhatnak pár képet, de mit ad isten megjelenik egy rokon, aki kiszúrta a dolgot, és nagy patáliát csap. Persze némi pénzért hajlandó elfelejteni az inzultust. Valószínűleg ez az ember minden halottnak rokona.
Az elhunytat bambuszhordágyon hozza négy ember, másképp nem is lehetne a keskeny sikátorokon. A holttest fehér vászonba van kötözve, és piros, arannyal hímzett lepellel letakarva. Először a folyópartra mennek, ahol belegázolnak a vízbe, hogy utoljára alámerítsék a szent folyóban az ez elhunytat. Ilyenkor az aranymosók kicsit arrébb húzódnak. Néhányan ugyanis abból élnek, hogy az elhamvasztott halottak arany- és ezüsttartalmát próbálják kimosni a folyó iszapjából, nyilván nem teljesen sikertelenül.
A fürdetés után kihozzák a hordágyat, lerakják a máglya mellé, a halott arcát kicsomagolják, és gondosan megtörlik. Majd körégyűlnek, és csinálnak egy utolsó csoportképet. Nem kicsit beteg, ahogy tartják a halott fejét, hogy az objektívbe nézzen. Esetleg valaki hátulról húzhatná az arcát, hogy mosolyogjon is.
Ezután a testet a máglyára rakják. Van, akit a lepelbe csomagolva, van akinek az arcát szabadon hagyják. Ez utóbbi számomra megint csak furcsa. A rokonok fahasábokat raknak a testre keresztben, majd rengeteg füstölőt, és az egész máglyát alaposan megszórják szantálfaporral. Gondolom ez elveszi az égő hús szagát.
A máglyát azt hiszem, hogy az elhunyt fia vagy egy közeli rokon gyújtja meg, bár úgy láttuk, mintha az egyiket egy brahmin gyújtotta volna meg. Lehet, hogy már nem élt egyetlen fia sem. A fiú először megfürdik a folyóban, majd egy nagy füstölgő szalmacsomóval körbejárja a máglyát, többször megérintve a halott arcát, testét, majd a szalmacsomót addig lóbálja, míg lángra nem lobban. Ekkor a máglya alá dugják, a többi már nem a család dolga. A fellobbanó lángok közt még csináltak egy képet a nagypapa arcáról, aztán a gyászolók elmentek. Egy kisebb, pár fős csoport még a máglya mellett maradt, de mikor az elhunyt haja is lángra kapott, akkor ők is elmentek. Nem lehetett túl szép látvány közelről, de távolról sem volt az, úgyhogy mi is leléptünk.
Délután megpróbáltunk vonatjegyet venni, de zárva volt minden jegyiroda, a vasútállomásra meg nem volt kedvünk kimenni. Általában a jegyirodákban annyival kerül többe a jegy, mint egy oda-vissza autoriksázás az állomásig, szóval nem éri meg a bumlit. Persze lehet interneten is jegyet venni, de nem lelkesedünk a kártyaadatok interneten való küldözgetéséért gyanús gépeken, gyanús internetkapcsolatokon keresztül.

 

Címkék: india varanasi

68111 km, Varanasi

2010.04.15. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A tervezett menetidő tizenkét óra volt, ami már eleve nevetségesen sok, de mikor felébredtünk, tisztán látható volt, hogy a betervezett 40 km/h-ás átlagsebesség is erősen túlbecsült volt. Igazából nem is a vonat sebességével volt a gond, inkább azzal, hogy félórákat álltunk itt-ott, teljesen értelmetlenül. Lehet, hogy elindítottak ezt az új járatot pár éve, csak még mindig nem szóltak a vasutasoknak, hogy nyomják be valahogy a többi vonat közé. Különösen idegesítő volt, hogy Varanasi előtt is álltunk egy háromnegyed órát, majd újabb negyvenöt percet vesztegeltünk, mint később kiderült a vasútállomástól fél kilométerre. Simán elsétálhattunk volna az állomásig, ha sejtettük volna, hogy csak ennyire van.

Alig tizenötórás út után céltudatosan az előre fizetett autoriksák felé vettük az irányt. Csak nevében volt az, mert ugyan volt egy bódé, aminek az oldalán fel voltak sorolva az úticélok, meg az árak, de nem ült benne senki, a sofőrnek kellett fizetni, aki el is vitt minket majdnem a célig. Az utolsó néhány száz métert gyalog kellett megtenni, mert a Gangesz partján már csak sikátorok vannak. Akadt vezetőnk is, az egyik autoriksasofőr, aki azt mondta, hogy neki vége a műszaknak, úgyis arra megy, megmutatja az utat. Nyilván leszedte komisszióra a szállodást, de egészen őszintén szükségünk volt rá.
Az utcák sehol nem szélesebbek két méternél, viszont kanyarognak, és semmilyen támpont nincs arra vonatkozólag, hogy hol is jár az ember. Van viszont rengeteg szemét, tehénszar és termelőik, meg szennyvíz.
Végül váratlanul megérkeztünk a szállodába, ahol csodálatos módon még szoba is volt. Az utánunk érkezőknek már azt mondták, hogy csak deluxe szoba van egy ezresért. Nem igazán értem, mert mi választhattunk ruppótlan és ruppótlanabb közül. Egyébként nem a legolcsóbbat választottuk, így van fürdőszobánk. Mondjuk ablakunk nincs, vagyis van, de a folyosóra néz. Viszont a szoba tiszta, sőt a lepedő is az. Takaró nincs, de nem is nagyon van rá szükség.
Első utunk a tetőn lévő étterembe vezetett, ahol halálra akartak éheztetni. Kiderült, hogy itt ez a normál kiszolgálás. Alig két óra alatt sikerült végezni az ebéddel, amiből kb. másfél óra volt a várakozás. Tisztára mint Bulgária a nyolcvanas években.
Kis pihenő után lementünk a Gangesz partjára. Varanasi az egyik legnépszerűbb fürdőhely a szent folyó partján. Nem tudom miért, gyakorlatilag mintha egy szennyvíztelepen fürdenének, de ez az ő bajuk. Egyre kevésbé hatnak meg az indiaiak problémái. Annyiszor ütköztünk már masszív ostobaságba ebben az országban, hogy kicsit úgy érzem, maguknak csinálják a problémákat, élvezzék gyümölcsét!
A szállodánk a legnagyobb halottégető ghat közelében áll, így ott értünk a folyópartra. Egész nap megy a hamvasztás. A környéken mindenhol hatalmas farakások állnak, mellettük nagy kétkarú mérlegek, mivel kilóra adják a tüzelőt. A szükséges mennyiséget rutinosan kiszámolják, a megrendelő pénztárcájának vastagságától függ, hogy milyen fát használnak. A legdrágább a szantálfa.
Elindultunk a folyóparton, hogy megnézzük az esti szertartást, amikor nemcsak imádkoznak, hanem mécseseket is vízre tesznek. Kicsit nagy volt a tömeg, közben méterenként megtaláltak a csónakosok „hellosirboat” mélységű nyelvtudásukkal. Egy idő után elég idegesítővé váltak, úgyhogy elkezdtem árajánlatokat kérni, hogy mennyiért vinnének el minket Haridwarba. Az indiaiak agyon kívül humorérzékkel sem rendelkeznek. Először mindegyik ostobán bámult, majd elkezdte magyarázni, hogy hát Haridwar az nagyon messze van. Mondtam, hogy nem probléma, mondjon egy árat. Ekkor felcsillant a fény a szemükben, na nem az értelemé, hanem a mohóságé, és rávágták a nagyon nagy összeget: 50.000 rúpia. Azonnal beleegyeztem, akkor jött, hogy fejenként annyi. Mondtam, hogy az is rendben. Na, erre már gyanakodni kezdtek. Egyébként Haridwar innen saccra ezer kilométer, ráadásul a folyón felfelé. A végén nem vittek el Haridwarba. Egyébként is jártunk már ott.
Közben teljes erővel ment a folyóparton a kántálás, meg némi gyertyaeregetés is, de az utóbbi csak módjával, kántálni ugyanis ingyen lehet, a gyertya meg pénzbe kerül.
Már sötét volt, mikor visszaindultunk a szállodához, és mégis visszataláltunk, ami komoly fegyvertény.
Felmásztunk megint a tetőre, és újabb kínkeserves rendelés után sört ittunk, mert ahhoz már régen volt szerencsénk. Itt is szerény, háromszoros áron adják. Közben egy magatehetetlen Dél-Afrikai nővel beszélgettünk, aki képtelen bármit is megfogni, amíg száradt a kezén a henna.

 

 

Címkék: india varanasi

67744 km, Úton

2010.04.14. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Eljött az a pillanat is, amit mindenki titokban várt, kőkemény szexképek a blogon! Na, most, hogy mindenki csalódottan visszatekert a képekről, miután rájött, hogy a kőkemény az nem egészen a szex jelzője, hanem inkább annak alanyaié, mehetünk is tovább.

A dögletes hőség elkerülése érdekében hajnalban keltünk, a Nappal együtt. A szállodából még egyszerűen kijutottunk, mert a zárban volt a kulcs, de kerítésen már ki kellett mászni. A személyzet nem kel hat előtt, teljesen érthető módon.
Egyenesen a híres kjajurahoi templomok nyugati csoportjához mentünk. Nem túl költői az elnevezés, de legalább könnyű megtalálni. Eredetileg több mint nyolcvan templom állt itt, mostanra alig huszonöt maradt, de az is pont elég. A templomok a világörökség részét képezik, és szerintem mindenki látott már róluk képeket. Önmagukban is gyönyörűek, de ez azért elég sok templomról elmondható Indiában. Az itteniek különlegessége, hogy a megrendelő telerakatta meztelen nőkkel és Káma Szútra jelenetekkel az összeset, kívül-belül egyaránt.
Persze azon kívül, hogy erotikus jelenetek díszítenek szinte mindent, azért érdemes arra is odafigyelni, hogy milyen aprólékosan és finoman kidolgozott szobrokról van szó.
Sok emberrel nem kellett osztoznunk a helyen, vége a szezonnak, meg hőség ide vagy oda, azért annyira nem szeretnek az emberek korán kelni. Rajtunk kívül talán még hárman mászkáltak a területen, meg érkezett egy egész csoport, de erősen úgy tűnt, hogy egy templom megnézésével beérték. Gondolom, elmagyarázta nekik az idegenvezető, hogy úgyis mind egyforma. Tény, hogy a meleg erőteljesen tudja csökkenteni az érdeklődést. Napkeltekor egészen hűvös volt, alig 23 °C, mire végigjártuk a templomokat, és elhatároztuk, hogy reggeli után kellene nézni, már rég elértük a 30-at, de tíz körül már 40-nél tartott a hőmérséklet.
Egyébként reggeli után még elgyalogoltunk a keleti templomokhoz, amik tulajdonképpen a határban állnak, bár szépen be vannak kerítve, és őr is van mellettük, legalábbis a jelek erre utaltak, bár az őr valahol jól elbújt.
Természetesen ezek is abból a korszakból származnak, mikor a templomépítészetben a nagycsöcsű nők divatja dúlt. Alapvetően nem tudom, hogyan kapcsolódik a hindu szentélyekhez a szex, de határozottan jót tenne a többi templomnak is, ha egy kicsit többet kefélnének a képeken. Biztos nőne a látogatottságuk. Elvégre itt is bevált, turisták tömegei érkeznek minden évben, hogy megnézzék a templomokat.
Maga Khajuraho egy aprócska porfészek, amit jól láthatóan elkezdett fejleszteni valaki, aki soha nem járt itt. A néhány szétszórt falu közé berajzolt egy új várost, négysávos utakkal, körforgalmakkal. Az utak és a körforgalmak meg is épültek, sőt a körforgalmakban szobrok is állnak középen. Autó nincs, csak riksák meg motorok. Megépült a buszállomás és vele szemben a posta is. Igaz, mindkettő olyan távolságban van a falu közepétől, mint a legközelebbi falu. Persze az is lehet, hogy a terv jó volt, csak a kivitelező nézte el a méretarányt. Indiában bármit el tudok képzelni.
A keleti csoport után tervszerű visszavonulást hajtottunk végre, hogy a legforróbb órákat a szállodában töltsük. Este ötig ki se mozdultunk, akkor aztán elindultunk a déli, vagyis a jain templomok felé. A nap még mindig is égetett.
Ezek sem sokban különböztek a hindu társaiktól. Ha nem tudjuk, hogy jain templomoknál vagyunk, valószínűleg nem is jövünk rá. Annak ellenére, hogy tudtuk, elfelejtettük lepakolni a bőrcuccokat, így sebtiben csak a hátizsák aljába tömtem az övemet, bár feleslegesen, mert senkit nem érdekelt, hogy mi van nálunk. A jain templomokba ugyanis tilos bevinni bármit, ami bőrből készült, mert a más lények lenyúzott bőréből készült tárgyak használata ellentmond a teljes erőszakmentességnek. Persze ha már úgyis megdöglött, akkor nem mindegy? Amúgy a megdöglött tehenek bőrét az érinthetetlenek lenyúzhatják, és meg is teszik, láttunk már nyúzott tehéntetemeket.
A déli templomok után vacsorázni mentünk. Előre be kellett zabálni, mert éjszakai vonatjegyünk volt.
Este tízkor autoriksába ültünk, ami elvitt a vasúthoz.
Nem régen épült itt vasútállomás, de ha már építettek egyet, akkor rögtön csináltak egy nagyot. Nem egészen értem, hogy minek, hetente három vonat megy Varanasiba, és nem hinném, hogy sokkal több a másik irányba. Nagy előnye viszont, hogy innen indul a vonat, így mikor kiértünk, már bent állt. Utas nem volt sok, turista ilyenkor már alig van, a falu lakossága meg nem hiszem, hogy nagyon sokat utazna, és egyébként is felférne az egész falu a vonatra. Riksásunk még bepróbálkozott, hogy adjunk neki plusz pénzt a parkolásra, de kifejtettem, hogy az a jármű, aminek a parkoló díját én fizetem, az az enyém, tehát szívesen fizetek, de akkor a továbbiakban én furikázok a tragaccsal. Mellesleg ha volt is díja a parkolásnak, maximum a kért összeg tizede lehetett.
A vonaton aztán hátizsákjainkat betuszkoltuk az ülés alá, és gondosan lezártuk. A helyiek is egy méteres lánccal, meg lakattal szállnak vonatra, sőt, a legtöbb vasútállomáson árulnak is ilyen lezárót.
Lefekvés előtt már csak egy dolgunk maradt, letakarítani az ágyainkat, amit centi vastag por borított.

 

Címkék: india úton

67658 km, Khajuraho

2010.04.13. 10:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

Időben felkeltünk, hogy ne egész nap a forróságban kelljen utazni. Elvileg gyakran megy busz Jhansiba, de éppen egy sem várt ránk, úgyhogy beültünk egy tempóba. Pár percet vártunk, de nem tűnt úgy, hogy valaha is érkezik még utas, úgyhogy átváltottunk autoriksa üzemmódba. Lehet, hogy jobban jártunk így, mert menet közben megelőztünk egy tempót, ami már majdnem tele volt. A sofőr mellett még lógott két-két ember a két oldalon, a három személynek szűkös padon négyen ültek, a keskeny kis pótpadon szintén. Az emberek ölében persze néhány gyerek is volt. A csomagtartóban két vagy három ember volt, és a lökhárítón is álltak négyen.

Ahogy megérkeztünk, azonnal lecsapott ránk egy buszos, és már tuszkolt is a khajurahoi buszra. Eddig ebbe a buszba sikerült a legtöbb ülést beszerelni. A lábunknak összesen húsz centi helyet szántak, de a két üléstámla közt se volt többötven centinél. Természetesen egy sorban három plusz két ülés volt benyomva, ráadásul egy kapaszkodót is beszereltek az ülésem mellé, ami gyakorlatilag egy padlótól a plafonig menő cső volt. Eredeti funkcióján kívül arra is jó volt, hogy nem lóghattam csak úgy ki a folyosóra. Mondjuk én még jól jártam, mert egy másik úgy helyezkedett el, hogy nem lehetett tőle leülni, úgy kellett bemászni az ülésre.
Ezzel a gyors átszállással megint lecsúsztunk a reggeliről. Útközben néha meg is álltunk egy-egy félórára, teljesen értelmetlenül, de enni nem tudtunk sehol. Amit kínáltak, azt inkább nem kértük. Öröm látni, mikor a nagy serpenyőben álló rizsre dobják a pénzt fizetésként, meg mikor az autószerelő tisztaságú tulaj unalmában kézzel turkálgatja a kaját, amit később újságpapírban fog szervírozni. Csomagolás terén egy dolog van, ami tetszik, a falevelekből préselt tányér.
Szóval kimaradt az ebéd is, és a sok várakozással megoldották, hogy még egy darabig ne érjünk célba. Khajuraho előtt harminc kilométerrel azt vettük észre, hogy mindenki leszáll. Mikor rákérdeztem, hogy mi van, azt mondták át kell szállni egy másik buszra. Nem tudom ezt mikor közölték volna velünk, ha nem kérdezem.
Csodálatos módon a jegyet, amit Khajurahóig váltottunk, elfogadták a másik buszon, de megint várnunk kellett az indulásra, mert nem volt utas.
Nem sokkal indulás után baleset helyszínére értünk. A nap folyamán már elmentünk egy fejre állt terepjáró mellett. Ezek a balesetek mindig nyíl egyenes úton, teljesen sík terepen történnek, ahol széles padka is van. Ráadásul a járművek is általában az út közepén borulnak fel. Nem értem hogyan csinálják!
Ez az eset még friss volt, és komoly, mert a rendőrség is kijött. Megfejteni a szituációt nem sikerült. Egy traktor állt átlósan a baloldali (balra hajts van) sávban, mögötte a felcsatolt pótkocsi, a jobb oldalon teljesen keresztben, de fejjel lefelé. A rosszabbik része, hogy nem csak fejjel lefelé, de rajta a sofőrön, akinek élettel össze nem egyeztethető mélységben nyomódtak a fejébe a szállított vascsövek. Persze az is lehet, hogy az illető nem a sofőr volt, hanem a pótkocsin utazott, de a rakomány miatt nem hinném. Más jármű nem volt. Megfejtéseket kommentek formájában várjuk.
A normál esetben négy órás utat öt és fél óra alatt gyűrtük le. Kicsit már éhesek voltunk, úgyhogy hagytuk, hogy egy szállodás elcipeljen a szállodájába, ahol kivettünk egy szobát. G kinyitotta az egyik zacskót a hátizsákban, és egy gekkó rohant ki belőle. Kicsit megijedtek mindketten. Áprilisi tréfának határozottan jobb volt, mint a traktoros eset. Nem tudom, hogy jutott eszébe a gekkónak, hogy bemásszon, de legalább kilenc órát töltött egy zacskóban a hátizsákba nyomva, ami egy busz csomagtartójában zötyögött.
Másra nem is vágytunk, csak arra, hogy együnk. Ilyenkor szokta kifogni az ember a legrosszabb éttermeket, ami most is sikerült. Tovább kellett volna koplalnunk ahhoz, hogy szeressük, amit elénk raktak.

 

Címkék: india khajuraho

67468 km, Orchha

2010.04.12. 11:00 | Ahmet | Szólj hozzá!

A falu valaha főváros volt. Már meg sem lep az ilyesmi. Régen ez nem volt nagy kihívás, mivel meglehetősen sok királyság, hercegség, isten tudja mi még volt Indiában. Ez a város egy hindu királyság fővárosa volt, ami változó sikerrel volt a mogulok haverja. Akkoriban célszerű volt jóban lenni velük, mert a másik lehetőség a teljes pusztulás volt. Volt is ilyesmiben része a királyságnak. Salim herceggel ugyan jóban voltak, de míg Salim herceg volt a neve, addig túl sok hatalma nem volt, így apja, Akbar lerombolta a teljes királyságot. Később, mikor Salim herceg Jehangir császárra változtatta a nevét, apja halála után, kicsit jobban ment az orchhaiaknak is. Ebből a korból származik a Jehangir palota is, amit elsőként meglátogattunk.

A legenda szerint Jehangir látogatása alkalmából, neki építették. Ravasz, adtak egy baromi nagy ajándékot, amit aztán a tulajdonos nyilván nem vitt haza és nem is használt. Ezzel valószínűleg tisztában lehettek az építéskor is, mert szépen megcsinálták, mintha maguknak építenék. Talán ez a legszebb palota, amiben eddig jártunk. A legkellemesebb a legfelső szint, ahol jár a levegő, és a kellemes árnyék van a pavilonok alatt. Az ablakokat természetesen itt is csipkés kőrács, jali takarja.
A palota mögött áll a teveistálló, ami szerintem istállónak teljesen alkalmatlan, inkább egy labirintus Meg aztán minek négy lépcső egy istállóba, ami mind a tetőre vezet? Ráadásul meredek lépcső, nem tevének való.
A közvetlen szomszédban áll egy másik palota, a Raj Mahal. Ez nincs olyan jó állapotban, nem is olyan szép, mint a Jehangir Mahal, de a tetejéről ennek is remek a kilátás a másik palotára meg a folyóra (ami az egyik oldalon inkább csak szántóföld a száraz évszakban), de jól látható a falu is, a szokatlan formájú óriási templomaival.
A jelentősebb sétálgatásról gyorsan letettünk, ma is negyven fok felett volt a hőmérséklet. A legszebb templomokat azért megnéztük.
Elsőként a Chatarbuj templomot, ami gyakorlatilag a falu közepén áll, és inkább bazilika, mint sima templom, bár hindu lévén nem lehet ilyen kategóriába sorolni. Belül amúgy sem olyan nagy, a falvastagság erős biztonsági tényezővel lett méretezve.
Nagy élet nem folyt benne, sőt, alighanem nem is nagyon szokott. A szentély lezárt kapuja feletti résből denevérek másztak elő, vagy inkább egymást lökdösték ki, a padlón egy kutya aludt, aztán valahonnan előkerült egy hiperaktív srác is, aki némi baksis reményében kinyitotta nekünk a tetőre vezető lépcső ajtaját és fel is vezetett minket.
A lépcső keskeny volt, a plafon alacsony, a denevérek meg rosszul navigáltak, valószínűleg a srác telefonjából üvöltő bollywoodi sláger zavarta össze a hanglokátorukat. Állandóan nekünk jöttek, ami nem volt kellemes érzés a sötétben.
A tetőről remek kilátás nyílik a környékre, amit gondosan teleraktak mobiltelefon-adótornyokkal. Nem tudom, hogy lehetne rákényszeríteni a cégeket, hogy használjanak közös tornyokat! Nekik is olcsóbb lenne.
Innen a falu szélén túl, egy dombtetőn épült templomhoz mentünk. Ez is teljesen szokatlan elrendezésű, körben egy kerengővel, középen egy toronnyal, aminek az aljában van a szentély. A falakat tizenhetedik századi festmények díszítetik, azokat pedig belekarcolt nevek. Ráadásul hindu nevek. Milyen véglény az, aki ilyet csinál?
Üldögéltünk egy darabig a tetőn, élveztük a szellőt, hallgattuk a bejáratnál furulyázó sadhut, aki mindig erőteljesen rákezdett, ha valaki közeledett.
A délutánt sziesztázással töltöttük, hogy aztán napnyugta környékén elmenjünk a chhatrikhoz, vagyis a síremlékekhez. Roppant kellemetlen érzés lehetett, hogy egy hindu királynak nem volt sírja, a mohamedánoknak meg volt. De megoldották a problémát: a testet elégették, hamvakat a folyóba szórták, annak rendje szerint, de egy marha nagy épületet azért felhúztak a folyóparton. Igazából nem egyet, mert fejenként járt egy.
A terület körbe van kerítve, de itt is koncessziót szerzett valaki, aki fejenként egy ötvenesért hajlandó beengedni bárkit.
Szépek az emlékművek, de minket hirtelenjében jobban izgattak a keselyűk, amik a tetőkön ültek, illetve a dekorációnak szánt kis kupolák alatt fészkeltek. Kicsit morbid, hogy a síremlékeken tanyáznak. Az egyikbe fel is lehetett menni, onnan egész jó rálátás nyílt egy fészekre, amiben fióka is volt, ráadásul meglehetősen nagy. A kapuőr szerint „bébi” volt. Furcsa volt ezt a szót hallani egy kopasz nyakú randa dögre alkalmazva, ami éppen valami dögöt csipegetett.

 

Címkék: india orchha

süti beállítások módosítása